XIII. Kerületi Hírnök, 2003 (9. évfolyam, 1-20. szám)

2003-05-14 / 9. szám

Tauszig Béla a XX. század el­ső felének és a korszak Buda- uestiének jeles építésze. Megér­demli, hogy a XIII. kerületi lap is megemlékezzék róla. Százhúsz évvel ezelőtt, 1883'. április 3-án született. Hároméves volt, amikor a VIII. kerületből a Váci út 50. szám, alatti épületbe költöztek szülei. Édesapja a Váci úti fatelepek egyikének volt a gondnoka, közvetlenül Jacob Wömer Gépgyárának szomszéd­ságában. .... i Elemi iskolába a napjainkig is iskola céljául szolgáló Váci út 21. szám alatti, piros téglából épült iskolába járt. Utána a Markó utcai reálba - a Berzsenyi elődjében -, ott maturált és mint az első a „Váci úti srácok” közül, beiratkozott a régi József Mű­egyetem építészeti szakára, amely akkor még a Múzeum kör­úton működött és ott nyerte el diplomáját 1908-ban, utána az arany- majd a gyémántdiplomát, és pár nappal bekövetkezett halá­la előtt kapta volna meg a vas­diplomát. Műegyetemi tanulmányai alatt esténként mint rajzoló eljárt dr. Lipták Pál (az első magyarorszá­gi építészdoktor) irodájába, majd diplomájának megszerzése után a Lipták tervezőirodába került, ahol az építési kivitelezést is el­sajátította. Egyetemi évei alatt szoros barátságba került kollégá­jával, Róth Zsigmonddal, akivel az egyetem elvégzése után együtt kerültek az igen jó nevű Révész és Kollár műépítészek irodájába. Kellő gyakorlat megszerzése után 1910-ben Róth Zsigmond­dal önállósították magukat és megnyitották közös tervezőiro­dájukat a Csanády utcában, majd később a Váci útra költöztek. Közel fél évszázadon át ideális társas viszonyban voltak 1953- ig. Béla bácsi is többször hang­súlyozta, hogy soha nem voltak vállalkozók, illetve kivitelezők, kizárólag mint tervezők működ­tek. 1913-ban Tauszig megnősült, és a Váci úti gyárak rendelőorvo­sának lányát, Rotschild Lilit vet­te feleségül. Ez azért volt érde­kes, mivel Rotschild doktorék a Váci út és Zsilip utca sarkán lévő Erlich-udvarban laktak. Az orvos lányának udvarló fiatal mérnök sokat járt oda és széles körű kap­csolatba került a Váci úti üzemek munkásaival. Emlékeit idős ko­rában dolgozta fel „Vasas elbe­szélések” címmel a Vasas Szak- szervezet különböző pályázatai­ra. Az első világháború előtt szá­mos villát és lakóépületet tervez­tek, valamint több tervpályáza­ton nyertek díjat. Ebben az idő­szakban belsőépítészeti munká­kat is készítettek, pl. a Westend kávéház, a Budapest-Merán Szálló és számos filmszínház belső berendezését tervezték. A belsőépítészeti munkákkal pár­huzamosan bútortervezéssel is foglalkoztak. Az első világháborúban Tauszig mint mérnök-főhadnagy szolgált. Leszerelése után időle­gesen a Magyar Királyi Állam­vasutak Igazgatóságánál dolgo­zott. Építésztársa, Róth Zsig- mond a háború után néhány évig külföldre távozott, és Madrid egyik legnagyobb építészirodájá­nak lett a vezetője. A gazdasági talpra állás után közös irodájuk, a Tauszig és Róth tevékenysége ismét fellendült. A két világhá­ború között több budapesti köz­épületet és nagyon sok budai, el­sősorban a II. kerületben meg­épített villát, társasházat tervez­tek. Míg a budai oldalon kizáró­lag villákat tervezett az építész­páros, addig Pesten a bérházak és lakótelepek mellett már több je­lentős középületet is alkottak. Je­lentős alkotásuk az 1927-28-ban felépült Vasas-székház. A VIII. kerületi Magdolna utca 5-7. szám alatti székház tervezésére a Magyarországi Vas- és Fémmun­kások Központi Szövetsége adott megbízást, s maga a székház a szervezett munkások áldozat- készségéből épülhetett meg. Az impozáns, háromemeletes, ma­gas tetős, klasszicizáló stílusú épület városképi jelentőségű, ezért fővárosi védettség alatt áll. Az épület kapualjában emléktáb­lán örökítették meg Tauszig Béla nevét. A XIII. kerület, Jász utca 69-71. szám alatt álló, 1937-38- ban elkészült gyárépület is Tauszig műve. Igen mutatós épület a Váci út 123. szám alatti, úgynevezett Schneller-ház. Neve a tulajdo­nostól ered, az épület udvari ré­Schneller-ház (Váci út 123.) Tauszig Béla építész tervei alapján A mintakészítők háza szén működött a Schneller-féle pékség. Elbeszélése szerint azért kapta ezt a megbízatást, mivel a pékség födémszerkezetének nagy fesztávolsága miatt ilyen épület tervezését csak okleveles építész végezhette. Lakásuk szo­bájában is ennek az épületnek bordó színű akvarellel festett ké­pe volt látható. A húszas évek közepén tervez­ték a Mintakészítők székházát is az Ipoly utca és Visegrádi utca sar­kán. A mintakészítők később fuzi­onáltak a Vasas szakszervezettel. Pályaművet adtak le a Genfi Népszövetségi Palota megépíté­sére is, amit díjaztak. Tauszig Béla munkás­ságát napja­ink építészet- történeti szakirodalma a modem és az art déco stílusjegyei­vel rokonítja. Az art déco elsősorban a jómódú pol­gárság igé­nyeit szolgál­ja és fejezi ki. Túllép a his­torizmus és a szecesszió már divatja­múlt stílusán, de mégsem csupaszítja le az épü­letet a modernista irányzat prag­matista és technicista szellemé­ben. Ha végignézünk a nagyrészt napjainkban is meglévő Tauszig által tervezett épületeken, a szak- irodalom ezen megállapítását helytállónak találjuk. Ä Tauszig-Róth építésziroda 1945-ben megszűnt. Tauszig Bé­la ekkor hatvankét éves volt, de mivel matuzsálemi kort élt meg, még majd’ harminc év volt hátra az életéből. Építészként, úgy vél­jük, 1945 után nem dolgozott többet, legalábbis ennek írásos nyoma nem található. Mit csinál­hatott ez az alkotó, tevékeny szellem a hátralévő évtizedek­ben? Valószínűleg kedves hobbi­jának, Budapest múltjának kuta­tásának szentelte minden idejét és erejét. Sok évet töltött el az Ország- gyűlési Könyvtárban és a Fővá­rosi Szabó Ervin Könyvtárban. A saját gyermekkori emlékeit ele­veníti fel. Érdekes, ízes leírását adja a XIX. századvégi és XX. század eleji életnek. Nem leltár­szerű felsorolást, emberek kel­nek lapjain életre, akik itt éltek, gyárosok, orvosok, munkások, gyászhuszárok, arról ír, hogy ho­gyan éltek és teltek hétköznapja­ik. Több helyen arról ír, hogy mi­ként őrizték eredetük jegyeit öl­tözékben, beszédben. Nem múló emléket állít az Angyalföldön otthont találó, a Felvidékről ér­kezett szlovákoknak. 1973. február 28-án, pár héttel kilencvenedik születésnapja előtt hunyt el Budapesten, szeretett fővárosában. Jelenics József www.porschepest.hu 5 fi % % I il 0 4SL v\. 4? J I , , l í W yjß y \\ V; garancia Amikor használt autót vásárol, Kínálatunkat megtekintheti az in- gyakran dupla vagy semmit játszik: terneten awww.weltauto.hu címen. 50% esélye van annak, hogy jól választott és 50%, hogy rosszul. A Weltauto 100%-os garanciát ígér, hogy Ön 100%-osan megbízható autót kap. Weltauto Használtautók új világa ***** ^HÍRNÖK--------------------------------------------------------------------------­m g ^yalfdldön & U]Hpótvqrosbqn állnak mqrqdqndó értékű épületei Tauszig Béla emlékét házaink őrzik 2003. MÁJUS 14.

Next

/
Thumbnails
Contents