XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-11-08 / 16. szám

S Xin. KERÜLETI • • 16 2001. november Rosszabbul is történhatatt volna Nem mindig csak a kutya a bűnös A szibériai husky rendkívül vonzó, „nevetős” ábrázatú, kö­zepes termetű kutya. Igazi fal- kaállat: családszerető, hűséges, békés, ám érzékeny és kissé makacs. Mindenféle őrző-védő feladat ellátására alkalmas. Ka­nadában és az Egyesült Álla­mok északi részén elsősorban a szánhúzó versenyek megbe­csült sztáija. Sejthető, hogy az ilyen fajtájú kutyákat nem hogy nem tanácsos egy négyzetméte­res ketrecben, külön zárva tarta­ni egész nap, egész életükön át, hanem ember-, bocsánat, állat­kínzás is. Ha az ember leghűségesebb társát, a kutyát nem jól neveli, képzi és nem megfelelő módon tartja, akkor sajnos ezek a szép és okos állatok veszélyessé is válhatnak. Feltehetőleg ez tör­tént a kétéves, Charlie nevű huskyval is, amely október 27- én délután látszólag minden in­dok nélkül váratlanul megsebe­sítette a 10 éves Mayer Tündét. A kislány a két utcával ar­rébb lakó Barbara barátnőjéhez ment játszani. Mivel öt-hat éve járnak át egymáshoz, Tündi nem volt ismeretlen a kutya számára. Azon a délután az ud­varban játszottak, a szülők nem voltak otthon, a rájuk felügyelő Ica néni pedig a házban tevé­kenykedett. Tünde egy zacskó cukorka kibontásával bíbelődött, amikor egy szem cukor leesett a földre. A kislány hirtelen leha­jolt érte. Abban a pillanatban a husky félrelökte és harapott.- Megmutatod, hol harapott meg Charlie? - kérdezem Mayer Tündit. A kislány bólint, majd leoldja a fejéről a babos kendőt, mely a mostani tinidi­vatnak megfelelően a homloká­ra húzva, a füle mögött van megkötve. Próbálom leplezni meglepettségemet. Egy nyolc centiméteren elnyúló, össze­varrt seb éktelenkedik a jobb szemöldöke felett. A másik hat centiméter hosszan a bal fejte­tőn, a már leborotvált részen kanyarog.- Mire gondoltál abban a pillanatban, amikor a kutya megtámadott?- Semmire, csak arra, hogy föllökött. Azt nem is éreztem, hogy megharapott, mert annyi­ra megijedtem...- Az volt a szerencse, hogy ennek a kis „vacaknak” volt annyi lélekjelenléte, hogy a ku­tyát a nyakánál fogva, tartva tolta el magától, így csak egy­szer harapott - szólt közbe Mayer Ferencné Zsuzsi, az édesanya -, meg még az, hogy a szomszéd férfi kint bütykölte a kocsiját és mivel a két gyerek annyira ordított, észrevette a történteket, és átugrott a keríté­sen, hogy segítsen. Addigra Ica néni is kijött a házból. A kutya pedig, mintha mi sem történt volna, egyszerűen odament a kerítésen átugró férfihez és bé­késen hagyta magát bezárni a ketrecbe.- Gondolom, nagyon fájt - fordulok ismét Tündihez.- Nem éreztem semmit, le­het, azért, mert elzsibbadt. Csak azt vettem észre, miután a ku­tya otthagyott, hogy nagyon vérzik a fejem.- Amikor megláttam a gyere­ket, a fején a hatalmas lyukakat, kitört belőlem a sírás és egysze­rűen nem bírtam abbahagyni - mondja az édesanyja. - Ömlött belőle a vér, tiszta vér volt a ru­hája, mindene a cipőjéig, és még ő vigasztalt, hogy anyuci, ne sírjál. A mentő 15 percen be­lül ért ki, ami elég jó időnek számít, de belegondolni is ször­nyű, mi történt volna, ha több­ször harap vagy ha egy centivel lejjebb, a szemét éri, vagy a nyakát találja el - teszi hozzá Mayemé.