XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-06-15 / 10. szám

Dr. Farkasházy Tivadar Dr. Mohácsy László Olyan élménytelien tud mesélni az Újlipótváros Szent István park közeli egyik, számára fel­fedezésekkel teli körzetéről, ahol családi költözködései révén gyermekkorában lakott, mint­ha egy világkörüli utazásáról számolna be. Ez nyilván abból fakad, hogy éppen e tájon vele­született és azóta klasszikussá pallérozódott humorának szellemi nagyítója alatt a legkisebb részletekben is képes megragadni a kipellengérezni valót. Azt mindenki hallhatja a Rádióka­baré kedvelői és újabban a Heti hetes milliós nagyságrendű nézői táborában, hogy miközben a poénjain önfeledten kacag a közönség, ő legfeljebb bölcsen elmosolyodik. Meglehet, hogy a közgazdasági doktorátusa, esetleg a közélet jelenségei iránti felelőssége, netán az alapvető ko­molysága kötelezi erre, amelynek köntösébe öltözteti hazánk minden-, de főleg jelenkori ál­lapotáról alkotott agyafúrt nézeteit. Itt cseperedett fel, itt tanult, itt él közöttünk, amióta esz­mél - mi is mosollyal a szívünkben és büszkeséggel vallhatjuk: Farkasházy Tivadar a mi kö­zeli ismerősünk és emberünk, vele, a legtöbb esetben, egy Hócipőben járunk. A jognak, ami fundamentális építőanyaga a társadalmi együttélésnek, a legelhivatottabb alkotói, alkal­mazói, hirdetői közé tartozik. Kicsiny dunántúli falú szülötte, egyenességét, tisztességét, a nép iránti odatartozását és elkötelezettségét innen és népi kollégista éveiből hozta magával. Bírósági, ügyészségi, s legutóbbi életszakaszában az alkotmánybírósági munkálkodásában a szigorú jogértelmezésben min­dig az életszerű és emberközeli vonásokat kereste, mert meglátta - és látja ma, a nyugállományban is - az ítéletek és határozatok építeni, de adott esetben rombolni is tudó következményeit. A köz- és az egyéni jó érdekében kész latba vetni vitaszellemét. Ezzel élt, amikor a rendszerváltozás még sok tekin­tetben kialakulatlan körülményei között vállalta úttörőként kerületünkben, amelynek immár közel félévszázados lakosa, az önkormányzati képviselőséget és bizottsági elnökséget felhalmozódott jogi tu­dásával és közösségi érzékenységével. Lakosi mivoltában is figyeli együttgondolkodóan a tágabb vilá­got és lokális környezetét, s ahol alkalma van rá, tudásával és emberségével segít. A nevelőmunkában felesége is részt vesz, aki harminc évig a kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium megbecsült tanára volt.- Sokrétegű élethivatásod gyűjtőfogalmaként az újság­író megnevezést jegyied, ilyenformán kollégák lennénk szegről-végről, maradhatunk tehát most, díszpolgárrá vá­lasztásod alkalmával is a tegező viszony mellett? Lá­tom, bólintasz rá. Földiek is vagyunk, megrögzött XIII. ke­rületiek, de ellentétben az egy helyben lakókkal, te megszü­letésed óta jelenlegi tartós lakhelyed környékét „laktad be” cseperedő korodban. Mi benned ez a nyughatatlanság ?