XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2002-05-16 / 9. szám

Rendőrségi esetek Másfél évi nyomozás után Még tavaly január elején, a Tatai úton egy Mazda márká­jú gépkocsi hátsó ülésén a rendőrjárőrök halva találtak egy 27 éves fiatalembert. A holttest átvizsgálásakor elő­ször arra gyanakodtak, hogy a halál oka kábítószer-túlada­golás. Erre utalt, hogy a férfi táskájából injekciós tű, ka­nál, droghulladék és más drogfogyasztási kellék került elő. A toxikális vizsgálat ezzel szemben azt állapította meg, hogy a férfi szervezetében nem volt drog. Az orvosi vizs­gálat viszont több helyen je­lentős méretű ütések nyomát találta, amelyek a halált okoz­hatták. Ezért kezdett gyilkos­ság gyanúja miatt nyomozni a rendőrség. A környezettanulmányok során megállapították, hogy már másfél éve sikerült abba­hagynia a kábítószerezést. Volt állása, de feltehetően drogos múltjának terheként mintegy másfél millió forint tartozása volt. Az is kiderült, hogy az autót, amelyben meg­találták, kölcsönkérte. A hosszan tartó nyomozás során a rendőrség látókörébe került két XI. kerületben lakó fiatalember. Az egyikük, F. P. kihallgatása során ellentmon­dásba került saját állításaival, majd kiderült, hogy ismerte a gépkocsit kölcsönadó H. K.-t és az áldozatot. A további kihallgatásokon kiderült, hogy az áldozat fent járt a gépkocsit kölcsönadó H. K. lakásán, aki szerint a fiatal­ember akkor is drog hatása alatt állt.- Nézzék meg - mondta H. K. -, az alkarján most is lát­szik a szúrások nyoma, biztos túladatolta a drogot. Ez nem bizonyult jó érv­nek, mert kiderült, hogy a nyomok régi eredetűek, egyébként is a jobb karján ta­lálhatók. A jobbkezes ember nem ad bal kézzel a jobb kar­jának vénájába injekciót. Az újabb kihallgatások, majd a szembesítések során ellentmondásba keveredett a két férfi, ezután hamar fény derült a történtekre. Az áldozat fent járt Fl. K. lakásán, akinek nagyobb ösz- szeggel tartozott. Ez ügyben vita keletkezett, amit tettle- gesség követett. Ennek során a pénzét követelő H. K. bok- szerrel mért halálos ütéseket a fiatalemberre. Amikor megriadt tettétől, telefonon sürgősen lakására hívta barátját, F. P-t, akit arra kért, segítsen eltüntetni az ál­dozatot. Ekkor határoztak úgy, hogy lecipelik a holttes­tet az autóba, és azt a látszatot keltik, mintha a megölt fiatal­ember a kölcsönkért autóban drogtúladagolás következté­ben halt volna meg. Nővérháború a Huba utcában Három testvér, a 29 éves B. Erika, a 32 éves B. Mária és a fiatalkorú, 17 éves B. Julianna nem voltak valami jó viszony­ban egymással. Legutóbb va­lamiféle zálogcédulán vitat­koztak össze. Ketten azt állí­tották, hogy Erikánál van egy zálogcédulájuk, de ezt Erika nem ismerte el. Az eredmény­telen vitát tett követte. A két követelő testvér ki­leste, mikor nincs otthon Eri­ka. Amikor többszöri kopogás után is megbizonyosodtak ar­ról, hogy nincs a lakásban senki, a náluk lévő lakás­kulccsal kinyitották a lakást, ' és annak rendje-módja szerint ami mozdítható volt, ezüstne­műket, műszaki cikkeket és ruhaneműt összecsomagoltak és elvittek. Távozáskor még rendszerető módon be is zár­ták a lakást. A kárvallott Erika elmond­ta, hogy testvérénél azért volt a lakáshoz kulcsa, mert koráb­ban, amikor Mária összeve­szett édesanyjukkal, akkor ideiglenesen nála lakott. A ki­békülés után visszaköltözött, és a lakás kulcsa nála maradt. Az első idézésre a két vét­kes testvér nem jelent meg a rendőrségen. A műszaki tár­gyakat, miután a gyártási szá­muk ismert, körözik. Ugyanez vár B. Máriára és Juliannára is, ha a következő idézésre sem jelentkeznek. fi mindennapi drogadagért T. Tibor megjelent a rend­őrségen, és elmondta, hogy is­merőse, D. Tamás arra kérte, hogy vigye őt el autóján kerü­letünkben egy címre. A ház elé érve utasa kölcsönkérte mobiltelefonját, mondván, húsz percen belül visszajön, várja meg. T. Tibor hiába várt csaknem egy órát, se ismerős, se mobil- telefon. Aznap és másnap is hiába hívta telefonon, D. Ta­mást nem lehetett elérni. Har­madnapon tett feljelentést a rendőrségen. A nyomozó legelső kérdése az volt, vajon D. Tamás kábí­tószerrel él vagy sem? A kár­vallott férfi nem tudott vála­szolni. Másnap már csaknem biz­tosan fény derült az ügyre. A nyomozó ugyanis feltárcsázta az