XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-02-25 / 4. szám

2004. FEBRUÁR 25. Hírnök fl labirintul qz emberi útkeresést szimbolizálja Az egykori „Fakukackockológiája Csáti Gábor különös művész. A természet minden apró kincsét megragadja, de a fa valósággal el­bűvöli. Bármilyen fáról is legyen szó. Mindegyiknek más illata, üzenete, adottsága van, ő pedig meghallgatja őket, és vésővel, gé­pekkel, de mindenekelőtt a figyel­mével és saját meghitt „igazával” együttműködik vele. Majd kizá­rólag viasszal bontja be testüket, hogy eredeti szépségükben pom­pázhassanak. Mert nem egyéni erőszakot akar, hanem közös alkotást. Hiszi, Ha arra jár, megkérdezi Cinke urat, hogy van, tavasszal pedig fü­tyülésével tréfálja meg. A fütyülés amúgy is a munka része. A műteremben mindig szól a zene. Többnyire Bach művei. A szobrász zene nélkül nem is tud dolgozni.- Mióta szobrászkodik?- Mondhatnám, gyerekkorom óta. Édesapám lakatos volt, min­dig gépek vettek körül, és szeret­tem én is a kezemmel dolgozni. Én azonban a fával lettem jóban, ezért apám fakukacnak hívott. Ha zadást vagy menedéket jelent az ön számára?- Mindenekelőtt választ. Ez az általam választott legjobb válasz saját korom nem emberhez méltó jelenségeire. Azt jelenti, hogy nem fogadom el az embertelent és az igaztalant, és azt, hogy mindig van út a felemelkedésre - a jövő felé. Hiszek abban, hogy az igaz­ságért ki kell állni, és hogy az igazság megállja az idő próbáját. Az igaz, a hamis, a jó és a rossz mindig is kulcskér­dések voltak számomra.-Mitől érzi iga- zabbnak a geomet­riai formát, mint más, kevésbé pon­tos vagy határo­zott alakzatot?- Éppen a pon­tosság miatt. A geo­metriában nem le­het mellébeszélni. Én mintakészítő­ként kezdtem a pá­lyámat és megtanul­tam, hogy minden milliméter számít.- Erről a Zárt időlabirintus című alkotása jut eszembe, amelyen néhány forma, „ösvény” mégis szabadon nyúlik a végtelenbe... Űr-Odüsszeia Hommage á Kuczka Péter hogy mindig ez a fejlődés útja: együtt, egymást kiegé­szítve. Éppúgy a természet­ben, mint a társadalomban. Kortársai csak most kez­dik igazán felismerni a het­venedik évéhez közeledő Csóti Gábor munkájának ér­tékét. Bár sokat kellett vár­nia, nem bánja, mert hiszi: az igazság túléli az időt. Már több tucat kiállításon szerepelt alkotásaival. Har­mincöt éve gyönyörködhet­nek vagy filozofálgathatnak műveit nézve a kiállítások látogatói, de míg korábban évente csak egyszer-kétszer, tavaly már tíz hazai és kül­földi bemutatón lehetett eb­ben részük. O készítette Szabó Lő­rinc síremlékét is, s legutóbb - többek között - felkérték, hogy ál­lítson ki szobrot az Európa Park­ba. Nemrégiben pedig az Újlipót- városi Galériában tekinthették meg az érdeklődők Csóti Gábor műalkotásainak egy részét, „Rit­mus” címmel. A kiállított anyag nem életmű, hanem két tucatnyi válogatott alkotás volt, amelyet egyik méltatója kockológiának nevezett. A művész majdnem két évtize­de a Xin. kerületben él. Húsz éve vett egy kis telket. Maga épített rá házat, ahol műhelyt, galériát ala­kított ki, s azóta ott lakik családjá­val. „Itt otthon vagyok” - mondja. - „Közel a Belvároshoz és közel a természethez is.” Kertjében a bal oldalon tujasor, szemben egyszerű, zöld gyep, kö­zépen nyírfa növekedik, amely a művésznek megsúgta, nagyon jól érzi ott magát. Csakúgy, mint a többi zöld kedvenc, amely egész­séges, fényes, sugárzó leveleivel árulkodik gazdája szeretetéről, törődéséről. A szobrász a cinkék­kel is gyakran vált egy-két szót. Tánc (körtánc - páros) sokáig nem értem haza, tudta is, hol keressen. Végigjárta az összes ácsot, asztalost, bognárt a falu­ban, és valamelyiknél biztosan rám talált.- Miért éppen a fa anyaga ra­gadta meg a lakatos fiát?- Ez gyerekkori szerelem. Va­lószínűleg mindig is azért tetszett, mert él. Amikor dolgozom, akkor is ketten vagyunk. Nem egyedül döntöm el, mi lesz az anyagból, hanem mi: a fa és én. Nem lehet semmit sem erőszakkal elérni. Csak akkor születnek, születhet­nek szép alkotások, ha mindenki hozzáteszi, amivel ő több. így mű­ködik, így kellene működnie a tár­sadalomnak is.- Legutóbbi kiállításán a kerü­leti Klub-Galériában, mértani pontosságú geometrikus alakza­tok, mindenekelőtt kocka alakú idomok legkülönfélébb variációja és egysége fogadta a látogatókat, akár az Úr-Odüsszeiába, akár a Tánc vagy Tavasz című műalko­tásba ütközött az ember. Szó sze­rint: szembeütközött a pontosság­gal, a mérhetőséggel, a matema­tikával. Az avántgard irányzat Iá­Tavasz- A labirintus gondolata ko­moly szellemi teljesítmény ered­ménye, csakúgy, mint a geomet­ria. Az ember ezeken keresztül in­dult el a megismerés felé. Úgy gondolom, a labirintus nagyon jól szimbolizálja az emberi útkere­sést. Azt, ahogyan zsákutcákba jutunk hamis hitek, logikák által, s azt, hogy mindig léteznek újabb és újabb járatok - kifelé. Az időla­birintus azért zárt, mert létezésün­ket a születés és a halál fogja kör­be, csak ezen belül gondolkozha­tunk, cselekedhetünk.- Amikor szobrot vagy műalko­tást készít, az anyag, á gondolat vagy egy belső kép a kiinduló­pont? Előre tervezi a témáit?- Nem. Egyszer az unokám azt kérdezte: „Papa, honnan van a szobor?” Mondom: „A fejem­ből.” „De honnan van a fejed­ben?” - kérdezett tovább. Akkor azt válaszoltam: „Onnan, amit be­letettem.” Az ember azt tudja megmutatni, ami benne van. S ami benne van, az mindaz, amit megélt és befogadott. Amikor dolgozom, megengedem, hogy a felszínre jöjjenek a mélyben rejlő formák, képek, gondolatok. Ak­kor már nem töröm a fejemet. Olyan ez, mint az alfaállapot, álom és ébrenlét között. Abban a pillanatban nincs idő és semmi, senki más. Megszűnik minden. Mondják is, hogy a műhelyben szinte szerelmeskedem a szobra­immal. És ez így is van. Csak sze­relemből lehet alkotni.- És miből él meg a szerelmes szobrász?- Iparművészeti tárgyakból. Én készítettem először fatányé­rokat Magyarországon, de sok mást is kitaláltam. Kisebb szob­rokat vagy fából készült naptár­tartót.- Sohasem érzett vágyat, hogy más anyagot is megformáljon ?- Készítettem szobrokat fém­ből is, de mindig visszatértem a fához. Nem tudom megunni. Sok­féle fadarab vár még rám, ezekről előre gondoskodtam.- Van kedvenc alkotása?- Az, amelyiken éppen dolgo­zom. Mindig az. Másképp nem lehet. Egyébként van olyan szob­rom, amelyhez hosszú évek után újra hozzányúltam. Hasonlít ez a katedrálisépítéshez. Csak egy a cél: hogy a lehető legtökélete­sebb legyen. Nincs olyan határ vagy korlát, amely ezt körülír­hatná.^ ... És Csóti Gábor csak figye­li a fákat, nézi az évgyűrűiket, az erezetüket, és a keze alatt nemcsak geometrikus minták kelnek életre. Megengedi, hogy az szülessen meg, ami meg akar. Nem tudták beskatulyáz­ni. Galériájában és műhe­lyében faillat eleveníti meg a fekete napot, Pető­fi Sándor és Júlia arckép­ét, akiket lágy hajfonat köt össze, Kavics­asszonyt, a Fátyoltáncot, Deszka Bözskét, a Világ­tojást vagy az Időórát. A műveket, amelyek arra születtek, hogy az időt túléljék facsonkjaikkal, viaszbőrükkel, és azzal a hittel, hogy megmutat­hatták magukat és alko­tójukat. Ahogy a néha verseket is farigcsáló Csóti Gábor írja: „Jövök a semmiből / Megyek a létbe / Megvalósulok a / Min- denségben”. Vincze Ágnes HlRNOKt H Kiadja a Sprint Kft. Alapító főszerkesztő: Sas György. Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője. Igazgató főszerkesztő: Machos Ferenc. Munkatársak: Czeglédi Ildikó, Csop Veronika, Szabados Tamás. Fotó, tördelés: Holczer Gábor. A szerkesztőség címe: 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Nyomdai munkák: Sprint Kft. E-mail: 13kerhimok@chello.hu Hirdetésfelvétel: Szemesi Ildikó, 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Hétfőtől péntekig 9-15 óráig Telefon: 237-0242, 237-0243 Fax: 237-5069 Szintézis Csóti Gábor és F. Farkas Tamás: Parabola

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents