XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-10-22 / 17. szám
Elkísértünk egy kerekes székest... Néha egyetlen centin múlik Míg régebben legfeljebb sajnáltuk mozgássérült vagy kerekes székbe kényszerült embertársainkat, az utóbbi években eljutottunk oda, hogy segíteni is szeretnénk nekik. A jó szándék mellett azonban körültekintés, sőt szakértelem is kell ahhoz, hogy pontosan tudjuk, hogyan is segíthetünk. Hogy mást ne mondjunk, néha csak egyetlen centin múlik, hogy a kerekes székes fel tud-e „kaptatni” a járdára, vagy ezer veszélynek kitéve az úttesten, az autók között kell lavíroznia. A Rákos-patak menti Tahi utca jó másfél évtizede épült négyemeletes házai közül néhánynak a földszinti lakásait eleve mozgássérültek részére alakították ki. így aztán ezen a környéken az átlagosnál is több ilyen sorsú ember él. Egyikükkel, Győriné Takáts Erzsivel egy napos őszi dél- előttön elindultunk, hogy feltérképezzük a környéket, és megnézzük, mik azok a nehézségek, amikkel nap mint nap találkoznak, ha vásárolni, ügyeiket intézni, orvoshoz vagy uram bocsá’ csak sétálni indulnak. Az orvosi rendelőnél találkozunk, ahol a szokásos recepteket íratta fel Erzsiké. Ez az új, Esküvő közi rendelő már minden szempontból akadálymentes. A háziorvos ugyan az emeleten rendel, de természetesen van lift, mégA Fiastyúk utcán indulunk el a Hajdú köz felé. A sarkon azonban építkezésbe botlunk. - Máskor simán el lehet itt menni, most azonban vissza kell fordulnunk - mondja útitársam, majd hozzáteszi: - Ilyenkor nem vagyok bosszús, mert tudom, hogy építkezni kell. így hát elindulunk a Nővér utcán. - Ahol még nem történt meg az akadálymentesítés, ott a lekopott járdaszegélyeket keressük - mutat Erzsiké egy természet koptatta járdaszélre, amely az ideálisnál jóval magasabb ugyan, de azért „bevehető”. -Úgy hallottam, most már van olyan rendelkezés, hogy építkezések, javítások után a helyreállításnál - gondolva a mozgássérültekre, sőt a babakocsisokra is - a járdaszegélyeknél be kell tartani a 2 centiméteres magasságot. Ez jó, mert nemegyszer előfordult, hogy szóltam a munkásoknak, gondoljanak erre, a válasz pedig az volt: csak akkor, ha a főnök mondja. A régi orvosi rendelő felé vesszük az utunkat. - Ide egy mozgássérült csak segítséggel tudott bejutni - mutat ErzsiErzsike közben azzal a kijelentéssel lep meg, hogy imád bevásárolni. A Penny Marketbe jár, meg a Profiba. Sajnos az utóbbi - mióta Matchcsá lépett elő - drágább lett. Mindenesetre mindkettőbe be lehet jutni kerekes székkel. Igaz, ha sokan vannak, inkább visszamegy később, hogy ne legyen útban senkinek. Közben befordulunk a Jász utcába. Itt egyenesen el lehetne jutni a Pennybe, de két járdaszegély miatt muszáj kerülni. így az út háromszor annyi. - Akárhol járok, napi gond, hogy elmegyek a járda széléig, remélve, hogy akadálytalanul le tudok jutni. Aztán kénytelen vagyok csalódottan visszafordulni, és más lehetőséget keresni. Komoly megpróbáltatást jelentenek a tolókocsisoknak a macskaköves utcák, és azok a helyek, ahol a fák gyökerei felnyomták az aszfaltot. Már itt vagyunk a Tahi utca sarkán. Itt - bár nem szokták megbeszélni - gyakran összetalálkoznak a kerekes székesek. Tóth Krisztina - aki a József Attila Művelődési Központban árusít könyveket - munkába igyekszik. Pár perce azért akad, hogy elpanaszolja azt, ami leginkább nyomja a lelkét.- Ezen a környéken már a mozgássérültek utazását köny- nyítendő, alacsonypadlójú buszok közlekednek. De csak A Reitter Ferenc utcai felhajtó nagyon meredek hozzá elég tágas. A fotocellás ajtó gyorsan csukódik, ha a mozgássérült nem elég gyors, bizony oldalba csapja. Persze van megoldás: meg kell nyomni az ajtó záródását akadályozó gombot. Csakhogy egy kézzel nehéz egy kézi hajtású kocsit mozgatni vagy mondjuk két mankóra támaszkodni. Ha van segítség, nincs baj, de egyedül - akadály- mentesítés ide vagy oda - nehezen megy. A bejárati ajtó nem fotocellás, ráadásul egy kis erő is kell a nyitásához, így ehhez is jól jön egy kis segítség.-Azért egyedül is elboldogulok vele, ha nagyon muszáj - nyugtat meg Erzsiké. Amíg sétálunk ezen a kellemes, csendes környéken, megtudom, hogy vendéglátómat a szklerózis multiplex kényszerítette kerekes székbe huszonkét esztendeje. A kislánya akkor hatéves volt, ő maga pedig harmincnégy. Az egyetemet Leningrádban végezte el, és papíripari mérnöki képesítést szerzett. A gyes után külkereskedő volt a Lignimpexnél egészen addig, amíg a betegség le nem vette a lábáról. A férjétől - aki azóta már elhunyt - a nyolcvanas évek közepén vált el. Most 29 éves lánya már a barátjával él, alig ötpercnyi gyalogúira a mamától.- Mindenben segít, ha kérem, de csak akkor folyamodom ehhez, ha nincs más megoldás - mondja Erzsi, aki ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy az az egészséges, ha a fiatalok a saját életüket élik. - Attól sem riadok vissza, hogy pár év múlva esetleg otthonba menjek - nyilatkoztatja ki. - Ott minden szempontból adott a biztonság, ugyanakkor nem veszik el az ember önállóságát sem. Az utóbbi nagyon fontos szempont az ő számára, merthogy - kötöttségei ellenére - igen aktív életet él. Minden eszközzel segíteni szeretne azokon, akik hasonló sorsra jutottak. Három társával együtt a „Nem S M kétségbe” telefonos lelkisegély-szolgálat keretében hetente két délután fogadja a hívásokat. A lelki támasz mellett az érintettek ügyeik intézéséhez telefonszámokat, tanácsokat is kapnak tőle. Rendszeresen jár rendezvényekre, továbbképzésekre. Sok barátja van, akik nemegyszer meg is látogatják. De azért a mindennapokban mégiscsak egyedül old meg a bevásárlástól kezdve a főzésen át a gyógyszerek beszerzéséig mindent. Bizonyos szempontból szerencsésebb helyzetben van, mint sok társa, mert négy év óta gépi hajtású kerekes székkel közlekedik, amely sok olyan akadályt is vesz, amit a kéziek nem képesek. Azért így is előfordult már, hogy olyan magas volt a járdaszegély, hogy kiesett a kocsiból.-Hírnök 2003. OKTÓBER 22. 9 A Tahi utcában könnyű feljutni a járdára ke a házra. - A bej árainál egy lépcső képezte az akadályt, és a folyosó is olyan szűk volt, hogy tolókocsival nem lehetett megfordulni. Ha el akartam jönni akár csak egy receptért, a lányomat kellett hívnom. így inkább nem is mentem, elintézte ő helyettem. Evekkel ezelőtt a Szegedi úti rendelőintézetbe sem volt könnyű a bejutás. A lépcső mellett egy küszöb volt. Emlékszem, egyszer az édesapámmal mentünk oda. Ő akkor már túl volt a nyolcvanon, és bizony nem bírt megemelni. Utána sokáig levelezgettem, amíg végre elhárították ezt az akadályt. Az Övezet utcához érünk. - Itt már nem kell a lekopáso- kat keresni, mert nemrégiben akadálymentesítettek - világosít fel Erzsiké. A Gyermek térnél azonban megtorpanunk, mert nem tudunk egyenesen továbbmenni. Be kell fordulnunk a térre. És találunk is egy jó kis rámpát, használni azonban nem tudjuk, merthogy egy hatalmas konténer állja utunkat. Honnan is gondolta volna, aki nagy „bölcsen” éppen ide tolta, hogy ezzel elveszi az egyetlen lehetőséget a tolókocsisoktól, hogy kerülő nélkül tudjanak itt közlekedni. Most befordulunk és megpróbálunk átkelni a Béke utcán. Nincsen könnyű dolgunk. Van egy szakasz, ahol nem lehet a járdán menni. Nincs mit tenni, le kell menni a forgalmas és