XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)
2003-08-06 / 13. szám
-Hírnök 2003. AUGUSZTUS 6. Egy gondozónő a Kassák Lajos utcai idősek klubjában „Úgy bánok az idősekkel, mint amire én is vágyom” Lánya faliszőnyeg-kiállítására kollégái és klubtagjai is ellátogattak, középen Marika, mellette lánya, Ledviczky Éva, Editke, a technikai dolgozó, valamint Tóni bácsi feleségével Szerkesztőségünkbe gyakran kopogtat be a postás, levelek tucatjai érkeznek hozzánk. Mivel nincs lehetőségünk minden levelet az olvasóközönség elé tárni, időnként kiragadunk egyet-egyet. „Szeretném felhívni a kedves olvasók figyelmét, hogy a XIII. kerületben nyugdíjasnak lenni jó! Sőt a Kassák Lajos utcai idősek klubjában lenni még jobb. Egy felejthetetlen hetet töltöttünk Cserkeszőlőn mi huszonketten. A huszonharmadik volt a mi kísérő angyalkánk, Földesi Marika gondozónő” - ítja lelkesen egy kerületi lakos. Sorait olvasva nem lett kétséges, hogy a mostani számunkban Földesi Marikáé lesz az egyik főszerep. Az „angyalkát” hozzá illő hófehér ruhában találom az idősek otthonában. Kicsit feszülten olvassa a róla szóló levelet, mint kiderül, nem szereti, ha ennyire dicsérik. Hamar megtudom, Mária munkaszereteténél már csak a szerénysége nagyobb.- Hát igen, Cserkeszőlőt nem lehet elfelejteni. Minden évben legalább kétszer üdülni megyünk a csapattal. Cserkeszőlő különleges hely, amit nem lehet kihagyni. Programokkal teli, vidám hetet töltöttünk együtt a Zsinór utcai klubtagokkal. A közösen főzött paprikás krumpli volt a búcsú vacsora. Már szervezzük a következő nyaralást is, amely Révfülöpön lesz augusztusban.- Van egy Magyarország-térké- petek kifüggesztve, sok település be van rajta jelölve. Ez azt jelzi, merre jártatok?- Igen, amint látod, már sok helyen megfordultunk. Voltunk disznótoron Esztergomban. Akkor adták át az újraépített hidat, ezt kihasználva át is sétáltunk Párkányba, miközben nagyokat hógolyóztunk. Szegeden a híres Pick szalámi készítését csodáltuk meg. Volt, hogy vonattal utaztunk a kiszemelt településre, de biztonság szempontjából inkább buszos kirándulásokat szervezünk. Nagyon jó kapcsolat alakult ki az idősek és a buszsofőr között, mondhatni családtagként szeretik. Nálunk a szoros kapcsolatok nem meglepőek, amikor a családommal Görögországban nyaraltam, velünk jött három klubtag is az otthonból.- Mi a titkod, hogy eny- nyire szeretnek?- Csak annyi, hogy viszontszeretem őket. Mindig azt mondom, hogy én csak úgy bánok az idősebbekkel, mint amire én is vágyom. Az itteni családias hangulatot nem egyedül teremtettem, a vezető, Dankaházi Istvánná Mag- dika mindenben partnerem. Ezenkívül négy technikai dolgozó segít nekünk.- Mióta foglalkozol idősekkel?- Eredetileg csecsemőgondozó voltam, csak később kerültem idősek mellé. A kerületben több helyen is dolgoztam gondozóként, a Gömb utcai idősek otthonában sokáig gondolkodtam a vezetői állás betöltésén is. Viszont az annyi adminisztratív munkával járt volna, hogy nem lett volna időm az emberekkel foglalkozni, ami számomra a legfontosabb. Van egy mozgássérült lányom, így nagyon sok személyes tapasztalatot gyűjtöttem a gondozásról. Sok mozgássérült-versenyen, programon veszünk részt, melyen inspiráló játékkal találkozom. Mindig arra gondolok, hogy ha ezt meg tudják a mozgáskorlátozottak csinálni, akkor mi is képesek vagyunk erre az idősekkel. Talán ezért is vagyok olyan felszabadult a munkahelyemen, hiszen otthon is ezt teszem, gondoskodom a szeretteimről. A családomban nem ismeretlen az emberközeli szakma, hiszen nővérem szintén gondozási területen helyezkedett el, féljem pedig taxisofőr, neki szintén tudni kell bánni az emberekkel.- Milyen kapcsolatban vagy a gondozottaiddal ?-Annyira jó kapcsolatban vagyok a klubtagokkal, hogy gyakran eljönnek a lányom kiállításaira is, aki faliszőnyegeket készít. Sokszor pedig az idősek családtagjai látogatnak meg minket kirándulásokon, programokon.- Kik kerülhetnek be a klubba ?- Mindenkit szívesen fogadunk, hetven férőhelyünk van. Leginkább hölgyek járnak hozzánk, de azért büszkélkedünk férfiakkal is. Legidősebb tagunk Hajni néni, aki 98 éves. Minden nap 8-tól 16 óráig tartózkodhatnak itt a tagok. Lehet kérni ellátást, van diétás menünk is, és mindig ki van rakva víz, tea, időnként üdítő, hogy felfrissüljenek. Sokat kártyáznak, beszélgetnek a társalgóban. Próbálunk minél színesebb programokat összeválogatni. Tartunk irodalmi délutánokat, memóriafoglalkozásokat, ahol régi témákat elevenítünk fel. Ilyen volt nemrégiben az aratás, amiről hihetetlen, mennyi szép emlékük van. Nagyon szeretik a zenét, bálokat, amiken már hagyományosan Boldizsár Endre szórakoztatja őket. A névnapokat, születésnapokat rendszerint megünnepeljük, de az elhunyt társakról is megemlékezünk novemberben. Kapcsolatban vagyunk óvodásokkal is, gyermeknapra katicabogarat varrtunk nekik. Anyák napjára pedig a gyerekek köszöntötték fel a nagymamákat. Boldog vagyok, ha látom, jól érzik magukat ebben a környezetben. Mosolygós arcú, idős hölgy lép Marikához, majd kezébe nyom egy őszibarackot és nevetve hozzáteszi:- Remélem, nem fog megharagudni kedvesem, de ezt magának szántam - majd gyorsan a többiekhez siet.- Látod erről beszéltem, apró dolgok, de mégis nagy örömet szereznek - mondja Mária. A társalgóban traccsparti zajlik, nem zavartatják magukat, mikor Marikával hozzájuk csatlakozunk. Sorra zúdítják rám az élménybeszámolót. Tóni bácsi az egyetlen férfi a tucatnyi nő között.-Jól meg vagyok én velük, a feleségem is valahol itt van - meséli Tóni bácsi. - Képzelje, Cserkeszőlőn mivel leptek meg ezek a huncut asszonyok. Kaptam egy alsógatyát, amin pikáns pózok vannak. Fel is hívtam a fiamat és nevetve meséltem neki, hogy amikor magamra öltöttem az ajándékot, jobban kattogtak a vakuk, mint amikor egy hollywoodi filmcsillag megkapja az Oscar-díjat. Nagy nevetés tör ki, Marika pedig velük kacag. Czeglédi Ildikó Tóni bácsi hölgykoszorúban büszkélkedik ajándékával a cserkeszőlői nyaraláson lósirató ^ szélén „parkoló” szekerekről árulták. A módos gazda két lovat, a kevésbé módos egylovas szekeret hajtott. A kocsi állagáról, a gebe mineműségéről lehetett következtetni gazdája társadalmi rangjára, anyagi helyzetére. A szekér mindenesetre csak a „keleti” kocsinak felelt meg, a kétlovas mondjuk a Wartburg vagy a Skoda, az egylovas a Trabantot jelentette, ha mai nyelvre akarjuk átkódolni a dolgokat. Persze ezek a vidéki, szekerekbe fogott lovak, akik csak látogatni jöttek fel Pestre, nyomába sem léphettek a városszerte híres Dreher Loláknak, a nagypatájú, széles