XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-02-25 / 4. szám
-Hírnök 2004. FEBRUÁR 25. 11 üjrq divqt g nosztqlgiq (mint mindig) Payer András az Ipoly utcában focizott Payer András éppen fellépésre készül a civil bálban, a József Attila Művelődési Központban. Bőrnadrág, kényelmes pamutfölső, szemüveg és fekete köves aranygyűrű a bal kezén. A zene- szerző-táncdalénekes csöppet sem izgatott, sőt a kezében tartott ásványvizes üveg buborékai még inkább lelassítják az időt. Angyalföldi gyökereit, no meg a ’60-as, ’70-es évek hangulatát idézzük fel: Omega-, Illés-, Bergendy-számok... érzelmek és lelkesedés, mindaz, ami ma is töretlenül jellemzi sokak Payer Öcsijét.- 1959 meghatározó év volt az életében. Mambó magnóval rögzítette szerzeményeit, kétszáz forintért megvásárolta első Stowasser gitárját, érettségi vizsga, mindez Angyalföldön. Eseményekben gazdag év...- Sohasem tagadtam, hogy angyalföldi gyerek vagyok. Minden fontosabb gyerekkori, kamaszkori emlék, ami bennem lakik, az mind Angyalföld és Újlipótváros határához, a Hegedűs Gyula utca 35.-höz köthető. A XIII. kerületi Sziget utcába (ma Radnóti Miklós utca) jártam általános iskolába, a Váci út 27.- ben, a Bolyai-gimnázi- umban érettségiztem. Ide húz a szívem, annak ellenére, hogy egészen régen, 1965-ben elköltöztem innen. Először a II. kerületbe, Rózsadombra, majd Zsámbékra. Sok év eltelt azóta, de minden alkalommal, amikor erre járok, előtörnek a régi emlékek. A Szent István park és az Ipoly utca, ahol futballoztam a haverokkal, milyen jó volt még akkor, hogy lehetett focizni az utcán, mert nem volt akkora forgalom, mint ma.- Járt zenei iskolába ?- Általános és középiskolában énekeltem énekkarban, aztán a Bolyaiban alapítottunk egy zenekart, aminek én voltam a szólistája. Innen számítom a könnyűzenei pályám elindulását. Gyerekkoromban tanultam klasszikus zenét, később énekelni Raskó Magda énektanámőtől, de a tánczene és a könnyűzene iránt a középiskolában kezdtem érdeklődni. Azt gondolom, az a különbség a régen és ma tánczenét éneklők között, hogy régen jóval nagyobb zenei előélettel léptek színpadra. Mindenki tanult klasszikus zenét, vagyis képzett zenész volt, és egy bizonyos szint elérése után választhattak, hogy könnyű- vagy komolyzenei pályára lépnek. Úgyhogy a régen a zenészek klasszikus zenészek is lehettek volna. Én a könnyűzenét választottam. Számomra a zene a léleknek olyasféle megnyilvánulása, amiben legőszintébben szárnyalhatnak az érzelmeim. Tudok jókedvűen mulatni a zenével, de bevallom, az udvarlásban is nagy segítségemre van.- Van, aki szöveget ír, van, aki zenét szerez, akad, aki mindkettőt. Önnél milyen az arány?-A szövegírás és a zeneszerzés nem mindig működik egyszerre. Nálam a szövegírás nem annyira gyakori, mint a zeneszerzés, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy eddig megközelítőleg 500 dalt írtam, és csak nyolc szöveget. Nincs egyenes arányban a kettő. Akkor tudok szöveget írni, ha az paralel jön a zenével. Vagyis a zene mindig jön, a szöveg ritkábban.- Az első kisstadionbeli fellépésre még a Hegedűs Gyula utcából indult?- Ha visszagondolok... igen. 1963-ban léptem föl először a Magyar Televízió szilveszteri műsorában, aztán egy évvel később az Illéssel a Kisstadionban. Negyven éve volt mindez, aminek kapcsán idén húsvétra, a 40 éves szakmai évfordulóra szeretnék elkészíteni egy újabb lemezt. Sok olyan dalt énekelek, aminek a gyökerei, az érzelmi töltései a gyerekkoromhoz nyúlnak vissza. Úgy érzem, van bennem valamiféle lokálpatriotizmus. Ilyen „hangadó” dal lesz majd például az új lemezemen a Járom az utam, amit 1961-ben Horváth Jenő írt, de én is elénekelem, egy különleges balladisz- tikusabb feldolgozásban. Ez a dal az,ami leginkább felidézi az emlékeimet. De a szívemből fakadó, kisebb klasszikus feldolgozásokat is szívesen éneklem, mert ez belülről fakadó igény, hogy olyan dalokat énekeljek, amik mély érzelmeket közvetítenek a közönségnek. Vagyis Angyalföldön még inkább a szívem diktálja az énekelni kívánt dalok ritmusát, mint ahogy ma este is.- Öt évvel ezelőtt jól megérdemelten eMeRTon-díjat kapott, amin senki sem csodálkozott, hiszen számos dalt írt akkor is, korábban is olyan előadóknak, akik talán ezeknek a fantasztikus daloknak köszönhetik pályakezdésük első sikereit. Megmaradtak ezek a kapcsolatok?- Sok kollégának írtam dalt, Németh Lehelen, Koóson, Zalat- nayn, Aradszkyn át egészen a Cotton Club Singersig, a Republicig. Volt közös show-m Szécsi Pállal, énekeltem Mary Zsuzsival, Cserháti Zsuzsával. Legutóbbi nagylemezemen, a Minden ember szerelmes lesz lx-en együtt dolgoztam Szakcsi Lakatos Bélával, Dés Lászlóval, Babos Gyulával és még sorolhatnám. Van legalább hat nagylemezem, ami szerintem elég egy szerző-énekesnek. Bár úgy látom, mostanában újra benne van a levegőben ez a nosztalgikus hangulat, az, hogy a nagy öregeket egyre gyakrabban hívják tévéműsorokba, szívesen szerepeltetik itt-ott. Nekem is van annyi felkérésem, ami kielégít. Csak olyan felkéréseket vállalok el, ahol rendelkezésemre áll egy jó technikai berendezés, ahol ha elrontok valamit, akkor én vagyok a hibás, nem a rossz erősítő... Eny- nyi idő után már nincs kétesélyes dolog, nem kockáztatok. De visz- szatérve a kérdésre, megmaradtak az olyan barátságok, amik mindig is fontosak voltak. S. Nagy Istvánnak múlt héten ünnepeltük a születésnapját, Koós Jánossal éppen tegnap beszéltem telefonon, vele együtt járunk vitorlázni, meccsre. Neki 1962-ben én írtam az első számát Kék a szemed címmel.- Önt leginkább Payer Öcsiként emlegetik, ki szólította először így?-Azóta vagyok Öcsi, amióta az S. Nagy Istvánnal együtt dolgozom. Idősebb nálam pár évvel és ő kezdett el így szólítani.-A zenei pálya mellett volt ideje másra is?- Gyakran nősültem, ami elég sok energiát, időt vesz el az embertől. (Nevet) Hála istennek nagyon aranyosak, helyesek a lányaim, és nem bántam meg semmit, a sors akarta így. Nem lett egyik válásomból sem tragédia. Az egyik lányom, Cili, 22 éves, az IBS-ben tanul, a médiában szeretne elhelyezkedni, érdekli a gazdaság. A másik lányom, Liliké, 11 éves, zongorázik, lovagol, és jó úton halad, mert sok mindenben osztályelső. Szabadidőmben is zenét hallgatok, leginkább dzsesszt és komolyzenét, popot nem. Nem szeretem azt a féle zenét, amit a zenei adók naponta legalább százötvenszer adnak le. Megtartottam magamat olyannak, amilyen vagyok, én nem változtatok az ízlésvilágomon, ami sokszor jó, sokszor nem. Nem azonosultam a divattal, a vonalaim „100” éve ugyanazok... Egyszer talán majd szeretnék könyvet írni az életemről. 1961 óta minden lényeges dokumentumot ösz- szegyűjtöttem. Ha majd lesz három hónap szabadidőm, évek múlva, meg is írom. Lenne felkérésem musicalre is, de sajnos anyagi kérdés minden. Ha lenne egy támogató, aki legalább a nullszaldót vállalná, akkor el tudnám kezdeni. De ahhoz, hogy letegyek egy zenét az asztalra, legyen forgatókönyvírás, szereplőválogatás, meg az kell, hogy valaki finanszírozza.-Ha újrakezdhetné, mi az, amit másképpen alakítana az életében?