XIII. Kerületi Hírnök, 2005 11. évfolyam, 1-24. szám)

2005-08-03 / 15-16. szám

XL ÉVFOLYAM 15-16. SZÁM AZ ÖNKORMÁNYZAT LAPJA 2005. AUGUSZTUS 3. Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében meghívom önt államalapító Szent István tiszteletére rendezendő ünnepségünkre 2005. augusztus 19-én (pénteken) 11 órára a Kerületi Emlékhelyre (a polgármesteri hivatal és a Szent László-templom közötti parkba). Dr. Tóth József polgármester fl burkolat a kerületé, q tábla a fővárosé Kerékpárral a kerületben Új bérlakások q Bulcsú utcában Az első lakók már beköltöztek Egyrriilliárd forintért épült új önkormány­zati bérházat avattak július 22-én a Bulcsú utcában. A 3448 m2 nettó alapterületen 66 összkomfortos egyedi víz- és elektro- mosfogyasztás-mérővel ellátott önkor­mányzati bérlakás és a teremgarázsban ugyanennyi gépkocsibeálló készült el. A ház A és B épületből áll, amelyeket az alattuk lévő pince fog össze. Az épülettöm­bök között az első emelet szintjéig beépítve kertes udvar készült. A lakások 1, 1 + 1/2, 2, 2 + 1/2 és 3 szobások. Kilenc lakásnak közvetlen kertkapcsolata van, közülük ket­tőt mozgáskorlátozottak számára terveztek speciális méretekkel. 28 otthonba azok köl­töztek be, akiknek lakását korábban szanál­ták. 37 lakást a kerületi lakosoknak pályá­zaton hirdettek meg. Eddig 24 lakást és 14 garázst adtak bérbe, de a fennmaradó tizen­hármat is meghirdették. Folytatás a 4. oldalon Itt a nyár, kampányszerűen megnőtt a ke­rékpározással foglalkozó cikkek száma. Látványosan többen kerekeznek a város­ban, mint néhány évvel ezelőtt hasonló idő­szakban. Változtak-e a kerékpározás feltételei az elmúlt években? Vannak hivatalos jelentések, miszerint a fővárosi kerék­párutak hossza 140 km, Prágában ennek mintegy a duplája. Tavaly 1 km, idén 3 km hosszú kerékpárút épül Budapes­ten. Lamperth Mónika belügyminiszter a legfiatalabb lakóval fi TARTALOMBÓL ■ fi kerület jövőjéről dr. Tóth József 3. oldal ■ Véradók szabadságon 3. oldal ■ Tilos a fürdőzés a Dunában! 6. oldal ■ Nem lesz plázs 7. oldal ■ Ökocentrum a Margitszigeten 8. oldal ■ Összefogás a parlagfű ellen 12. oldal ■ fi szerb nyelv őrzése 11. oldal ■ Torna az óvodákban 13. oldal Folytatás a 6. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents