XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-09-12 / 14. szám
Tovább szépültek, korszerűsödtek Újabb beruházás két iskolánkban JÖHET A XI. ANGYALFÖLDI UTCABÁL Minden korosztály jól szórakozott A szép és új dolgokat mindenki szereti. Minden gyerek szívesebben kezdi az iskolát, ha új a tolltartója és a táskája, nagyobb eró'nléttel vesz részt a tornaórán, ha az egész felszerelése vádi új, sőt, pszichológusok mondják, hogy a kisgyerekek még a tanító nénit is jobban tudják szeretni, ha szép. A kerület két iskolájában azonban szeptembertől nemcsak otthonról tudnak újdonságokat hozni az ott tanulók, hanem megújult, megszépült iskolájukban folytathatják tanulmányaikat. Es ez is sokat számít, mindenki jobban szereti, ha szép épületben töltheti azt az időt, amelyet amúgy is ott kell tölteni. A XIII. kerületi önkormányzat a 2002. évi felújítási és fejlesztési feladataira vonatkozó költségvetési javaslatban 48 feladat megvalósítását tervezte, ebből 19-et felújításhoz, 29-et fejlesztéshez sorolt, több mint félmilliárd forintnyi ráfordítással. A tanévkezdés előtt két igen jelentős beruházás eredményét adta át dr. Tóth József augusztus 27-én, délelőtt. Elsőkéiit a Németh László Gimnáziumban történt meg az átadás. Ez az iskola nem sokkal a második világháború után nyitotta meg a kapuit, akkor még általános iskolaként, és abban az időben Közép- Európa legmodernebb iskolájának számított. Természetesen az iskola épületének felújításakor „csak” szakaszos munkára volt lehetőség, hiszen így egy időben több iskolában is jut pénz felújításra. A Németh László Gimnáziumban a tető teljes felújítása és a második emelet részleges reés gázcsapokat, fajansz kifolyókat és edényeket. A felújított környezetben talán kivételesen azok is kedvet kapnak majd a természettudományokhoz, akik eddig inkább elkerülték volna ezeket a termeket. A nagyszabású beruházások másik eredménye a GyönA Németh László Gimnázium korszerűsített kemiaterme gyösi sétányon található 22 éves Számítástechnikai Általános Iskola, ahol ötödik éve folyik rekonstrukció. Áz elmúlt években készült el az elektromos, víz- és csatornahálózat teljes cseréje, majd lépcsőzetesen felújították az épület szintjeit. 2001-ben a második, idén pedig az első emelet készült el, ez utóbbi átadásán vettünk részt szintén augusztus Holopné Schramek Kornélia alpolgármester a Számítástechnikai Általános Iskola szekrényeit próbálgatja 27-én. Az iskolában a felújítások mintegy 60 millió forintba kerültek. Az átadott felújított szint minden berendezése új és nagyon szép. Külön érdekessége az itt bemutatott termeknek, hogy azok székeit ergotámlával szerelték fel, amely kíméli a gyerekek gerincét és sokkal kényelA felújított tanterem és az ergotámlás székek mesebb, mint az átlagos székek. Remélem, sőt, biztos vagyok: a gyerekek megbecsülik majd az újonnan felújított iskoláikat, termeiket, hiszen ha életük csak egy részét is töltik ott, azért az iskolaépület, tanterem, berendezés vagy akár szék egy kicsit a sajátjuk is. A polgármester az átadáskor azt is mondta, most már megnyugodhat, hiszen ha akár külföldiek is érkeznek hozzánk, szégyenkezés nélkül, sőt büszkeséggel fogadhatja őket a kerület egyre több iskolája. konstrukciója készült el mostanra. A munkálatok költsége több mint százmillió forint volt, ez az összeg tartalmazza a munkához kapcsolódó szak- tantermek berendezéseinek, felszerelési tárgyainak felújítását, beszerzését. Mivel a gimnázium természettudományi termeinek muzeális értéke van, emelte a felújítás költségeit, hogy az értékvédett minősítéssel rendelkező épület ezen termeiben a modern technika alkalmazása mellett őrizzék a hagyományokat is. így tehát korszerű technológiával építették be a ’60-as években alkalmazott réz-, vízA megújult folyosó itt még üresen Kihasználva a nyár utolsó napjait, a kerület ismét mindent beleadott a X. Angyalföldi Utcabálba. Az egész napos rendezvényen a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálta a neki való szórakozást, számtalan programban és fellépőben válogathattak a szép számmal odalátogató kerületiek. A kicsik játszhattak kakasviadalt (1. kép) vagy pillanatok alatt magasabbra nőhettek a gólyalábak segítségével (2. kép). Felléptek néptáncegyüttesek (3. kép), a férfiak összemérhették erejüket a szkander- versenyen (4. kép), a Szivárvány Bábszínház műsora pedig a legkisebbeket szórakoztatta (5. kép). Estefelé a nagyszínpadon beindult az igazi buli, fellépett a Zanzibár, a United (riportunk all. oldalon olvasható), Fenyő Miklós és a Bergendy Szalonzenekar. Kitüntetett pedagógusaink Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából Magyar Bálint oktatási miniszter dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök megbízásából MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetésben részesítette: dr. Kenyeres Zoltánnét, a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanárát, Mihálydi Lászlónét, a Pannónia Általános Iskola tanítóját, Rottmayer Jenőt, a PRIZMA Általános Iskola és Óvoda, Logopédiai Szakszolgálat gyógypedagógiai tanárát, dr. Treiber Pálnét, a Herman Ottó Általános Iskola igazgatóját, Vasvári Ferencnét, az Eötvös József Általános Iskola tanárát, Völgyi Péterné dr.-t, a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanárát. MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI BRONZ ÉRDEMKERESZT kitüntetésben: Antók Péternét, a Németh László Gimnázium tanárát. A tanévnyitó ünnepségen a kitüntetetteket önkormányzatunk is köszöntötte. A TARTALOMBÓL i s A tanulók szociális támogatásáról 2 oldal Megfeszített árvízi védekezés 3 oldal ■ Fordulópont a rákkutatásban 4. oldal ■ Miniszteri látogatás Velencén 5. oldal ■ Féltékenység két szemszögből 5. oldal ■ Nem ciki a heki 6-7. oldal ■ Könyvek igaz barátja 7. oldal Valami elkezdődött a Váci-Dagály sarkon 8. oldal ■ A Vígszínház is a kerületé 9. oldal l Találkozás a United frontemberével 11. oldal