XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-05-16 / 9. szám
Ecsettel megörökített Angyalföld Ritkaságszámba menő jubileum A polgármesteri hivatal épületében megtekinthető Folyosó- Galérián május 2-án megnyitották Arató István, kerületünkben élő és alkotó festőművész „Képek az elmúlt harminc évből” kiállítását. Dr. Szalay Károly író megnyitóbeszédében méltatta a hosszú alkotói múltra visszatekintő Arató István munkásságát, képeinek emberközpontú tartalmát, esztétikai magasrendűségét, s azt a ragaszkodását, amellyel hosszú évtizedek óta vásznain Angyalföldi udvar Váci út és a régi angyalföldi erőmű A 15-ös villamos emlékére Hegedűs Gyula és Victor Hugo utca sarok “MIIIMIMWWiil Patakpart Garam utca A bemutató előadás egyik jelenetében Kölyök, Rádiós, Süni, Herceg, Barrabás és Lámpás, azaz Pápai Erika, Kaszás Attila, Igó Éva, Méhes László, Hegedűs D. Géza és Rudolf Péter 1988. január 29-én mutatta be a Vígszínház Presser Gábor- Sztevanovity Dusán A padlás című - amint a színlapon olvasható -, félig mese, félig musical műfajú darabját. Akkoriban senki nem sejtette, beleértve Marton László rendezőt, hogy közel másfél évtizeden át a színház egyik legkedveltebb s leglátogatottabb produkciója lesz ez a varázslatos színpadi mű. Ez év május elsején - a Vígszínház megnyitásának 106. évfordulóján - ünnepélyes keretek között tartották meg A padlás 500. előadását. Grund a Visegrádi utcában Iparvágány Angyalföldön Kaszás Attila és Pápai Erika az 500. előadás egyik jelenetében A jubileumi előadás főszereplői fölszeletelik a látványos tortát A Váci út 1964-ben Ujlipótvárosi Klub-Galéria H Tátra utca 20/B ^ Május 15-31.: jf a kerületünkben élt 1 és alkotott nemzetközi hírnevű fotóművészünk, Horling Róbert emlékkiállítása. « A jubileumi nap napfényes délutánján a színház bejárata előtt koncertező Könnyű esti sértés elnevezésű színészzenekar immár hagyományosan szórakoz- , . . tatta a Szent __ _ I stván körút járókelőit és az előadásra érkezőket Hazai minőségi primőrt olcsón a Lehelen talál! A hét minden napján árengedmények, akciók! A galériaszinten hentesáru, ruha, cipő, konyhafelszerelés, kozmetikaicikk-, műszakiáru-szaküzleteket működtetünk. Kispiacunk a metrószinten található, ahol teljes áruválasztékkal és termelői virágárusokkal várjuk vásárolóinkat. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 6-18 óráig. Metrószint: 6-22 óráig. Szombat és vasárnap: 6-14 óráig. Metrószint: 6-16 óráig. A parkolás első órája ingyenes! r\__n In gatlan Újpesti Ingatlanközvetítő és Építési Iroda 1042 Bp., Árpád út 16. Telefon/fax: 369-5214, 380-4920, 370-8710 www. ingatlankulcs. hu: E-mail: ingatlankulcs@axelero.hu Nyitva tartás: h-cs: 9-18, p: 9-14 óráig Újpesten, Liszt F. u. 27-29. szám alatt téglaépítésű, liftes, belső kertes társasházban, egyedi cirkófűtéses lakások korlátozott számban, októberi átadással 244 E Ft/m2 áron ütemezett részletfizetéssel eladók. Bp. IV., Görgey A. u. 29-33. Újpest kertvárosának szélén, az SZTK-val szemben, földszint + kétemeletes társasházban, tetőtéri, téglaépítésű, kétszintes, egyedi cirkófűtéses lakások 2002. decemberi átadással leköthetők. 3 db 95 m2-es, 4 szobás lakás eladási ára: 19 992 000 Ft/lakás, 3 db 105 m2-es, 5 szobás lakás eladási ára: 22 848 000 Ft/lakás. Keressen fel bennünket! megörökíti a XIII. kerület jellegzetes helyszíneit, átitatva látásmódjának szubjektivitásával, s ezáltal művészi módon megörökítve és megőrizve kerületünk látképének e sarkallatos pontjait. Mindezeken kívül a tárlaton megtekinthetők a művésznek az elmúlt időszakból származó válogatott alkotásai. A kiállítás május 28-ig, a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási idejében tekinthető meg. Az 500. A padlás a Vígben \ 4ifú*. & v 1 | * A ^NNMRk* jpp * * 1 % " — % % r\. ú Arató István-kiállítás a Folyosó-Galérián