- Szerinted mi lehetett az oka ennek a váratlan támadásnak?- kérdezem ismét Tündit.- Nem tudom, talán nem volt hozzászokva, hogy velünk játsszon, mivel mindig be volt zárva egy ekkora ketrecbe, mint ez az asztal. Most elfelejtet­ték. .. Ha jól tudom, tiltották a cukorkaevéstől és állítólag úgy van nevelve, hogy ami leesik, az az övé. Ezt nem tudtam... Feltehetőleg a kutya sem tudta, hogy Tündi nem tudja ezt a házi szabályt. Attól a pillanat­tól kezdve, hogy a cukorka a földre esett, az már a Charlie-é volt, vagyis megfordult a bir­tokviszony, legalábbis a kutya szemében, hiszen így nevelték. Ha ebből a szemszögből néz­zük, Charlie rablásnak foghatta fel azt, amikor Tündi föl akarta kapni a földről azt a cukrot, ami- ha már egyszer leesett - az övé. Lehetséges tehát, hogy csupán kommunikációs félreértésről volt szó. Este fél hétkor értek be a balesetire, ahol olyan sok sérültet lát­tak el aznap is, hogy Tündi csak hajnali há­romnegyed kettőkor került a műtőasztalra. Először körbevarrták, stoppolták a sebek szé­leit, majd egy hét után összehúzták a 3 centi széles hegeket, ez volt a legfájdalmasabb. Dr. Kó'váry Tamás nagy­szerű munkát végzett. Tünde egy hétig volt kórházban. Édesanyja, aki a 76-os troli egyik vezetőnője, szabadsá­got vett ki, mivel nem tudott aludni, ezért éj­szaka főzött, reggel 9- től estig a kislányával volt együtt a kórházban. Tündi most már a varratszedésen is túl van és családjával együtt abban bí­zik, hogy felnőtt korában nem lesz szüksége plasztikai műtét­re, mert addigra elhalványul a heg.- Mi történt a kutyával? Mi­lyen viszonyban vagytok azóta a családdal?- Mivel többéves családi ba­ráti viszonyban állunk a kutya gazdáival, sikerült kulturáltan elintézni ezt a szörnyű balesetet- mondja Zsuzsi. - Csak annyit kértem, mutassák meg állator­vosnak, és vigyék el az Illatos úti menhelyre, mert mi nem szeretnénk Charlie-t soha többé a környékünkön látni. Három hétig megfigyelés alatt tartják, ha mégsem veszélyes, akkor el­helyezhető olyan embereknél, ahol - tudva a történtekről - ez­zel együtt vállalják őt, vagy ki­ajánlják olyan családba, ahol nincs gyerek. Ha viszont kide­rül róla, hogy emberre veszé­lyes, akkor elaltatják...- Tündi, mostantól félsz a kutyáktól?- Hát eddig is féltem..., most Ciliké, a cica a kedven­cem, de ha nagyobb leszek, sze­retnék saját kutyát.- Milyen kutyát szeretnél, melyik fajtát?- Mindenképpen nagytestűt szeretnék, német juhászt vagy huskyt, mert az a kedvencem... Szoboszlai Éva Köves Iván rendhagyó életútja A Duna-Szent István kör- út-Váci út-Lehel utca-Vágány utca-újpesti vasúti töltés közöt­ti nagy trapézon belül, szóval a főváros XIII. kerületében szá­mos kivételes képességű ember él. Közülük csak néhányról tud szinte mindenki (jeles színé­szek), más művészekről, tudó­sokról sokkal kevesebben. Ak­kor sem, ha több földrészen is­mert a nevük, és amivel a nevü­ket kivívták, a tevékenységük, a teljesítményük. Közéjük tarto­zik az