XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-05-16 / 9. szám
Kalandozás jegyzetfüzettel a Jász utcában- Az igazság az jó, azt mi is szeretjük! Akkor hadd hívjam meg egy italra, aki ilyen szorgalmas, megérdemli. Isten éltesse! És kórusban az egész bolt az én egészségemre koccint. A Keszkenő keresztutcát elhagyva ballagok egyenesen, egy ideig nem történik semmi. Elhagyom a Hajózási Szak- középiskolát, a 9. számú ösz- szevont napközi otthonos óvodát, majd az idősek klubját. Ki tudja, milyen romos gyárépületek mellett visz tovább az utam. A járda mentén még találkozom egy nagypapa forma emberrel, aki füvet nyír a kapu előtt. Hangosan köszönök neki, mire ő visszaint. Amint befordulok a Gyöngyösi utcába, még hallom a fűnyíró egyre tompuló hangját, de lassan azt is felváltja a villamos zakatolása... Tóth Polina- Gondolom, tetszik ismerni az utca történetét. Milyen együtt élni a régi emlékekkel?- Veszélyes. Itt, a hátam mögötti épületben is, amit most újítanak fel, oda se nézek... szóval itt is volt, hogy egyszerre nyolcvanon laktak. Meg tudom azt is, hogy beleöltek egy nó't a Rákos-patakba.-Kik?- Hát a suhancok.- Miért tetszett azt mondani, hogy oda se néz?- Háááát, tudja, nem akarom, hogy azt higgyék, hogy róluk beszélünk, nem keresem én a bajt.- A bácsi is itt dolgozik az építkezésen?- Dehogy. Nekem ott van a szerelőműhelyem a 63-ban.- Úgy tetszik gondolni, hogy még mindig veszélyes ez a környék?- Úgy gondolom hát! Mi- nálunk nem nagyon látni nőt idekint 4-5 óra után.- Miért?- Mert rettegésben élünk még most is. így nőttünk fel. Bennünk van a félelem.- De már nyilvánvalóan nem kell félni. Azért nagy itt a változás, nem igaz?- De, de! Igaza van a kisasszonynak. Amióta bebörtönözték a suhancokat és elvitték a jasszokat, már minden megváltozott. „Jasszok.” Egy kerületi napló szószedetében találtam rá nemrég az angyalföldi jassz nyelvre. Annyit tesz: csibész. A fejlődő gyáripar sok idegent vonzott Angyalföldre. A gyerekek számukra értelmetlen, idegen szavakat hallottak, amit átformáltak, megszerettek és előszeretettel használtak játék közben. Mivel ezek a szavak érthetetlenek voltak a felnőttek számára, hamar általánossá váltak, akár álcaként is szolgáltak egy-egy huncutság elkövetésénél. Nem a gonoszság és romlottság szülte, mint sokan állítják, hanem Angyalföld soknyelvű lakossága alkotta valóságos világnyelvvé. Érthetetlenségét később az alvilág használta fel, és a bűnözés nyelvévé tette. Miközben ezen gondolkoztam, eljutottam a Rákos-patakig, ami kettészeli az utcát. Eltűnt a macskakő, felváltotta a betonút. Panel- és tömbházrengetegbe érkeztem. Mintha két külön világot fedeztem volna fel. Az egyikben még csend honolt és melankóliába süppedt atmoszféra uralkodott, a másikat ellepi a gyerekzsivaj, családok sétálnak, apuka dob le pöttyös labdát a negyedikről, emberek sietnek. Két görkorcsolyázó gyerek száguld el előttem, beszédükből csak annyit értettem, amit az egyik odavet a másiknak:- ...az enyémnek viszont királyabb a légmentesítője... Nyilván a korcsolya valamilyen alkatrészéről lehetett szó. Erre tippelek legalábbis. Elhaladok egy bölcsőde és egy általános iskola előtt, s amikor már úgy látom, lassan véget ér a lakótelep, elvész az idilli családi kép, betérek egy italdiszkontba. Az üdítőkínálat nem nagy, de a szomjam annál inkább. A boltos meglátja a jegyzeteimet, és már tudom, nem fogja kihagyni:- Mit tetszik itt írogatni, ha megkérdezhetem ?- Riport lesz erről az utcáról.- Jó, de engem tessék kihagyni, ide tisztességes emberek járnak.