veszélyes útra. Egy darabig az úttesten kell araszolni, hogy eljussunk a sarokig, ahol át lehet majd menni. Sietnünk kell, de végre biztonságban vagyunk a viszonylag csendes és kisforgalmú Dolmány utcában. - Szeretem ezt a részt, mert számomra ez már egy „kitaposott út”, itt szinte minden követ ismerek - mondja Erzsiké. Én pedig arra gondolok, hogy minden nehézség ellenére szerencsés az, aki itt lakik. El nem tudom képzelni, hogy a forgalmas Belvárosban hogyan tud közlekedni egy mozgássérült. Nem könnyű a bejutás a számukra kialakított fülkébe sem úgy lehet rájuk feljutni, ha a buszvezető segít. Nemegyszer előfordult, hogy esőben „nem volt kedve” a sofőrnek le- szállni, és ezt meg is mondta. Egyáltalán nem zavarta, hogy én meg ott ázom az esőben. Az is megesett, hogy nem volt más fel- vagy leszálló, és a busz egyszerűen továbbment. Mintha ott se lennék. Mielőtt továbbsiet, Krisztina még elmondja, hogy a Béke utca és a Fiastyúk utca sarkán a buszmegállónál fel van törve a beton. Mikor jó idő múltán végre elszállították a törmelékeket, azt gondolta, hogy az utat is megcsinálják, de ez még nem történt meg. És még valami: a Tahi utca páratlan oldalán a Reitter Ferenc utca sarkán nincs zebrával kijelölt gyalogátkelőhely, és itt már számtalan baleset is történt. A kerekes székesek pedig csak ezen az útvonalon tudják megközelíteni a Match üzletet. Krisztina azzal búcsúzik: nem akar sötét képet festeni, mert már jó pár éve itt él, és kifejezetten pozitív változást érez. Szerinte - igaz, ő a fiatalabb korosztályhoz tartozik - a legtöbb hely azért elérhető kerekes székkel. Be lehet jutni a fodrászhoz, a postára, a gyógyszertárba, a polgármesteri hivatalba, az orvosi rendelőbe. Munkahelye, a JAMK is akadálymentesített, ott csak az a baj, hogy túlságosan meredek a rámpa. A József Attila Színházról viszont úgy tudja, hogy oda nemigen lehet kerekes székkel menni. Lassan sétánk végéhez érünk. Erzsiké invitál, nézzem meg a lakását, meg hogy hogyan tud bemenni. A kapu viszonylag könnyen nyílik, de a kerekes szék miatt mindent csak egy kézzel lehet csinálni. - A legnagyobb bajban akkor vagyok, ha a nyitás után a földre esik a kapukulcs. De ilyenkor sem esem kétségbe: megvárom, míg jön valaki, és megkérem, hogy vegye fel. A földszint 1-es lakást kifejezetten mozgássérültek részére alakították ki, a postaládát mégis a legfelső sorba tették, ahol tolókocsiból képtelenség lenne elérni. Ezért át kellett helyeztetni. Ebből a példából is látszik, hogy milyen kicsin is múlik sokszor. Aki egészséges, nemigen tudja beleképzelni magát a fogyatékos emberek helyzetébe. A szembeötlő akadályokon túl sok olyan „apróság” nehezíti a mozgássérültek életét, amire más nem is igen gondolna. Győriné Erzsiké és Tóth Krisztina egyaránt hangsúlyozta, hogy sok a pozitív változás az utóbbi években, de még számos megoldásra váró feladat van. Valószínűleg maguk az érintettek is sökat tehetnének azzal, ha ezekre felhívnák a segíteni szándékozó emberek és hatóságok figyelmét. Csop Veronika Vértes Pál Tömöri utcai olvasónk szerkesztőségünknek címzett levelében arról ír, hogy a Gyöngyösi utcán a parkoló gépkocsik helyét az úttesten jelölték ki egészen a Gyöngy vendéglőig. Ott viszont egy darabon a parkolásgátló oszlopok a járdát keresztben lezáiják, nyilvánvalóan azért, hogy itt az autók a járdán álljanak. Ha tényleg ide parkolnak a kocsik, akkor a bokrok és a gátlóoszlopok közötti kis helyen egy rokkant- vagy babakocsi nem fér el. Mivel azon a szakaszon az úttest különösen forgalmas és balesetveszélyes, olvasónk javasolja, hogy a gátlóoszlopokat az utca teljes hosszában „egyenesítsék ki”.
