XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)
2001-03-01 / 4. szám
' 2001. március Garajszki József ötletei kifogyhatatlanok I rigylem azokat a kollégákat, akik a művészet sokszínűségében megtalálták az egyetlen, igazi kifejezőeszközt és módot, amivel közölni tudják mondanivalójukat a világgal, és csak arra az egyre koncentrálhatnak” - csóválja a fejét Garajszki József; hangja, mosolyra szaladó szemöldöke azonban arról árulkodik, inkább örül ennek, mintsem f:. >• % -Írni $£ ■ panaszkodik. 66 éves elmúlt, de kísérletező kedve ma is huszonévesekével vetekszik; bőrplasztikát készít, fát farag, linót metsz, rajzol vagy fest; vége-hossza nincs a különleges kifejezési módoknak, anyagoknak, eszközöknek. Miért is festene ecsettel, mikor fésűvel is lehet; miért js ragaszkodna a sík felülethez, mikor dugót, diót, gumit, mindenféle talált anyagokat felhasználva három dimenzióban is alkotható Új és újabb, észre nem vett, hulladéknak számító kincseket fedez fel; egy szakadt zsák vagy nád- székdarab éppúgy eszköze, sőt ékessége alkotásainak. Témáiban szintén a mellékesnek tűnő epizódokban talál rá a lét törvényeire; eszköztáránál talán ötletei kifogyhatatlanabbak. Kerületünk egyik legsokoldalúbb művészének tarthatjuk őt annak ellenére, hogy több mint tizenöt éve nem lakik már a kerületben. Angyalföldhöz való kötődése azonban olyannyira szoros, hogy úgy érzi: még mindig ide tartozik.- 1965-ben kerültem ide, ide nősültem, itt éltem és itt dolgoztam több mint húsz évig. 1985-ben visszatértem Dabasra, ahol születtem, ami ideális hely az alkotásra, de sajnos egyedüli alkotó vagyok a településen. Éppen ezért jelent még mindig sokat nekem a Xin. kerület élénk, lüktető művészeti élete. Akvarelljeit, grafikáit, plasztikáit, metszeteit látva kevesen gondolnák, hogy a sokoldalú alkotó hajdan nem is képzőművészetet tanult, hanem belsőépítészként végzett az Iparművészeti Főiskolán.- A főiskolára való sikeres felvételiig nem is volt semmi baj, ám hamarosan megérintett a művészet varázsa, valami megszólalt bennem. Akva- relleket készítettem, kísérletezgettem. Másodéves koromban úgy éreztem; igen, erre születtem, kértem az áthelye_: zésemet a Képzőművészeti Főiskolára. A rajztanárom végül is lebeszélt róla, azt mondta: „Jóska, ha magának igénye van rá, hogy fessen, így is, úgy is festeni fog, de legalább lesz egy jó szakmája.” így ott maradtam, de sosem nyugodtam bele, hogy nem fordíthatok kellő energiát a művészetre, arra amire szeretnék. Nem éreztem magam rosszul a belsőépítész körben, de ha visszapillantok; nagyon sok alkotóidőt, -erőt pazaroltam el, amiért nagyon fáj a szívem. 1978-ban aztán végleg szakítottam a tervezőasztallal, utána olyan felszaba- dultság lett úrrá rajtam, hogy három hónapig csak utazgattam, ihletet, élményeket gyűjtöttem az alkotáshoz. Mikor megállapodtam, azt sem tudtam, hol kezdjem, annyi mindent el akartam mondani, annyi mindent ki akartam próbálni. Valószínűleg innen ered tehát a fent említett kísérletező kedv, ami Garajszki József alkotásmódjára a mai napig jellemző. Talán még mindig nem volt képes bepótolni azt, amire fiatalkorában nem jutott idő; ezért keres mindig újat, ezért nem állapodik meg soha. Amivel egyszer felhagyott, azt nem teszi végérvényesen félre, amibe azonban egyszer belefogott, az végleg a szívéhez is nő. Nem korszakai vannak, hanem hangulatai, mikor ez, mikor az áll hozzá közelebb. Az „igazi” anyagot - bevallása szerint - leginkább a bőrben vélte megtalálni.- A bőr: egész más világ. Nemcsak azért, mert szép, egyszerű és nemes anyag, hanem azért is, mert maradandó. Azon kevés anyag közé tartozik, amely időtálló és amelyek szépsége az idő múlásával nemhogy romolna, de az érés folytán csak gazdagodhat. Sokkal több lehetőséget kínál arra, hogy az ember egyedit alkosson, mint bármilyen hagyományos műfaj. Az ok, amiért a bőrplasztikák készítésével felhagyott, természetesen nem az unalom, hanem a következő eszköz és a következő téma volt: a grafika. Mára ezen a kísérleten is túl van, pillanatnyilag, illetve a jövőben a festés foglalkoztatja. Sejten lehet, hogy a „hozzávalók” ezúttal sem merülnek majd ki a hagyományos ecset-vászon egyszerűségben... Bár - mint vallja - az alkotás folyamatában nem a forma a leglényegesebb.