XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000-09-21 / 13. szám
Hírnök 2000. szeptember ) Magyar Zsolt, Angyalföld legerősebb embere It épül íi m®Ma M „Lábával elébe toppantott, rémítő szavával erősen kurjantott. E fogással visszahök- kenté a marhát, s azon pillanatban megragadta szarvát.” Arany János hőse, Toldi Miklós így teperte le azt a bizonyos budai bikát. Ha bikát vagy éppen farkast nem is, de a többi jól ismert nehézségeket könnyedén győzi le maga Magyar Zsolt, kétszeres Tol- di-győztes „erős ember” is. Erről az augusztus végén rendezett Angyalföldi Utcabál közönsége is meggyőződhetett, ahol nagy sikerű műsort mutatott be kerületünk legerősebb embere. A nagy kérdésre, hogy hogyan lesz valakiből „erős ember”, a Népstadion szoborkertjében, Magyar Zsolt egykori edzőhelyén kaptuk meg a választ.- Napjaink Toldijának három fő szempontot kell szem előtt tartania a siker érdekében. Megfelelően kell táplálkoznia, nyugodt életet kell élnie és keményen kell edzenie. A megfelelő táplálkozáshoz nem árt megnyerni magunknak egy tőkeerős szponzort, mert a családi költségvetés nehezen viselné el a napi tíz tojást, két-három liter tejet, na és az öt-hat szelet rántott húst. A nyugodt, kiegyensúlyozott életritmus azért szükséges, mert a helyenként több száz kilós súlyok megmozgatásához teljes koncentrálás szükséges. Nem ajánlatos tehát a Toldi vagy Kinizsi-féle zűrös életet élni, mert azzal nem sok versenyt fogunk nyerni. Napi hét-nyolc óra alvás, nyugodt munkahelyi és családi körülmények ajánlottak. Számomra mindezt az izgalmaktól mentes munkám, a szerszámkészítés és feleségem, illetve lányom támogatása adja meg. A szerszámok nemigen szólnak vissza, ha valami gond van, otthon meg ki merne kikezdeni egy több mint száz kilós hústoronnyal. ♦ Az eredményes szereplés záloga mégis talán leginkább a kemény edzésben rejlik. Mit jelent a te szótáradban a kemény kifejezés? Mit kell teljesítenie egy Toldi-győztesnek?- A klasszikus Toldi-ver- seny három számból áll. Pet- rencerúdtartásból, malomkőhajításból és kőgolyóemelés- ből. A kemény edzés azt jelenti, hogy a több mint 100 kilós malomkövet legalább három méterre dobálom, a közel 140 kilós kőgolyót egy teherautó platójára pakolom és lazítás gyanánt egy 2-3 méter hosszú petrencés rúddal mutatom meg, hogy merre vezet az út Budára. Ezeket a gyakorlatokat természetesen egy tréningen többször meg kell ismételni és hetente legalább háromszor, a versenyszezonban - ami májustól októberig tart - hetente ötször kell edzeni. Egy szezonban legalább tíz versenyen veszek részt, ami meglehetősen nagy megterhelést jelent a szervezetnek, így nagyon fontos, hogy rendesen felkészüljek rájuk. ♦ Malomkövet dobálni nyilván nem lehet akárhol, ehhez hely is kell. Hol készülsz fel a versenyekre és honnan szerzed be a kellékeket?- Ami a fizikai megterhelést illeti, az edzéseket jelenleg a BKV Előre pályán tartom, de több helyen is megfordultam már, így készültem régen a Népstadion szoborkertjében is. Az biztos, hogy a tágas tér lényeges szempont, hiszen vigyáznom kell, hogy a malomkővel senkit se csapjak agyon. Ez ugyanis okozhat némi bonyodalmat az ember életében... A kellékeket magam készítem, így amikor a versenyekre vagy a bemutatókra utazom, ezeket is viszem magammal. Ami pedig a felkészülés többi részét illeti, nos, ne felejtsük el, hogy annak szerves része a helyes étkezés is. E tekintetben egyáltalán nem panaszkodhatok, otthon igen jó felkészítésben részesülök. ♦ Amint említetted, bemutatókat is tartasz. Mennyiben különböznek ezek a versenyektől és van-e valamilyen Magyar Zsolt-féle különlegesség?