XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-01-10 / 1. szám
2002. januar Apostol Éva a vácegresi otthonról - és arról, ami mögötte van Vannak dolgok, melyekről nem szeretünk beszélni. S mivel nem beszél róluk senki, igazából nem is tudunk róluk sokat. Az ilyen dolgok főleg problémák, olyan problémák, melyek a szerencsés embert elkerülik. Melyek néha ugyan szembejönnek velünk az utcán, de mi elfordulunk. Nem szeretünk fogyatékosokat látni, mert zavarba hoznak minket. Bevallom, én is kicsit félve mentem a XIII. Kerületi Önkormányzat Frim Jakab Napközi Otthonába, abba az intézménybe, mely felnőtt értelmi fogyatékosok napközbeni ellátását végzi. Félelmem alaptalan volt. Minden túlzás nélkül mondhatom, maga a szeretet fogadott, és ez, bármilyen közösségbe csöppentem is bele életem során idegenként, még soha nem fordult elő. Persze az, hogy az intézmény lakói ilyen nagy szeretettel és közvetlenséggel fogadtak, nemcsak saját maguknak köszönhető, hanem egy olyan embernek, aki nyilván soha nem fordult el a problémától, aki beszél róla, és aki tesz is ellene. Ő Apostol Éva, aki immáron hét éve vezeti ezt az intézményt.- Nagyon sok éve gyógypedagógus vagyok, több mint tíz évig tanítottam a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Hallgatóim találtak rá ennek az intézménynek a pályázatára, és az ő buzdításukra jelentkeztem ide vezetőnek. Velük együtt kezdtem itt dolgozni. Ha akkor jött volna el hozzánk, nem ez fogadta volna. Akkoriban ezek a fiatalok nagyon mások voltak, borzasztóan le voltak épülve, teljesen önállótlanok voltak, csak ültek egész nap, az arcuk kifejezéstelen volt. Ahhoz képest most élnek, boldogok, örülnek. Én magam művészetpedagógiával foglalkozom, és arra voltam kíváncsi, vajon mennyire igaz az, hogy a művészetek, a zene, a mozgás, a kézművesség, a népi hagyományok alkalmas eszközei lehetnek az értelmi fogyatékosok autonómmá válásának. Az hiszem, az eredmény, azaz az itt lakó fiatalok a legjobb bizonyítékok arra, hogy ez igaz. Hogy mindez mennyire igaz, azt mindemellett az is bizonyítja, hogy az intézmény lakóinak egy része megtanult annyira önállósulni, hogy Vácegresen létrehoztak egy olyan lakóotthont, ahol januártól kilenc fiatal éjjel-nappal tartózkodhat majd, azaz ez lesz a végleges otthonuk. Az intézmény vezetője elmondta, ez a lakóotthon a jelenlegi fogyatékosellátás egyik legkorszerűbb formája. Jelenleg Magyarországon még sajnos nagyon ritka. A kiscsoportos, családszerű ellátás sokkal kedvezőbb és hatékonyabb, mint a nagylétszámú intézmények, de ezzel együtt sokkal drágább is. A vácegresi otthon önkormányzati pénzből jött létre, kilenc lakó befogadására képes, és természetesen éjjeli és nappali felügyeletet biztosít az ott lakók számára. Felmerül a kérdés, hogy hogyan választották ki a nappali intézmény 28 lakója közül azt a szerencsés kilencet, akik ezentúl önállóan fognak élni.- Az egész lakóotthon ötlete úgy született, hogy az itteni lakók elkezdtek arról beszélni, hogy szeretnének leválni a szüléikről, szeretnének önállóan élni, szeretnének mindig együtt lenni. Másrészt a szülők is igényelték ezt, hiszen több, mint húsz év alatt azért ők is igencsak elfáradtak. Természetesen mind a 28-an szerettek volna menni, de nekünk a döntésnél több fontos szempontot is figyelembe kellett vennünk. Sajnos a vácegresi otthon kilenc férőhelyes, ami mindjárt nagyon leszűkítette a kört. Mi azt tartottuk fontosnak megvizsgálni, hogy kik azok, akik eljutottak a fejlődés egy olyan pontjára, ahonnan a továbbfejlődés már csak úgy képzelhető el, hogyha önállóan folytatja életét az adott fiatal. A másik döntő szempont az volt, hogy vannak családok, amelyek nem, vagy csak nagyon nehezen tudják tovább vállalni, hogy egy középsúlyos értelmi fogyatékossal éljenek együtt. Hogy mennyire lesznek önállóak az állandó otthon lakói, azt nem tudhatjuk pontosan, majd meglátjuk. Ugyan a különböző táborokból vannak tapasztalataink, hiszen minden évben megyünk kétszer, háromszor táborozni, úgyhogy nagyjából van képünk az önellátásukról. Persze az otthonban sem fognak tétlenkedni. A háznak van egy hatalmas kertje, itt végezhetnek majd különböző kerti munkálatokat. Tárgyalunk egy gyógy nő vény termelővel, aki adna magokat, ezt a lakók felnevelhetnék, leszednék és leadnák, és ezzel az otthonnak még akár bevételt is szerezhetnének. Én azt gondolom, hogy a gyógypedagógia egyik legfontosabb feladata megtanítani őket arra, amire csak lehet, hogy lehetőségük szerint boldogan éljenek, a létezésüknek örüljenek. Én azt gondolom, sikerült. Aki bejön ide, és látja őket, az azt látja, boldogok. Én láttam. Lami Juli---——------------------------------A postol Éva gyógypedagógiai foglalkozása közben a Frim Jakab napköziben Felavatták az óvoda új épületrészét Negyed évszázada a Petneházy utcában Az első közösségi élményeink végigkísérik életünket. Amikor gyermekünket kézen fogva először visszük az óvodába, ugyanazt az izgalmat érezzük, mint sok évvel ezelőtt. A Petneházy utcai 9. Számú Összevont Napközi Otthonos Óvoda bejáratához érve magam is arra a napra gondoltam, amikor nagyobbik fiamat először kísértem az intézménybe. Emlékszem, aggodalmam alábbhagyott, majd nyomtalanul eltűnt, mert a közösségben nevetni láttam a gyermekem. Azóta eltelt több mint hét esztendő, de az itt dolgozók gyermekszeretete, odaadó törődése nem változott. Horváth Istvánná óvodavezető, azaz Marica néni (ahogyan a gyerekek szólítják) mosolya a régi, Szabóné Kassai Tündét két éve egy másik intézmény vezetőjévé nevezték ki, de látni rajta, hogy az épületben eltöltött több mint húsz év kellemes emlékeket idéz fel benne. December 14-én egykori kollégák, pedagógusok, a szülői munkaközösség tagjai, az ön- kormányzat képviseletében a polgármester, alpolgármester asszony és hivatali osztályvezetők látogattak el, hogy az óvoda fennállásának 25 éves évfordulóját együtt megünnepeljék, és ebből az alkalomból ünnepélyesen felavassák az újonnan elkészült épületrészt. A csoportszobákban izgalommal teli a készülődés, lekerülnek a vállfákról a hímzett blúzok, pöttyös szoknyák és az élére vasalt nadrágok. Az egyik gyermek a versike kezdő sorait ismételgeti, a másik társa kötényét igazítja. Teljes az együttműködés. A három és fél éves Brisna gyönyörű afgán népviseletét mindannyian megcsodálják. A kislány októberben édesanyjával együtt érkezett hazánkba. Rövid időn belül megtanulta nyelvünket és tökéletesen beilleszkedett a közösségbe, akárcsak a hozzá hasonló korú kínai gyermekek. Eseményekben gazdag ez a hónap, néhány napja maga a Mikulás látogatta meg a gyerekeket, most évfordulót ünnepelnek, majd a csoportszobákban feldíszítik a fenyőfát, és várják az ajándékozó angyalt. Verses köszöntőkkel, zenével és tánccal készültek a gyermekek erre az alkalomra, és a maguk készítette csuhé- angyalkákkal ajándékozták meg a vendégeket. Az előadást követően dr. Sólyom Béláné Marika az 1976-ban indított óvoda első vezetőnője a kezdeti időszak történéseit elevenítette