XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)

2004-11-03 / 21. szám

Herboly László miép önkormányzati képviselő A mögöttünk lévő egyévnyi képviselő- testületi munka és a hozzá kapcsolódó jo­gi bizottsági elnök­ként való saját képvi­selői ténykedésem egy új területtel bő­vült. Ez az EU előírá­sai alapján a joghar­monizációs kötele­zettségből adódóan a hazai, gyakran a XIII. kerületi rendeletek átszabását jelenti. Van, hogy csak a pontos, szöveghű átvétel az indok a változtatásra, az eredeti lényeg nem vál­tozik. Jóleső érzés, hogy mi már előzőleg is kor­szerű jogszabályt alkottunk. Viszont nem öröm, ha oly an rendeletet kell megváltoztatnunk, mely az itt élő emberek igénye szerint, a helyi körül­mények alapos megismerésével, a helyi adottsá­gok pontos mérlegelésével készült. Mi élünk itt, és az Európai Parlament innen több ezer kilo­méterre tanácskozik és hoz döntéseket. A képvi­selő pártpolitikus felelősségén és szemfülessé- gén múlik, hogy miként tudja kihasználni a ha­zai érdek számára azt a szűk mozgásteret, amit a jogharmonizációs kötelezettség néha megen­ged. Őszintén szólva, nem vagyok híve ennek az egész unióra kötelező „egyenruhásdinak”. Az EU-választások környékén sokat emle­gették a régió fontosságát, lehetőségeit. Ma már a régiókról alig esik szó. így nem csak a nemze­tek olvadnak egybe egy színtelen-íztelen ham­burgermasszává, hanem a geológiai egységek is elvesztik jelentőségüket, a helyi meteorológiai jellemzők mint gazdasági, gazdálkodási igazo­dási pontok is használhatatlanná válnak. Gyermekkoromból ismerek egy mondást: „Fortuna szekerén okosan ülj!” Mint minden ha­sonlatban, itt is van sántaság, s ez a „Fortuna”. De ha már felültettek vagy felültünk (kinek-ki- nek szíve szerint), itt ülünk a szekéren. Arra tö­rekszem, hogy a magyar nemzet, ezen belül a kerületünkben élők javára legyek „okos”. Természetesen ezenkívül is van még bőven probléma, elvégzésre váró feladat. Ezeket is meg kell oldani, ezeket is „okosan” és mindig patriótaszívvel. Holopnó Schramek Kornélia MSZP a 15. választókörzet képviselője A2004-es év a köz­oktatásban ismét sike­res volt. Felülvizsgál­tuk a közoktatási alap- dokumentumainkat, mely tovább segíti a konkrét programok megvalósítását az ön- kormányzatnál és az intézményeknél. Kommunikációs tevé­kenységünk értékelé­se során megállapítást nyert, hogy a média jól szolgálja a kerületi la­kosság tájékoztatását, hagyományosan magas színvonalon a Hírnök és egyre javuló színvona­lon a TV 13. Örülök eredményeinknek, annak, hogy nyelvi előkészítő osztály indult 30 fővel az Ady Endre Gimnáziumban, folytatódott a nyelvvizsgaprogram, amelyben eddig 805 diák vett részt, ebből 305 gyermek tett sikeres nyelv­vizsgát. Az ECDL-programban 917 diák össze­sen 3168 modult teljesített, 95 fő megszerezte az ECDL-bizonyítványt. Folytatódott az egészségmegőrző szűrőprog­ramunk, ahol eddig 11 455 tanuló mérése tör­tént. Óvodás úszásoktatásban 263 gyermek ré­szesül, alsó tagozatos tanulóink közül 410 fő ta­nul úszni. Minden lehetőségünkre álló eszköz­zel azon voltunk, hogy az egész életen át tartó tanulásra a legmagasabb szinten készüljenek fel diákjaink. Fontos számomra, hogy minél jobb körülmé­nyek között vehesse igénybe a kerület lakossága szolgáltatásainkat és minél jobb körülmények között dolgozhassanak közalkalmazottaink, or­vosaink, pedagógusaink, ezért tervszerűen újít­juk fel az épületeinket évente mintegy 500 mil­lió forint értékben. Többek között folytatódott a Németh László Gimnázium felújítása, megkez­dődött a Szegedi úti szakrendelő rekonstrukció­ja 800 millió forint összköltséggel. Megújult a Karikás Frigyes és a Tátra utcai háziorvosi ren­delő összesen közel 100 millió forintért. Mint egyéni képviselő örülök annak, hogy a Fiastyúk utcai szökőkút elkészült