- Én csak utcahangulatot írok, semmi rosszat. Törekszem az igazságra. A Szent László-templom mögötti parkban kábelfektetés folyik ük egy kétméteres, alacsony, földes odúban. A hét ember összes bútora egy vaságy... Kinyitom a szemem. Napsütéses délelőtt ez a mai. „Tiszta udvar, rendes ház” - Milyen barátságos, gondolom, és szemügyre veszem a hatalmas, fából készült bejárati kaput, mely falusias jelleget kölcsönöz az utca elejének. Ahogy továbbsétálok, vaslemez kapuk és düledező téglaházak váltják fel az előbbi hangulatot. Elsétál mellettem két középkorú hölgy.- Mit ír a kisasszony?- Riportot a Jász utcáról.- Riportot? Jaaaaj! Minek arról írni? Ott vannak a végében a kábítószeresek, arról is írjon! Kissé meglepődöm. Csak úgy leszólítják az embert, mert papír és toll van a kezében. De még hogy kábítószeresek! A másik oldalon már vagy száz méter óta kísérget a Nyíró Gyula Kórház kerítése. Ismét meglátok egy fakaput, de ez már a rosszabbik fajtából való. Mégiscsak furcsa, hogy a tetejét háromszoros szögesdrót „díszíti”. Nem tudom, laknak-e benne, de azért bekopogok, hátha utána járhatok eme rejtélynek. Nincs válasz. Egy idő után feladom. Továbbmegyek. Magas gesztenyefákat látok, melyek biztonságot nyújtanak, és az utcát hivatottak árnyékolni. Elhagyom a Szegedi úti kereszteződést. Bal oldalon, a magdolnavárosi Szent László- templom és plébánia mögött egy park van, néhány mászókával és körhomokozóval a közepén. Üres. Elhaladok egy utcára kitett piros kárpitú fotel mellett, amely tulajdonképpen - fene tudja, miért - nem tűnik kirívónak számomra az utcaképből. Annál inkább különösnek tartom az egyre sűrűsödő autószervizeket és autóalkatrész-boltokat. Sokasodnak az olyan elhagyatott üzlethelyiségek, melyek ma már szemétlerakóként szolgálnak. Az utca kihalt. Jóformán két emberrel találkoztam ösz- szesen. A most szembejövők is csak a park felé igyekezhetnek, kutyát sétáltatnak. Egy kislány, vélhetően a nagymamájával, és egy cigarettázó fiatalember, aki idegesen szidalmazza Doki nevű ebét. Feltűnik előttem az első borozó eddigi utam során. Egy lakóház ablakából hangos popzene szól. Már-már fülsértő. Nem így azonban annak a két fiatalembernek, akik az ablak alatt autót szerelnek. Csak éppen az nem derül ki, hogy szét vagy össze. Amint a házak falán lóbáló- zó helyrajzi számokra koncentrálok, megpillantom az útszakasz központját, egy vegyesboltot. Hirtelen túl sokan lesznek: családok jönnek- mennek, és munkásemberek, sörösüveggel a kezükben. Megállók. Azon morfondírozom, hogyan szólítsam meg valamelyiküket, akitől betekintést nyerhetnék az életükbe. A nagy lamentálás közben odasiet hozzám egy kedves bácsi.- Segíthetek, drága? Mit keres?- Köszönöm, tudja, én riportot írok az utcáról. Felte- hetnék önnek pár kérdést?- Kérdezzen bátran, csillagom! Amire tudok, hogyne válaszolnék.- Mióta tetszik itt élni?- Jó régen. 1956 óta már. Rákos-patak-Jász utca kereszteződés Szegedi úti kereszteződés, szemben a Nyíró' Gyula Kórház gy ideje Angyalföld régi utcáit pásztázom, egy Jász utcai albérlet a főhadiszállásom. Naponta leszállók a Domusnál, és gyalog folytatom utamat. Amíg beérek az utcába, behunyom a szemem és képzeletben kalandozom. 1934-et írunk. Több száz nyomortanya áll e helyszínen. Gyerekek, akik bérkaszárnyákban, barakkokban, odúkban, bódékban és pincékben nőnek fel. Eszembe ötlik egy szociográfia, melynek szerzője maga járta végig a nyomorúságos lakhelyeket. A Jász utca 13. szám alatt lévő sufniba kalauzol bennünket. A deszkából és rongyokból ösz- szetákolt sátorban egy kilakoltatott család tengeti napjait. Kilakoltatták őket, mert nem tudták fizetni a lakbért. Irigységgel néznek azokra, akik maradhattak. A 11-es számú bódé lakója egy cipész, aki orosz fogságából hozott magának feleséget. Öt gyerekük van. Ennyien kell elférniHajózási Szakközépiskola Idősek otthona A Jász utca északi kezdete, a Kámfor utcai sarok Jász utca 140. Az utca déli vége, a Róbert Károly körút