fel, megosztva a negyedszázados emlékeket a jelenlévőkkel. Huszonöt évvel ezelőtt hat pályakezdő óvónővel kezdte meg munkáját az intézményben, amelyet 1990- ig, nyugdíjazásáig vezetett. Soltiné Metlesich Agnes óvónő, az egyik csapattag a kezkálatokat augusztus végén befejezték, ekkor történt meg az épülethez hozzáépített földszinti és emeleti rész műszaki átadása. Az óvoda két csoportszobával, előtérrel és mosdóval bővült. A földszinti helyiség tornateremnek készült, ezt a gyermeklétszám alakulásától függően valószínűleg a közeljövőben már rendeltetésének megfelelően fogják használni. Tervezik kiszolgálóhelyiségek létesítését is, mint raktár és tornaszertár. Jelenleg a 145 férőhelyes intézményt 138 gyermek látoDr. Sólyom Béláné Marika (középen), az óvoda első', és Horváth Istvánná Marica (Jobboldalt) mai vezetője detektől hűséges maradt az intézményhez, helyettes vezetőként a Petneházy utca 77-79. szám alatti tagóvodában látta el munkáját. Az eltelt évek alatt generációk nőttek föl a keze alatt. A gyermeklétszám folyamatos csökkenése azonban a tagóvoda két csoportjának megszüntetését eredményezte. Az intézményösz- szevonás elkerülhetetlen volt, így a tagóvoda két megmaradt csoportjának gyermekeit 2001 szeptemberétől a bázisóvoda fogadta. A gyerekek ismert környezetben élik mindennapjaikat, hiszen a szünidők alkalmával megismerkedtek a csoporttermekkel, az udvarral. A létszámnövekedés az épületbővítés szükségességét hozta magával. Múlt év júniusában a Petneházy utca 69-71.-ben elkezdődött muns Két Petneházy ovis: Kiss Veronika, akinek az anyukája és Bogdán Regina, akinek a nagymamája óvó néni volt. Lehet, hogy folytatódik a családi hagyomány... Katalin elsősorban az iskolába készülőkkel foglalkozik, és a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását, iskolára való felkészítését segíti. Az óvoda pedagógusai kapcsolatot tartanak fenn a környékbeli iskolákkal, nyílt napokat látogatnak, az egykori óvodások iskolai előmenetelét figyelemmel kísérik. A nehéz körülmények között élő családok hátrányos helyzetű gyermekeinek beilleszkedését látva több sikerélményben van részük, mint általában más intézmények pedagógusainak, vallják az óvónők. Munkájuk során megpróbálnak minél több óvodán kívüli programot szervezni. A nagy- csoportosok ingyenes úszás- oktatáson, egy másik csoport óvodástornán vesz részt, a gyerekek heti gyakorisággal a műjégpályán korcsolyáznak. Ehhez 40 korcsolyacipőt vásároltak egy pályázaton elnyert összegből: Mindezek mellett megszokottak a múzeum- és színházlátogatások, valamint a kedvelt állatkerti séták. Ezek a kis örömök erőt és kitartást adnak a munkához. A 25 éves jubileumi előadást követően dr. Tóth József polgármester ünnepélyesen átadta a kibővített óvodarészt. gatja hat csoportban. Tizenöt pedagógus és tizenkét fős technikai személyzet felügyeli a gyermekeket. Második éve főállásban fejlesztőpedagógust alkalmaztak, ezzel is elősegítve az óvoda prevenciós, korrekciós programjának sikerességét. Koltainé Balogh (gajdos) Kiscsoport-nagycsoport - táncra kéri egymást J Február 2. ^ A Kerületi Civil Szervezetek Napja A kerületi önkormányzat, az Angyalföldért Egyesület és az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ szeretettel várja a civil szervezetek tagjait, az önszerveződés gondolatával barátkozó, a civil közösségi összefogás erejében bízó kerületi lakókat február 2-án 10-19 óra között az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (cím: XIII., József