- A nemrég megjelent He­tedik című könyvemben is megírtam, hogy összesen hét­szer költöztünk lakásról la­kásra, meglehetősen szűk kört téve meg az Újlipótvárosban. Felhozhatnám mentségül, hogy nem jó sokáig egy hely­ben maradni, de mi leginkább az anyagi és családi körülmé­nyeink miatt változtattunk lakhelyet, még ha a megszo­kott környezettől nem szakad­tunk is el. Mindeközben isko­láimat is hétszer változtattam, de belőlük csak három talál­ható a kerületben. Általános iskolákba itt a Csanády, a Pannónia és a Sziget utcaiba jártam, majd gimnáziumban kitartottam az egykori Bolyai mellett a Váci úton.- Mitől tartod nevezetesnek a diákéveidet?- Az iskolapadban tettem szert olyan barátokra, mint Spiró György, akiből jeles író lett, Horvát János és Sándor István, a későbbi közismert tévészemélyiségek, az utóbbi jelenleg a Danubius rádió vezetője, s nem utolsósorban a Magyar Rádió Beszéljük meg műsorairól híres Bolgár György, ővele még egyetemre is együtt jártunk. Barátsága­ink a további pályáinkon is el­kísértek, s még hozhatnék fel több ilyen kitartó iskolatársat. De a Bolyaiban tanító tanára­imról még több jót mondha­tok el. Csupa, az egyete­mekről kirugdosott oktatók voltak, akiknek a ’60-as évek­ben gimnáziumokban kellett „dekkolniuk”. Ha vittem vala­mire az életben, jórészt nekik köszönhetem. De egyébként is izgalmas szellemi műhe­lyemnek tekintem a Bolyait. Mondhatom, hogy egyesítette magában az Újlipótváros és Angyalföld szellemiségét. E két kultúrkör keveredése jót tett a fejlődésemnek.- Szabad nekem azt monda­nom, hogy az írásaidon, a stí­lusodon ez meg is látszik vala­hol?- Szabad.- A gyermekkor azonban, ha jól sejtem, nem csak a ta­nulásról emlékezetes.- Ifjúságomban központi helyet foglalt el a Szent István park. Az ott álló Zsákhordó máig a kedvenc szobrom. Ak­kor a medencében már nem volt víz, így az remek focipá­lyának bizonyult.- Erre ma már új helyet kellene keresned, ha egyálta­lán találnál.- No, fociztam én azért a Fáy utcai Vasas-pályán is. Per­sze mint gyerek. Az életünk a parkban a csőszökkel való há­borúskodásban telt el. De ural­kodtak ott olyan erőszakos, jasszos fiúk is, mint egy Csipű nevű, aki sokszor belém kötött. Most, úgy harminc évvel később találkoztam vele vasár­nap délelőtt a Pozsonyi úton. Egy molett hölggyel az olda­lán mendegélt, krémest vitt be­csomagolva a tenyerén, az anyósékhoz mehettek ebédre. Esküszöm, a nyomát sem is­mertem fel bennem a régi va­gánynak. Csaknem megsajnál­tam... De el ne felejtsem, volt a közvetlen közelben egy kedves grund is, ahol a labdát kerget­hettük. Rég eltűnt. Egy alumí­nium székház épült fel a he­lyén, amelyben ma az ÁPV székel. De mellette már akkor ott volt a református templom is, mesélték, hogy sok üldözöt­tet rejtegettek a vészterhes időkben a pincéjében.- De ez még a születésed előtt történt.- Nem sokkal. 1945. de­cember 15-én jöttem a világra a Szabolcs utcai akkori Zsidó­kórházban. Az azóta eltelt 56 évből ötvenet ebben a kerület­részben éltem. Első áldozó a Lehel téri Szent Margit-temp- lomban voltam. A sorsom arra szánt, hogy másokat szóra­koztassak, s ha néhány kelle­mes percet sikerült a humo­rommal szereznem az embe­reknek, már elégedettnek mondhatom magam.- Lehet egy humorista elé­gedett?-Természetesen nem. De ez a díszpolgárság a kerületem­ben nagy örömmel tölt el. Ta­lán nagyobbal, mint egy álla­mi kitüntetés. Amit egyébként még nem kaptam.