XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-05-26 / 10. szám
Hírnök-------------------------------------------------------------------------------------------- _________________________2004. MÁJUS 26. | 7 A Hortus Musicus Singers - egy korábbi összetételben A Hortus Musicus Singers együttes tizennyolc évvel ezelőtt alakult, ekkor, a kezdetek kezdetén még kizárólag egyházi zenét énekeltek a közönségnek. Azóta sok minden megváltozott, ma már az együttes tagjai -Döry Eva mezzo, Füri Gábor tenor, Mackó Móni szoprán, Rada Márta alt, Nagy Adrienn basszus- gitár, Nagy Sándor dob, Tóth Gábor zongora - más zeneművek mellett két zeneszerző, Bach és Vivaldi műveit adják elő áthangszerelve, kellemes, dzsesszes feldolgozásban. Az együttes múltjáról és jövőbeni terveiről Bogár Imre művészeti vezetőt kérdezte lapunk. Kedv« zeneszerzőik: Bach és Vivaldi Angyalföldi dzsesszkülönlegesség- Mikor és hol alakult meg az együttes?-Vácon alakultunk 1986-ban és 1994 óta dolgozunk a XIII. kerületben. Eredetileg templomi énekkarként koncerteztünk, de amióta Pesten vagyunk, zenekar is kíséri a kórust.- Jelenleg hány tagú a zenekar?- Jelenleg nyolcán vagyunk. Öt énekes és két kísérőmuzsikus, egy zongorista és egy dobos.- Milyen zenét játszottak a megalakuláskor és most mi szerepel a programjukban ?-Amint említettem, egyházzenei műveket énekeltünk a kezdetekkor, majd amikor összeismerkedtünk a zenekarral, elkezdtünk gospeleket, madrigálokat és swingeket is előadni, de készítettünk magyar és külföldi slágerfeldolgozásokat, és énekeltünk musicaleket is. Folyamatosan kerestük az egyedi hangzást és így találtuk meg a nekünk nagyon kedves két zeneszerzőt, Bachot és Vivaldit, akiknek műveiből dzsessz- feldolgozást készítettünk.-A programunkban most elsősorban dzsessz szerepel. Úgy gondolom, hogy a két nagy zeneszerző műveit nagyon jól játsszuk ebben a műfajban. A hagyományainktól azért nem váltunk el teljesen, klasszikus darabokat is előadunk. Az együttes nagyobb része ugyanis klasszikus zenét tanult a konzervatóriumban és a főiskolán. Egy idő után döntöttünk úgy, hogy nyitunk a modem műfaj felé, és a klasszikus muzsikát dzsesszé alakítottuk. Magyarországon ez teljesen újszerű. Sőt, az, hogy énekegyüttes énekel ilyen műveket, abban talán még Európában is egyedülállóak vagyunk. A közönségnek persze ez a műfaj igen furcsa.- Milyen koncertezési lehetőségeik vannak Magyarországon ?- Magyarországon nagyon kevés lehetőségünk van a bemutatkozásra. Idén két helyen, Gyulán és Vácon koncertezünk. Az elmúlt évekhez képest sokkal kevesebb meghívást kapunk. Ez a helyzet annak ellenére, hogy folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az ország nagy fesztiváljainak szervezőivel, koncertrendezőivel. A kevés koncertlehetőség talán a hazai túlságosan merev, hagyományos zenei gondolkodásnak is köszönhető. Azt hangsúlyoznom kell, hogy a hazai fesztiválokra sokkal nehezebben jutunk el, mint a külföldiekre. Tavaly például Olaszországban, Ausztriában két fesztiválsorozaton is koncerteztünk, idén pedig meghívást kaptunk Németországba, egy nemzetközi dzsessz- fesztiválon veszünk részt. A rendezvényen főműsorban, nagyszínpadon, este 6-tól 8 óráig adunk koncertet a szakmai érdeklődőknek és a nagyközönségnek. A sikereinkhez hozzátartozik, hogy az együttesnek már megjelent két lemeze. Az egyiket még akkor adták ki, amikor egyházi énekeket énekeltünk, a másikon pedig szintén a capella számokkal szerepeltünk. Terveink egyik pontja, hogyjelenlegi programunkat, a Bach és Vivaldi-fel- dolgozásokat is kiadassuk.- Főfoglalkozású zenészek?- Bárhogy szeretnénk, nem tudjuk főállásban művelni a zenélést. Sokunk az együttesben való szereplés mellett például tanít. Napjainkban, úgy látszik, nincs annyi pénz a kultúrára, hogy az együttesek megéljenek a koncertekből, lemezkiadásokból. Jelenleg egy héten csak egyszer próbálunk. Persze, ha ez lenne a főfoglalkozásunk, ennél lényegesen többször tartanánk próbákat, és a darabok is még színvonalasabbak lennének. De ettől függetlenül nem váltjuk magunkat aprópénzre.- Kap támogatást az együttes?- A kerületi önkormányzat támogatja az együttest. A próbákhoz a József Attila Művelődési Központ ad termet, és lehetőségeihez mérten anyagilag is mellénk áll. Metz Edina fl szíjgyártó a vastag bőrt is kézzel vonja Lassan kimúló mesterség Vannak mesterségek, amelyekről nem is olyan régen még azt hittük, hogy örökké szükség lesz rájuk, ma pedig sokan azt sem tudják, mi fán teremnek. Egy mai húszévesnek valószínűleg fogalma sincs arról, mivel is foglalkozik például egy szíjgyártó és tímár. Annak ellenére, hogy már csak mutatóban akad egy-egy művelője ennek a régi szakmának, a Tátra és Balzac utca sarkán egy kis üzlethelyiségben rátaláltunk Nagy Istvánra, aki éppen ezt a mesterséget űzi jó három évtizede. Idős szakira számítottam, helyette jóvágású középkorú úriember fogad.