XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2002-02-14 / 3. szám

.Hárs György: Csaknem az egész világot bejártam, a hazám azonban a Sziget utca 11. Hárs György: költő, író, újságíró, műfordító. Született Budapesten, 1937-ben. Az ELTE újságíró szakán vég­zett, különböző lapok (Szabad Föld, Népszabadság, Kisalföld, Képes Hét stb.) munkatársa, jelenleg a Napi Gazdaság Napi Pihenő című mellékletének szerkesztő­je, de dolgozott a televízióban is, számos tévéfilmet is írt. (A fehér-fekete szivárvány, Diák voltam La Rochelle-ben, Bicentenáriumi biccentés.) Verskötetei: A láz keresztjén, Gyúlékony éj, Ökölbezárt szív (kisre­gény), Tvardosvszkij: Az emlékezet jogán (műfordí­tás), Tejút (dialógus Szász Endrével). Köves Iván felvétele- A Józsefvárosban szület­tem, de másfél éves koromban a Sziget utca (ma Radnóti Miklós utca) 11.-be költöz­tünk, úgyhogy ezt érzem szülőházamnak. A Wesselényi utcából egyetlen emlékem egy fiatal tiszthelyettes, bizonyos Rátonyi Róbert. 1985-ben a Képes Hétben csináltam vele interjút, és ha hiszi, ha nem, megismert. De gyermekemlé­keim, a háború, a megmene­külés, az iskola mind a Sziget utcához köt. Csillagos ház lett, de azért senki se költözött el. A társadalom teljes ke­resztmetszete lakott ott, prole­tárok, szegény emberek, de még egy méltóságos asszony is. (Mitől volt az, nem tudom, de az egész ház így hívta.) No, ő átvette a háború alatt a „ha­talmat”. Az egész háznak együtt sütötték az asszonyok a kenyeret, méltóságos asszony beosztott minden házimunkát. Férfiak nem is igen voltak. Ha Csak Schreiber bácsit, az öreg sváb házmestert nem számí­tom, meg az ő fiát, a magyar királyi főhadnagyot. A háború vége felé, ha jött a razzia, főhadnagy úr felszaladt hoz­zánk az ötödik emeletre, kato­naköpenye alá dugva engem, futott velem a házmesterla­kásba, és ott rejtegetett, amíg a razzia véget nem ért. A fele­ségét Angyalkának hívták. Soha olyan szép párt. Sokszor eszembe jutnak. Ő is megér­demelt volna valami kitünte­tést. A háború idején néhány évet a nagyanyámnál töltöt­tem Celldömölkön, 1951-ben, az általános iskola elvégzése után pedig Tatán, egy kollégi­umban laktam, ott szereztem meg első szakképzettségemet: mezőgazdasági technikus va­gyok. Aztán visszaköltöztem anyámhoz, a Sziget utcába.- Gyerekkorában kétszer is élt évekig vidéken. Volt össze­hasonlítási alapja. Éppúgy érezhette magát városinak, mint vidékinek.- Szó sincs róla. Én három­szor kirándultam, kétszer vi­dékre, éltem Budán, ezt sze­retném elfelejteni, de tős­gyökeres lipótvárosi vagyok. A hatvanas években a Fáik Miksa utcában laktam, az is Lipótváros. 1980-ban költöz­tem harmadszor az Újlipót- városba, ahol ma is élek. A ház 1960-ban épült, első lakó­inak egyike Végh Antal volt, akkor még fiatal, szegény fiú. Ott voltam a lakásavatásán. Másodszor - ugyanebben a lakásban - Bihari Sándor, a költő lakásavatóján vettem részt, úgyhogy két író után költöztem ide én. Az egybe­esés nem véletlen, az írószö­vetség segített mindhármunk­nak lakáshoz jutni, persze kedvezményes áron. Azóta „vagyonos ember” lettem, pe­dig ki se mozdultam innen, csak fölmentek a talpam alatt a telekárak.- Hogy került Tatára ? Mi in­dította arra, hogy a mezőgaz­dasággal foglalkozzék ?-Véletlen. Hárman voltunk jó barátok a Sziget utcai isko­lában, szerettük az állatokat, ezért együtt elhatároztuk, hogy odamegyünk. Őket nem vették fel, engem igen. Nem bántam meg. Szinte hihetet­len, de ma is évente összejö­vünk, ott, Tatán, volt osztály­társaim az ország minden részéből, és tanáraink is, akik még élnek. Lassan ötven éve. És mindenben számíthatunk egymásra. Voltam én munka- nélküli is, ők segítettek. Fizi­kailag is ott erősödtem meg. Mindennap négy órakor kel­tünk, hat óra lett, mire a gaz­daságba értünk, hogy megfej­jük a teheneket, aztán nyolctól kezdődött a tanítás.