Attila tér 4.) az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Kerületi Civil Szervezetek Napjának eseményeire. A rendezvény célja a kapcsolatépítés, a tapasztalat- és információ- csere, a szervezetek bemutatkozása, a kerületi civil társadalom életének bemutatása. Nyilvánosságot kívánunk a kerületünkben élő, működő civil szervezetek részére, akik work-shop keretében szervezett kiállításokkal, vetítésekkel, a közösségek művészeti csoportjai nyilvános műsorral mutatkozhatnak be az érdeklődőknek. A civil nap tervezett programja: I. Kerekasztal-beszélgetés (I. emeleti nagyterem). 10.00-10.15: Köszöntés és tájékoztató a XIII. kerületi önkormányzat és a civilek kapcsolatáról - dr. Tóth József polgármester. 10.15-10.35: A civil szervezetek helyzete Európában - Barabás Miklós, az Európa Ház igazgatója. 10.35-10.50: A civil szervezetek jelentősége Magyarországon - Hegyi Gyula országgyűlési képviselő'. 10.50-12.00: Hozzászólások és beszélgetés a kerületi civiliáda életéről - vezeti: Fenyves Kornél, a JAMK igazgatója. II. 10.00-12.00: Civil work-shop a JAMK aulájában. 12.00-12.45: Szünet. 12.45-14.30: A kerületi kulturális egyesületek, civil szervezetek művészeti csoportjainak bemutatkozása (színházterem). 15.00-19.00: Civil bál (I. emeleti nagyterem). Az eseményre elsősorban a kerületben működő, jogi személyiséggel rendelkező kulturális, közművelődési tevékenységet végző civil szervezetek jelentkezését várjuk január 21-ig az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ telefonszámán: 452-4290. Szeretettel várunk mindenkit, aki valamely kerületi civil szervezet tagja, vagy tag szeretne lenni. Várjuk azokat is, akik most tervezik megalakulásukat, hogy további bátorítást, támogatást, ötleteket kapjanak terveikhez. '-V. A részvétel díjtalan. ^ A képviselő-testület december 13-i ülésén • megalkotta az Apály utca-Váci út-Klapka utca- Kassák Lajos utca-Róbert Károly körút-Gidófalvy utca által határolt terület építési szabályzatáról szóló rendeletét, • elfogadta az egyes ön- kormányzati rendeletek módosításáról szóló javaslatot, közte = az önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról és rendjéről, = az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről, = az önkormányzati tervtanács működésének rendjéről, = az önkormányzati jelképekről és azok használatáról, • helyt adott a Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételének, egyben módosította a helyi adórendeletét és az adóigazgatási feladatot ellátó önkormányzati tisztviselők anyagi érdekeltségéről szóló rendeletét, • 2002. január 1-jétől Csata Utcai Általános Iskolának és Madarász ^Viktor Napközi Otthonos Óvodának nevezte el az addig megkülönböztető névvel nem rendelkező oktatási intézményeket, • elfogadta a 2002. évi munkatervét, • elfogadta a kerületi polgármesteri hivatal köztisztviselőivel szemben támasztott teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat, • elfogadta a Jogi, a Költségvetési, a Pénzügyi és a Tulajdonosi Bizottságok munkájáról, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról, valamint az éves bizottsági költségkeretek felhasználásáról szóló beszámolóit, • tudomásul vette a tanácsokba delegált önkormányzati képviselők éves tevékenységükről szóló tájékoztatóit, egyben felhívta a figyelmet az érintett intézmények vezetőinek figyelmét, hogy a jövőben gondoskodjanak a Felügyelő Tanács szabályszerű működéséről, és igényeljék az abba delegált és megválasztott képviselők közreműködését.