- Ha az ember valamit meglát vagy megálmodik, abból lassanként körvonalazódik a mondanivaló, és akkor ahhoz kell megkeresni a kifejezőeszközt. Ha a folyamat „beindul”, sorra vetődnek fel a legkülönbözőbb formai megoldások. De effajta ihletettségben, illetve az ezt kiegészítő kíváncsiságban érhető végül is tetten Garajszki József művészetének állandó mozgása, változékonysága; az, hogy az általa megélt eseményeket, megszerzett tapasztalatokat a művészi technikák, technológiai és műhelytitkok mennyire széles spektrumában képes megragadni és megörökíteni. A több mint húszéves képzőművészmúlt több kiállításnyi képanyaga azért árulkodik arról, hogy a festményeket, plasztikákat létrehozó gondolkodásmód mindvégig mégiscsak az építészé maradt; még apokaliptikus témájú vagy káoszt megörökítő képei is valamennyien jól megszerkesztett, egységes kompozíciójú alkotások. A vizuális művészetek „mindenesének” munkáiban még a zűrzavar is rend... Joó Hajnalka Az illusztrációkat a művész Folyosó Galérián bemutatott műveiből válogattuk. Különleges galéria a Szent István körúton Vannak, akik a parasztbútorokat kedvelik égimódi galéria - hirdeti a felirat a Szent István körút 26. szám alatt. Odabent nagymama korabeli - felújított, méhviaszok - bútorok, akasztós-polcos-vit- rines, egy- és kétajtós ónémet stílusú szekrények békésen ácsorognak. Az 1900-as évek elejéről régi paraszt stílusú étkezők és tálalók, rajtuk korukhoz illő bögrék, korsók, konyhai mérlegek, kukujkák, amiben tojásokat tartottak, és festett tányérok, amiket egyesek külföldi ismerőseiknek ajándékba visznek, mert eredeti és magyaros. Olyan az egész galéria, mint egy kis múzeum. Kakuk György üzletvezetőtől megtudom, hogy ezek valóban kiállított tárgyak, ugyanis ez egy bemutatóterem. György érettségi után a vendéglátóiparban dolgozott 1992-ig mint alkalmazott, majd a saját lábára állt. Nyitott egy melegkonyhás éttermet Kunszentmártonban. Később barátjával egy divatáru kereskedést vezettek. A véletlenen és egyik ismerősén múlt, hogy ma már egy jól működő üzlet tulajdonosa. Jó pár éve ismerőse örökölt egy régi házat, benne öreg bútorokkal és nem tudta mit is kezdjen vele. Barátja látta meg az ebben rejlő üzletet és persze azt, hogy miképp lehetne megmenteni és visszahozni a bútorok régi szép formáit. A kezdetben - több mint öt éve - egy magyar származású holland mesterember adta át tudását, ezzel segítette őket. Azóta megvásárolják és gyűjtik ezeket a 100-150 éves bútorokat. Sajnos Magyarországon nem sokat találnak belőle, mert a legtöbbje tűzifaként végezte. A festett, faragott ládák az 1810-1850-es évekből valók, ezeket főleg Erdélyből hozzák, ahol - látszik rajtuk - nagy gonddal őrizgették őket. A régi bútorokat 12 erősen megrostált, középkorú, vidéki asztalos szakember újítja fel nagy munkabírással, odafigyeléssel és szeretettel, ami meg is látszik a munkájukon. Az utolsó fázisnál - a méhviaszolásnál - ügyes női kezek adják meg a bútor végső formáját. György Kecskeméten él a családjával. O naponta utazik fel Pestre, míg neje otthon tartja a frontot. Tanítónőként dolgozott kisfiúk - Gyurika - megszületéséig. Felesége is kedveli a régi bútorokat, tárgyakat, ezért nem meglepő, hogy otthonukban a régi és új típusú bútor egyaránt megtalálható.