- De itt ért a felszabadulás, nekem ez a hazám. Hétéves voltam, mikor a nyilasok ki akartak végezni, másnap reg­gel pedig nem ők jöttek, ha­nem egy kucsmás ukrán. Hát nekem igenis felszabadulás. A Lipótváros akkor még az V. kerülethez tartozott, a Thurzó közig tartott. Onnan üres tel­kek, a Dunából kikotort ka­vicshegyek voltak, kifejezet­ten bátorság kellett ahhoz, hogy azon túlra, Angyalföldre merészkedjünk. Azt a Lipót­várost maga már nem isnler- hette, ami nekem a világ kö­zepe volt, a legszebb hely a világon. A Rakovszki (ma Szent István) parkba vittek sé­tálni. Sokszor iskola helyett is odajártunk. Nem volt olyan szép, mint ma, de lakható volt, meghitt, kalandos. Sok szabad tér volt, amit háborús romok tarkítottak. Ezek is ré­szei voltak a játékainknak. Például a lyuklabda, amely abból állt, hogy bele kellett ta­lálni egy kitört pinceablakba. Vagy a zsinórlabda. Háló he­lyett kötél volt, és lábbal kel­lett játszani. Aztán jöttek a gyerekszerelmek, persze szi­gorúan nappal.- És most hadd térjek visz- sza két barátomra, mindket­tőből világhírű művész lett. Pauk György hegedűművész, ’56 után nyugaton maradt, de most már hazajár koncertezni, és Franki Péter zongoramű­vész. Ók már gyerekkorukban együtt szonátáztak. Hárman alkottunk egy egyesületet - én lettem az elnöke - elkezdtünk autogramokat gyűjteni. Osz­tálytársunk volt Hernádi La­jos zongoraművész, Lendvai Andris operaénekes fia, ez út . volt a muzsikusokhoz. Édes­anyám a Vígszínház varrónője volt, de úttörővezetőnk nagy­nénje volt Neményi Lili, így színházi összeköttetéseink is voltak. Osztálytársaink szülei között volt számos híres spor­toló. Összeállítottunk egy címlistát művészekből és sportolókból, és felkerestük őket. Mindmáig váratlanul ál­lítottunk be, valahogy mégis mindig otthon voltak. Egyszer elmentünk Hajós Alfrédhoz is az Alkotmány utcába. „Gyer­tek, fiúk” - mondta kedvesen -, „szerencsétek van, épp olimpiai bajnoki találkozó van nálam”. A fiatal Papp La­ci volt akkor a nagy szám. Ha­jós Alfréd megígérte, jövőre is meghív, de addigra meghalt. Az autogramgyűjteményt az­óta is őrzöm, osztálytársaim közül meg kell említenem még Sólyom Jánost, az azóta stockholmi zongoraművészt és Engel Tevan Istvánt, nem­rég elhunyt zseniális grafi­kust. ,- Volt egy grund a Sziget utca és a Pozsonyi út sarkán, ott fociztunk nyáron, télen fel­öntötték vízzel, oda jártunk korcsolyázni, a Kresz Géza utca sarkán voltak az iskola­közi bajnokságok.- Aztán a Szigeten is kin­cseket lehetett találni, színes ceruzavégeket, karcolt köve­ket, ám mire visszajöttem vidékről, ezek a helyszínek el­tűntek. Kedvenc helyünk lett a Kossuth mozi, ahol vetítés előtt néhány fillér felárért még artistaműsor is volt, és min­den mozi, a Duna, az Ipoly... Mióta nincs 15-ös villamos a Pozsonyi úton, amely Új­pesttől Káposztásmegyerig járt, mióta nincs Váci úti villa­mos, ez a város már nem az a város.- Az Újlipótvárosból épp a varázsa veszett el. A nyilvá­nos helyek. A presszók. Itt van az elegáns Váci út, üveg­paloták, csak a lakók, a lakók nem lipótvárosiak. Nem lehet beülni egy nyilvános helyre, mert mobiltelefonos gengek üvöltöznek, akik egyszerűen nem tudják, hogy a zaj is kör­nyezetszennyezés. És minden reggel, ahogy kilépek az utcá­ra, szembejön a nyomor. Már ismerem a guberálókat, tu­dom kicsoda mikor, hova megy, az aluljárókban ott alusznak ezek a szerencsétle­nek. És ugyancsak az aluljáró­ban a feketeárusok, akik bűnözők is, magam láttam, hogyan zsebelnek ki valakit, viszont a Frangepán utcai kí­nai piacon például sose csap­nak be. Egyszer ott felejtettem a visszajárót, úgy hozták utá­nam. Megismerkedtem egy vietnami lánnyal. Mondtam neki, voltam Hai Phongban a vietnami háború idején. Ő odavalósi. Azóta még olcsób­ban adja, amit ad, azt is adja, ami nincs, csak mert megmu­tattam neki azokat a fényké­peket, amiket ott csináltam.- Akkor most tudja szeretni ezt az új Újlipótvárost?