XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-12-17 / 20. szám

-Hírnök

2003. DECEMBER 17. |

l7l----------------------------------1

Végképp eltűnt az angyalföldi nagyipar utolsó fellegvára

Rekviem egy gyárért

jesen kiküszöbölni az egészségre különösen ártalmas és piszkos fizikai munkát. Ehhez hozzájárult a Madarász utcai oldalon létesített célgépgyártó üzem csakúgy, mint a tőkés piacról behozott speciális szárazelemgyártó és ólomakkumulátor-gyártó gépsor, valamint az Angliából importált ólompor- malom. A kötelező orvosi vizsgálatok és a védőfelszerelések is segítették a betegségek megelőzését.- A szabadidős tevékenységek is ezt a célt szolgálták. Volt egy jó labdarúgópályánk a Váci úton, a dolgozók rendszeresen jártak ki a Nép-szigetre, később pedig a Római-parti csónakházba, meg a ba- latonszárszói üdülőbe. Ezeken a helyeken mindig nagy élet volt, és mindenki jól érezte magát. Szerették és tisztelték egymást az emberek a munkában és a magánéletben is.- Említette a dinasztiákat. Az ön családja is ez.ek közé tartozik?-A húgom is itt dolgozott. A feleségemet ugyan nem a gyárban ismertem meg, de 1951-ben ő is ide került, és három évtized után innen ment nyugdíjba. 1956-ban nyitották meg a bölcsődét, ahová rögtön be is adtuk a fiúnkat. Mikor már nagyobb volt, nálunk dolgozott a nyári szünetekben.- Óriási, több épületből álló gyár volt a TÓDOR, későbbi nevén Perion Akkumulátorgyár. A legimpozánsabb talán az 1943- ban épített Váci úti rész volt.- Szerintem ez a Váci út legszebb ipari létesítménye volt. Úgy hallottam, nem sok hiányzott ahhoz, hogy műemlékké nyilvánítsák. De végül is ez nem történt meg, és így ugyanúgy a föld színével vált egyenlővé, mint a szintén a Váci úton 1972-ben elkészült úgynevezett formációs épület.- Érzem a hangján, hogy nagyon elszomorította hajdani munkahelyének szomorú sorsa. Egy életet töltött el ott, és most végig kellett néznie, amint az utolsó tégláig lerombolják. Jobban mondva, nem „kellett” ott lennie, de olyan erős kötelékek fűzték a gyárhoz, hogy oda húzott a szíve. Úgy tudom, nap mint nap ott volt, hogy lássa, mi történik.- A kilencvenes évek elején ez már nem egy koszos, korszerűtlen, veszélyes gyár volt, hanem a mai kor igényeinek mindenben megfelelő modem üzem. Ez tehát semmiképpen nem indokolta a megszüntetését. Ráadásul soha annyi szárazelemmel működő híradástechnikai cikk nem volt forgalomban, mint manapság. Itthon pedig már sehol nem gyártanak akkut, a teljes szükségletet külföldről hozzuk be. A magyar ipart - amelynek alapjait jó száz évvel ezelőtt leraktuk - most leromboljuk. Amikor a virágjában levő vállalat 1993-ban a centenáriumát ünnepelte, még úgy tűnt, szép jövő előtt áll. Mégis körülbelül két évvel ezelőtt leállították a termelőmunkát.-A másik, ami nem fér a fejembe: lerombolták egyrészt az igen mutatós, szép gyárépületet - azt, amelyik ’43-ban épült-, másrészt az erős, modern, alig harmincéves vasbetonvázas műhelyépületet és formációs épületet is. Ezt azért nem gondoltam volna még akkor sem, amikor láttam, hogyan tüntetik el a Kender-Jutát, a vámházat, a kenyérgyárat, meg a többit.- Ott volt a bontás kezdetétől szó szerint az utolsó pillanatig. Nyilván számtalan érzés és gondolat kavargóit a fejében. De vajon hogyan fogadták a bontást azok a környékbeli lakók, akiket nem fűztek szoros szálak a gyárhoz?- Sokszor nem egyedül álldogáltam ott. Mások is értetlenül nézték, miért kell eltüntetni egy jó karban levő épületet. A munkát a belső udvarban álló, majdnem százéves részekkel kezdték, és ezekkel gyorsan végeztek. Sokkal nehezebb volt az éppen „legszebb férfikorba” lépett, korszerű műhelyépület és a formációs épület bontása. Végül pedig eljött a legutolsó nap. November 30-án pontban tíz órakor egy lánctalpas erőgép megadta a kegyelemdöfést az úgynevezett szociális épület 1972-ben üzembe helyezett utolsó szárnyának. Én pedig álltam ott, és megvallom férfiasán, kicsordult a könnyem.

Csop Veronika

A vég beteljesülésének utolsó mozzanata előtt. Másnapra már a gyárépület maradványai is eltűntek

A gyár helyén most munkagépek, teherautók szorgoskodnak, hogy új épületek magasodjanak a Váci út és a Madarász Viktor utca között

Ha Angyalföldről esett szó, még azok is a gyárakra gondoltak először, akik kevéssé ismerték a fővárosnak ezt a tájékát. Az utóbbi tíz évben azonban gyökeresen megváltozott kerületünk arculata. Ma már sokkal jobban illik rá a kereskedelmi vagy szolgáltató jelző, mint az „ipari”. A régi Angyalföld lassan már csak emlékezetünkben él. Egymás után tűntek el a föld színéről a hajdani gyáróriások, és három héttel ezelőtt hasonló sorsra jutott a nagyhírű Akkumulátorgyár is.

De szerencsére köztünk vannak még a szemtanúk. Azok, akik nemcsak látták ezeket az épületeket, hanem belülről is ismerték a munkás hétköznapokat. Közéjük tartozik a nyolcvanadik évében levő Kecskés Sándor is, aki több évtizedet töltött el az^Akkumulátorgyár falai között. És bár akkoriban még nem sejthette a szomorú véget, annyira tisztelte és szerette munkahelyét, hogy gondosan gyűjtötte a gyár életéről szóló fényképeket, évkönyveket és egyéb dokumentumokat.- Tudja, régebben egész családok dolgoztak az éppen száztíz évvel ezelőtt alapított Váci úti gyárban - meséli. - Az apák után odamentek a fiúk, akik sokszor a gyárban találtak maguknak feleséget. Ez akkoriban természetes volt, mert az emberek összejöttek a munka után és hétvégeken is. Az én édesapám 1920-ban került az akkor TÚDOR-nak nevezett gyárba. A villanyszerelők mestere volt, és ott dolgozott több mint három évtizedig, egészen az 1952-ben bekövetkezett haláláig.- Ezek szerint „ borítékolni ” lehetett, hogy követi majd apja példáját.

Tabló a gyár műszaki csoportjáról 1928-ból

amíg át nem került a Ganz utcába, a vezérigazgatóságra. Villanyszerelőként kezdte, de már ’44-ben bekerült az üzemirodába. Aztán volt egyebek mellett a bérelszámolás vezetője, elő- és utókalkulátor, műszaki titkár, majd a beruházási osztály vezetője.- Tekintve, hogy német vállalat voltunk, 1945 előtt a felvételt vagy a „kiemelést” megelőzően a jelentkezők kézzel írott önéletrajzát az anyavállalat berlini közlamint savas akkumulátorokat. A szárazelemgyártók bamakővel és korommal dolgoztak. Ez tényleg koszos munka volt. Az asszonyok elkezdtek dolgozni reggel, és tíz perc múlva feketék voltak. A bőrükbe ivódott a korom. Van olyan fényképem is, amelyen ez jól látszik. A savas akkumulátorok pedig voltaképpen ólomakkuk, persze, hogy veszélyesek.

De a technikai fejlesztéssel, a gépesítéssel sikerült csaknem tel- Harmincnyolcban álltam munkába, de már jóval azelőtt kapcsolatba kerültem a gyárral. Nyolc-tízéves kisfiúként teniszlabdát szedtem a Váci úti fronton lévő gyönyörű parkban létesített pályán. Még a kertet gondozó jó öreg Party bácsira is emlékszem. Apám sokszor hétvégén is bent volt, és én boldogan mentem őt meglátogatni és egyúttal egy jót zuhanyoznia fürdőben. Mire dolgozni kezdtem, már majdnem mindenkit ismertem a gyárban.

Három év megszakítással több mint három évtizedet töltött el itt Kecskés Sándor, egészen addig,

pontjába küldték grafológiai elemzésre. Valószínű, hogy a komoly követelményeknek is köszönhető, hogy később sokan szép karriert futottak be. De néha szerencse is kellett az előléptetéshez. Emlékszem, egyszer - már vezetőként - kértem magam mellé egy olyan lányt, aki vállalja, hogy leérettségizik. Akkor a főnök kinézett egy tehetségesnek látszó fiatal kolléganőt. Később ez a fiatalasszony elvégezte az egyetemet, és magas beosztásokba került.- Nem lehetett tiszta és veszélytelen munka az akkumulátorgyártás.- Háromféle terméket gyártottunk: szárazelemeket és lúgos, va