XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-11-03 / 21. szám

.Hírnök 2004. NOVEMBER 3. 3 Október 23., történelmi ünnep Az ünnepségen Koncz Gábor színművész Kónya Lajos A magyarokhoz cí­mű versét adta elő A társasházaknak nyújtott kamatmentes felújítási hitelekről A társasházaknak nyújtandó kamatmentes hitel bevezeté­sének sikerességét mutatja, hogy 2004. augusztus 31-ig a kerület 867 társasházából 137 hitelkérelmet terjesztet­tek elő, és ezek közül 104 tár­sasház részesült támogatás­ban, 19 társasház több alka­lommal is. A támogatás össze­ge közel 200 millió forint volt, mely összesen 418 millió fo­rint értékű munka elvégzését tette lehetővé. A kerületi önkormányzat 1995- ben alkotta meg rendeletét. Az év­ben és 1996-ban még csak 8 tár­sasház vett fel hitelt. Az 1997-es rendeletmódosítás az 50%-os ön­részt 30%-osra csökkentette, és kiszélesítette a hitelfelvétel lehe­tőségét homlokzatfelújításra vagy vízórák felszerelésére. 1999-ben már a szövetkezeti lakóházak is kaphattak kölcsönt. A 2001-ben történt újabb rendelet módosítását követően ismét emelkedett a pá­lyázó társasházak száma, ekkor a jelzálogbejegyzés helyett lehető­vé vált a készfizető kezesség vál­lalási nyilatkozat benyújtása, lakásonként 30 000 Ft helyett 100 000 Ft összegig. Tovább ja­vult az esélye azoknak a társashá­zaknak, amelyek egyéb más fede­zetet, biztosítékot is tudtak fel­ajánlani, valamint kölcsön vissza­fizetésére kedvezményben része­sülnek azok a társasházak, ame­lyekben a tulajdonosok szociáli­san rászorultak. A kedvezmény mértéke 50-100%-os lehet, erre a célra az önkormányzat 2004-re 10 millió forintot különített el. A hitelkérelmek jelentős része továbbra is tetőfelújításra (31 esetben), illetve gépészeti, víz-, csatornavezetékek (20 esetben) felújítására irányult. Tető, terasz, kémény felújítása 39, felvonó fel­újítása 16, függőfolyosó felújítása 11 esetben történt meg, 6 helyen fűtési rendszer korszerűsítésére, illetve a távfűtésről való leválásra költötték a kamatmentes hitelt. Továbbra sem éltek a társasházak a külső utcafronti nyílászárók cse­réjének, felújításának, szeméttá­roló kialakításának lehetőségé­vel, a társasház minden helyisé­gében történő vízóra felszerelésé­vel, gépkocsitárolók pinceszin­ten, illetve udvaron történő kiala­kításával. A hitelek törlesztésének fegyel­me jó. A kihelyezett 193 958 184 Ft-ból eddig összesen 123 606 550 Ft-ot fizettek vissza. 2004-ben még kihelyezhető hitelkeret több mint 16 millió forint. 956. október 23-án robbant ki a Drradalom és ez a nap a harmadik öztársaság születésének napja is. 989-ben, tizenöt éve kiáltották i a népköztársaság helyébe lépő ij államformát, hatályba léptek az ilkotmányt gyökeresen megvál­toztató, a rendszerváltás jogi ke­reteit megteremtő új rendelkezé­sek. A 48 évvel ezelőtti október 23-ára, a korántsem vér nélküli forradalom napjára dr. Tóth József polgármester emlékezett a Béke téri Kerületi Emlékhelyen. Eredményes volt a veszélyeshulladék-gyűjtési akció 2004. október 16-án idén máso­dik alkalommal öt helyszínen, 2- 2 óra időtartamban szerveztek la­kossági veszélyeshulladék-gyűj- tési akciót aXIII. kerületben. A begyűjtött közel 1,5 tonna ve­szélyes hulladék közül a legna­gyobb