esseni, dortmundi, mün- steri főiskolák professzora, a fényképei, pompás albumai, a „dialektikus képnyelv” elméle­te és gyakorlata révén világhír­re szert tett Köves Iván. Életé­nek nagyobbik felét (az 1956 óta eltelt 45 évet) külföldön, jó­részt Németországban töltötte és részben tölti, de hét éve már itt is. Az út, amelyet megjárt, mindenben rendhagyó. Szenve­dései, sikerei, váratlan pálya- módosításai, szellemi kapacitá­sa, gyors felemelkedése elké­pesztő. Fiatalkori szenvedéseit (már ’49-ben a határról hozták visz- sza, és csaknem megölték) leg­kevésbé sem tekinti beszélgeté­sünk témájának. Ezt megelőző­en már tizenéves korában min­den arra mutatott, hogy - őt idézem - „a nagyszerű Banda Ede és Dénes Vera tanítványa­ként” a konzervatórium és a Ze­neakadémia után csellóművészi karrier vár rá.- Amikor ’56-ban végül is kijutottam Bécsbe, magam is így reméltem - mondja. - Kivá­ló fiatal magyar muzsikusokkal jöttem össze, akikből akkor igen sok volt itt. Rozsnyai Zol­tán karmester barátommal sok nehézség leküzdése után, sok támogatás segítségével sikerült megalakítanunk a Philharmo- nia Hungarica zenekart. (A továbbiakhoz szükséges közbevetni, hogy a hallatlanul széles érdeklődésű, hajdani kis­kunhalasi fiú eközben módját ejtette, hogy természettudomá­nyi filozófiát is hallgathasson a bécsi egyetemen - a szerk.)- Ezt a zenekart - folytatja a témát - a muzsika olyan szemé­lyiségei segítették, tisztelték meg vezényletükkel, játékuk­kal, mint Stadler János, mint Yehudi Menuhin, az első CD-le- mezünket vezénylő Doráti An­tal, Rafael Kubelik, Hans Swarowsky.- Itt kell elmondanom, hogy korábban amatőr módon fény- képezgettem. A zenekarban el­foglalt csellista székem szeren­csés szögben állt ahhoz (sze­rény fotómasinámat magammal hordtam), hogy egy-egy pilla­natban diszkréten fényképez­hessek. Yehudi Menuhin Bee­thoven versenyművét játszotta velünk. A művet taktusra is­mertem, kihasználtam hát a pil­lanatokat, ahol én „ráérek”, a szólista saját „szünetjelei” alatt koncentrál, vagy éppen belép, és e feszült pillanatokban képe­ket készítettem róla. Természe­tesen villanó nélkül. A profesz- szionista fotóriporterek távo- labból lekezelő, szánakozó arc­kifejezéssel mustrálgattak.- A képeim - engem is meg­lepett - nagyon jól sikerültek. Elvittem komoly napi-, hetila­pokhoz és folyóiratokhoz, min­denhová sikerrel, és mindegyik­ben megjelentek. Ekkor ébred­tem rá a fényképezésben rejlő nagy kifejezési lehetőségre és kezdtem elmélyülten foglalkoz­ni a technikájával. Az utóbbit azonban kezdettől mindmáig kizárólag a képpel kifejezhető gondolat, gondolattársítás segí­tő szerszámaként fogom fel. A művészet - minden művészet - messze az eszközök felett he­lyezkedik el. A fotóművészet fogalmával könnyű visszaélni - és ez az utóbbi elég gyakori. Még nem is tudta, hogy élete ekkor vett száznyolcvan fokos fordulatot, hogy elméleti és hangszeres zenei tudásának, természettudomány-filozófiai felkészültségének, képérzé­kenységének ötvözete révén bá­mulatos gyorsasággal hódítja meg a világot. Már a következő évben, 1958-ban átütő sikert aratott a „Realité” című párizsi