XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. január / 1. szám
A Nyíró' Gyula Kórház történetéből A 115 éves kórház életét, különösen az utóbbi években, az állandó változás, megújulás, átépítés, korszerűsítés jellemezte. Mostanra modern, csaknem minden orvosi szakmát képviselő', nagy kórházzá fejló'dött. Elsó'sorban a XIII. kerület betegeit látja el, de egyes szakterületeken regionális, több kerületre kiterjedő', só't még országos feladatai is vannak. Hogyan kezdődött? Dr. Kapronczay Károly, a kórház 100 éves évfordulójára megjelent könyvben írta meg a kórház történetét. Elmebetegek ápolására létesítették 1884-ben Országos Elmebeteg Apolda néven. Ez már néhány év múltán Elmegyógyintézetre változott. Ez is jelzi az elmebetegek, elmebetegségek megítélésében bekövetkezett változást. 1841- ben egy elmebetegeket őrző intézményt még „őrjin- tézet”-nek nevezett Bugát Pál, a kiváló nyelvújító orvos. Akkoriban az „őrülteket” szinte börtönben tartották. Kicsi szobába zárták őket, és ha nyugtalankodtak, testi fenyítést és kényszerítő eszközöket alkalmaztak. Semmelweis Ignácot is így „kezelték” Bécs- ben és súlyos sérüléseket okozva az amúgy is súlyosan beteg tudósnak, siettették a halálát. A múlt század későbbi éveiben valamit javult az elmebetegek helyzete. Néhány magánintézet is alakult. Ilyen volt például Schwartzer Ferenc váci intézete, ami később Budára költözött. Most az Onkológiai Intézet működik a helyén, az utca pedig a nevezetes orvos nevét viseli. 1864-ben nyílt meg az első korszerű, állami elmegyógyintézet, Erdélyben, Nagyszebenben. A lipót- mezei elmegyógyintézet 1868-ban létesítették. Ma is az eredeti műemlék épületben működik. És most a mi kórházunkról. A sokáig „tébolyda” néven emlegetett kórházat mindig neves, kiváló orvosok vezették. Többen közülük egyetemi tanárok lettek. Az első igazgató Lechner Károly volt, az elmegyógyászat kiváló művelője. A pszichiátriai osztály vezetője egy időszakban Angyal Lajos professzor volt. Tizenkét éven át Nyíró Gyula irányította a munkát. A kórház igazgatásában őt Krasznai Iván követte, aki azonban már nem pszichiáter, hanem belgyógyász volt, és. már egy vegyes profdú kórházat irányított. Az ágyszám állandóan változott, 200 és 800 között. Ennek több oka is volt. Például az építkezések. Eredetileg az Apoldát nedves, alkalmatlan területen építették fel. Hiába tiltakozott ez ellen Fodor József, a magyar közegészségügy „atyja”. Évtizedekkel később le kellett bontani, át kellett építeni egyes épületeket. Igen nagy változást okozott a II. világháború által szinte kikényszerített profilváltás. Budapest ostroma idején, 1944 decemberében érte az első belö- vés a kórházat. Az elmebetegek többségét kénytelenek voltak máshová szállítani. (Érdekes megfigyelés: az elmebetegek meglepően nyugodtan viselték el az ostrom megpróbáltatásait) A harcok idején igen sok, súlyos sérültet kellett ellátnia az akkoriban három ta- gú(!) orvosi karnak. Egyikük a fiatal Nyíró László volt, akitől értékes adatokat kaptam. A bajok csak 1945. január 18-án kezdtek elmúlni, amikor Pesten befejeződtek a harcok (Budán ez csak február 13-án következett be.) Az ostrom idején sebészeti, szülészeti, belgyógyászati betegeket kellett ellátni. Szinte észrevétlenül