- Ahogyan azt a kedves nézők is láthatták az Angyalföldi Utcabálon tartott műsoromon, illetve az általam rendezett versenyen a Toldi-verseny számai mellé beillesztettem a farönknyomást és a homok- zsákcipelést is. Sajnos nemigen tudták megismételni a produkciómat, így méltán tarthatom magam Angyalföld legerősebb emberének. A már említetteken kívül egyébként otthonosan mozgok a hordó- és betontáska-cipelés terén is. Ez utóbbiban nemrég felállítottam egy kisebb rekordot. Egy szlovákiai versenyen két darab 160 kilós betontáskát 35 méterig cipeltem. Fontosnak tartom, hogy a bemutatóim látványosak legyenek, ezért néha égő malomkővel dobálgatok. Ezt nem sokan csinálják utánam. ♦ Hogy mikre képes egy „erős ember”! Talán pont ez a sokoldalúság fogott meg, amikor elhatároztad, hogy újkori Toldi Miklós leszel?- Azt hiszem, ennek egész pontosan két oka is volt. Egyrészt nekem soha nem volt elég, hogy csak egy sportágban próbáljam ki magam. A szimpla súlyemelés vagy diszkoszvetés számomra túl unalmas és egyszerű. A kettőt ötvözni, na az már valami. Másrészt már kiskoromban rabul ejtett a Kinizsi mítosz és a visegrádi palotajátékok hangulata a Toldi-versennyel a középpontban. Mindig is érdekelt, hogyan élhettek a középkori „erős emberek” és hogy mire is képes valójában az emberi erő. Ezzel a különös sportággal úgy érzem, megkaptam erre a választ. Szabados Tamás Kápolnaszentelés egy budapesti iskolában Budapesten, a XIII. kerületben a Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola új székhelyén, a Vizafogó sétányon szeptember elején kápolnaszentelésre került sor. A 10. éve működő keresztény iskola korszerűbb, tágasabb épületbe költözött, a Duna-parti területre. Az oktatási folyamatban látássérült növendékek is részt vesznek, a „látókkal” együtt tanulnak. A képzés komplex, hisz történelem-angol tagozatos osztályokon kívül érettségi utáni felsőfokú szakképzés is folyik pedagógiai asszisztens-oktatásszervező szakon. A Segítő Szűz Mária - Szent József Kápolnát megáldó Spá- nyi Antal püspök a tanulásról, tudásról, a imádság helyéről, az örök értékekről szólt prédikációjában. Dr. Bokor István, a Jerikó Szervezetek főigazgatója köszönetét fejezte ki az új székhely beindítását elősegí- tőknek, s külön megköszönte a jelen lévő dr. Tóth József polgármesternek és vezetőtársainak, hogy az épületegységet keresztény intézet használatába bérleményként átadták. A XIII. kerületben két keresztény tanintézet működik. Egy katolikus általános iskola, valamint a Jerikó Keresztény Humán Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola. A kerületben tevékenykedik még a Jerikó Szervezetekhez tartozó Szent László Kultúrotthon, Népfőiskola is, ahol egyháztörténeti gyűjtemény is található. WIEDER DEUTSCHKURS Németnyelvtanfolyam A XIII. Kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat ebben az évben is indít németnyelv-tanfo- lyamot kezdő szinten. A csoport elindítására minimum 10 fő jelentkezése esetén van lehetőség. Az érdeklődők részére 2000. október 5-én, csütörtökön 17 órakor megbeszélést tartunk az önkormányzat irodájában (XIII. Váci út 70.) Várjuk a jelentkezőket! Wir erwarten die Interessenten! XIII. Kerületi Német Önkormányzat Deutsche Selbstverwaltung, XIII. Bezirk Látószög A szövőnők kimentek a divatból J ó lenne, ha egyre többen észrevennék: ez itt nem Amerika, a Cindy Craw- fordok kicsit messzebb laknak. Elképesztő. Már a 10 éveseknek is magas talpú cipőben akad össze a lábuk, topban feszítik nem létező melleiket - szilikonmellekről álmodva, hiszen, ha Britney Spearsnek (popsztár, USA) lehet, sminkelnek és műkörmöket kérnek karácsonyra. A huszonévesek mai modellje a legjobb iskolákban végzett, több nyelven beszélő, világot látott, golfozó, síző, teniszező, mobiltelefonos, csak márkás öltönyben, kiskosztümben élet-erő-egészséget sugárzó üzletember-asszony, aki egy elegáns mozdulattal ül be a több milliós BMW-be, aki utasítgat, jó üzleteket köt, dől a mellényzsebébe a pénz és mindent megkap, megtehet, hiszen övé a Világ. Jól szituált családi háttérrel az elkényeztetett „csemeték” még 20-25 évesen is a szülői házban lóbálják a lábukat, a szülők pénzéből élnek, ábrándokat szőnek nagy kacsalábon forgó luxusházról, a pincében konditeremmel, két garázzsal, havi 200 ezres fizetésről, egy menő cégről, ahol természetesen ők a főnökök... Csakhogy ahhoz, hogy valaki ilyen szintre jusson, azért meg kellene