- Az az igazság, hogy kül­földön - és Ausztráliát leszá­mítva csaknem az egész vilá­got bejártam - ha honvágyam van, én ide vágyom vissza. A saját lakásaimba. Ahol annyi költő, Ladányi Mihály, Győré Imre, Szabó István prózaíró barátom járt, Keszthelyi Zol­tán, a méltatlanul elfelejtett kitűnő költő. Az ő emlékük is ott van a falakban.- A hazám azonban a Szi­get utca 11. Nem tudok úgy elmenni előtte, hogy ne szo­ruljon el a szívem. Szeretnék felszaladni az ötödikre, úgy, mint régen (sose használtam a liftet), de persze lehetetlen. Zárva a kapu. Mint mostaná­ban mindegyik. így élnek. Rácsok mögött, vendég helyett ellenséget gya­nítva. Hárs György nem néz­het ki többé azon az ötödik emeleti ablakon, pedig hát nem messze lakik, jó egész­ségnek örvend. E sorok írója még utoljára megnézte a Vi­segrádi utca 48., második emelet 5. ablakából azt a jege­nyét, ami gyerekkorától fél életén át elkísérte, amit annyi­szor rajzolt, festett le. Az én városom épp tíz évvel későb­bi, de értjük egymást. Min­denkinek az életében van egy fa. Egy grund. Egy pad. És mindig lesz, amíg csak gyere­kek, fiatalok vannak. És ők mindig lesznek. És aztán ve­lük is eltűnik egy-egy kávé­ház, uszoda, cseresznyefa. Ha csak meg nem írják. Kartal Zsuzsa Forrai Nóra, Kiéger Tímea elsóevesek spanyolul beszélek. Az angol jobban megy, spa­nyolul csak két éve tanulok.- Mindhárman indultatok a Szakma Kiváló Mestere verse­nyen. Mondanátok erről vala­mit?- Igen, beneveztünk rá - vá­laszol Csaba -, és megpróbá­lunk minél jobban helytállni. Reméljük, sikerül.- Mind elméletből, mind gyakorlatból nagyon jól fel kell készülni - mondja Balázs. Ilyen szinten már nagyon sok tudást várnak a versenyzőktől. Az elméleti verseny február­ban lesz. Itt 500-600 jelent­kező indul, és 15-en jutnak to­vább a gyakorlatra. Szeretnénk mindhárman közéjük kerülni. Balról: Jáger Attila, Juhász András, Jaczkovits Iván, Janosek László másodéves cukrászok (végh) Vizsga: Szabó Csaba igazgató, Varga Gábor, a zsűrielnök, Bálványos György szakoktató. Duglovits Viktória másodéves vizsgázó tételt húz AntennaBank® Új bevételi lehetőség Az AntennaBank® segítségével a társasházak, lakásszövet­kezetek és más ingatlanok tulajdonosai jelentős jövedelem­hez juthatnak az ingatlanok egyébként hasznosíthatatlan részeinek - tetők, tetőterek, tűzfalak, homlokzatok, föld­területek stb. - távközlési célokra történő bérbeadásával. Hazánkban a rendszerváltás óta magánkézbe került ingatlanállomány jelentős része súlyos forráshiánnyal küszködik. Ezeknek a lakóingatlanoknak a több­sége elavult, korszerűsítésre szorulna. Mivel a közös költség drasztikus emelése komoly terheket róna a lakókra, a társasházak jelentős része a közös területek hasznosításából szeretné fenntartását finanszírozni. Megfelelő, hosszú távon jól fizető bérlőt találni azonban korántsem egyszerű feladat. Az AntennaBank* az ingatlanokban rejlő új lehetőségek kiaknázására kínál merőben új alternatívát. Az AntennaBank1 a távközlési társaságok terjesz­kedését kihasználva segíti a tulajdonosokat az ingatlanok legjobb Feltételekkel történő hasznosításában. Egy átlagos társasház vagy lakásszövetkezet kasszájában a távközlési hasznosítással elérhető, és évekre előre biztosított bérleti díj igen jelentős tételt képvisel. Sőt, ha az adott ingatlan több távközlési cég tetszését is elnyeri, az említett díjak többszörösére számíthat a ház. A SINDEQ-Spitzer szakemberei egyedileg kialakított konstrukciókkal állnak a lakóközösségek rendelkezése, hogy azok a bemutatott lehetőség szerint mielőbb részeseivé válhassanak az AntennaBank1 kínálta előnyöknek. Antenna Rank SINDEQ-Spitzer Telecom Solutions Kft. Imperial Krisztina Plaza Irodaház »1013 Budapest, Krisztina krt. 39/B Tel.: (06-1) 225-2510 • Fax: (06-1) 225-2511 e-maíl: info@sindeq-spitzer.hu • www.sindeq-spitzer.hu

Next

/
Thumbnails
Contents