- Ezek szép együttest képeznek, api egy belső harmóniát ad a lakásnak - mondja György, akinek nem marad túl sok szabadideje, annyira kitölti a munka az idejét. Mostanában, hétvégeken az 1800-as évekbeli, faszerkezetes szőlőpréseket kutatja fel, ami dekorációnak is alkalmas borozókba, borospincékbe. Nyaranta sokszor horgászik a kisfiával - aki már hatéves múlt -, és kirándul a családdal. A kirándulások alkalmával többször előfordul, hogy megállnak régi házaknál, érdeklődnek, és ha lehet, ilyenkor személyesen vásárol a hagyatékból. Szeret beszélgetni az emberekkel, akik szívesen mesélik el a bútor történetét, hogyan, mikor kapták nászajándékba és hogy a Pista bácsi csináltatta...- Ide is sokan bejönnek idősebbek, és elmondják, milyen volt, hogy volt a régi szép időkben. Mennyivel jobb volt akkor. Most nem találják a helyüket ebben a rohanó, internetes világban - meséli György. Még egyszer körbejárok a galériában. Miközben belekukkantok egy tulipántos ládába - amelybe valaha egy eladósorban lévő lány hozománya gyűlt -, György figyelmembe ajánlja a katonaládát, a szakajtó kosarat, a rokkát, a mángorlódeszkát is. Nem győzök csodálkozni! A sarokban az egyik étkezőszekrény tetején, különböző agyag lakodalmasedények - még ennyi év után is - kissé kormos oldalukkal büszkén domborítanak.- Ilyenekben főzték a töltött káposztát, a pörköltet, a gulyást - világosít fel György -, a nagyobbakat esküvőkön kemencébe tolták, attól kormos az oldaluk. A kis és közepes nagyságú faszenes vasalók a polcon, a (kézzel tekerős) kávédarálók a kredencen a rézmozsarak szomszédságában szunyókálnak. Székek, asztalok, szuszékek (gabonát tároltak benne) sorakoznak. A fából készült jégszekrényben belül bádoglemez van, a teteje nyitható. Az oldalrekeszbe innen felülről szórták be az összetört jeget - amit a „jegestől" vettek.- Aki megvásárolja, az ma bárszekrénynek használja, pedig - öreg kora ellenére - még jégszekrényként is üzemelne - magyarázza György. Külföldi megrendelői a hollandok, az amerikaiak, de már olaszok is érdeklődnek. Az USA-ból havonta óramű pontossággal érkezik két kereskedő és elvisz két konténer kézzel festett (virágmintás) bútort, aminek a magyar kultúra nemigen felvevője, maximum csak a tulipántos ládákig.- Néha sajnálom, hogy elviszik, de van, hogy megmentek egy-két kifejezetten szép darabot az üzlet kiállítótermébe, mint például a jégszekrényt - mondja György. A hazai vevőkör általában vállalkozókból áll, de van kisnyugdíjas, idős nénike is, aki összegyűjtött pénzéből - nosztalgiából - vásárol ilyen bútort. Sokan bejönnek, nézik az árát, fogják a fejüket - te jó Isten!, ilyen nekünk is volt, de kidobtuk - mondják -, pedig most mennyit érne. Ilyen haj- tépős emberek naponta többször is megfordulnak a galériában. Visszajönnek divatba a komódok is, mert nem csak szépek, de praktikusak is. Sokan kedvelik ezeket a régi darabokat.- Nemrég vásárolt nálam egy fiatal házaspár egy étkezőszekrényt. Most csak erre volt pénzük, de tervezik, hogy szép lassan lecserélik az ösz- szes új típusú, pozdorja bútoraikat ezekre a melegséget árasztó, méhviaszolt, régi fenyőbútorokra.- De van, aki csak úgy bebenéz - folytatja György például egy néni, innen a házból gyakran lejön. Igaz, hogy neki ezekre már nincs pénze, meg helye sem, ahová tehetné, de mivel ő vidéken nőtt fel, úgy érzi itt magát, mint az édesanyja házában, mintha lassan a mama is előbukkanna az egyik szekrény mellől... Volt itt egy ugyanolyan tálaló- szekrény, mint amilyen nekik volt gyermekkorában. Mindig lejött megnézni, hogy megvan-e még és nagyon szomorú lett, amikor elkelt. Rohanó mindennapjaim után jól esett kicsit pegállni, elidőzni, nézelődni ebben a lélekmelengető kis boltban. Felrémlett bennem a régen volt idő, az egykori kisgyermek, egy piros cserépfedeles ház, az udvarban a tyúkokat etető nagymama... A kapun kilépve — a már esti fényben úszó, nyüzsgő Szent István körúton - egy pillanatra megtorpantam. A szürke és zord télben ezen a késő délután egy falusi nyár illata suhant át... Szoboszlai Éva Kakuk György üzletvezető a méhviaszolt és (jobb oldalt fent) festett bútorai társaságában fl vizuális művészetek mindenese