dolgozni, de azt csak kevesen szeretnének. Sőt előtte még alaposan fel kellene készülni és tanulni sem ártana. Sajnos a fiatalok többsége abban a tévhitben él, hogy mindezt megkaphatja csak a két szép szeméért, egy csettintésre. Nem kell tanulni, nem kell a ranglétrát megmászni, mindent rögtön és azonnal akar 19-20 évesen. Mert csak a csúcs kell, csak a siker, csak a milliók. Ábrándjaikban szó sincs kudarcról, sikertelenségről, szerényebb munkakörről, kevesebb pénzről. Hát önbizalmuk az van!... a tudás, a rátermettség és felkészültség még javításra szorulna. Az észről mint értelemről, a barátságról, a hűségről, a szerelemről, a becsületességről ráérünk később beszélni! Ezek már kezdenek kimenni a divatból. Aki nem tud lépést tartani ezekkel az ábrándokkal és nem tudja valóra váltani - azt fellökik, eltapossák, átnéznek rajta. Valljuk be, kicsit aggódunk. Nem bírunk sokat akaró, elkényeztetett gyerekeink kívánságaival anyagilag lépést tartani? Ők irányítanak minket és nem mi őket? Nincs senki, aki az irreális gondolkodásmódjukat megváltoztatná, aki visszafordíthatná ezt a folyamatot? A szülők nem érnek rá, a pedagógusoknak nem fizetnek annyit, az állam mással van elfoglalva, a többiek pedig nem illetékesek... Addig nem, amíg egy hűvös hajnalon a BMW-vel száguldozó tizenévesek fel nem csavarodnak egy fára, az őrjítő house party után és szörnyet nem halnak, vagy amíg egyre több tinédzsert nem találnak a mosdó kövén kábítószer túladagolással - legyen az gazdag vagy szegény. Álomvilágban élnek, egy olyan életcélt hajszolva, amit a legtöbben még akkor sem érnek el, ha otthon a családtagok felváltva vasvillával forgatják a pénzüket, hogy ne penészedjen. A z ember fellélegzik, ha korának, végzettségének megfelelő terveket szövő fiatallal találkozik, aki nem rugaszkodik el a valóságtól százszázalékosan ábrándozás közben, aki tisztában van a képességeivel és lehetőségeivel, aki nem akar többet, mint amire képes, mert van annyira értelmes, hogy felmérje, megértse, hogy az erejét meghaladó célok elérésébe bele is rokkanhat testileg és lelkileg. Aki ábrándozik, álmodozik, de csak azért, mert álmodozni jó... Szoboszlai Éva Szeptembertől kötik az új szerződéseket Tiszta lap az AntennaMikro kalóznézőinek Ahova a kábelhálózat még nem jutott el, ott igen népszerű az Anenna Hungária mikrohullámú műsorszolgáltatása, amely azonban az ősztől már csak dekóder (jelvisszaalakító) segítségével lesz látható. Az Antenna Hungária (AH) Rt. tévéadójára „rálátó” kisméretű tányérantennákkal jelenleg az országos közszolgálati és kereskedelmi adókon kívül három kisebb magyar kereskedelmi csatorna, két zenei adás, többnyelvű hírcsatorna és több német, francia műholdas csatorna fogható. Az AH Rt. nem titkoltan azért döntött az adások kódolása mellett, mert a legális 140 ezres nézőtáboron kívül vélhetően még néhányszor ennyien „kalóznézőként” élvezik a műsorokat. (A magyar Minimax gyermekcsatoma néhány hónapos sugárzás után felmondta szerződését a társasággal, mondván: nem látják biztosítottnak költségeik megtérülését a gyér előfizetési díjakból. Ma már újra láthatják adásukat a rendszer nézői - ha rendelkeznek az „összekuszált” hang- és képjelek visszaalakítására szolgáló dekóder-készülékkel.) Az AM-mikró nevet is változtatott, ezentúl AntennaMikro elnevezéssel működnek tovább. Egyik szabad csatornájukon néhány hete rendszeresen sugározzák azokat az információkat, amelyeket tudnunk kell ahhoz, ha a kódolt adásokat is nézni szeretnénk a későbbiekben. (Akik csak most tervezik a csatlakozást, azoknak idézzük a tudnivalókat.) Az AntennaMikro új szolgáltatása az Európai Unió normáinak megfelelő kódolt adásokkal váltja fel az AM-mikró rendszerét. Bővebb, tartalmasabb, színesebb programválasztékot biztosítva nézőiknek. Az AH Rt. június 15-ével a Budapesti Hírközlési Felügyelet által jóváhagyott vállalkozási feltételei szerint valamennyi eddigi szerződését felmondta. A szerződések a felmondási idő leteltével megszűnnek. Fokozatosan állnak át a kódolt szolgáltatásra, először az újonnan bekapcsolt műsorokkal (az eddig üres csatornákon), majd az év végéig már valamennyi sugárzott tévéadás kódolásával. Több mint huszonöt program szerepel végleges kínálatukban, a magyar közszolgálati és kereskedelmi, német kereskedelmi adásokon kívül angol és magyar nyelvű ismeretterjesztő, zenei és gyermekműsorok. Sport és szórakoztató programok, angol nyelvű hírcsatorna, számítástechnikai és játékcsatoma, filmcsatoma. (Három csomagban, arányosan emelkedő áron - de a hírek szerint az AntennaMikro mindenképpen versenyképes árakon kívánja ajánlani szolgáltatásait.) Az AntennaMikro által sugárzott programokat csak akkor lehet élvezni, ha egy kis berendezés a kódolt jeleket ismét nézhe- tővé és hallhatóvá alakítja. A dekódoló készüléket mindenki a szolgáltatásra előfizető szerződés megkötésekor kapja meg. Ha valaki a kódolt szolgáltatást igénybe kívánja venni, annak előregisztrációra van lehetősége (hogy a társaság a későbbi előfizetők elérhetőségét, egyéb kívánságait rögzíteni tudja, hogy a szerződési feltételekkel kapcsolatos részletes tájékoztatót is megküldhessék számukra). Előregisztráció, a szolgáltatás megrendelése, vagy csak további részletes információk: az AntennaMikro éjjel-nappal működő információs vonalán (06/40-200-240 kék szám, helyi beszélgetési tarifával). Vagy az ügyfélszolgálati irodákban: VI., Dessewffy u. 37. (06/40-200-232), illetve XI., Fehérvári út 89-95. - Multi Plaza (06/40-200-239). Az irodák hétfőtől péntekig 8-18 óra között, szombaton 10-14 óra között tartanak nyitva. Az értékesítési hálózat szeptemberben nyíló üzleteiben is megköthetők lesznek a szerződések. Kérésre - kiszállási díj ellenében - a társaság szakemberei, előre egyeztetett időpontban házhoz szállítják és üzembe is helyezik a dekóderkészüléket, ekkor az előfizetési szerződést is ők adják át. Figyelem! Az Antenna Hungária Rt. az új szerződések megkötése előtt semmiféle díjat nem szed! E figyelmeztetésre azért volt szükség, mert már néhány szélhámos is felbukkant a városban ilyen díjszedési ürüggyel. T Megújult a kerületi kábeltévé műsorszerkezete Szeptember 20-tól megújult főcímmel, új műsorszerkezettel jelentkezik a kábeltévé műsora. Antal Lívia főszerkesztő lényegi változásokra szánta el magát. A néző a jövőben előre fogja tudni, hogy a hét melyik napján milyen témakörrel foglalkozó műsort kap kerületünk életéről, szeretnénk bevonni őket a műsor- készítésbe, hogy szerkesszük együtt kerületünk televízióját! Ha jelzik nekünk, hogy mi érdekli őket, akkor mi is jobban tudjuk, mit várnak tőlünk, milyen műsort készítsünk nekik. Panaszaikra, kérdéseikre igyekszünk majd választ adni. Új műsorszerkezetünk: Hétfő (ismétlés csütörtök) 17-19 óra között: Egy óra képújság, utána 18 órától önkormányzati hírekkel, testületi beszámolókkal foglalkozik a műsor. Kéthetente rendőrségi hírek jelentkezik, ebben főleg a bűncselekmények megelőzésére adunk tanácsokat. Új rovatot indítunk Panaszláda címmel. Nézői panaszokat mutatunk be, utánajárunk a panaszoknak és megpróbálunk választ adni azokra. Szerda (ismétlés vasárnap) 17-19 óra között: Egy óra képújság, majd 18 órától Hírmagazin és a kerület lakóit érintő eseményeket mutatjuk be, és ezeket megbeszéljük a stúdióban vendégeinkkel. A nézők ötleteire, véleményére feltétlenül számítunk! Panaszláda rovatunk itt is jelentkezik, valamint a sporttal is foglalkozunk ezen a napon. Péntek (ismétlés kedden) 17-19 óra között: Egy óra képújság, majd 18 órától Hírmagazin és ez a nap a kultúrával foglalkozik. Folytatjuk kulturális sorozatunkat: Paletta, Pódium XIII, Péntek XIII és saját szappanoperát is szeretnénk gyártani amatőr színészekkel. Reméljük, hogy a nézőink figyelmét sikerül felkelteni. Alapvetően azt szeretnénk, hogy előre lehessen tudni, milyen napokon milyen jellegű témákkal foglalkozik a TV 13, a kerületi kábeltelevízió. Adásunk a Cll-es csatornán érhető el, címünk: 1131 Bp., József Attila tér 4. Telefon: 320-8331 A 125 kilós hordó sem fog ki Magyar Zsolton