mennyiségben festék,nara­dékok, oldószerek és ezek göngyö­legei kerültek elszállításra (621 kg). Gyógyszerekből 152kg-ot, használt étolajból, sütőzsírból 192 kg-ot adott le a lakosság. A meg­semmisítésre szánt, leadott akku­mulátorok 314 kg-ot nyomtak, a szárazelemek pedig 28 kg-ot. Mqgyqr Bólint: Bukásra ítélt siker A Vígszínház élén 1955-1958 Az Egy polgár nem polgári kor­ban feleimmel jelent meg Magyar Bálint színigazgató könyve a Mundus Kiadó gondozásában. Az európai polgárság színház­ideálját megtestesítő Vígszínház 1896-ban épült. Budapest ostro­ma alatt a színházat bombatalálat érte. A romokból felépítve, a Ma­gyar Néphadsereg Színháza né­ven indult újra a színjátszás a teát­rumban. Eredeti nevét 1961-ben, szépségét pedig a tíz éve befeje­zett felújítás után nyerte vissza. Magyar Bálint polgár, színház­történész 1934-ben a Nemzeti Színház gyakornoka volt, később az Opera titkára, majd 1945-1955 között a Nemzeti Színház főtitká­ra, és azt követően, mint mondta, a kelleténél rövidebb ideig - 1955-1958 között - a Vígszínház igazgatója volt. A Bukásra ítélt siker. A Víg­színház élén 1955-1958 című memoárkötet az író vallomása, amely három évad kor- és szín­háztörténeti dokumentuma. Ötvenhat októbere a színházban „...1956. november 4-én, kora reggel mintha ágyúszót hallottam volna. Lakásunkban kicsit nehe­zen lehetett közlekedni, Háy Gyu­la egy egész falat elborító köny­vespolca feküdt a földön: meg akartuk tőle vásárolni (később ré­gi szállásadónk vette meg). Az ágyúdörgés hallatára be­kapcsoltam a rádiót. Zavartalan hajnali műsort hallottam, éppen a népszerű Buga doktor mondotta orvosi tanácsait. Az adás egyszer­remegszakadt, és feldúlt férfihang- Háy Gyula - jelentette be a vi­lágnak az intervenciót, azonnali segítséget kérve. Utána női hang — Háy Gyuláné - tette ugyanezt »Hilfe! Hilfe!« kiáltva. Később a rádió kijárási tilal­mat jelentett be. Ezalatt csak ke­nyérért mentünk le a boltba, ki­várva a négy napot, a tilalom részleges feloldását. A rádiót ál­BUKÁSRA ÍTÉLT SIKER . ,s V pUf1D<J$ landóan nyitva tartottuk, úgy tűnt, hogy összesen egy hanglemeze van az adónak: a Vígözvegy - ál­landóan ezt játszotta, amikor ép­pen nem közleményeket olvastak be. »Vilja, ó Vilja, te szép, te cso­dás. ..« Ha ezt a dalt meghallom, csak 1956 novemberével tudom asszociálni. Egy este megszólalt a telefon: Feleki Kamill riadt hangját hal­lottam. Bilicsi Tivadart, jó barát­ját, kitűnő művészemet családjá­val együtt disszidálási kísérlet közben elfogták, és most Győrött van az állambiztonság fogságá­ban. Győrött a hatóság ezekben a rendkívüli időkben egy iskolaépü­letben székelt. Nos, azért hív, hogy segítsek rajta. Kicsit magamba roskadtan ül­tem egy darabig. Mit is tehetnék? A Magyar Néphadsereg Színháza igazgatósága nem jár együtt ka­tonai ranggal. Tartalékos had­nagy voltam, ugyanaz, ami a há­ború előtt. 1945 után elismerték ezt a rangomat, csupán produkál­nom kellett hozzá az 1940-es Hon­védségi Közlöny idevágó rendele­tének a hivatalos másolatát. Ha néha tagoltan, érthetően bemond- tam a foglalkozásomat, benne a »Néphadsereg« szóval, ez hatott, de vajon hat-e ilyen időikben is, ki­járási tilalom idején a győri ál­lambiztonságnál ? Vagy tíz perce töprenghettem már, amikor Feleki Kamill sürge­tő telefonja ismét csakfelszólított: tegyek hát valamit! Ezek után nem habozhattam, felhívtam a mon­dott győri iskolát, és a jelentkező női hangnak körülményesen kezd­tem magyarázni, hogy ki is vagyok és mit is akarnék. Am ő barátsá­gosan félbeszakított: »Á, a mű­vész úrról van szó? Rögtön kül­döm!