XIII. Kerületi Hírnök, 2004 (10. évfolyam, 1-24. szám)
2004-04-07 / 7. szám
2004. ÁPRILIS 7. HírnökOrszágos versenyek és találkozók l hirdetés után kezükben foghatták a szakmát tanúsító oklevelet.- Nagyon nehéz a legjobbak I között is kiválóként teljesíteni - tájékoztat Terényi Istvánná, a Modell Divatiskola igazgatóhelyettese. -A versenybizottság nagyon • szigorú volt, és bizony akadt olyan tanuló is, aki nem kapta meg a szakmai elismerést.-Látom, hogy az új tanműhelyben színvonalas környezetben zajlanak az események.- Örültünk, hogy az idei országos versenyt mi rendezhettük, nem csak mi, tanárok, de a tanulóink is nagy buzgalommal készültek a fogadására.- Mindenkit elbűvölt a divatbemutató.- Ebből is kitűnik, milyen tehetséges gyerekek vannak Maígy a legeredményesebben végezte el a kiadott feladatot.- Melyik szakmában indultál?- Bőrdíszműves vagyok, egy női táskát kellett elkészítenünk a gyakorlati megmérettetésen.- Gondoltad volna, hogy a legjobbak között a legkiválóbb leszel?- Nem, hiszen főleg az elméleti résztől tartottam. Nagy felkészülés kell a kívánt eredmény eléréséhez és sok kis dologra kell összpontosítani.- Miért lettél bőrdíszműves?- Jó a kézügyességem, ezért amikor szakmát választottam, mindenféleképpen ezt az előnyt vettem figyelembe, ezenkívül olyan mesterséget szerettem volna kitanulni, ami A nagy találkozás Három napra művelődési központtá alakult a Radnóti Miklós utcai Herman Ottó Általános Iskola, de mielőtt azt hinné valaki, hogy a tanulás fáradalmainak gyógyítására szerveztek szabadkoztatok az iskola igazgatója, Bencze Erzsébet. - Az iskolákat három diák és egy kísérőtanár képviseli, akik kollégiumba és családoknál, valamint kollégáknál szálltak meg. Hagyománnyá Az emlékfa a résztvevők szalagjaival idős programokat, el kell oszlatnom a gondolatokat, ugyanis nagyszabású országos találkozót szerveztek a „hermanos” általános iskolák számára. Hazánk különböző tájáról érkeztek tanulók és tanárok, hogy átadják tapasztalataikat, bővítsék tudásukat és építsék kapcsolataikat, barátságukat. Az iskolában egy szabad zugot sem találtam, mindenütt nyüzsögtek a gyerekek, voltak, akik kézügyességüket csillogtatták meg, de a sportos beállítottságuknak is akadt jócskán mozgásra lehetőség egy-egy ügyességi verseny alkalmával, ha pedig elfáradtak, érdekes szakmai előadásokon frissülhettek fel.- Névfelvételünk tízéves évfordulója alkalmából tizenöt iskolával sikerült megszerveznünk a találkozót, Budafokról, Cser- nelyről, Felsőpakonyról, Miskolcról, Rákócziújfaluról, Nyírtelekről, Nyíregyházáról, Kazincbarcikáról, Budaörsről, Székesfehérvárról, Répáshutáról, Zuglóból, Paksról és Tatabányáról érkeztek hozzánk vendégek - tájégyőztes csapatokhoz fog vándorolni évről évre a serleg. A felnőttek szakmai kerekasz- tal-beszélgetése nem csak érdekesnek, de igen sikeresnek is bizonyult, a szaktanárok tapasztalatot cseréltek, és felhívták egymás figyelmét az ország különböző területeire, ahol célszerű a környezetvédelmi bemutatás, esetleg természeti érdekesség iskolák számára. így tudtuk meg, hogy a Paksi Erőműben szívesen fogadják a diákcsoportokat, és ha valaki biofalut szeretne látni, akkor Aggtelek környékére kell vándorolnia. Juhászné Szolnoki Enikőbioló- gia-földrajz szakos tanárnő Répáshutáról érkezett a gyerekekkel. - Egy bükki kis faluból származunk, két fiú és egy lány képviseli iskolánkat. Mivel a fogadó iskola a Bükkbe, Rejtekbe jár erdei iskolába, már volt alkalmunk találkozni a gyerekekkel. Jó ismerősökként jöttünk fel a fővárosba, ami megkönnyítette a tanulók hozzáállását is, hiszen várták barátaikat. A pesti gyerekek számára is nagy öröm a vidéki kirándulás, ezzel a programmal egy barátságos kapcsolatot építünk. Mi is jól érezzük magunkat, gazdag eseményprogramban van részünk. Nem csak az iskola falain belül tudnak kibontakozni a diákok, hiszen számos külsős helyszínre is ellátogattunk: a Természettudományi Múzeumba, Hely- történeti Múzeumba, Állatkertbe, Margitszigetre. Egy szívfájdalmam van, hogy az egykori úttörő- vasúton kialakított guruló tanösvényre helyhiány miatt mi, tanárok nem mehettünk. Azért kárpótolnak bennünket is: konferenciát tartottak a környezeti nevelésről és öko-iskolaprogramról. A József Attila Színházba volt meghívásunk A makrancos hölgyre, és az utolsó nap is tartogatott csodás élményeket, ekkor ültettük a vadcseresznyefát az iskolaudvarra, valamint az iskola elhalt díszfájára ünnepélyesen rákerültek emlékszalagjaink. Az idei találkozó az emlékfalavatással zárult. A jövő stílusdiktátorai Bizonyára sok diák nyugodtab- ban aludt március 27. után, hiszen a Szabolcs utcai Modell Divatiskola Tanműhelyében kétnapos országos versenyt tartottak a Szakma Kiváló Tanulója címmel. 30 iskolából 59 tanuló jutott be a döntőbe, ahol női- és férfiruhakészítők, bőrdíszművesek és cipőfelsőrész-készítők mérették A verseny szakmai bizottsága meg tudásukat. A végeredmény sokak szemébe örömkönnyeket csalt, hiszen a sok értékes díj mellett megkapták a szakmai felmentést is, vagyis már az eredménygyarországon, saját ötleteiket nem csak magas színvonalon állítják elő, de ugyanolyan tehetséggel mutatják is be ruhakölteményeiket. Mozgás- kultúrát tanulnak és alapfokú manökenképzés is folyik iskolánkban.- Mi lesz a következő nagy esemény az iskola életében ?- Az EU-csatlakozás előtt egy héttel a Comme- nius programon belül ötnapos nemzetközi találkozót rendezünk. Francia, olasz és német diákokkal különböző korok, stílusok színműveit keltjük életre a Thália Színházban. Sőt a németek külön kérték, hogy együtt ünnepeljük a csatlakozási perceket. Boros Ferenc a szolnoki Ruhaipari és Informatikai Szakközép- és Szakképző Iskolából érkezett a versenyre. Egy pont híján a maximum 200-as pontszámot érte el, A szakmára jogosító oklevelet dr. Beke János, a Műszaki Főiskola főigazgató-helyettese és Riegler Gyula, az NSZI szaktanácsadója adta át szeretnénk felfejleszteni ezt a rendezvényt, minden évben más iskolában találkoznánk. Épp ezért a Herman Ottó Országos Állatvédő Egyesület megajándékozott bennünket egy vándorkupával, a Kézműves foglalkozás Kerekasztal-beszélgetés felnőtteknek