- Tulajdonképpen „önhibámon kívül” csöppentem az egészbe - kezdi, majd mindjárt meg is magyarázza: - Édesapám annak idején azt kérte tőlem, hogy amíg fel nem épül a betegségéből, vigyem az üzletet. Nem készültem erre a szakmára, nem is tanultam ki. Apám nagyszerű szakember volt, mellette sajátítottam el a mesterséget. Mikor meghalt, valahogy nem is volt számomra kérdés, hogy nekem kell folytatnom. Ennek idestova 35 éve.- Tulajdonképpen mivel foglalkozik egy szíjgyártó, illetve tímár?- A feladata a bőr kikészítése és feldolgozása. Apám - aki Erdélyben kezdte, és ott volt egy üzeme - még lábon vette meg a jószágot, amelynek a bőrét aztán felhasználták. Eredetileg lószerszámot és nyerget készítettek. Az ötvenes évek már a Visegrádi utcai műhelyben találták, ahol egyebek mellett traktorokhoz, cséplőgépekhez és varrógépekhez is készültek gépszíjak. Ilyeneket később magam is csináltam. Lószerszámot viszont sohasem készítettem, legfeljebb csak javítottam. Azt is régebben, a ’70-es években. Akkor még egész más világ volt. A bőrlabda volt a sláger. A magyar futballsikerek hatására a szabadidejében focizott idős és fiatal. Divat volt a táskarádió, amit bőrtokkal védtek. A fényképezőgépekhez is dukált egy védőtok. Akinek hiányzott vagy valami hibázott vele, jött, hogy ugyan készítsek egyet, esetlegjavítsam meg. Hol vannak már azok az idők!- Ahogy körülnézek, látok itt aktatáskát, bőröndöt, hátizsákot, focilabdát, meg egy egészen réginek tűnő piros bőrtáskát.- Hát ez az utóbbi tényleg lehet már vagy negyvenéves. Többször volt nálam javításon, de a tulajdonosa annyira szereti, hogy semmiképp nem akar megválni tőle. Ehhez a kardhoz pedig szíjat kértek. Focilabdát hosszú idő után most hozott be valaki. Régen még készítettem is labdákat, de most már nem kifizetődő. Labdát varrni különben kemény fizikai munka. Ki kell hozzá fordítani, ami olykor komoly szenvedés. Varrás közben pedig úgy peng a cérna, mint valami húr. Ez a szakma az utóbbi években egyfajta metamorfózison ment át. Most már inkább afféle ezermesteri munkát várnak tőlem, semmint a klasszikus szíjgyártó tevékenységet. Arról nem beszélek, hogy a mostani bőr alapanyagok mennyivel gyengébbek, mint akár csak húsz évvel ezelőtt voltak. Van, aki a műanyag csónakját hozza ide foltozni, de gyakran varrók hátizsákot is. Készítek és javítok kantárakat, derékszíjakat, nadrágszíjat. Többnyire kézzel varrók. A szíjgyártó nemigen nyúl varrógéphez: a vastag bőrökkel nem is lehetne úgy dolgozni. A kézi varráshoz mi tompa tűt használunk. Erő kell hozzá, meg persze egy jó bőr ujj védő.- Ez a műhely a saját tulajdona. Nem gondolt még arra, hogy valamilyen más, kifizetődőbb tevékenységbe kezd?- Megfordult a fejemben, de soha, egyetlen percig sem gondoltam komolyan. Persze, átalakíthattam volna mondjuk kulcsmásoló műhellyé, de akár ki is adhatnám ahelyiséget. Deéneztamun- kát szeretem, és itt érzem jól magam. Tudja, itt minden gép, minden szerszám az apámra emlékeztet. Ezek mind az övéi voltak. Fönt a mángorló tán kétszázéves is megvan már. Ezek az árvasak, ámyelek, kések is legalább másfél évszázadosak. Végeredményben örök darabok. Nem dísznek vannak itt: ezekkel dolgozom. Aztán itt van ez a fából készült úgynevezett varrószék, amit a formája miatt a szakmában csak csikónak neveznek. Apám is a mesterétől kapta. Nap mint nap használom a kézi varráshoz.- Lesz-e, akinek továbbadja a szakmát?- Három gyermekem van, egyedül az egyik lányom mutatott érdeklődést. El is végzett egy iskolát a valamikor a szakmában igen nagy nevű mester, Pánczél Miklós fiánál. De hát ez nem nőnek való munka. így nem is bánom, hogy végül is titkárságvezető lett egy adótanácsadó cégnél. A másik két gyermekem sem fogja folytatni. így amíg tudom, én csinálom. Megkönnyíti a dolgomat, hogy most már lassan húsz éve itt lakom a szemközti házban. Lényegében már ma is olyan ez számomra, mint egy hobbi. A vevőim is főleg környékbeliek, akik itt Munkában a varrószéken, a csikón nőttek fel. Egyedül az aggaszt, mi lesz ezekkel a régi relikviákkal. Könnyen tűzifát hasogathat belőlük az, aki nem tudja, mik is ezek a múzeumba való tárgyak. Mert afelől nincs kétségem, hogy ez a mesterség - akárcsak a többi, hajdan népszerű manuális szakma, mondjuk a cipészeké - ki fog múlni. A régi szakemberek nem élnek, vagy nyugdíjban vannak. Szíjgyártót és tímárt már most is nagyítóval kell keresni. Talán vagyunk még néhányan, de egyre fogyatkozó számban. Csop Veronika