ellopott mobiltelefon szá­mát. Jelentkezett egy férfi­hang, aki elmondta, hogy né­hány nappal ezelőtt D. Tamás­tól vásárolta a használt készü­léket. Nyilvánvalóvá vált, D. Ta­más azért lopta el a mobiltele­font, hogy legalább egynapi drogadagját meg tudja vásá­rolni. Köztudott, ha a szenve­délybeteg nem jut kábítószer­hez, mindenre képes. D. Tamás bejelentett laká­sán már rég nem tartózkodik, jelenlegi tartózkodási helye pedig még ismeretlen, de úgy tűnik, rövid időn belül tudott lesz. Ezúttal kábítószer-fo­gyasztásért is és lopásért is törvény elé kerül. Értékes bélyegeket raboltak Kerületünk egyik lakótele­pén, egy panelház lépcsőházá­ban lakása előtt két férfi meg­szólított, majd váratlanul le­ütött egy 79 éves férfit. A tet­tesek a nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett embertől ellopták a táskáját, amelyben bélyegalbumai vol­tak. Az eltulajdonított bélyegal­bumokban nagy értékű bé­lyegritkaságok és ritka soro­zatok voltak, melyek értéke 7 500 000 forint. Azért neve­zünk meg néhányat a világvi­szonylatban is értéket képező ritkaságok közül, nehogy a bélyeggyűjtők - ha még oly olcsón is kínálják - megve­gyék valamelyiket és orgazdá­vá váljanak. 1946-ban kiadott, 4 darab­ból álló, fekvő „vasút számje­lölés nélkül”. * 1957-ben ki­adott, 4 darabból álló, fekvő „Soproni próbanyomat”. * 3 darab, 1957-ben kiadott „Gyermek tévnyomat”. * 2 darab, 1898-ban kiadott, fek­vő „Hüllők tévnyomat”. * 1926-ban kiadott, 4 darabból álló, vágott „Keskeny Madon­na”. * 1918-ban kiadott, 4 da­rabból álló, négyzetes „Repü­lőposta”. Koós Tamás „Cserélje egészségre!" Dohányzásmentes délután a Vízöntő Pinceklubban A dohányzás a világon a legelterjedtebb káros szenve­dély, annak ellenére, hogy va­lamennyi „művelője” tisztá­ban van káros hatásaival. A világ országait tekintve ha­zánk ráadásul igen előkelő he­lyen áll mind a dohányzó la­kosság arányát, mind a napon­ta elszívott cigaretta mennyi­ségét illetően. A legutóbbi fel­mérés eredménye szerint ugyanis Magyarországon száz emberből 45 dohányzik, a na­ponta elszívott cigarettameny- nyiség pedig húsz szál, vagyis napi egy doboz körül van. Az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) május 31-ét Nemdohányzó Világnappá nyilvánította, így kívánva fel­hívni a figyelmet a „füstöl­gés” egészségkárosító követ­kezményeire. Ezen a napon szerte a világban tájékoztató, felvilágosító rendezvényeket szerveznek annak érdekében, hogy a dohányzókat megis­mertessék a füstmentes élet­mód előnyeivel, illetve hozzá­segítsék azokhoz az informá­ciókhoz, amelyek segítségé­vel megtehetik az első lépése­ket - ha nem is a leszokás, de egy egészségesebb életmód felé. Kerületünkben az Iránytű Ifjúsági Információs és Ta­nácsadó Iroda vállalta magára ezt a feladatot, amely a világ­nap alkalmából a tavalyi év­hez hasonlóan idén is egész délutános rendezvénnyel, sza­badidős program keretében igyekszik hasznos ismerete­ket, tájékoztatást nyújtani a szenvedélyről. A május 31-én, pénteken, 14 és 19 óra között „Cserélje egészségre” címmel megren­dezésre kerülő dohányzás­mentes napra szeretettel vár­nak minden olyan erős és ke­vésbé erős dohányost a Víz­öntő Pinceklubba, akik eset­leg többet szeretnének meg­tudni a dohányzásról, illetve a füstmentes életmód lehetősé­geiről. A rendezvény célja nem az ijesztgetés és az elrettentés, sokkal inkább az, hogy tájé­koztatást adjon az ártalom- csökkentés módjairól és a le­szokás lehetőségeiről. Különféle ijesztő tüdőfel­vételek, illetve dohányzót nem dohányzóval összeha­sonlító propagandaplakátok helyett az iroda munkatársai inkább olyan szakembereket hívtak segítségül - kinezioló- gust, akupunktőrt, bioener­getikust, táplálkozási tanács­adót, íriszdiagnosztát -, akik mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a rendezvényre ellátogató tisztába kerüljön saját egészségi állapotával, és a kapott tanácsok alapján - ha akar és ha szükséges - képes legyen változtatni életvitelén. A látogatók emellett teszteket tölthetnek ki, tájékoztató fil­meket nézhetnek, fittségi fel­mérésen, légzésfunkció-vizs- gálaton mérhetik le teljesítő- képességüket, továbbá végig­kóstolhatják és megvásárol­hatják a szakemberek által be­mutatott gyógyteákat, gyógy- termékeket, biokészít­ményeket. A program