- Kerületi tősgyökeres­ségedet, amikor csak lehet, mindig hangoztatod, ami azonban olykor kritikával tár­sul. Egy korábbi interjúban arról beszélgettünk, hogy a Hegedűs Gyula utcát, ahol az otthonod van, miért kellett ipari negyeddé tenni a sok műhellyel és raktárral, ami­nek következtében odaveszni látszik a patinás újlipótvárosi otthonossága. Most, hogy díszpolgár vagy, ugyanilyen kritikus szemmel tekintesz-e ki a kerület távolabbi területeire is?- Magam is kétségtelen büszkeséggel látom a kerület modern átalakulását és fejlődését. Ennek megvalósí­tásához elengedhetetlenek a jól átgondolt távlati tervek. De én nagyobb odafigyelést szentelnék a jobban átgondolt és megtervezett mindennapja­inkra is. Arra is többet kellene gondolni, hogy van, amit gyorsan kell adni, mert rövid az élet. Ne csak a jövőbe mu­tató jelenségeknek tudjunk örülni, hanem fordítsunk több gondot a jelen szépségeire, rendjére, tisztaságára is. Együtt, közösen. A jobb köz­érzetet nem elég a lakásunk küszöbét átlépve megélnünk, hanem már a házunk kapuján belépve, sőt már a házunk tá­ján is. Itt, az Újlipótvárosban szépek voltak a kapualjak, a lépcsőházak, a folyosók, s ebből keveset őriztünk meg a mának. Ebben kéne javulnunk és javítanunk.- Végül egy kérdésem vol­na: miért hívnak téged a ba­rátaid és még az idegenek is Teddy nek?- A nagyapámat Theodor- nak hívták, mint Roosevelt amerikai elnököt, mivel ha­sonlított rá. Róla ragadt rám ez a becenév. A tiszteletre méltó Bellay tanár úr, aki az igazgatóm volt az iskolában, egyszer kifogásolta is. Most majd megbeszélhetjük, hiszen a nyomdokába léptem. Ő ugyanis az elsők közt lett ke­rületi díszpolgár. ízes beszéde emlékeztet Lőrincze Lajosnak, az édes anyanyelv népszerű műve­lőjének és tudósának dunántú­li tájszólásos kedves hanghor­dozására (százezrek hallgat­ták egykor szívesen a rádió­ban). Habár régi lakosa a Vi­segrádi utcának, bizonyára akaratlanul is megtudta őrizni ezt a jellegzetességét.- Egy 1300 lelkes kis tele­pülésen, Tápon születtem 1927. február 27-én - ismerte­ti élettörténetét. - A pápai re­formátus gimnázium nyolc éve alatt kaptam a máig ben­nem élő hazafias református neveltetést. Innen kerültem Budapestre az egyetem jogi karára egy érdekes korszak­ban. Az első és a második éves tanulmányaim alatt az 1945-ös történelmi váltás után még hallgathattam a profesz- szori címeiket megőrzött híres előadók óráit, akiktől elsajá­títhattam egy polgári indítta­tású jogi szemléletet, az 1948- ban bekövetkezett változás után pedig megismerkedhet­tem a marxista szemlélettel, s ez a kettő olyan kritikai érzé­ket fejlesztett ki bennem, ami sem az egyik, sem a másik irányban nem tett soha elfo­gulttá.- Érvényesíteni tudta ezt később a jogi pályán?- Megpróbáltam mindjárt akkor, amikor a budapesti bí­róság épületében a fővárosi ügyészségre kerültem. Volt is bajom belőle. Az eset úgy tör­tént, hogy egy állampolgár át­ment Csehszlovákiába az Ipoly folyón keresztül, majd ugyanúgy visszatért. Emiatt kétrendbeli tiltott határátlépés miatt került vád alá. Nem volt az illetőnek ügyvédje, én vol­tam az ügyben a közvádló. A bíróság kihirdette a több évi börtönbüntetésre szóló ítéle­tét. Én pedig arra biztattam a szerencsétlen elítéltet, hogy fellebbezzen, mert ez egy igazságtalan dolog. Ő meg­szeppent, nem tette. Én, tud­ván a törvényt, ügyészi jo­gomnál fogva az enyhítés ér­dekében fellebbeztem. A fővárosi főügyész rettenete­sen megszidott érte. Azt mondta: neked az állam poli­tikai igényeit kell képvisel­ned, nem az állampolgárét. Persze a fellebbezésemet visszavonta.- Kihatással volt ez az előmenetelére?- Az incidens ellenére fel­kerültem az Igazságügyi Mi­nisztériumba, onnan automa­tikusan a Legfelsőbb Bíróság­ra, s ott ért az ’56-os forrada­lom. Amikor a leverése után azt mondták nekem, hogy tes­sék részt venni a népbírósági tárgyalásokon vagy a statáriu­mokban, azt feleltem: inkább engem ítéljetek el, mint hogy ezt csináljam. Ki is rúgtak, le is tartóztattak, de a lelkiisme­retem, a meggyőződésem, a korábban említett kritikai szemléletem alapján tiszta maradt. Ennek árán viszont két kicsiny gyermekkel állás nélkül maradtam.- Pályát kellett változtat­nia?- Baráti segítség révén si­került elhelyezkednem a szentendrei városi tanácsnál, ahol sok tapasztalatot szerez­tem az önkormányzati jog gyakorlásában. Tanácsi tiszt- viselőségem után 23 évig a politikamentes Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság vezető jogtanácsosa voltam. Úgy érzem, jól tudtam ott a szakmai érdekeket jogilag képviselni. Innen kerültem át az Alkotmánybíróságra fő­tanácsadóként tíz évig, ahol a különböző alkotmánybírósági határozatok előkészítésében, megalkotásában vettem részt, amíg 70 éves lettem és nyug­díjba vonultam.- Mindezen országos szintű munkálkodása alatt egy kerü­leti kihívásnak is eleget tett. 1990-ben az első önkormány­zati választásokon az MDF színeiben képviselő lett ná­lunk. Az akkori itt végzett munkája és magatartása nyil­ván nagyban hozzájárulha­tott, hogy most mint a kerület díszpolgárát köszönthetjük.- Úgy érzem valóban, hogy a tekintélyemet, ami a dísz­polgárság elnyeréséhez elen­gedhetetlen, a mindenkori nyíltságommal és szókimon­dásommal szereztem meg. Azon voltam, hogy az önkor­mányzatban ne a pártok poli­tikai szempontjai döntsenek, hanem a kerület életének és fejlődésének az érdekei. El­lent tudtam mondani a főváros akkori köztársasági megbízottjának, pedig ő az Antall-kormányzatot képvi­selte, s így politikailag közel állt hozzám. De mert olyan rendszert akart bevezetni a la­kásgazdálkodásban, ami meg­ítélésem szerint a kerület ér­deke ellen volt, élesen szem­behelyezkedtem az álláspont­jával. Minden tehetségemet és rábeszélő képességemet latba vetettem, hogy azt a képviselő-testület se fogadja el. Ma is úgy gondolom, hogy igazam volt, mert ezt az azóta eltelt idő is igazolta.- Mit tanácsol az önkor­mányzat mai képviselőinek?- Azt, amit magam is kö­vettem. Álljanak bármelyik oldalon, ne legyenek szemel­lenzősek. Hiszen, úgy látom, mind azt akarják, ami a helyi lakosságnak jó, csak nem mind ugyanúgy.- Ellátogat még időnként a testületi ülésekre?- Ha nem is gyakran, de el­megyek, hiszen a közélet ese­ményei és témái iránti érdek­lődésem változatlanul fenn­maradt. Azok végeredmény­ben egy ilyen ötemeletes la­kóház életében is jelentkez­nek, ahol lakunk. '-Milyennek látja a jogkö­vetés állapotát a kerületben ?- Meg van rá a törekvés. De a jogkövetés ma az egész' or­szágban nem eléggé erős ol­dalunk. S mert ezt a minden­napi tapasztalataim alapján is érzékelem, azért a jogszabá­lyok és az együttélés szabá­lyainak a betartását a kerüle­tünkben sem látom ideálisnak.