és hogy a Deb­receni park felújítása elkezdődött, melynek kö­vetkeztében tovább szépült körzetünk. Karácsonyi Zoltán MSZP a 9. választókörzet képviselője A képviselő-testü­leti, illetve a választott képviselői munkám hatékonyságát első­sorban a területen élő állampolgárok vissza­jelzéseiből, a válasz­tókörzetem fejlődésé­ből mérem le. Harmadik cikluso­mat töltöm az önkor­mányzati munkában. A Fővárosi Vízmű­veknél dolgozom. Vá­lasztókerületi munkám mellett aTulajdonosi Bi­zottság elnöke és a Lakásgazdálkodási Bizott­ság tagja vagyok. Munkánkat, elképzeléseinket egy kialakult és jól bevált módszer szerint folya­matosan, a kerület lakosságának érdekeit szem előtt tartva alakítjuk. Rendszeresen áttekintjük és értékeljük, hogy mi valósult meg, és mi az, ami esetleg korrekcióra szorul. Ha csak az új la­kásépítkezéseket említem, akkor ezek is azt bi­zonyítják, hogy a befektetők kedvelt területe a XIII. kerület. Ezt többek között a meglévő terü­letfejlesztési koncepciónknak is köszönhetjük. Ma már senki sem ismer rá a régi Szabolcs, Dévai és Lőportár utca környékére, amely olyan dinamikusan fejlődik. De említhetem a Jász, a Szent László, a Frangepán utcát vagy a Petne- házy utcát is. Kerületünkben nagy hangsúlyt fektetünk a járdák és útfelületek felújítására, karbantartására is. Az elmúlt évben 55 ezer m2 környezetbarát járdaburkolattal váltottuk ki az öntöttaszfalt-járdákat. A Gömb utca új burkola­tot kapott és egyirányúsították, valamint lakos­sági kezdeményezésre a Pap Károly utcánál gyalogos-átkelőhely került kialakításra. Ösz- szességében a fejlesztések eredményeként 52,5 milliárd forintra nőtt az önkormányzat vagyona. A Tulajdonosi Bizottság támogatja az önkor­mányzati bérlakásállomány minőségének és mennyiségének programszerű növelését (Pap Károly u. 8—10.). Választókerületünkben átadásra került az Ár­pád-ház 174 lakása és a Fővárosi Levéltár, majd 2005-ben a Pap Károly u. 4—6. szám alatt egy új irodaház. Közös feladatunk egy lakhatóbb és él­vezhetőbb környezet kialakítása, melynek je­gyében többek között a Gidófalvy lakótelepen elkezdődött a zöldfelület és játszótér rekonst­rukciója. Klem László FIDESZ-MDF önkormányzati képviselő Az eltelt egy évben képviselő-testületünk a jóváhagyott munka­terv szerint megadott időpontban pontosan mindig összeült. A több darabos könyv­ként kinyomtatott elő­terjesztéseket mindig megkaptam. Az elő­terjesztéseket átolvas­va és véleményemet kialakítva vettem rész az összes képviselő-tes­tületi ülésen. Az ülésen véleményemet hozzá­szólás formájában mindig elmondtam, sajnos teljes sikertelenséggel. A megadott 3 percben türelmesen - kicsit tovább türelmetlenül - meg­hallgattak, a viszontválaszban néha konkrét, de legtöbbször mellébeszélés formájában vezető­ink választ adtak és természetesen minden alka­lommal a képviselő-testület leszavazott. Az ér­tékelést rábízom azokra, aki figyelemmel kísé­rik képviselő-testületünk üléseit a kerületi tévé­ben. A tízéves képviselői tapasztalatot figyelembe véve, terveim között szerepel, hogy az országos nagy politikai veszekedések kerületünk képvi­selői munkáját ne befolyásolják. A jövő válasz­tásain mandátumhoz jutó minden képviselő és az általuk választott tisztségviselő - jó lokálpat­riótaként - a kerületi polgárok érdekeit szeme előtt tartva adjon be előterjesztést, és képviselő- testületünk ennek szellemében hozza meg min­dig határozatát. Kívánom és támogatom, hogy a jövőben többségében bizonyítottan csak lokál- patrióta képviselők döntsenek kerületem sorsá­ban. Kerületünk határai adottak, vagyonunk év­ről évre csökken, ha így folytatódik, pár év múl­va elfogy. A jövőképviselő-testülete hogyan fog gazdálkodni, az most számomra rejtély. Jelek már vannak a minket is álölelő és érintő főváros­ban. Azt tudom, hogy így tovább nem mehet, mert gondolatában sem fordulhat meg egy kép­viselőnek, hogy Budapesten a vállalkozói réteg támogasson egy sorozatosan rossz döntések mi­att tönkrement tömegközlekedést. Kotlát Pál Munkáspárt önkormányzati képviselő Kovács Páter MSZP a 6. választókörzet képviselője Magos Páter MSZP az 5. választókörzet képviselője Magyar János SZDSZ önkormányzati képviselő Vélemény röviden - felkiáltójelekkel és kérdőjelekkel 1. A XIII. kerület költségvetése a törvé­nyeknek, a testület döntésének megfelelő­en került végrehajtásra. Ez biztonságot, nyu­godt, tervszerű műkö­dést tesz lehetővé. 2. A 2004. évi terve­ink között ígéretes, sa­ját erőnkhöz képest je­lentős bérlakásépítés szerepel. Ennek maradék­talan megvalósítása azonban a kormányzat bér­lakás-építési zsebének kiürülése miatt későbbre halasztódott. Ez nem jó! Saját forrásainkat át­csoportosítva a tervezett bérlakások felének le­hetőségét megteremtettük. Ezjó!, de korlátozott eredmény. Nem jó, hogy a forrásteremtéshez el­adtuk a Mohács utcai lakásokat, ezek összessé­gével csökken az önkormányzati bérlakásaink száma! Bérlakás-koncepciónkban és testületi határozatunkban rögzítettük, komfortos, össz­komfortos bérlakásokat nem adunk el, ez sem érvényesül maradéktalanul. Ez nem jó! Azt is újra kell vizsgálnunk, hogy az általunk épített lakások és a piacon vásároltak ára hogyan vi­szonyul egymáshoz. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, drágán építünk! A fentiekből adódik: továbbra is legfontosabb feladataink egyike a kerületben élők lakáshoz jutásának segítése. 3. Zavart okozott a sajtóhír: megszüntetnek osztályokat a Nyíró Gyula Kórházban! Dönt a Főváros Egészségügyi Bizottsága? Dönt a fő­polgármester-helyettes? Miért nem kérdezik meg a kerület lakosait, testületét? A polgármes­ter levele a fővároshoz célt ér? Számít kerüle­tünk lakosainak érdeke a fővárosnak? Azóta csend van! Valóban csend van? 4. Jó hatással van kerületünk lakosaira, hogy többéves halogatás után a Béke utcai villamos- megállók biztonságosakká váltak. Különös te­kintettel a Fiastyúk, illetve Gyöngyösi utca- Bléke utca kereszteződésekre. Megjegyzem: ezt mi, munkáspártiak szorgalmaztuk először évek- kel ezelőtt. 5. További tevékenységünket Vajda János és Erdős István bizottsági tagokkal a felsorolt Irányban folytatjuk. Ehhez kéijük támogatásu­kat. A képviselő-testü­let munkájának mint egységes egésznek az értékelése részemről pozitív. Lehetne sok­kal eredményesebb is, ha az ellenzéki képvi­selőtársaim időnként nem helyeznék a szak­mai munka elé politi­kai érdekeiket. A Költségvetési és Jogi Bizottságnak vagyok tagja. Örülök annak, hogy az EU-ba kerületün­ket a koalíciós pártok - az MSZP és az SZDSZ - „vitték be”. A testület jogalkotási munkájában jogszabályainkat harmonizálta az EU-jogszabá- lyokhoz, és azóta is állandóan figyelemmel kí­séri a változásokat és szükség esetén a Jogi Bi­zottság előzetes kontrollja után a testület a szük­séges korrekciókat elvégzi. A költségvetési bizottsági munka számomra kedvesebb, mert az itt hozott döntések kerüle­tünk külső megjelenésére és lakosságunk élet­minőségére látható módon vannak hatással. Több ezer lakás épül kerületünkben, melyből önkormányzatunk is kiveszi a részét bérlakások építésével, és újabb fecskeház is készül. Tudok örülni a lakásépítéshez kapott 750 millió forin­tos állami hozzájárulásnak. Jó az is, hogy a Vi­segrádi utcai rendelőintézet felújítása után a Szegedi úti orvosi rendelő is több ütemben fel­újításra kerül. A József Attila Művelődési Köz­pont rekonstrukciója is hamarosan megindul­hat. Büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek egy olyan csapatnak, amelynek keze nyomán úgy fejlődik a kerület, hogy közben gazdálkodá­sunk stabil, hitel és vagyonfelélés nélkül egyen­súlyban van, biztosított működési feltételek mellett. Terveim között szerepel a távfűtéses la­kásokban élők költségeinek csökkentésére ta­pasztalatcsere szervezése. Tisztelt kerületi la­kosok! Az önök bizalmá­ból immáron másod­szor számolhatok be a képviselő-testület munkájáról és mellet­te a saját elmúlt évi képviselői tevékeny­ségemről. Milyen is volt az elmúlt idő­szak? Sikeres és min­den eddiginél dolgo­sabb. 2004. május elsején lett hazánk az Európai Unió teljes jogú tagja. Ez nagyon fontos és pozi­tív dolog az ország és kerületünk szempontjából egyaránt. Ezzel kapcsolatban a testületnek és a bizottságoknak is volt feladata, el kellett végez­ni a rendeletek szükséges módosításait. Képvi­selőként az Oktatási, Kulturális és Sport Bizott­ság és a Szociális Bizottság tagja vagyok. Mind­két bizottság kerületünk lakóinak nagy részével kapcsolatban áll. A szociális területről megem­líteném, hogy a kerületi lakosok részére ingye­nes a bölcsődei ellátás. Mind a hét bölcsőde ma­gas színvonalú, ISO-minősítéssel rendelkezik, és minden dolgozója szakképzett. A kerületi idősellátásra szintén büszkék lehetünk. Képvi­selői munkám során gyakran részt veszek a gon­dozási központok és klubok rendezvényein. Itt tapasztalom, hogy az idős emberek szívesen jár­nak ide, jól érzik itt magukat. Az oktatás, kultú­ra, sport területe is kiemelt figyelmet kap az ön- kormányzat részéről. A sport terén önkormány­zatunk a tömegsportot és az utánpótlás-nevelést támogatja. Az oktatási intézmények hétvégi nyitva tartása is a lakosság sportolását szolgálja, de ide sorolnám az iskolákban működő ISK-k, DSE-k támogatását is. Körzetemben rendszeresen tartom a kapcso- lato't az ott lakó emberekkel, akik egyre gyak­rabban tisztelnek meg azzal, hogy problémáik­kal hozzám fordulnak. Feladatomnak tartom a jövőben is körzetem meglévő értékeinek védel­mét, és amiben kell, annak továbbfejlesztését, gondolok itt elsősorban a köztisztaság és a köz- biztonság területére. k A képviselő-testü­let többségét adó MSZP-SZDSZ koalí­ció a kerület lakossá­gának érdekeit - az el­fogadott koncepció időarányos teljesíté­sével -jól képviselte, változatlanul fenntar­totta a kerület dinami­kus fejlődését, mely jelenleg is kiemelkedő teljesítménynek szá­mít a régióban. Változatlanul kitartok a „képviselőség szak­maisága” mellett, amely számomra annyit je­lentett, hogy nem voltam hajlandó a tisztán poli­tikai indíttatású szakmai vitákban részt venni sem a testületben, sem az általam vezetett Kerü­letüzemeltetési és Közbiztonsági Bizottságban. A kerület üzemeltetésében a kulcsszavak: a köztisztaság és az utak helyzete. A köztisztasá­got illetően sok mindent tettünk a múlt évben. Ügy gondolom, egy ilyen dinamikus fejlődés közepette javítani a kerület köztisztasági hely­zetén elsősorban a többletforrásokból létreho­zott többletkapacitásokkal lehet. Jelenleg több­letforrásokhoz elsősorban pályázatok útján jut­hatunk, ezt a következő időszakban szorgalmaz­ni és támogatni kívánom. A kerület útjainak állapotát egyre jobban be­folyásolja az útjainkat menekülő, megkerülő út­vonalnak választók számának növekedése. Ke­rületünk lakóinak viszonylagos nyugalma és biztonsága érdekében, véleményem szerint, a helyi forgalomkorlátozásokkal a lehető leg­messzebb el kell mennünk, ezt fogom szorgal­mazni. Ezzel talán rá tudjuk venni a fővárost, hogy a főútvonalak terhelését csökkentse. A közbiztonság területén továbbra is a fenn­tartható bűnmegelőzési módszerek bevezetését támogatom. A közbiztonságot érintően az el­múlt egy évben - ahogy önök is észre vehették - sokkal több rendőr, polgárőr van az utcán, mint korábban bármikor. Fontosnak tartom a jövőben a kerületi aluljá­rók közbiztonsági helyzetének a javítását, helyi érdekeink hangsúlyos képviseletét a főváros irá­nyában.

Next

/
Thumbnails
Contents