« És egy perc múltán már be­széltem is Bilicsivel, majd az ille­tékesekkel, akik másnap délelőtt autón küldték haza az egész csa­ládot. Az én feladatom 1956 kora te­lén az volt, hogy megpróbáljak nyugalmat és rendet tartani a színházamban. Egy ügyelőn kívül csupán Szabó Sándor hagyta el az országot, a kapcsolatot tartottuk, és évtizedekkel késeibb ő is haza­tért.” Forrástérkép 2004 Tisztelt vállalkozók! A Magyarországon működő vállalkozások jelentős része az el­múlt évtizedben megerősödött, eredményes, stabil gazdálkodást folytat, és tájékozott a hazai és az uniós pályázati lehetőségekről. Ugyanakkor a vállalkozások má- : sik része forráshiányos és nehe­zen alkalmazkodik a mai körül­ményekhez. Magyarország Európai Unióba való belépése új lehetőségeket, magyar vállalkozóként új kihívá­sokat is jelent. A lehetőségek nyitottak a ma­gyar mikro-, kis- és középvállal­kozások számára. A magyar vál­lalkozók úgy részesedhetnek leg­inkább a csatlakozás előnyeiből, ha megfelelő információkkal ren­delkeznek az uniós támogatások­ról, pályázatokról, és igénybe is veszik azokat. Tisztában vagyok azzal a nehe­zen megoldható helyzettel, hogy a leginkább segítségigényes mik­ro-, kis- és középvállalkozások rendelkeznek a legkevesebb in­formációval a fejlődésüket szol­gáló források hozzáférhetőségé­ről és a pályázatok nyújtotta lehe­tőségekről. Országgyűlési képviselői és polgármesteri munkám során ta­lálkoztam a Forrástérkép 2004 cí­mű kiadvánnyal, amely segítheti a vállalkozásokat abban, hogy mi­nél szélesebb körben szerezhes­senek információkat a fejleszté­sekhez szükséges külső pénzügyi forrásokból, és sikeresen igénybe vehessék azokat. Bízom abban, hogy az ön vál­lalkozása számára is segít felku­tatni a legmegfelelőbb támogatási lehetőségeket. Amennyiben érdekli önt a könyv, kérem, keresse fel a XIII. Kerületi Önkormányzat Polgár- mesteri Hivatalát (1139 Buda­pest, Béke tér 1., és a készlet ere­jéig munkanapokon 8-18 óra kö­zött az információs pultnál átve­het egy példányt. Üdvözlettel: Dr. Tóth József polgármester, országgyűlési képviselő A parkolási szabályozásról Önkormányzatunk a Váci út-Dráva utca-Kárpát utca-Go- gol utca által határolt terület parkolásszabályozásának beve­zetését 2004. szeptember hónap­tól tervezte. Értesítjük az érintett lakosságot és az ott működő intéz­ményeket, hogy a bevezetés a kö­vetkező évre áthúzódik, az indítás pontos időpontjáról és a részle­tekről mindenkit időben tájékoz­tatunk. A késedelem oka, hogy az egységes kártya elfogadására al­kalmas parkolóautomaták beszer­zésére vonatkozó eljárást a Köz- beszerzési Döntőbizottság felfüg­gesztette. A XIII. Kerületi Szlovák Önkormányzat értesíti a tisztelet polgárokat, hogy köz­meghallgatását 2004. december 7-én, kedden 16 órakor tartja az önkormányzat székhelyén (1138 Budapest, Tömöri köz 6.). Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents