XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-11-26 / 19. szám
2003. NOVEMBER 26. HírnökA képviselő-testület 2003. november 13-ai ülésén- módosította az önkormányzati tulajdonú lakások béréről szóló rendeletét;- módosította a társasházaknak és szövetkezeti lakóházaknak nyújtandó kamatmentes felújításról szóló rendeletét;- módosította a térítési díj és tandíj összege megállapításáról szóló rendeletét;- tudomásul vette az adóbehajtás tapasztalatairól szóló tájékoztatást, egyben módosította az építményadóról és az adóigazgatási feladatot ellátó önkormányzati tisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló rendeletét;- helyt adott a Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételének, egyben módosította a zajvédelem helyi szabályozásáról szóló rendeletét;- elfogadta a Róbert Károly körút-Csata utca-Mohács utca- Tar utca által határolt terület szabályozási tervét;- módosította a pénzbeli és természetbeni, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról szóló rendeletét;- módosította a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendeletét;- egyetértett a 2004. évi költségvetési koncepcióval és a költségvetés tervezésének alapjául szolgáló szempontokkal, egyben tudomásul vette az önkormányzat gazdálkodásának háromnegyed éves tájékoztatóját, amelyben az éves előirányzatot 23 358 782 ezer forintra módosította;- elfogadta a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok és más, a legfőbb szerv által meghatározott vezető állású vezetők javadalmazásának módjára, mértékének megállapítására, valamint a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségre vonatkozó szabályzatra, valamint a többszemélyes gazdasági társaságok társasági szerződéseinek az üveg- zsebtörvény rendelkezései szerinti módosításának kezdeményezésére született javaslatokat. A javaslatokkal összhangban módosította: • az Angyalföld-Újlipótváros- Vizafogó Vagyonkezelő Rt.; • a Lehel Csarnok Élelmiszerkereskedelmi Központ Üzemeltető Kft.; • a Sima Út Kft. és a • Sport- és Szabadidő Kht. alapító okiratát;-jóváhagyta - mint taggyűlés - a Lehel Beruházó Kft. végelszámolással történő megszüntetését;- módosította az Egyesített Bölcsőde alapító okiratát, amelyben a Módszertani Bölcsőde tag- intézménye és annak telephelye törlésre került;- úgy döntött, hogy a Frangepán utca 30-32. szám alatt található ingatlan vonatkozásában nem él az elővásárlási jogával;- elfogadta a Nyírő Gyula Kórház sterilizálóhelyiség-csoport megváltásáról szóló javaslatot. E szerint hozzájárult a 237 m2-en fennálló használati jog megváltásához 25 000 000 Ft értékben;- elfogadta a Budapesti Önkormányzati Parkolási Társulás Kft. az üvegzsebtörvény rendelkezésének megfelelően módosított társasági szerződését. Részvételünk PHARE-pályázaton A képviselő-testület soron kívüli ülésén fogadta el az Integrált helyi fejlesztések ösztönzése című PHARE-pályázaton való részvételre szóló javaslatot. A Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Területfejlesztési Hivatala nevében a PHARE Területfej - lesztési Program végrehajtó hatóságaként a VÁTI Területfej lesztési Igazgatóság pályázati felhívást tett közzé az Integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése című PHARE program keretében. A kiírásnak megfelelően fogadta el a Xm. kerületi képviselő-testület a Róbert Károly kör- út-Üteg utca-Petneházy utca- Jász utca által határolt terület Megújuló Angyalföld című komplex településfejlesztési akciótervét, annak célkitűzéseivel és a megvalósításával egyetértett. A képviselő-testület által elfogadott pályázat a Megújuló Angyalföld című, 1,2 milliárd forint értékű komplex fejlesztési akcióterv a hatályos szabályozási tervekre épül. A megfogalmazott fejlesztési célkitűzések megvalósításának vezérfonala a képviselő- testület által elfogadott Kerületi Településfejlesztési Koncepció. Az akcióterv a program megvalósításának műszaki és pénzügyi forgatókönyvét is tartalmazza. A megvalósításához szükséges 150,3 millió Ft önrészt a 2004. évi költségvetésben kötelezettségként vállalta elkülöníteni. Az önrész 25%-a, azaz 50,1 millió Ft összegű számlapénz a pályázat beadásakor rendelkezésre állt. Új részleget avattok q Nyírő Gyula Kórházban Gyógyítják a játékszenvedélyt November elején adták át a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályán a játékszenvedély-betegeket gyógyító részleget. Az utóbbi tíz évben ez a lelkibeteg- ség-típus egyre több embert érint és a betegek egyre inkább a fiatalabbak közül kerülnek ki. A világ fejlettebb részein a lakosság 1-1,3 százalékát sújtja ez a betegség, hazánkban ennél kevesebben szenvednek ilyen lelki zavarban, de számuk évről évre rohamosan nő - tudtuk meg dr. Németh Attila osztályvezető főorvostól. Magyarországon a játékszenvedélybetegség a férfiaknál sokkal gyakoribb, mint a nőknél; körülbelül minden tizedik lakosra jut egy beteg. A felmérések szerint a szenvedélybetegek által legkedveltebbjátéktípusok sorrendje: a játékgép, a rulett és a lóverseny. A Nyírő Gyula Kórházban most megnyitott részleg hiánypótló szerepet tölt be e betegségtípus gyógyításában. Hazánkban ugyanis az alkohol-, a nikotin- és a drogfüggőség kezelésére már kidolgoztak megelőző és terápiás programokat, a játékszenvedélybetegségre azonban csak az utóbbi néhány évben figyeltek fel a szakemberek. Ez a függőség ugyanolyan súlyossá válhat, mint a különböző kémiai szerek következtében kialakult függés. A betegek súlyos megterhelést jelentenek környezetüknek, súlyosabb stádiumban pedig akár még ön- gyilkosságot is elkövethetnek. Századunk új és egyre terjedő szenvedélybetegségét speciális, jól felkészült orvoscsoporttal lehet hatékonyan kezelni. A terápiáknál fontos a szigorú felügyelet és a család bevonása a gyógyítás folyamatába. A Nyírő Gyula Kórház szakemberei az alkoholbetegek kezelésében már jól bevált, úgynevezett Minnesota-modellt vették alapul a játékszenvedélybetegek gyógyításához. A függőségben szenvedők a három hónapos kórházi kezelés idején szigorú keretek között élnek, többek között saját maguk által készített szoros időbeosztást szerint töltik napjaikat. A főorvos elmondta: a 27 ágyas részlegen dolgozók mindent megtesznek a betegek gyógyulásáért, a páciensek gyógyulni akarása azonban elengedhetetlen a sikeres terápiához. A visszaesés kockázata igen magas a játékszenvedély-betegek esetében, éppen ezért a hatékony gyógyítóprogramok kidolgozása mellett a megelőzésre is nagy hangsúlyt kellene helyezni. Németh Attila szerint ellenőrizni kellene a szerencsejátékokkal foglalkozókat a szórakozóhelyeken, ahol alkoholt is fogyasztanak, tiltani kellene a játékgépek kihelyezését. A pszichés betegségek kezelésében hatékony terápia lehet, ha a páciensek a képzőművészeti ágak valamelyikében kifejezhetik magukat. Az Újlipótvárosi Klub- Galériában Könny és tükör címmel tárlatot mutattak be a lelki betegségben szenvedők festményeiből. Az alkotásokon a betegek önmagukról és a világról alkotott benyomásaik jelentek meg. Némelyiken foltokkal, a színek kaval- kádjával fejezték ki gondolataikat, másokon pedig precízen megrajzolt formákkal mutatták be elképzeléseiket, a gyógyulás folyamatát. A képek többségén nem a megélt pillanat rögzítése, hanem a folytonosság, a lélekben kavargó érzelmek bemutatása látható. A képek színvilága inkább sötét tónusokból, kékből, zöldből, szürkéből és pirosból áll vagy a fekete és a fehér kombinációját használták az alkotók. Metz Edina Két helyen jelentkezhetnek a kerületben hómunkára A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. a meteorológiai előrejelzések alapján ,jó közepes télre” számít idén. Varga László vezérigazgatóhelyettes a társaság sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mind a kollégákat, mind pedig a munkagépeket felkészítették a téli takarítási munkákra. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az rt. november közepétől már téli munkarendben, úgynevezett első fokozatban dolgozik, a központi ügyelet mellett vezetői szintű ügyeletet is tart. A második fokozat elrendelésére akkor lesz szükség, ha az előrejelzések havazást, jegese- dést jósolnak, harmadik „sebességbe” pedig akkor kapcsol a társaság, ha leesett a hó és síkossá válnak az utak. A harmadik fokozatban megkezdik az utak gépi takarítását és hómunkásokat is felvesznek. A XIII. kerületben két helyen, az Ipoly utcai és a Szent László utcai FKF Rt. ki- rendeltségein jelentkezhetnek hóeltakarításra a kerületiek. A hóeltakarítókat három műszakban foglalkoztatják, a reggeli műszakra nettó 2100 forintot, a délutánira nettó 2300-at, az éjszakaira pedig nettó 2500-at fizetnek. Januárban ezt az összeget várhatóan a minimálbéremeléskor módosítják majd. A XIII. kerületben a téli munkákkal kapcsolatos koordináló feladatokat a Környezetgazdálkodási Kht. látja el, melyet a Főkert, az FKF Rt. és a XIII. kerületi helyhatóság hozott létre. A társaság idén 123 géppel végzi a téli munkákat, a délelőtti kézi hóeltakarításra mintegy 800, az éjszakai műszakokra pedig maximum 1500 hómunkást tudnak foglalkoztatni. A havazások idején a társaság elsődlegesen a főútvonalakat, a fővárosiak ellátásában fontos létesítmények környékét tisztítja meg a csapadéktól, és ahogy végez a főutakon, azonnal megkezdi a munkát a mellékútvonalakon is. A jegesedés eltávolítására változatlanul sót és sóval kevert hintőanyagokat használ az FKF Rt., de csak a legszükségesebb mértékben, szigorúan az előírásoknak megfelelően. A védett fasorok környékén maximum 20 grammot szór ki négyzetméterenként, az utakra 40 grammot, míg a hidak esetében - így tesz a XIII. kerületet Budával összekötő Árpád és Margit hidak esetében is - négyzetméterenként 10 gramm a mennyiség. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az FKF Rt. nemrég azzal a kéréssel fordult a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy a nagy havazások idején a fővárosi tulajdonú fizetőparkolókban ne kelljen parkolási díjat fizetni, és bírságot se rójanak ki az autósokra. M.E. A Béke téri templomban 2003. november 30-án, vasárnap 17 órakor Tokos Zoltán gitárestje lesz. Műsoron: spanyol és német reneszánsz és barokk művek. A belépés díjtalan. Minden érdeklődőt várunk! Városház Galéria (XIII., Béke tér 1.1. emelet) Duschanek János festőművész kiállítása 2003. november 25-től. Az alkotások megtekinthetők a hivatal ügyfélfogadási idejében: hétfőn 13.30-18, kedden 8-18.30, szerdán 8—16.30, pénteken 8-11.30 óra között. Segítség a Nyírőnek A Szerencsejáték Rt. a Nyírő Gyula Kórház alapítványának, a Zöldkereszt Angyalföldért Alapítványnak 500 000 Ft-ot adományozott műszerekre és berendezésekre. A pénzből a kórház I. Belgyógyászati Osztálya kapott két orvosi lepedőtartót és ezekbe való egy-egy tekercs, egyszer használatos lepedőt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a vizsgálóágy végében van a tartó, melyen elhelyezik a tekercsben levő perforált lepedőt. Hajön a beteg, egy ágynyit letekercselnek, majd a vizsgálat végeztével azt kidobják, úgyhogy a következő beteg új lepedőn fekszik. Az osztály ezenkívül három, recept nyomtatására alkalmas nyomtatót és négy ablakklímát kapott. Szarka a parkban Rakott krumplit készítettem ebédre, s egy fél főtt krumpli fölöslegesnek bizonyult. Fogtam és kidobtam az ablakon a madaraknak. Jöttek is azonnal sokan és sokfélék. A madarak ugyanis nem tudják, hogy melyikükvédett és melyikük - legalábbis egyesek szerint - nem kívánatos. Valamennyi éhes. Mert az idén még a gyomok sem igen hoztak magvakat, hogy csipegethetnék. Érkezett egy dolmányos varjú is. Ő volt a legerősebb. Az apróbb madarak elhúzódtak előle. A varjú belecsípett a krumpliba, de úgy látszik, nem ízlett neki, mert megrázta a fejét, és odébb sétált. A többi madár visszaóvatoskodott. Ekkor azonban a fán megcsörrent egy szarka. A vészjelzésre a madárhad egyként röppent föl, s meg se állt a fa tetejéig. Csak ott kezdtekjobbra-balra nézegetni, hol is az ellenség, amelyet a szarka jelzett. (Ha nem így tennének, talán nem volna módjuk fölröppenni.) Ezúttal azonban ellenségnek se híre, se hamva nem volt. Amint a madarak leültek a fa tetején, a szarka leszállt a földre, csőrébe vette a krumplit, s elröpült vele. Dr. Bargár Ilona