alakult át az elmegyógyintézet vegyes profdú kórházzá, bár lassanként visszatértek a régi, pszichiátriai betegek is. Az újonnan szervezett osztályok élére kiváló orvosok kerültek. Ezek közül néhány év, a teljesség igénye nélkül: Dole schal Frigyes belgyógyász, a későbbi egészségügyi miniszter, Horay Gusztáv szemész, később az egyetemi szemészeti klinika professzora; Lunmiczer Sándor sebész; Kratochwill Ede fül-orr-gé- gész; Nádray Andor gyermekorvos. Később: Krasz- nyi Iván belgyógyász, Braun Pál belgyógyász, a belklinika egyik „oszlopa”, Angyal Lajos, a kiváló pszichiáter. Az évtizedek során a kórház, a szüntelen bontások, építkezések, átszervezések között látta el sokrétű feladatát. Elmegyógyintézetből egy több mint 700 ágyas, többszakmás, modern kórházzá fejlődött, miközben megtartotta pszichiátriai hagyományait is. Ez abból is látszik, hogy átlagosan mintegy kétszázötven ágy áll a pszichiátriai betegek rendelkezésére és ebben a kórházban működik az egyik legnagyobb addiktológiai osztály is, a szenvedélybetegek gyógyítására. A szülészeti osztály a lombikprogramjáról nevezetes. A kórházi gyógyszertár több kórházat is kiszolgál. A gondozóintézet pszichiátriai betegeket, drogfüggőket, bőrbetegeket lát el és ide tartozik a Dévai utcai tüdőgondozó is. A kórház igazgatója, dr. Takács Gábor főigazgató főorvos, joggal lehet büszke a gyönyörű, új, látványosan szép pszichiátriai részlegre, a modern műszaki létesítményekre (amelyek oly fontosak egy kórház biztonságos működtetéséhez), a modem patholó- giai részlegre és a többi, újjávarázsolt osztályra. A kórház kapuján belépve, kissé zsúfoltnak tűnik a kert, de ez az érzés hamarosan megszűnik, a gondozott gyepszőnyegek, a tiszta utak, renovált épületek láttán. A tájékozódás az első pillanatban kissé nehéz, de eligazít a részletes térkép. Talán az egyetlen, amit egy betérő laikus észrevételez- het: aránylag kevés és nem elébb feltűnő az iránymutató tábla, felirat. Ha azonban egy XIII. kerületi vagy máshonnan érkező beteg, hozzátartozó belép valamelyik épületbe, megnyugvással érezheti: jó helyre került. Dr. Bogárdi Mihály Dr. Nyíró Gyula professzor (1895-1966) Erdélyi származású. Tanársegédje volt dr. Lechner Károly professzornak (aki egyébként kórházunk igazgatója volt egy régebbi időszakban). Nyírő Gyula később Szegeden működött, ahol egy munkatársával együtt megírta Elmekórtan könyvét. Ezt megelőzően és ez után is, a lipótmezei Országos Ideg- és Elmegyógyintézetben dolgozott. 1939-ben lett a kórházunk igazgatója. 1950-ben nevezték ki a budapesti orvosegyetem pszichiátriai klinikájának igazgatójává. Az említett tankönyvén kívül mintegy hetven tudományos dolgozata jelent meg. Fiától, dr. Nyírő Gyula radiológus főorvostól tudom, hogy Nyírő Gyula nemcsak a kerületünk kórházát irányította, hanem itt is lakott, a Pozsonyi út 7-ben. Ünnepség a pszichiátrán A Nyírő Gyula Kórház I. Számú Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály betegei részére december 21 -én karácsonyi ünnepséget rendeztek. A XIII. és a IV. kerületi betegeket ellátó I. elmeosztály 144 ággyal működik. Az ellátottak száma ennél jóval több, hiszen terápiarészlegükre naponta bejönnek a járóbetegek.