nemzetközi kiállításon. Hatezer beküldött kép közül a nemzet­közi zsűri mind a hat általa be­küldött képet kiválasztotta a há­romszáz közé, amely végül is a kiállítást alkotta. A fődíjat, a harmadikat és a hetediket ítél­ték neki. A zsűri elnöke és a fő­díj névadója Pablo Picasso , volt. A fődíjas képet - „Keresz­teződések - Örök Éva ” elkérte Kövestől, akit egy saját rajzával is megajándékozott. Négy év múlva, a Palermóban rendezett nemzetközi versenyen „Jövő vízió" című képkompozíciója előzte meg öt földrész vala­mennyi kiállított művét. A kö­vetkező esztendő­ben „ Tézis-Antité- zis” című dortmun- di saját kiállítását korunk nagy szelle­mi tekintélye, Theodor Adorno nyitotta meg.- Gondolkodói, képalkotói rangját negyven könyv, bá­mulatos kivitelű és tartalmú színes al­bum fejezi ki. „Itt­hon” és „otthon” (Magyarországon és Németországban), valamint egyebütt felsőiskolai és pódi- umi előadásokon is­merteti a „dialekti­kus képnyelv’’ tar­talmát és értelmét. Lehet ezt pár mon­datban meghatároz­ni?- Nem könnyű, de megkísérlem. Említettem: az esz­közöket, a legfejlet­tebbeket is csupán „a szellem protézi­sének” tekintem. Munkámban a gon­dolat a lényeg. Az időszerű képnyelv nem kötődik a bi­gott izmusok vallá­sához. Lényege a társadalom a maga történéseivel, dia­lektikus folyamatai­val és céljaival. El­suhan a művészet mellett, érinti, fel­veszi a saját tartal­mához szükséges tényezőket. Úgy ta­pasztalom, hogy az igényes laikusok, szóval az emberek ösztönösen ráérez- nek a tartalomra. Tudós? Művész? A hetvenöt éves Köves Ivánt nehéz meghatározni. Egy angol szakember írásában „a kamera filozófusának", „a fotónyelv atyjának” nevezte. „Muzsikus­ként véletlenül kezdte - mondja a továbbiakban -és a fényképe­zés egyik legnagyobbjává lett.” Korát meghazudtoló szelle­mi és testi állapotát megismer­ve érdemes egy magyar pálya­társam négy év előtti kérdésé­vel és a kapott válasszal zárni. Köves Iván újlipótvárosi lakásának balkonján „Musica Viva” - Mari város gimnáziumá­ban a fotós csarnokfreskó motívuma A kérdés: - Mi lenne személyes kívánsága a jövőt illetően?-A jövőt? - kérdezett vissza. - Boldogan futnám le a 100 métert 9,7 másodperc alatt. Elképesztő sokoldalúsága, megőrzött kedélye, komplettsé­ge talán még ezt sem zárja ki. Rajk András /.''lapjainkban, J:J amikor áruhá­zak, bevásárlóköz­pontok, butikok és kínai piacok kínálják olcsóbbnál ol­csóbb áruikat, beleértve a ruházatot is, az ember meglepődik azon, hogy még vannak olyanok, akik varrónőhöz járnak rendelésre varratni. A Hollán Ernő utca 20. szám alatti szabóság kis műhelye már több mint harminc éve rendületle­nül működik ugyanezen a helyen, fittyet hányva az elmúlt idők forgatagára. Maksai Józsefné Ilona 45 éve női szabó, és profizmusán kívül talán szakmájának szeretete az, ami életben tartja ezt a már-már feledésbe merülő foglalkozást.- A Rákóczi téri ruhaipari technikum­ban férfiszabóságot tanultam, mert ak­koriban az volt a divat, hogy a lányok férfiszabónak mentek - meséli Maksai Józsefné. - Miután végeztem, 1956 szeptemberétől 1957 közepéig kötelező gyakorlati időmet a Vörös Október Ru­hagyárban dolgoztam le, majd a barát­nőimmel egy újsághirdetésre elmentünk egy belvárosi szövetkezetbe, a Szabók Minőségi Ktsz-be dolgozni. Ott kezdtük el újratanulni a szakmát, a nőit.- Akkoriban ez egy divatos szakma volt?- Igen, azelőtt mindenki varratott. Főleg, aki adott magára, az készen nem­igen vett semmit, kivéve egy lódenkabá- tot vagy egy ballont. Mostanában meg azon csodálkoznak, hogy még van olyan, aki varrat...- Mióta él és dolgozik ebben a kerü­letben?- 35 éve lakom a Visegrádi utcában. A férjem szintén férfiszabó volt, de ké­sőbb ő is áttért a női szabóságra. Sajnos ő már nem él. Vele együtt kezdtük a szakmát a Katona József utcában a ga­rázs mellett, de az olyan picurka helyi­ség volt, hogy nem volt hely még egy próbafülkének sem. Ezért igényeltünk a tanácstól egy nagyobbat. 1971-ben köl­töztünk át ide és azóta is szabóságként működünk.- Voltak tanítványai?- Csak egy 14 éves kislány. Bekopo­gott, bejött két hosszú copffal meg a ma­májával és mondta, hogy ő ezt szeretné tanulni. Két, három évig itt volt tanuló. Azóta is tart a barátságunk. Nagyon ara­nyos, jó kislány volt. Csak heti 21 óra gyakorlati ideje volt, az alatt nem lehet megtanítani valakit varrni. Annyira azért megtanult, hogy magának és a gyereke­inek varr, de nem lett belőle varrónő, ad­minisztratív munkát végez.- Kik térnek be önhöz, melyik korosz­tály?- Aki túl kicsi, túl nagy, túl kövér vagy sovány, tehát képtelen magának máshol ruhát találni. Kevés fiatal jön be, viszont azok a fiatalok varratnak mosta­nában, akik nem állnak be a sorba, ha­nem van egyéni elképzelésük. Túlnyo­mórészt a negyventől a hetvenéves kor­osztályig fordulnak meg nálam. Hozzák az anyagot, fazont választanak, megbe­széljük.- Mi a véleménye a bevásárlóközpon­tokban kapható tö­megárukról?- Hiába van itt ez a rengeteg áruház. Ha megnézi, mindenütt ugyanaz van, és egyik-másik még méregdrága is.- Mindig voltak, vannak divathullá­mok. Most mi a divat a szabóságban?- A rendszerváltás óta leginkább a kosztümökből kell a legtöbb, mert sok üzletasszony van és nekik illik kosztüm­ben megjelenni. Főleg nyári, őszi, téli kosztümöket, kabátokat, nadrágokat, szoknyákat, mellényeket varrók.- Voltak nagyobb megrendelései az utóbbi időben?- Nemrég X cég több kosztümöt is rendelt volna, de rögtön alkudni kezdett. Mondtam neki: ön kiválasztja, én meg­csinálom, amilyenre kéri és ennyi az ára. Hiába kér nyolcat, nekem nyolccal is ugyanannyi munkám van, mint kettő­vel. Ha valaki üzletből vesz középszerű anyagból készült akármit, akkor én állí­tom, hogy az a drágább. Ha jó anyagból varrat valaki, az jár jól, mert az évekre szóló darab. Nem beszélve arról, hogy magára szabatva egész más. Azt sem számolják sosem, amikor megvesznek egy csodának hitt valamit, ami itt se jó, meg ott se jó, elhozza hozzám, mert itt- ott még alakítgatni kell, máris lényege­sen drágább az ilyen darab.- Volt, van kedvenc ügyfele? ~ Márkus László mamájának sokat varrtam, amíg élt szegény, itt lakott szemben, abban a házban. (szoboszlai) j'Jd jjJŐj1 nJÚJ dPj'JS ÍjM® Tünde kedvence a husky

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents