XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-01-14 / 1. szám

-Hírnök 2004. JANUÁR 14. I 5 i L Szeretettel fogadott kezdeményezés Betlehemesek a Szent István parkban A XIII. Nemzetközi Betlehemes Találkozót - a találkozók történeté­ben először - a Szent István parkban tartotta az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház december 20-án 15-19 óra között. A betlehemes játé­kokban részt vettek Kárpátaljáról, az Angyalföldi Iringó Néptánccso­port, a sárospataki gyerekek sárazsadányi betlehemes játékokkal, az Év Kerék társulat Angyalbárányok című előadásával, a Gombosi Betlehe­mes Játék doroszlói bölcsőcskével. Az előadások között daltanulás folyt a gyerekekkel, beszélgetések, kézművesedés, csuhéból játékok készítése, forró tea és sült gesztenye mellett. Képünkön a Pécs melletti Pellérd kisközség gyerekeinek vidám pásztor­játéka Hírnök - 2003 sajtófotó-kiállítás a József Attila Művelődési Központban A XIII. Kerületi Hírnök című újság 2003-ban készült legsi­keresebb fotóit bemutató tárlat. A fotóművészetnek ez az ága, azon túl, hogy a hírt illusztrálja, gyakran lehetőséget ad a fotós számára a valóság sajátos képi megfogalmazására is. A kiállításon Holczer Gábor képeit láthatják. Megnyitó: 2004. január 20-án 17 órakor. A kiállítást megnyitja: Farkasházy Tivadar író, humorista. A kiállítás megtekinthető: február 3-ig 9-18 óra között. Cím: 1131 Budapest, József Attila tér 4. A megnyitóra szeretettel várjuk minden kedves olvasónkat, s' Emléktáblát avattak a házon, ahol Kaffka Margit tanított Kaffka Margit a Nyugat legki­emelkedőbb női írója. Tragikusan rövid élete (1880-1918) ellenére Ady Endre is rendkívül nagyra becsülte: „nagyon-nagy író asz- szonynak” ítélte. 1912-ben egy ragyogó költeményt írt hozzá Nő­kergető, fényes Hazugság cím­mel. Ahol felnövekedett, Miskolcot túl vidékiesnek és unalmasnak érezte, ezért 1907-ben Budapest­re költözött. Előbb Újpesten, majd Angyalföldön tanított. Kaff­ka így vall Budapestről: „Jól ér­zem magam itt és nem vágyom vissza egyikébe se eddigi tartóz­az osztályba. Feláll a katedrára és az egész osztályt kiküldi a folyo­sóra. Csendre int bennünket, majd bezárja az ajtót. Mit csinálhat egyedül a teremben? Az egész osztály kíváncsian leskelődött a kulcslyukon: a nagy csendben, az üres teremben Kaffka Margit írt.” Néhányan tudták, hogy költő, versét olvasták már, de ő ilyesmi­ről az órán sohasem beszélt. Ezek a lányok nem tudták, hogy milyen nehéz naponta többször villamo- sozni a Márvány utca, ahol lakott, és az Üteg utca között. Az iskola, ahol Kaffka Margit tanított, 1909-10-ben épült Rer­Amikor ebben az épületben tanított, ak­kor írta meg legjelentő­sebb regé­nyeit, verse­it, novelláit (1912: Színek és évek - önéletrajzi ihletésű regény, 1913: Mária évei). Gyakorló tanárként három pol­gári iskolai tankönyv társszerző­ségét vállalta. Ebből két költe­mény (Pétiké jár, Pétiké utazik) máig népszerű, közismert és jel­legzetes „antológiadarab”. „Jóta­Leleplezés és koszorúzás után Baranyi Ferenc avató beszéde kodási helyemnek. Minden élet­vágyam ez volt és a tanulás.” Angyalföldön kapott tanári ál­lást. 1911-től 1915-ig az Üteg ut­cai polgáriban magyar irodalmon kívül földrajzot is tanított. Egy­kori növendékei felnőttként nagy szeretettel idézték fel Margit néni alakját, óráit és titkát is. „Szinte látom, amint az emeletről a föld­szinti osztályunkba szalad. Sötét haja röpdös, kontya kócos, fehér blúza gyűrötten lóg rajta. Bejön rich Béla műépítész tervei alapján. Leánypolgári iskolaként műkö­dött. A második világháború ideje alatt az Üteg utcai szárny bomba­találat következtében földig leom­lott, de erősen megrongálódott a Gömb utcai szárny 1.. Az épületet a háború alatt hadikórháznak használták. 1949-től két évig gim­názium, majd a szakemberképzés hiánya miatt villamosipari techni­kum, 1968-tól szakközépiskola, 1973-tól technikum. nító akarok lenni, jó írónő akarok lenni, de mindenekfelett jó anya is, aztán: jó szerető és jó feleség.” Az épületen az emléktábla állí­tását Csikász Istvánné (Judit asz- szony) nyugalmazott könyvtáros kezdeményezte. Elhelyezését a XIII. Kerületi OKSB, a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága és az iskola támogatta. A decem­beri emléktábla-avatáson a beszé­det Baranyi Ferenc költő, kerületi díszpolgára tartotta. Nem csak tévésztár a szingli A z ember táras lény, szüksége van partnerre, akivel megosz­tozik az élet dolgain, vallják a szo­ciológusok, pszichiáterek. Mégis egyre több ember választja az egyedüllétet, vagy a rohanó világ kényszerít egyeseket a magány­ba, vagy csupán a modem életstí­lus diktálja az iramot, ezen hosz- szasan vitatkozhatnánk. Egy biz­tos, egyre többen élik a társtala- nok világát, és nem csak nők, ha­nem férfiak is. Míg nagyanyáink idejében szégyen volt 20 évesen hajadonnak netán nőtlennek len­ni, ma már 40 évesen is jól meg­gondolják, házasodjanak-e vagy együttélésre szánják el magukat. Sok nő él egyedül világszerte, de egyre gyakrabban találkozni fér­fiakkal is, akik jól - vagy rosszul? - tűrik a magányt. Tibor 28 éves, angyalföldi fia­talember, átlagos külsővel rendel­kezik, jól menő cégnél ügyvezető igazgató. Egy bérlakásban lakik egyedül, szüleitől távol.- Az egyetem elvégzése után költöztem fel a fővárosba - mondja Tibor -, mindig így szerettem vol­na élni, függetlenül. Majd ha anya­gilag megerősödöm, akkor talán el­gondolkozom az együttélésen, a házasság manapság nem divat.- Egy férfinak mégiscsak nehe­zebb egyedül, hogy állsz a háztar­tással?- Mindent magam végzek, ta­karítok, ha rá szorulok, és ha nem jutok el a szüléimhez, kénytelen vagyok mosni és vasalni is. Igaz, a mosás nem gond, hiszen csak bedobom a szennyest a gépbe. Bezzeg a vasalás.-Netán főzni is megtanultál?- Legtöbbször a városban, gyorséttermekben étkezem, ha pedig itthon unom a hideg kaját, rendelek egy pizzát.- Szabadidődben nem unatko­zol egyedül?- Nem sok időm van ki- kapcsolódásra a folyamatos munka mellett, de néha összejö­vök a haverokkal, a nyaralást pe­dig ki nem hagynám egyik évben sem.- Egyedül jársz üdülni?- Igen. Engem nem zavar, egyébként olyan tájakra látogatok el, ahol sok érdekességet fedezhet fel az ember.- Azért csak hiányoznak a lá­nyok?- Egy férfinek ez sose gond, csajok vannak dögivei, talán egy­szer engem is megbolondít egy és beadom a derekam, de egyelőre szabadon akarok élni. Szandra 32 éves, a harmadik diplomáján szorgoskodik, mellet­te tolmácsként dolgozik, szüleitől kapott lakásában él már tíz éve magányosan.- Az emberek gyakran össze­keverik a magány és az egyedül­lét fogalmát - mondja Szandra. - Én egyedül élek, de nem magá­nyosan. Sokat utazom a mun­kámból eredendően, rengeteg új arc vesz körül, és az egyetemen is sok ismerőssel összejárok. Hú­szas éveim elején volt egy ko­moly udvarlóm, el is akart venni feleségül, de én még nem akar­tam, jobbra vágytam. Teltek az évek és nem akadt egy rendes fér­fi sem a horgomra. Azóta az „ex”- em megnősült, gyerekei vannak, én meg még mindig várom az igazit.- Sajnálod, hogy így döntöttél ?- Nem. De ha körülnézek, a ko­rombeli nőknek már családjuk van, néha elfog a pánik, hogy le- kések az anyai örömökről, néha meg áldom az eget, milyen jó a sorsom, nem kell senkitől függ­nöm.- Mit csinál egy egyedüli nő a szabadidejével?- Ó, én nagyon kihasználok minden percet, nyelvtanfolyamra járok, sportolok, kirándulok, és sokszor csak úgy beülök a cuk­rászdába és figyelem az embere­ket. Hiába vagyok egyedül, unat­kozni nincs időm. Zsófi és Bogi jó barátnők, mindketten 27 évesek, sülve-főve együtt vannak, munkahelyük is egy. Szüleikkel együtt élnek, ha­talmas családi házban. Egyi- kőjüknek sem volt mind ez idáig komoly kapcsolata.- Azért nincs barátotok, mert ha együtt látnak bennetek, a fiúk talán más szexuális orientációt feltételeznek?- Lehetne ezért is - mondja Zsófi -, de nem ez a fő ok, pasi az akadna, de volt egy régi szerel­mem. Nehezen tudom kiheverni, pedig olyan se veled, se nélküled kapcsolat volt. Összejártunk buli­kon, szórakozóhelyeken, ahon­nan egyenes út vezetett az ágyig, míg egyszer rá nem ébredtem, hogy nekem ez így nem megy, ak­kor inkább egyedül. Tudom, hogy nincs értelme a viszonyunknak, mégis övé a szívem.- Teljesen megszakítottad vele a kapcsolatodat?- Igen, de gyakran feltűnők olyan helyeken, ahová ő is jár, eredménytelenül. Próbáltam más hapsikkal járni, de nem megy. Én nem tudom a szerelmet és a szexet kettéválasztani.- Bogi, veled is hasonló a hely­zet?- Mondhatjuk - vágja rá Bog­lárka -, csak még zűrösebb. An­nak idején autóbalesetben mel­lettem halt meg a szerelmem. Azóta is minden hónapban egy csokor vörös rózsát hordok a sír­jára. Szeretném kiheverni, nem megy.- Volt azóta valakid?- Futó kalandok, talán csak a szex miatt. Nehéz kielégítő part­nert találni, aki megérti a múlta­mat. Pedig már igazán rám férne egy megértő társ. (czegi)

Next

/
Thumbnails
Contents