címéhez - Cse­rélje egészségre! - hűen a lá­togatók két szimbolikus jelen­tőségű kosárral találkozhat­nak a délután folyamán: az egyikbe beletehetik-letehetik cigarettájukat és felcserélhe­tik azt a másik kosárból elve­hető gyümölcsre. i---------------------------------------1 K özterület-felügyelők kerestetnek A XIII. Kerületi Önkor­mányzat Közterület-fel­ügyelete közterület-fel­ügyelői munkakörbe hatá­rozott, jó fellépésű munka­társakat keres. Feladat: jogszabályi fel­hatalmazás alapján a kerület közterületi rendjének, tisz­taságának érdekében vég­zett ellenőrzés. Felvételi feltételek:- középiskolai végzett­ség,- büntetlen előélet,- egészségügyi alkalmas­ság,- jó kommunikációs készség,- jó problémamegoldó képesség,- B kategóriás jogosít­vány. Bérezés: a köztisztvise­lők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény alapján. Jelentkezését és önélet­rajzát a következő címre, írásban kérjük megküldeni: 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 4. Telefon: 359- 9419. i__________________________i únfanté kBimstfSŰlk A XIII. Kerületi Önkor­mányzat - a lakosság ké­résére - a Szent István parkban vissza szeretné állítani a köztéri órát. Kérjük, hogy akinek fényképe van a régi órá­ról, vagy pontos informá­cióval rendelkezik róla, jelezze azt a következő te­lefonszámon: 270-0413. V________________J H allotta? •••megjeleni ci digitális hallókészülékeket is tortcilmozó tb-lista Többévi várakozás után megjelent az új tb-lista, mely nagyon sok új hallókészülék forgalmazását teszi lehetővé tb-támogatással. A hagyományos (analóg) készülékek mellett a digitáli­san programozható és a digi­tális jelfeldolgozású készülé­kek is megtalálhatóak. Jelentős tudásbeli és árkü­lönbség van ezen termékek között. Méret szerint kapható­ak a fülbe helyezhető: hallójá­rati, fülkagyló- és a „láthatat­lan” mélyhallójárati készülé­kek, valamint a fül mögötti készülékek. Műszakilag a legegysze­rűbbek az analóg készülékek, melyek minden hangot egy­formán hangosítanak, így a normál beszéd jól hallhatóvá válik, de a zajok hangja is emelkedik. A halk hangokat a beteg a készülék erősítésével teheti hallhatóvá, a hangos hangoknál a halkítással teheti elviselhetővé a hangerőt. A kellemetlen hangok (zajok) ellen különböző zajvédő vál­tozatok léteznek, melynek ki­választása a szakember fel­adata. A digitálisan programozható (számítógéppel) készülékek a tökéletes mély- és magashang- beállítással érik el a természe­tesebb hangzást, de a különbö­ző zaj környezethez nem képe­sek alkalmazkodni. Szintén számítógéppel kell beállítani a digitális jelfeldolgozású készü­lékeket, de ezen termékek a változó élethelyzetekhez is ké­pesek alkalmazkodni automati­kusan. Például zajos környe­zetben (utcán) a kellemetlen hangokat (zaj) kisebb mérték­ben erősíti, így a beszédhan­gok jól hallhatóvá válnak. De vigyázat, a modern ké­szülékek képességeit csak a műszakilag és szakmailag már felkészült szaküzletek, szakrendelők tudják a beteg számára megfelelő módon be­mutatni, majd alkalmazni. Ilyen az országos hálózattal rendelkező, tb által támogatott DE-MAX fülészeti rendelő és hallókészülék-szaküzlet, ahol a hallásveszteségnek, az esz­tétikai igényeknek és a pénz­ügyi lehetőségeknek megfele­lően kínálják a készülékek igen széles választékát. Buda­pesten és vonzáskörzetében a mozgáskorlátozott betegeket otthonukban látják el. A DE- MAX-nál igen nagy előny, hogy 8 gyártócég teljes kíná­latából választhatnak. Az érintettek igénybe vehetik a próbahordás lehetőségét, így minden halláshelyzetben tesz­telhetik a készüléket még a vásárlás előtt. Ezek után a magas szaktu­dással rendelkező kolléganők elvégzik a finombeállításokat, így elérve a tökéletes hallást, beszédmegértést. A hallókészülék- és il- lesztékkiválasztás a beteg és a szakember számára is nehéz feladat, melyhez a DE-MAX biztosítja a kellemes környe­zetet, beleérző, türelmes ma­gatartást és a szükséges (ese­tenként nem rövid) időt. Válassza a legjobb hallóké­szülék mellé a legmagasabb szintű kiszolgálást. További információ és idő­pont-egyeztetés: Budapest, Klauzál tér 2-3. Telefon: 342- 1197. (x)- Rendőr bácsi, ne tessék bántani, ez a gyerek napi rajzversenyre készült!- Tüdőd, hogy a májusi eső aranyat ér!

Next

/
Thumbnails
Contents