XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-03-24 / 6. szám

6 2004. MÁRCIUS 24.

Hírnökfl kerületben elsőként arany katedrái óvónő-pedagógus

„Minden kicsi sikernek tudok örülni”

A

z óvónői munka megbecsülésének jelét látja Magyart Lászlóné Rózsika abban, hogy - egyedüli kerületi óvodapedagógusként - a Magyar Kultúra Napján az oktatási minisztertől Arany Katedra díjat vehetett át.- Harmincöt éves óvónői pályám koronája ez a kitüntetés - mondja még most is némi felin- dultsággal a hangjában.

Az Angyalföldi úti 1. számú óvoda csoportszobájában találkoztunk. A gyerekek között, ahol igazán elemében érzi magát.- Hajdú-Bihar megyében, Derecskén nőttem fel, és már nyolcadikban eldöntöttem, hogy óvónő leszek. Éppen akkor kezdte meg a működését Berettyóújfaluban a Gyermekfelügyelő-képző Szakközépiskola, és mindenki, aki ismert, helyeselte, hogy azt választottam. Érettségi után visz- szamentem a szülőfalumba, és képesítés nélküli óvónőként dolgoztam, miközben levelező tanulmányokat folytattam Kecskeméten, a Felsőfokú Óvónőképzőben. A féijemet még a középiskolai évek alatt ismertem meg. Ó 1969-ben a BM-nél kapott munkát, és mi Pestre költöztünk. Két év múlva megszületett a nagyobbik lányom, ’74-ben pedig a kisebbik. A kerületbe 1976-ban, közvetlenül a gyes után kerültem. És rögtön ide, ebbe az óvodába. Itt akkor majdnem én voltam a legfiatalabb. Féltem is kicsit, de a közösség már akkor is jó volt, így hamar beilleszkedtem.- Olyannyira, amint szakmai életrajzából kitűnik, hogy nemsokára vezetővé nevezték ki.-Tagóvoda-vezetőlettem aTü- zér utcában. De két év után kiderült, hogy veszélyes lett az épület, és át kellett költöznünk a Visegrádi utca 98/B-be. Ezt az átmenetet sikerült olyan simán megoldanom, hogy dicséretet is kaptam érte. Aztán gyönyörű tizennégy évet töltöttem el ott úgy, hogy a vezetői munka mellett csoportom is volt. A főnöknőmtől, Székely Istvánnétól teljes önállóságot kaptam, amit nagyon élveztem. Ráadásul csodaszép óvoda volt az, hatalmas, gyönyörű udvarral és jó kollégákkal. De aztán egyre kevesebb lett a gyerek, és végül át kellett adnunk a helyünket a HÍD Családsegítőnek. így aztán ismét „hazajöttem” ide.- Ez hat éve volt, éppen akkor, amikor a régi óvodavezető nyugdíjba készült. Nem gondolt arra, hogy megpályázza a helyét?- Nem, mert nem akartam elszakadni a gyerekektől. Imádom őket, nekem ez az életem. Nem tudtam volna magam íróasztal mögött elképzelni.-A csoportjában kisebb és nagyobb gyerekeket is láttam.

— Ők a Sünik, és tizennyolcán vannak, ami ideális létszám. A legkisebb három-, a legnagyobb pedig hét és fél éves. Itt minden gyerekkel személyre szabottan kell foglalkozni. Sok előnye is van a vegyes életkornak. A szülők - és persze a gyerekek is - örömmel veszik, ha a testvérek együtt vannak. A nagyok megtanulják, hogy

segítsék, istápolják a kisebbeket. Vannak mesepárnáink meg egy mesesarkunk. Általában reggeli után veszem a mesepárnát, és a gyerekek követik a példámat. Nem kötelező odajönni: a legkisebbek csendesen mással is foglalkozhatnak, vagy éppen távolabbról hallgathatják a mesét. A társasjátékokat inkább a nagyok játsszák, de ilyenkor némelyik kicsi az ölembe ül, ami nagyon kellemes érzés. Először csak figyelik a „nagyokat”, később aztán már be is kapcsolódnak a játékba.- Sok a hátrányos helyzetű gyerek. Ez bizonyára nem könnyíti meg a dolgát.- Vannak magatartás-problémás és nehezen kezelhető gyerekek. Én sokat járok ki a családokhoz, jól ismerem az életkörülményeiket. Van olyan család, ahol már az ötödik testvér jár hozzám. Sok szülő úgy hozza ide a gyereket, hogy „csakis magához, Rózsika”. Nekünk a szülőkkel is könnyebb dolgunk van, mint a tanítónőknek, mert naponta találkozunk. Együtt lehet működni velük, ha mondjuk színházba szeretnénk vinni a kicsiket, ugyanakkor arra nehezen kaphatók, hogy szülői értekezletre vagy fogadóórára eljöjjenek. Mindenképpen konkrét időt kell megadnom, de néha még így is háromszor kell invitálni őket. De én kitartó vagyok és optimista. Lehet, hogy azért, mert a gyerekek mindig feltöltenek. Minden kicsi sikernek tudok örülni. Azt gondolom, a szülők is meg