- Hat éve minden karácsonykor ünnepséget rendezünk az osztályon maradt betegek részére. A terápiás részlegünkre bejárók saját maguk összeállította műsorral kedveskednek a betegtársaknak. Az osztályon sok az egyedülálló idős ember és a hajléktalan. Mindannyian . igénylik a karácsony előtti összejövetelt - tájékoztat a szakmája szerint pedagógus Novotny Márta, aki 1985-től nyugdíjazása pillanatátólg szociális nővérként dolgozik az osztályon. Idén a IX. kerületi Kosztolányi Dezső Általános Iskola 5-6. osztályos tanulói félórás műsorukban a karácsonyi népszokásokat mutatták be. Az előadásra a húsz gyermekből álló csoport egy teljes hétig készült a szőrcei erdei iskolában. - tudom meg Horváthné Tri- bek Krisztina tanárnőtől. A gyerekek komolyan vették a felkészülést, előadásukat tapssal köszönte meg a hálás közönség. Majd a terápiás részleg betegei szavaltak és énekeltek. Hordós Mónika szociálterapeuta volt a műsor szervezője. Az ünnepi előadáson részt vett dr. Kassai-Farkas Ákos Osztályvezető főorvos. A karácsonyi dallamokat már mindenki együtt énekelte. g.e. A Magyar Sportért Kitüntető Cím elismerést adományozta dr. Tóth Józsefnek a magyar testnevelés és sportélet érdekében kifejtett eredményes munkásságáért Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter a Magyar Tudományos Akadémia Székházában tartott központi ünnepségen. A Vasas SC szokásos év végi bankettjén a sportklub társadalmi elnökhelyettese, dr. Török László és az ügyvezető elnök, Gyalog András, a klub legmagasabb kitüntetését, a Vasas aranygyűrűjét nyújtotta át dr. Tóth József labdarúgó szakosztályelnöknek. A XIII. Kerületi Helytörténeti Klub 2000. január 20-án, csütörtökön 17 órától tartja következő összejövetelét. Téma: A XIII. kerület ipari műemlékei. Előadó: Bazsó Gábor művészettörténész. Helyszín: Angyalföldi Hely- történeti Gyűjtemény. Budapest XIII. kerület, Váci út 50. Helyesbítés A XIII. Kerületi Polgári Védelmi Parancsnokság: Zsinór utca 8-12., telefonszáma: 340-1312 az előző lapszámunkban tévesen jelent meg. A XIH. Kerületi Közös Képviselők és Lakástulajdonosok Egyesülete 2000. január 25-én 16 órai kezdettel a XIII. kerület, Pannónia utca 40. szám alatt a 2000. év adózásáról tart előadást és konzultációt. Előadó: Nagyné Szederháti Anita, az APEH munkatársa. Az előadás egyesületi tagoknak ingyenes, másoknak 300 Ft/fő. Az egyesület elnöksége Cselgáncsozó hölgy a kerületből Az ötödik hely az olimpiára jo3osította és ötödik lett az előolimpián is Angliában rendezték a 20. férfi és a 11. női cselgáncs világ- bajnokságot. Angyalföldről a Bp. Honvéd versenyzői közül két lány és egy fiú vitézkedett a tatamin. A 63 kg-os Csizmadia Eszter első felnőtt világ- versenyén alaposan megleckéztette tapasztaltabb, nagynevű vetélytársait. Már az első mérkőzésen a világbajnoki címet védő francia hölggyel találta szembe magát, de nem ijedt meg tőle, ipponnal verte és küldte pihenőre a nagyobb sikerekről ábrándozó ellenfelét. Ezt követően még két hölgyet győzött le az előzőekhez hasonló „judo K.O.”-val, sőt a negyedik sem tudta őt megállítani. Sajnos a következő ellenfél már a később világbajnokságot nyert japán hölgy volt, aki ezen a versenyen mindenkit legyőzött, Esztert is.