XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-11-14 / 18. szám
is tükröződik den ízében saját szervezésű produkciónkat mutattuk be, ez volt az elsó' olyan fellépésünk, amelyet teljesen szabadon, kizárólag a saját ötleteink alapján valósíthattunk meg.- Az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban argentin tangót oktattok partnereddel, Kulik Johannával. Hogyan került sor erre a tanfolyamra ?- A Duna-parti Latin Esten léptem fel, és itt ismerkedtem meg Antal Gáborral, az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház igazgatójával, aki érdeklődésünkre szívesen látott egy ilyen típusú tanfolyamot az intézményben. Jelenleg két csoportot oktatunk, egy kezdőt és egy középhaladót, körülbelül 20-30 ember vesz részt a foglalkozásokon, és reméljük, hogy amint egyre ismertebb lesz ez a lehetőség, egyre többen élnek is majd vele. Nagyon kellemesek ezek az összejövetelek, korhatár nélkül bárki jól érezheti és kifejezheti magát a nagyszerű tangó segítségével.- Mit jelent számodra személy szerint a tangó, és szerinted miben rejlik a XXI. századot is meghódító ereje?- A tangóban nemcsak a mozdulat, hanem az egész élet tükröződik - amit eddig éltem, azt mind el tudom táncolni egy-egy tangóban. Az Argentínába bevándorlók szelleme, a honvágy, a hontalanság, a fájdalom kifejeződése a tangó, de emellett benne van az új, az ismeretlen felé indulás titokzatos szépsége is. A tangó emellett a másik nem iránti vonzódás és tisztelet, a kapcsolatokban megélt örömök és elszenvedett veszteségek tánca is, az érzelemkifejezésre épül, és ez talán a mai rohanó világban még fontosabb, mint valaha is volt, és fontosabb, mint bármi más. Horváth Orsolya Zsöllyg 2. sor Épülnek a Madarász házak 378 lakással A Madarász házak alapkövét október 30-án helyezték el ünnepélyesen, s erre a főváros egyik legjelentősebb ingatlan- fejlesztése kezdődött meg a XIII. kerületben. Ez alkalomból dr. Segal Péter, a Madarász Apartman Kft. igazgatója és Kovácsné Mérei Zsuzsa, az értékesítés vezetője arról tájékoztatott, hogy ezzel a 30 milliárd forint értékű beruházással a fővárosban - a MOM Park után - második alkalommal kerül sor olyan komplex ingatlanfejlesztésre, amelyen belül egy teljes városrész felépítését vállalják fel a beruházók. Az ősrégi Perion akkumulátorgyár és raktárainak helyén három és fél hektáros területen ugyanis irodapark és lakóövezet alakul ki, amely belső sétánnyal, játszótérrel és pihenőparkkal a kerület zöldterületét is növeli majd. A XIII. kerület angyalföldi része, az egykori gyámegyed manapság már lakóövezetként is az egyik legfelkapottabb térségnek számít Budapesten. A Váci úti folyosó mellett a környék is mind erőteljesebben felértékelődik. Ezt a helyet a tájékoztatón felszólaló Fegyverneky Sándor kerületi főépítész a Zsöllye 2. sor névvel illette. Keresettségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elkövetkezendő évek során több mint 100 milliárd forintot invesztálnak a befektetők ebbe a térségbe. A Váci út felé tájolt irodaparkban hét épületben összesen 85 ezer négyzetméternyi irodaterületet alakítanak ki. A karéj szerűen elhelyezkedő irodaépületekből álló hat, illetve nyolc emelet magas komplexum a tervek szerint közel 1500 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázzsal épül meg. A szomszédos Madarász Viktor utca, Agyag utca és Csuka utca által határolt közel egy- hektáros telken épülnek a Madarász házak, melyekben 378 lakás lesz. Az első ütemben két épület készül el, 188 lakásába 2003 őszén költözhetnek be a lakók. A projekt fejlesztője a Madarász Apartman Kft., amely kifejezetten a terület hasznosítására alakult, tulajdonosai a Perion Rt. és' a Poli-Contact Kft. Ez utóbbi cég