- Több nyelvet tanulnék. A mi korunkban nem volt annyira nyelvcentrikus a világ. Ugyan angolul nem lehet eladni, de hozzám képest a 22 éves lányom olyan szinten van, hogy ámulok és bámulok. Én ilyen idős koromban kizárólag a zenével foglalkoztam, csajoztam, mindent, ami akkor menő volt csinálni, de ha másképpen éltem volna, a dalaim is mások lettek volna... vagyis semmit nem bánok, így volt és így jó minden, ahogy van. Azt gondolom, elégedett vagyok az életemmel. Tábori Zsuzsa Lehel biliqrdozni és internetezni Megújult a Szent László Kultúrotthon Családias légkör fogadott február 12-én a Szent László Klubban. A fiatalok kedvükre biliár- doztak, vagy épp az internet oldalait böngészték. Szólt a zene, és néhány lány még egy-egy csípőmozgást is beleadott a délután morajában.- Nemsokára mindennapos lesz ez a hangulat - jegyezte meg dr. Bokori István, a Jerikó Tanulmányi Intézet Főigazgatója. - Ma van a kultúrotthon ünnepélyes megnyitója, a gyerekek keze nyomát őrzi a termek megújulása, ők festették ki, valamint alakították kedvükre a környezetet. Régóta birtokoljuk ezt a helyiséget, a Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola a Vizafogó sétányon működik, az alapítványunk pedig a Hegedűs Gyula utcában, de helyszűke miatt ebben az épületben is folytattunk oktatást, sőt még könyvtárunk is volt ezen a helyen. A legutóbbi időszakban a számítógépeinknek is otthont adott, innen jött az ötlet, hogy létesítsünk egy Jerikó Szabadidőközpontot, ahol tagjaink hasznosan tölthetik el délutánjaikat.- Mi az iskolájuk specialitása?- Az iskolát az egyesület tartja fenn, egyházi jellegű, a hittanoktatás tantervi keretek között folyik, vallási szertartásaink vannak, a ballagást is templomban tartjuk. Viccesen mindig megjegyzem, hogy a szentek az égben vannak, nálunk is ugyanolyanok a gyerekek és felnőttek, mint bárhol máshol, csak szellemiségben meghatározottabb az egyházhoz való kötődésük. A Jerikó nevet az egyházi újszövetségi gondolatból merítettük: vannak látássérült gyerekeink is, és Jézus Jerikó városkapujából gyógyította a vakokat.- Milyen új lehetőséget nyújt a kultúrotthon a Jerikó életében?- A szabadidő hasznos eltöltésére létesítettük ezt a klubhelységet, ahol nem csak intemetezhet- nek az ide látogatók, hanem bili- árdozhatnak is, valamint polcainkon megtalálhatók a ’70-es évektől autós- és motorosújságok. Az olvasáson kívül egy-egy csésze meleg ital mellett jókat beszélgethetnek, szórakozhatnak, zenét hallgathatnak.- Kik járhatnak ebbe a klubba ?- Elsősorban egyesületünk tagjait és jerikós diákokat várunk, de számítunk a tagok ismerőseire is, valamint a közeli lakóközösségekre, akik pártoló tagsági belépővel juthatnak be. Felnőtteknek is teret adunk, hiszen a Jerikó Humán Egyesület folyamatosan szervez számukra is programokat, összejöveteleket. A megnyitást is baráti társasággal ünnepeljük, feleségem, Tériké az iskolában magyar és olasz nyelvet tanít, de itt van körünkben a szomszéd hajózási iskola igazgatója, Somogyi István is, akinek a jóvoltából minden évben szervezünk egy Je- rikó-haj ókirándulást. Ezenkívül jó barátom, a József Attila Művelődési Központ andragógusa, Labáth Sándor is velünk nosztalgiázik a régi kerületről.- Gyerekkoromban sokat játszottunk ezen a környéken - fűzte hozzá Sándor -, ezeknek a házaknak együttes pincerendszerük van. Sokszor hógolyóval dobáltuk a buszokat, aztán komiszán elszaladtunk a pincén keresztül a ház másik végébe.- Én még arra is emlékszem, amikor itt a 135-ben, ebben az üzletben egy méterárubolt működött - tette hozzá Somogyi István. Cz. I.