farú muraközieknek. Ezek ugyanis a ló társadalmi ranglétra csúcsán, rézzel gazdagon kivert, csillogóra suvickolt szerszámmal, fejükön tollbokrétával, húzták büszkén, szügybe vágott fejjel a vasalt, megrakott söröskocsikat. Fenn a bakon, olyan gőggel, mint ma egy csillogó Mercedes limuzin gazdája, a felszalagozott ostort pattogtatva, hatalmas bőrkötényben feszítettek a söröskocsisok, akiknek ékes - de nem obszcén - káromkodásai szállóigeként keringtek a városban. Micsoda nyomorúság, hogy ma már nem lehet kiülni a bakra a világ szeme elé, hanem üveg mögött kell gyorsan, majdnem láthatatlanul elsuhanni, anélkül, hogy a hölgyek láthatnák, ki fia-boija is az illető. M indezeken felül a Nyugati és a Keleti pályaudvarok érkezési oldalán és a város más fontosabb csomópontjain, fejeiket melankolikusan lógatva vagy a zabostarisznyába temetve ott rostokoltak, jól megférve a már létező kék és szürke taxisokkal, az egy- és kétfogatú bérkocsik, a fiá- kerek. A taxisélet nem volt ám könnyű, azon időkben indulásnál ugyanis még kurblizni kellett a masinát. Magánhintó már kevés akadt akkoriban, de úgy máskülönben a lovak mozgattak még mindent. Ok hordták el a székes- főváros szemetét, húzták a jegeskocsit nyáron, télen meg a tüzelőt szállították házhoz. Visszatérve a konflishoz, hát a lovak annyira híresek és népszerűek voltak, hogy nem egy dal, kupié éppen hozzájuk íródott vagy róluk szólt: Hallod-e te ló, hogy búsulni nem jó! Hát ne lógasd a fejedet, ez nem neked való! Az omnibusz és a megénekelt lovacskák már nem az én, hanem anyám nosztalgiája lenne, ha élne még szegény. T ovábbmenve: a lovas rendőröket sem fényképezték még világcsudájára a turisták a Vörösmarty téren, mint ezeket a mai legényeket, akiknek talán éppen ez - idegenforgalmi látványosságnak lenni - a fő feladatuk. A régiek - markos legények voltak ám ők is - nem csak a munkásokat kardlapozták tüntetések alkalmából, mint ahogyan arról a megsárgult újságlapok és a történelemkönyvek tanúskodnak, hanem a forgalmat irányították, főként pedig búcsúkor, futballmérkőzéseken, egyéb tumultusok alkalmából magaslottak ki a tömegből, és bizony elég volt csak látni Árpád-sisakos fejüket, hogy mindenki visszafogja az indulatát, merthogy nem sokat lacafa- cáztak a renitenskedőkkel, az szent igaz. Megint csak visszatérve az elkalandozásból a lószaghoz, lócitromhoz: nekem bizony a nyaralásaim alkalmából közvetlen kapcsolatom volt a természettel, mert a miskolci nagymamámnak az udvar hátuljában kiskertje volt, és ha örömet akartam szerezni a nagyinak, hát szedtem egy kiskosárkával az elhullajtott kincsekből. A kosárkához egy kis lapát is járult, így akár játéknak is vehettem az ügyet, annyira könnyű dolgom volt. Bármerre is néztem, jártam, telis-teli volt az utca, válogathattam a szebbnél szebb, mosolygós példányok között. A jutalom - szép darab krumplicukor - sem maradt el soha. Már majdnem a szökőkútnál járok, amikor utolér az autóbusz. Elillant a széllel a lószag, és megint az ismerős szmog, benzinbűz dominál. Elillant az ifjúság is. Körülnézek. Biciklin, gyalog, gördeszkán, de főként egymásba karolva ott nyüzsög körülöttem a mai fiatalság. N ekik vajon milyen emlékeik lesznek a városról, amikor mi már álmatlanul álmodunk örök időkig? Csomós Róbert