menedzsmentje eddig elsősorban irodaházépítéssel és -üzemeltetéssel foglalkozott, többek között a Hermina Towers irodaház, a Pálya Center, a Duna Plaza, Madarász házak az OBI és Tesco áruházak megvalósításában vettek részt. A cég a projekt megvalósítása előtt piackutatást végzett, amiből kiderült, hogy a környéken elsősorban olyanok vásárolnak lakást, akik nem a pénzüket befektetni, hanem lakni jönnek ebbe a kerületbe. A fejlesztő, felismerve az igényeket, nagyobb arányban épít az átlagnál nagyobb, 60-70 négyzetméter közötti - 1 nappali, két hálószobás - lakásokat. A kellemes lakókörnyezetben kialakuló házakban tíz különféle lakásméret kínálkozik, 36—120 négyzetméter között. Érdekességük, hogy mindegyikhez tartozik valamilyen külső tér is. A földszinti lakásokhoz saját élőkért, az emeletiekhez loggia vagy erkély, a tetőtérben elhelyezkedő lakásokhoz pedig nagy tetőterasz járul. A barátságosság jegyében tervezett házak földszintjén a portaszolgálat és a fogadótér mellett különböző közösségi helyiségek is helyet kapnak. A lakásokat beépített, gépesített konyhával, olasz kerámiaburkolatokkal és fehér szaniterekkel adják át. A tervezők a természetes anyagokat részesítették előnyben, ezért a lakószobákba tölgyfa szalagparketta kerül, az ablakok pedig - amelyek redőnyökkel is ellátottak - borov- ifenyőből készülnek. A Madarász Apartman Kft. értékesítési stratégiája, hogy minden hónapban újabb akciókkal lepik meg a vásárlókat. Lehetett már vásárolni stúdiólakást 9,9 millió forintért, vagy 62 négyzetméteres, kertA tervek szerint ezzel a hőlégballonnal emelkedhettek volna a magasba az építési terület és környéke megtekintésére az ünnepség résztvevői, de a szeles idő' miatt ez nem sikerült Az alapkóletételi okiratot aláírja Leitner József, a Miniszterelnöki Hivatal lakásprogramjának titkárságvezetője, mellette áll (jobbról balra) Vadász Gaszton, a Budapest Rádió ügyvezető igazgatója és dr. Segal Péter Az alapkőletétel szemlélői kapcsolatos otthont 15,5 millióért. Jelenleg az elsőemeleti lakásokra kínálnak akciós négyzetméterárakat. A lakások megvásárlásához igény esetén az ERSTE Bank fiókjában - amely közvetlenül a Váci út 141. szám alatti értékesítési iroda mellett található - lehet egyszerűsített, gyorsított eljárással kiegészítő állami támogatású hitelhez jutni. Ám emellett még egy speciális hitellehetőséget is kínálnak a Madarász házak vevőinek. Az úgynevezett áthidaló hitelt azoknak érdemes felvenni, akik az új lakás vételárának egy részét meglévő ingatlanuk eladásából kívánják fedezni. A Madarász házak szomszédságában az OTP központi székháza épül révbe ért járt és megszerettük % szorul rá, hogy ennyi mindent elvállaljon.- Izgulós vagy?- Nagyon, és az évek során ez nemhogy javult, rosszabbodott. Ma is itt vagyok három óta, és azóta idegeskedem. Most ráadásul súlyosbítja a helyzetet, hogy hallom az előadást, így aztán végképp nem tudok másra gondolni. Mikor aztán eléneklem az első dalt, megnyugszom, de még a sminkeléstől eljutok a színpadig, uralkodik rajtam a feszültség.-A te Elisabeth-ed hogyan változott az elmúlt években?- Biztos, hogy nagyon sokat változott. Azt mondják, akik látták 1996-ban és mostanában is, hogy sokkal drámaibb, sokkal keményebb lett. Régebben az első felvonás volt a gyerekjáték, amely a fiatal Sissyről szól, hiszen én is nagyon fiatal voltam. Sokkal nehezebb volt a gyerekes anyát megformálni, aki sorban veszíti el családtagjait, akit megfosztanak a szabadságától, akin uralkodik egy gonosz anyós. Mára megfordult a helyzet, köny- nyebben játszom a második felvonást, hiszen azóta volt egy házasságom és válásom, én is éltem boldogtalanul, van egy gyerekem, tehát sok minden történt, sok minden megváltozott.