tudnak változni, ha látják, milyen szeretettel bánunk itt a gyerekükkel.- Ennyi gyakorlattal a háta mögött még mindig rendszeresen jár továbbképzésekre. Ugyanakkorát is adja a tapasztalatait, hiszen bemutatófoglalkozásokat is tart.- Ezt az óvodavezetőmnek, Szabóné Kassai Tündének köszönhetem, aki annyi önbizalmat tud adni. Ráadásul olyan lelkes, hogy vele csak szárnyalni lehet. Nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor tudomást szereztem a kitüntetésemről. Előtte egy hétig betegállományban voltam. Tünde hívott telefonon, hogy jöjjek mielőbb, és legyek szép. Nem tudtam mire vélni. Mikor bejöttem, átvitt a csoportszobába, ahol már vártak rám a kollégák és a gyerekek.- Egy arannyal bevont íróasztal jelképezte az arany katedrát. A vezetőnő köszöntött, aztán átadta a szót a gyerekeknek, akik Kati kolléganőm segítségével szép műsorral készültek. Nem szégyellem, hogy akkor ott elsírtam magam. És mindennek a tetejébe kaptam egy csodálatos ajándékot is: egy bekeretezett képet a gyerekek, meg Pannika, a dadus és Kati párom kézlenyomatával. Később megtudtam, hogy ez Hajninak, a kézműves foglalkozásokat vezető kolléganőmnek az ötlete volt. Mindig nagy szeretettel nézek erre a képre, és ilyenkor eszembe jut, mennyi mindenkinek van köszönnivalóm, hogy idáig eljutottam. A férjem, aki a

Köztársasági Őrezredtől ment nyugdíjba, sokat segített a gyerekek nevelésében. Akkor nekem ez rengeteget jelentett, mert a nagyszülők - ahogy ma is - vidéken éltek. A nagyobbik lányunk a Pannónia Általános Iskolában tanítónő, a kisebbik pedig piackutató.- Harmincöt éve van a pályán. Sok minden változott azóta a módszerekben és a körülményekben?- Igen is, meg nem is. Akkor még sok volt a szakképzetlen óvónő. Ma már csak hozzáértők vannak ezen a pályán. Az én párom is olyan fiatal, hogy a lányom lehetne, de szakértelemmel és lelkesen dolgozik. A pályafutásom alatt több új óvodai program bevezetését is megéltem. De az alapvető dolgok nem változtak. Az, hogy a gyerekeket szeretettel és odafor- dulással kell fejleszteni. Hogy kit hogyan, azt mindig a fejlettségi szintjük határozza meg. Nekünk, óvónőknek állandóan képeznünk kell magunkat, hogy új dolgokat illeszthessünk a programunkba. Hogy minél színesebb, változatosabb és hatékonyabb legyen a gyerekekkel való foglalkozás. Az uniós csatlakozás kapcsán nemrégiben felmérték az óvodákat, köztük a mienkét is. Kiderült, hogy a magyar óvodák sem a pedagógia, sem pedig a felszereltség tekintetében nincsenek lemaradva a fejlett európai országokhoz képest.

Csop Veronika

Méray - az első magyar Az első Méray-motorkerékpár 1923-ból. A motoron a gyáralapító Méray Loránd ül, mögötte ifjabb Loránd, baloldalt az 1922-ben született Róbert anyja kezét fogja

Autócentrikus korunkban is van becsülete a motorkerékpárnak. Hazánkban a Méray Motorkerékpárgyár Rt. volt az első cég, amely szériában gyáripari körülmények között készített motorkerékpárokat, s azok hamar jó hírnevet és általános kedveltséget szereztek a közönség körében. 1923-ban - tavaly múlt 80 éve - alakult a cég családi alapon, s nem csak motorkerékpárt, de kisautót és triciklit is gyártott.

1929-ben - 75 éve - költöztek szűk belvárosi telephelyükről a Zápolya (ma Gogol) utca 15. szám alá, modem épületbe, ahol az emeletre külön félj áró volt gép- j árműveknek, a földszinten hatalmas, világos műhely, az emeleten irodák szolgálták a vevők, látogatók igényeit. Költséges volt az új „Méray service” megépítése, de a cég egyre fejlődött a hazai motorizációval együtt, saját tehertaxi

Egy túlélő Méray-motorbüszkeség. Fotó: Mike Tamás

A Zápolya utca 15-17. szám alatti főhadiszállás a ’30-as évek közepén

vállalatuk is alakult, bár a Méray- féle kisteherautókból nem gyártottak sokat, mert nem volt üzleti siker. Viszont a kapcsolat az Adler gyárral gyümölcsözőnek bizonyult. 1938 tavaszán új Méray-telep nyílt a Lehel utca, Lőportár utca, Tüzér utca határolta telken, a ma is meglévő szép épületben, amelyben ma a Hírker irodái találhatók.

Jött a háború,' fogyott az üzemanyag, sok gépjárművet gázüzeművé alakítottak és ebben a Méray Rt. nagy szerepet vállalt. Összeszerelték az Adler-Sachs motorkerékpárokat, egy részüket át is alakították: lábtartós sebességváltóval szerelték fel. A német megszállás után német katonai gépjárműveket javítottak, így sikerült megakadályozni az üzem áttelepítését, 1945 januárjától júliusig az orosz parancsnokság részére dolgoztak. Nehéz körülmények között, mert az ostrom alatt mind a Lehel utca 10/A szám alatti, mind a Zápolya utca 15. szám alatti ingatlanok 25%-os kárt szenvedtek, a járművek és szerszámok jelentős része is elveszett.