- Elégedett az ötödik hely- lyel és az olimpiai indulási lehetőséggel? - kérdezem Esztert már itthon. - Negyven induló között nem rossz ötödiknek lenni. Az meg rendkívül nagy dolog, hogy ott lehetek az olimpián, minden élsportolónak ez a legnagyobb vágya.- A sorsolás fintora miatt azonnal a francia világbajnokkal kellett mérkőznie, mire gondolt, amikor a tatamin egymás szemébe néztek?- Csak arra, hogy ő is legyőzhető. Ha már így adódott, eltökéltem magamban, megpróbálom. Itthon edzőmmel, Csikesz Csabával nagyon sokat gyakoroltuk a kidolgozott technikai elemeket és az alkalmazható taktikát. Jól tettük, mert sikerült az ellenfél eszén túljárni, egyértelműen jobbnak lenni.- Igaz, hogy az éremért folyó mérkőzést elvették öntől a bírák?- Sajnos van benne valami. Hazai, angol lánnyal kellett mérkőznöm. Ismertem jól, egy hónappal korábban Minszkben legyőztem. Most nem sikerült, a bírák engem háromszor intettek, a hazai tatami neki „lejtett”. De nem sopánkodom, majd az olimpián törlesztek. A Bp. Honvéd cselgáncso- zóinak felkészítését Moravecz Ferenc mesteredző tehetséges munkatársakkal esztendők óta dirigálja. Készséggel állt rendelkezésemre. Csizmadia Eszter világbajnoki V. és Sidney-i elóolimpiai V. helyezett- Ön hogyan látta versenyzője teljesítményét? És mit lesett el a világbajnokságon?- Eszter nagyszerűen, éretten versenyzett, helyezése önmagáért beszél. A bírói tévedéseket, részrehajlásokat igyekszünk elfelejteni. A sportág sokat fejlődött. Száz- nyolcvan tagállama van a nemzetközi szövetségnek. Egy súlycsoportban 40-50 fő indul, közülük 6-8 győzelemre esélyes. A pillanatnyi szituációk döntik el, kinek sikerül. A külföldi versenyzők gyorsak, technikásak, erősek, kitalálnak mindig valami újat; különösen az ázsiaiak igyekeznek valamivel meglepni a világot. Követni kell őket, ismét és ismét meg kell újulni, az olimpiai felkészülés során is, ez az alapelvünk. Kardos Bálint Angyalföldi Természetbarát és Testedző Egyesület Rendezvények Január 29.-március 26.: Teremlabdarúgó-bajnokság 120 csapat részvételével, szombati és vasárnapi játéknapokon. Február 5.: Amatőr asztalitenisz-verseny. XIII. kerület, Vizafogó sétány 2., általános iskola. Február 7.: Bowling egyéni és csapatverseny. Duna Plaza, Vilati Bowling Centrum. Márciustól novemberig: Szabadtéri kispályás labdarúgó-bajnokság hétfői és csütörtöki játéknapokon az Újpalotai úti sporttelepen Az egyesület által szervezett programokra, rendezvényekre jelentkezni a XIII., Dagály utca 20. szám alatti irodában lehet. Január végétől ugyanitt vehetik át az érdeklődők a klub éves eseménynaptárát, amely részletesen tartalmazza a 2000-es év összes tervezett sporteseményét. Felvilágosítást a 349-7989-es telefonszámon kaphatnak. Toldi Miklós-díj elismerést adományozta Sági Juditnak, a Dózsa György Úti Ének-zene és Testnevelés Általános Iskola igazgatójának a testnevelés és sport népszerűsítésében, az ifjúság testedzésének és a diáksport szervezésében és érdekében kifejtett tevékenységéért Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter. A kitüntetés a Bp. Honvéd Sportegyesület tagozatos iskolájának igazgatójaként az egyesülettel tartott kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat kialakításáért és fenntartásáért, illette meg Sági Juditot. öId liLedLuéiivoLbii-Li u ciLdtiü.. ü o Leiu u új év bt Livéu