XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000. március / 3. szám

MIT TUD A KÖZPONTI RENDELTETÉSŰ MENTŐSZERVEZET? Bemutató az állampolgárok védelméért E z évben még a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kísérte a polgári védelmi na­pot. Angyalföldről is többszáz érdeklődő zarándokolt ki a Városligetbe, ott volt a polgár- mesterünk is és sok diák. Köszönhető ez talán többek között az élő bemutatóknak, a kiállított speciális járműveknek, a konténer kórháznak, hiszen kimondva vagy kimondatlanul minden­ki tart a bekövetkezhető nem várt események­től és jó érzéssel tölti el, ha látja, legalább a le­hetősége megvan arra, hogy családját vagy ér­tékeit biztonságban tudhatja. A Petőfi Csarnokban megrendezett bemuta­tó azt sugallta, hogy a fejlettnek mondható technika mögött ott a szakember is, a helikop­teres légimentő, barlangmentő, tűzoltó, a kon­téner kórház személyzete és a polgári védelem egyéb területein dolgozók, akik a legnehezebb körülmények között is hivatásuk teljesítését tartják elsődlegesnek. Mára már az 1998-ban létrejött Központi Rendeltetésű Mentőszervezet - amely a mentő erőket összpontosítja - megfelelő felkészült­séggel és kiválóan képzett személyzettel képes az ország bármely területén, de ha kell, határa­inkon túl is szakszerűen beavatkozni és mente­ni a bajbajutottakat. így például a rövid idő alatt felállítható konténer kórház - amelyben életmentő műtéteket is el lehet végezni - nem­csak itthon, hanem a közelmúltban a kárpátal­jai Mezőváriba telepítve tett jó szolgálatot. ­A Központi Rendeltetésű Mentőszervezet megalakulásához kerületünk gazdálkodó szer­vezetei is támogatást nyújtottak. A szervezet működésének első pillanatától „hadra fogható”, sőt alig több mint egy év alatt szinte megállás nélkül „harcban” állt a termé­szet erőivel az emberi életek, az anyagi javak megmentéséért. Az árvíz, a belvíz, a júniusi esőzések, az ivó­vízrendszer szennyezettsége komoly gondot okozott Borsod, Heves és Pest megyében, ahol az embert próbáló munkában ember és techni­ka egyaránt jelesre vizsgázott. E nap eseménye reményeink szerint a hét­köznapokban a közös munkában fog kamatoz­ni. Széphalmi Ildikó Ki fizesse a szerelőit parkolását? Az a helyzet, hogy kerületünk egy részében az autók csak a fizetőautomatából vásárolt jeggyel parkolhatnak, olyan probléma elé állította a XIII. kerület közös képviselőinek egy részét, amivel a XIII. Ke­rületi Közös Képviselők és Lakástulajdonosok Egyesüle­te is foglalkozott és arra a megállapításra jutott, hogy a gond kiterjed fővárosunk egész területére, ahol fizető- parkoló van. A házak biztonságos üze­meltetéséhez időnként kü­lönféle szerelőt kell hívni. A szerelő rendszerint autóval érkezik. Kénytelen a tetemes mennyiségű szerszámok mi­att. A munka elvégzésének idejére parkolnia kell. Lehe­tőleg a ház előtt. A parkolá­sért fizetni kell. Ki fizessen? A szerelő? Neki nem éri meg, mivel a parkolási díj igen magas. Fizessen a közös képviselő? Miből? Hogyan számolja el? Ha a szerelő fi­zeti a parkolási díjat, nyilván beleteszi a számlába. Ha a közös képviselő fizet, a ház fenntartási költségei emel­kednek. Megoldásul azt javasoljuk, hogy a Fővárosi Önkormány­zat foglalkozzon az üggyel, és azokban az utcákban, ahol fi­zetőparkolás van, kapjanak a közös képviselők - kizárólag az általuk képviselt lakóhá­zakra - egy nagyon feltűnő színű és formájú parkolási kártyát, akár maximum éves 5000 Ft átalánnyal, amelyre a ház pontos címe lenne felírva „SZERELŐ” megjelöléssel. Amikor a házba szerelő érke­zik, a közös képviselő a mun­kavégzés idejére átadná neki ezt a parkolójegyet, így sok többletköltség kifizetésétől tudnánk megkímélni az amúgy sem gazdag társashá­zakat. Duka Jenőné Rajzpalyazat Az Iránytű Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda rajzpá­lyázatot hirdet XIII. kerületi iskolások részére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A pályázat témája: egészségünk a XXI. század küszöbén. Életkor: 6-18 év. Technika: bármilyen technikával készült (rajz, tusrajz, akva- rell stb.) A/4 vagy Á/3 méretű pályamű. A pályamű hátoldalán kérjük feltüntetni a mű címét, a pályá­zó nevét, életkorát, pontos otthoni és iskolai levelezési címét, a felkészítő nevét. Beküldési határidő: 2000. június 10. Beküldési cím: Iránytű Ifjúsági Iroda, 1136 Budapest, Pannónia u. 34. A pályázat elbírálása: A pályamunkákat művészekből, mű­vésztanárokból álló zsűri bírálja el a következő kategóriákban: alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás. Díjak: művészeti albumok, könyvek, kreatív játékok, márkás rajzeszközök. A legjobban sikerült pályaművekből kiállítást szervezünk az Iránytű Ifjúsági Irodában és Vízöntő Pinceklubjában. Ered­ményhirdetés és kiállításmegnyitó 2000. szeptember 16-án az Iránytű Ifjúsági Iroda által rendezett Életmódnapon lesz. A XIII. kerületi Polgári Védelmi Pa­rancsnokság neve - székhelyének: Bu­dapest XIII., Zsinór utca 8-12. válto­zatlanul hagyása mellett - megválto­zott. Új név: Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XIII. Kerületi Kirendelt­ség. Kérjük, hogy levelezési címként a postacímet szíveskedjenek használni. Postacím: 1555 Budapest, Pf. 10. Az Angyalföldi Görög •• Kisebbségi Önkormányzat február 8-i ülésén Camaszotisz Janisz elnök lemon­dott tisztségéről, és ezt követően mint képviselő vesz részt az önkormányzat munkájában. A kisebb­ségi önkormányzat február 15-i ülésén Szkevisz Kosztandinosz személyében új elnököt választott, aki korábban az elnökhelyettesi tisztséget töltötte be, az új elnökhelyettes Georgopulosz Hrisztosz lett. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányságon és a XIII. kerüle­ti rendőrkapitányságon élet­be lépett új félfogadási rend: Hétfő: 8-tól 11.30-ig, 13.30- tól 16.00-ig. Kedd: szünnap. Szerda: 8-tól 11.30-ig, 13.30- tól 16.00-ig. Csütörtök: 8-tól 11.30-ig. Péntek: 8-tól 11.30-ig. P" HÚSVÉTI VÁSÁR 1 április 11-12-én 8-18 óráig a 1 Xni. kerület, Pannónia utca 40-ben. Kaphatók lesznek: férfi és női ruhák, kabátok, fehérneműk, pólók, blúzok, ingek, pulóverek 25-300 Ft- os áron. Lesz vegyi áru és , húsvéti édességek is. , |, A „MI” Alapítványi Rajzfilm — Mi-csoda munka Tanítás és munkalehetőség a Pannóniafilmnek A Pannónia Filmstúdió felnőtteknek tavasszal Animációsfilm- rajzoló tanfolyamot indít. A 6 hónapos tanfolyam programján ani- mációsfilm-rajzolás, filmtechnika, vetítéssel egybekötött filmtör­ténet szerepel. A helyszín lehetőséget ad stúdiólátogatásra. Az ok­tatáshoz saját kiadású tankönyvünket használjuk. A stúdió rende­zője, illetve az Iparművészeti Főiskola tanárai tanítanak. A tanfo­lyam sikeres elvégzéséről hivatalos igazolást adunk és egy demokazettát a hallgató munkáival. Főiskolai felvételizőknek plusz pontot jelent. A legjobbaknak munkát ajánlunk, a többieknek segítünk az elhelyezkedésben. A munkaügyi központok anyagilag támogatják az arra jogosultakat. Gyerekeknek: Rajzfilmes Húsvét (április 17-21.) A résztvevő pár másodperces mozgássorozatot készít, amit videokazettán ha­zavihet. Stúdiólátogatás és rajzfilmvetítés színesíti az egész napos programot. A stúdió Óbudán, egy nagyon szép kert közepén van. Ebéd a közeli étteremben. A tanév alatt működő szakkörünk várja azokat, akik rendszeres­sé szeretnék tenni az animációval való barátkozásukat. Bővebb felvilágosítást ad a művészeti szervező a 250-0194/149 telefonszámon. A stúdió Óbudán van (1035 Budapest, Kerék u. 80.). Minden érdeklődőt szeretettel várunk az ország bármelyik ré­széből. Képeinken a helikopteres légimentők, a felderítők és a konténer kórház műtője

Next

/
Thumbnails
Contents