- Melyik az eddigi kedvenc szereped?- Nem is mondhatnék mást, mint hogy az Elisabeth, hiszen egészen fiatalkoromban kaptam ezt a szerepet, és mindenféle változások ellenére még mindig játszha- tom. Le is válthattak volna. Boldog vagyok, hogy az Elisabeth-et, amely ismeretlen musicalként indult Magyarországon, és velem ismerték meg, velem szerették meg az emberek. A darab zeneszerzője, a magyar származású Lévay Szilveszter szokta nekem mondani: „Aranyoskám, nekem te vagy a keiserin.” Én biztos vagyok benne, hogy Elisabeth és köztem van valami lelki kapcsolat, és nem véletlen, hogy hat éve játszom őt. Hiszek abban, hogy ez a szerep rám várt, és hogyha csak ezt az egyet játszottam el egész életemben, akkor is elégedett vagyok és boldog. Ezután már nincs is szerepálmom. De a Jekyl és Hyde is a szívem csücske, melyben egy prostituáltat játszom. Márciusban mutatjuk be a Mozart című darabot is, melyben nagyon jó szerepem van, egy bárónőt alakítok, aki a Mozart család jó barátját, és gyönyörű dalom lesz benne. Talán azt mondhatom, a legslágergyanúsabb dal az enyém. Fokozza a lelkesedésemet, hogy boldog vagyok, amiért egy újabb Lévay Szilveszter musicalben játszhatok. Egyébként olyan szerep is van, amelyet saját belátásom és ízlésem szerint már nem játszanék el. Soha nem voltam irigy, és szeretem, ha a szerepek igazságosan vannak elosztva. Harmincéves vagyok, tudom, hogy vannak nálam fiatalabb tehetségek, akik alkalmasabbak adott szerepekre, mint én. Mikor felajánlották a Cyranóban Roxane, a hamvas, szép, fiatal lány szerepét, megmondtam a zeneszerzőnek, hogy ezt a szerepet legfeljebb két évre merem jószívvel elvállalni.- Erezted úgy valamikor, hogy rosszul választottál?- Például a válásom előtt, amikor a magánéletem nyilván nem volt rendben. A volt férjemmel, Pintér Tiborral nagyon sokat léptünk fel közösen, és nem is vettem észre, hogy alig jut idő a családra. Közös megegyezéssel váltunk el, békésen. A válás előtti télen éppen a Jekyl és Hyde-ot próbáltjuk, akkor voltam a mélyponton. Még a saját 48 kilómhoz képest is lefogytam, lelkileg és fizikailag is beteg voltam. Utólag nem is tudom, hogy a békéscsabai premiert hogyan éltem túl.- A kislányod hogyan viseli, hogy mindkét szülője színész?- Janka négyéves, és ami azt illeti, nem látok benne különösebb tehetséget, nem mondom, hogy „jaj, már most színésznő”, ugyanúgy és annyira szeret szerepelni, mint a többi gyerek. Persze nekem a szívem csücske, a legszebb és a legédesebb, nagyon klassz csaj és izgalmas. Cserfes, csevegős és szeszélyes. Megszokta, természetesnek veszi, hogy mi, a szülei színészek vagyunk. Szeret színházba járni, nagyon fegyelmezett mint néző. De azért mikor szembetalálja magát Bozzi úrral a büfében, vagy látja a madárijesztőt a Vígszínházban szünetben rágyújtani, akkor meglepődik.- Mikor érezted magad legjobban színészi pályád során ?- Igazából most érzem magam a legjobban. Most jutottam el oda, hogy a szakma és a közönség is úgy érezheti, letettem valamit az asztalra. Most érezem azt, hogy igazán foglalkoztatott vagyok. Szerepet kaptam a Barátok köztben, Fábry Sándor meghívott a show-műsorá- ba, nem mint valami kis műsorszámot, hanem Janza Katát, önmagáért. Elégedett vagyok a jelenlegi életemmel, abszolút kiegyensúlyozott vagyok, már csak arra vágyom, hogy legyen saját otthonunk az új párommal. Egy kicsit a média is kényeztet, sokfelé kapok szereplési lehetőséget, amiért nagyon hálás vagyok. Remélem, nem arról van szó, hogy felkapott a média, mert elmondtam két mondatot a tévében, bízom benne, hogy az emberek járnak színházba, és látják, hogy valóban ki vagyok. Lami Juli Partnere a színpadon Ferenc József szerepében Bereczki Zoltán