XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-02-11 / 3. szám
2004. FEBRUÁR 11 Beszélgetés Eszes Máté íróval fl gyógyítás mellett a betegségek A Dagály strand télen Hazánk kiemelkedően gazdag termál- és gyógyvizekben, s ezen belül a főváros szerencsésnek mondható, hiszen jó néhány fürdő található Budapesten is. A fürdőknek a gyógyítás mellett azonban a betegségek megelőzésében, valamint a rekreációban is jelentős szerepük van. Hideg téli napokon jólesik egy jó fürdőzés a gyógyhatású melegvízben, mivel a meleg átjárja a fagyott csontokat és felüdíti a lelket. A kerület egyik közkedvelt strandja és fürdője a Dagály, amelyben lehetőség van mind a pihenésre, mind pedig a gyógyulásra. A fürdőben található gyógyvíz ugyanis a rekreáció mellett a mozgásszervi betegségek kezelésére, de ezek kialakulásának megelőzésére is alkalmas. A gyógyfürdő vizének összetétele nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidro- génkarbonátos, szulfátos és kloridos hévíz, amelynek flu- oridion-tartalma is jelentős. A fürdő szolgáltatásait belépőjeggyel és orvosi beutalóval egyaránt igénybe vehetik a vendégek. A belépőjegy szekrényhasználattal 1200 forint, a kabinos belépőért 1500-at kell fizetni. Zárás előtt négy órával a szekrényes belépő 1100 forint, míg záróra előtt három órával 1000 forintba kerül. Ha valaki púderes masszírozást szeretne igénybe venni, annak 3000 forintot kell fizetnie, a víz alatti sugármasszázs 1600-ba kerül, az orvosi gyógy masszázs (ami 15 percig tart) 2200 forintba kerül. A gyógykezeléseken kívül úszásoktatást is vállalnak a fürdőben. A Dagályban lehetőség van a szaunázásra is. A szaunázás hatására a vérkeringés fokozódik, a verítékezéssel távoznak a szervezetből a méreganyagok, az izmok pedig ellazulnak. Arról azon- >2-'" Újdonság a termálmedencénél az esernyőforma üvegtető Még a mesék is boszorkányosabbak... „Cigányemberek életét, küzdelmes mindennapjait ismerhetjük meg..., azo- két, akik az elmúlt több mint fél évszázad emberi sorsokat meghatározó történelmi eseményeit ugyanúgy átélték, megszenvedték, mint azok a magyarok, akikkel évszázadok óta élnek együtt faluban és városban, egy hazában” - olvashatjuk Eszes Máté A Hindu Herceg című elbeszéléskötetének fülszövegében. Az íróval egy kávéházban találkoztunk. Ő korábban ért oda, gondos-pontos, párhuzamos rendbe sorolta tárgyait az asztalon, és türelmesen szemlélődött. Kora délután volt, és a zajos világ morajlásától egyetlen üvegajtó választott el bennünket. Két óra múlva, a beszélgetés végén azt vettem észre, hogy több asztal mellől is az író szavait hallgatják fél füllel, mintha ők is kérdezni szeretnének még valamit Eszes Mátétól... Tiszasülyön született, ahol gyerekkorában élvezettel hallgatta kukoricafosztás közben azokat a mesemondó férfiakat, akik katonáskodásaik alkalmával valóban eljutottak az Óperenciás-tengeren is túlra. Eszes Máté édesanyja könyvtáros volt, vagyis könyvekben nem szenvedett hiányt a fia, ám hogy a gyakorlat se hiányozzék az életéből, arra ott voltak az apai nagyszülők és dédszülők, akik kocsmát üzemeltettek a település központjában. Nagyanyja, Vona Bori furmányos üzleti érzékkel megáldott asszonyság volt. A főtéren buszgarázst építtetett, kocsmájához pedig 250 férőhelyes színházterem is tartozott. A színházteremben volt fodrászszalon, sőt tavasztól őszig operett-társulatokat szerződtetett a nagyi. Aztán ősztől tavaszig gabonatárolónak adta ki a termet. Az ügyes gazdálkodás, az üzleti szellem, a szorgalom mindig is jellemezte a településen élőket. „Annyi különös ember élt ott, és olyan boszorkányosak ott a mesék, hogy nem csoda, ha az ember írni kezd” - mondja az író. „A Jászapáti Mészáros Lőrinc Gimnáziumba jártam, ahol Imre Lajos volt a magyartanárom - folytatja Máté, miközben rágyújt. - Dalolva írtam a fogalmazásokat és érdeklődve olvastam a kötelező olvasmányokat. Olyan tanáraim voltak, akik valóban élvezetesen oktattak. Egészen 18 éves koromig éltem Tiszasülyön, és négyéves korom óta élnek bennem azok a történetek, amelyek az ott velünk élő cigányokról és a családomról szólnak. Máig emlékszem a tragédiákra és komédiákra, a gúnynevekre, a barátokra. Vagyis mondhatom, hogy nem divatból írtam meg elbeszélésekben a történeteiket, hanem egyszerűen azért, mert mindig is érdekelt a helyzetük, a nyelvük, a szokásaik, az erkölcseik, és minden, ami őket jellemzi. Vagyis a könyvben szereplő cigányokat, a hajdani tiszasülyi cigányokat, úgy említem, ahogy ott éltek, a cselekmény nem képzeletben, hanem megtörtént.” Eszes Máté a szülőhelyéről elkerülve tiszti iskolát végzett Budapesten, tüzér lett, majd a szegedi tanárképzőn elvégezte a matematika szakot. Később az ELTÉ-n népművelő-könyvtárosként diplomázott. Három évig a Cserépfalvi Kiadónál dolgozott, majd negyedszázadon át a Zrínyi Kiadónál, ahol volt segédszerkesztő, fő- szerkesztő, majd igazgató is. Az ott töltött évek alatt évente több mint 200 kéziratot olvasott, és megismerkedhetett neves történészekkel, irodalmárokkal is. Szeretett ott dolgozni. Közben több folyóiratban is publikálták írásait. Eddig megjelent könyvei: Híres bajvívók, hírhedt párbajok, Az én kis falum, Advent, Hajnali harangszó, valamint Örsi Ferenccel közösen a Szerelmes hírszerzők. 2000-ben eljött a Zrínyi Kiadótól, és a családjával saját kiadót alapított Curiosa Nova néven. „Jellemző ránk, hogy a feleségemmel mindig a nyomdafesték bűvkörében éltünk” - fogalmaz. „A megismerkedésünk után Jászberényben laktunk, a feleségem könyvtáros volt, én a jászberényi laktanyában rakétatüzérként szolgáltam. De éltünk Egerben, majd Budapesten is. A XIII. kerületben laktam már a Gidófalvy utcában, és most a Katona József utcában. Egy valami azonban nem változott az életemben: mindig a Lehel téri piacra jártam vásárolni.” Nagybörzsönyben, a Börzsöny lábánál fekvő kis településen a lakosok száma ezer alatti, és az ott élők egyharmada cigány. „Ez az a hely, ahonnan a történeteim másik fele származik, a hely, ahol 12 perccel később kel fel a nap. Ez az a két település, Tiszasüly és Nagybörzsöny, ahol álmodom az álmaim.” Az utóbbi helyen gazdálkodik is. „Van egy kis konyhakertem, mert élvezem, amikor egy földlabdát kivéve három magot elszórok, és egyszer csak azt látom, hogy kihajt valami a földből.” Tábori Zsuzsa erceg CuríoKi Nova Hírnöknyomás az ajándék nyomtatóért! ■ fix havidíj ■ telefonköltség nélkül ■ szupergyors letöltés Csatlakozzon 2004. február 9. és március 31 . között mindössze 1999 forintért a világhálóra a chellóval! Sőt, online megrendelés esetén a bekötési díjat elengedjük! Ráadásul az ajándék HP DeskJet 3650 típusú, színes, tintasugaras nyomtatóval papíron is viszontláthatja kedvenc letöltött képeit. Az akció további részleteiről felvilágosítást telefonon, ügyfélszolgálati irodáinkban, üzletkötőinknél, viszonteladói boltokban és honlapunkon kaphat. Ajánlatunk 2004. március 31 -ig történő megrendelés esetén, a készlet erejéig érvényes. chello szolgáltatja a szórakozás információ kommunikáció