- Hogyan telnek a nyugdí­jasnapjai?- Eléggé elfoglalom magam különféle társadalmi munkák­kal. Régi egyetemista társaság­nak, a Fényes Szellők Baráti Körnek vagyok a vezetőségi tagja, ugyancsak a Szárszói Baráti Körnek, mert büszke vagyok rá, hogy 1943-ban a híres szárszói konferenciának a legfiatalabb résztvevője vol­tam, végzek valamelyes mun­kát a Magyarok Világszövet­ségében és a Szellemi Védegy­letben a magyar nyelv és szel­lem érvényesítése érdekében. És segítek időnként a reformá­tus egyház központjának az ál­lam és az egyház együttműkö­désével kapcsolatos jogi ta­nácsadással.- És sok szállal kötődik a kerülethez?- Az egész családom itt él, és a három unokám is a kerü­leti iskolákban tanul. m # - . * « • «: . « * m * * # « # . Az idén is virágos kert és erkély verseny . Budapest Főváros XIII. Kerületi Polgármeste­ri Hivatala versenyre hívja fel a kerület lakóit a legszebb virágos élőkért, kert és tetőkert ki­alakítására, valamint az erkélyek virággal való díszítésére. A legszebb előkertek közül I. díj 7000 Ft, * II. díj 6000 Ft, III. díj 5000 Ft, IV. díj 3000 Ft, V. díj 2000 Ft értékű dísznövény, örökzöld. A családi házak legszebb kiskertjei közül I. díj 5000 Ft, II. díj 4000 Ft, III. díj 3000 Ft, IV. díj 2000 Ft, V. díj 1000 Ft értékű dísznö- m vény, örökzöld. » * # » • * • A legszebb virágos erkélyek és tetőkertek közül I. díj 4000 Ft, II. díj 3000 Ft, III. díj 2000 Ft, IV. díj 1000 Ft értékű dísznövény, örökzöld. A versenyre nevezők jelentkezésüket 2001. június 21-ig küldjék be Budapest Főváros * XIII. Kerületi Polgármesteri Hivatal Művelő­dési, Ifjúsági és Sport Osztályára, 1139 Buda­pest XIII., Béke tér 1. III. emelet 67. Telefon: 452-4163 vagy 452-4118. A verseny értékelésére 2001. június 25-én és 26-án 10—18 óra között kerül sor. Az érté­kelő ünnepséget a nyertes versenyzők számára 2001. július 5-én 17 órakor tartjuk. * # # #"'# # # Polgármesteri dicséretben részesültek} Dr. Tóth József polgármester, élve a ráru­házott lehetőséggel, 2001. május 31-én Polgármesteri Dicséret elismerésben ré­szesítette: Antalné Révfalvi Dorottya szo­ciális igazgatót, az Ökumenikus Szeretet­szolgálat munkatársát, dr. Bánlaky Mari­ann háziorvost, Dopita Andrást, a polgár- mesteri hivatal főelőadóját, Fenyves Kor­nélt, a József Attila Művelődési Központ igazgatóját. Pisi Károlyné óvodavezetőt, Földesi Gáborné gondozónőt, Gellért La­jost, a polgármesteri hivatal nemzetközi és sajtóreferensét, Hambuch Gézát, a Né­met Kisebbségi Önkormányzat elnökét, Hízóné Bertalan Margitot, a polgármes­teri hivatal főmunkatársát, Kaiserné Ko­vács Zsuzsanna általános iskolai testne­velő tanárt. Kapcsos Éva gimnáziumi ta­nárt, Kovács Tibornét, a Híd Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat mun­katársát, Lévai Sándor általános iskolai igazgatót, Misnyovszki Tamás műszaki csoportvezetőt. Molnár Miklósné óvoda­vezetőt, Oroszlán Zoltánnét, a Magyar Vöröskereszt XIII. kerületi szervezetének munkatársát, Pinkóczi Józsefnét, a gyám­hivatal előadóját. Dr. Sinka József jegyző

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents