XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000-09-21 / 13. szám

I--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 Szorgalom, szakértelem, teljesítmény Angyalföldön Út a világszínvonalú Schiller Opel Autószalonig i 1_________________________________________________________________________________________________________i Négy keréken járó, de két lábon közlekedő' embertársaink közül is sokak ismerőse a Váci úton néhány éve épült feltűnően érdekes és modern lát­ványt nyújtó üveghomlokzatú Schiller Opel Márkakereskedés és Szerviz. A 186 főt foglalkoztató cég fontos szerepet tölt be a XIII. kerület életében. Schiller Péter, a tulajdonos autójavító és gumiszerelő műhelyét a Dráva utca 18-22. szám alatt 1983-ban nyitotta meg, az máig is sikeresen műkö­dik. Az utca másik oldalán létrehozott egy használtautó-kereskedést, amely szervizháttérrel kiegészítve ebben a formában egyedülálló volt az országban.- Hogyan kezdte el és hogyan jutott el a mai vállalkozásáig? - kérdeztem Schiller Pétert.- Családi erőfeszítéssel vásá­roltunk Bécsben egy jó gumisze­relő és centírozógépet. Kiépítet­tem a kapcsolatot a kereskedők­kel és a teherautó-sofőrökkel. A termelt hasznot mindig vissza­forgattuk a termelésbe, állandóan fejlesztettünk, bővítettünk. Első irodánk a Dráva utcában, egy használt lakókocsiban volt - vá­laszolta.- Innen, a modern üzletházból nézve, ez szinte hihetetlennek hangzik.- 1991 áprilisában tárgyalások után megkötöttük az Opel Hun­gary Kft.-vel a Dealer-szerződést. Ekkor kezdődött szintén itt, a XIII. kerületben a Föveny utcai beruházás: immár saját tulajdonú telken az Opel márkaszerviz és -kereskedés létrehozása. Ebben 1991 novemberében kezdtük el a márkakereskedést. Az építési en­gedély megszerzése tovább tar­tott, mint maga az építkezés. 1994 júniusában vehették birtok­ba az ügyfelek és a cég dolgozói a Váci úti bemutatótermet és iro­daházat. Mivel a Föveny utcai ja­vítóműhely kapacitása már nem volt elegendő a vevőkör igényei­nek kielégítésére, újabb beruhá­zásként megépült a mélygarázs­ban működő 30 állásos javítómű­hely, amely felszereltségében és minőségében is megfelel az euró­pai elvárásoknak. A szerviz szint­jén kapott helyet Magyarország egyik legnagyobb alkatrészraktá­ra, valamint a nagykereskedelmi tevékenység az eredményes mű­ködés céljából. 1996 júniusában történt az új munkafelvétel és ügyfélváró átadása, amellyel együtt az autószalon is megdup­lázta alapterületét. Ugyanakkor ide költözött a kibővített alkatrész-shop is. A Dráva utcai javítóműhely és a használt kocsik értékesítése pedig továbbra is si­keresen működik.- Bátorság kellett a Váci úton építkezni, hiszen ezekben az években egyre-másra álltak le a gyárak a környéken. Miben biza­kodott?- Vevőink növekvő érdeklődé­sében, a Váci úton bonyolódó ha­talmas forgalomban, amelyet a metróvonal is serkentett. Az volt az elképzelésem, hogy a szalon külső megjelenésében is szép le­gyen, tükrözve az Opel Autóke­reskedő-lánc gazdasági biztonsá­gát. Mivel a ház alatt főcsatorna volt, az egész épületet meg kel­lett emelni a Váci út fölé.- Nem bánta meg, hogy a XIII. kerületet választotta ?- Noha én eredetileg józsefvá­rosi vagyok, sok szál fűz a kerü­lethez, 1966—69 között a Raoul Wallenberg utcában laktam, most meg a munkám köt ide. Schiller Péter Szerénytelenség nélkül állítha­tom, hogy ahol most beszélge­tünk, az világszínvonalú létesít­mény, vezető a magyar autószak­mában. Márkakereskedésünk el­nyerte a TÜV Rheinland Europa védjegyét, rá egy évre pedig az ISO 9002 minősítést. Márkaszer­vizünk Közép-Európa legmoder­nebb Opel-szervize, e márka- szervizek között az első helyen zárta a tavalyi évet. Karosszéria­javító műhelyünk a Váci út 113. és a Fáy utca 43. szám alatti te­lephelyeken működik, autórobot húzatópadokkal és egyéb mo­dern felszerelésekkel. S mindez Angyalföldön, a volt üres grun- dokon.- Sokat költhet reklámra, vá­rosszerte találkozunk a nevével.- Szerintem a legjobb reklám- hordozó az elégedett ügyfél. Igyekszünk úgy dolgozni, hogy később is visszajöjjenek hoz­zánk. Ide, Angyalföldre! Róbert Péter Talált tárgyak az ügyfélszolgálaton Felejtettek már buszon kecskét is S zórakozottak, feledékenyek vagyunk, a nehezen átélt kánikulai napokban ki­váltképp. Elvesztünk kulcsot, táskát, ernyőt - s mi mindent még, nem is gondolnánk! Hogy aztán szomorúan konstatálva hiányu­kat, azon töprengjünk, mit is tegyünk most, tárgyaink által oly nagyon elhagyatottan. A fővárosban szinte mindenki a BKV Akácfa utcai talált tárgyak kezelőségét ke­resi fel először, ha azt reméli, valaki ráta­lált arra, amit ő elhagyott. Ahol néha még az első hallásra elképesztő kérdésekre is pozitív választ tudnak adni. Mint például annak is, aki a műfogsorát kereste, vagy egy buszon felejtett kitömött sast, esetleg dobozba zárt postagalambjait. De hagytak a járműveken már színes tele­víziót, műlábat, tolószéket, nyomozóku­tyát, aranyhörcsögöt, kecskét (!?), kerti törpét, hegedűt, cimbalomütőket is. Nyá­ron a strandcikkek, tavasszal, ősszel az esernyők, télen a kesztyűk, téli sporteszkö­zök jelentik a „slágert”. A legtöbben per­sze elveszett okmányukat, hitelkártyáju­kat. orvosi leleteiket, szemüvegüket, kulcscsomójukat, mobiltelefonjukat, tás­kájukat keresik továbbra is. (Címük: BKV, VII. kér.. Akácfa u. 18., tel.: 267-5299) Kevesen tudják, hogy az elvesztett dol­gaik után a kerületi polgármesteri hivatal központi és kihelyezett ügyfélszolgálati irodáin is érdeklődhetnek. A rendőrök, közterület-felügyelők is ide hozzák be a járőrözés során talált, vagy nekik leadott tárgyakat, de a piacokon, strandokon, hi­vatalokban, rendelőkben elhagyott holmik is többnyire ide kerülnek. A kerületi önkormányzat Béke téri ügy­félszolgálati irodáján - sok egyéb feladat­köre mellett - Sallai Mihályné (Katalin) foglalkozik a hivatalhoz bekerült talált tár­gyakkal.- Valóban nem sokan tudnak a hivatal­nak erről a „szolgáltatásáról”, ám vala­mennyi önkormányzat köteles ezzel is fog­lalkozni. Ha sejtjük, hol vesztettük el a tár­gyút, amit keresünk, célszerű rögtön a te­rületileg illetékes hivatal hasonló feladat­körű munkatársához fordulni. A becsületes megtalálóknak is ez ajánl­ható. Ha ismerik a tulajdonost, a talált tár­gyat természetesen neki visszaadni a leg­egyszerűbb, ha nem, akkor egy átvételre jogosult személynek (rendőrnek vagy a polgármesteri hivatal munkatársának) kell azt átadni. A polgármesteri hivatalban jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben a megtaláló jelezheti „tulajdoni szándékát” az esetben, ha a tárgyért a kötelező három­hónapos megőrzési idő alatt nem jelent­keznek. A tárgyat ezután használhatják, de még 9 hónapig, az egyéves határidő letel­téig el nem adhatják. Nagyobb értékű do­logra tulajdonjog nem szerezhető, találói díjra azonban igényt lehet tartani (ez a gyakorlat szerint a tárgy értékének 4 szá­zaléka). Ha a tulajdonos nem jelentkezik (és a tárgy a megtalálónak sem kell), a hivatal a bizományin keresztül értékesíti azt. Ha ké­sőbb a tulajdonos mégis jelentkezne, az ebből befolyt pénzből lehet kártalanítani. Az értékesítésre alkalmatlan tárgyakat a három hónap elteltével (a szemétégetőbe szállítva) megsemmisítik. Értékes, muzeá­lis tárgy esetén a lelet az államot illeti, a találói díjra azonban ekkor is igény tartha­tó.- Megtalált kulcscsomókból nagy a „készletünk”, ezeket azért a kötelezőn túl, akár egy évig is megőrizzük - mondja Sallai Mihályné. - Ha okmányok jutnak el hozzánk, a népesség-nyilvántartás adatai, vagy, ha nem kerületi a tulajdonos, az or­szágos lakcímnyilvántartó segítségével próbálunk a nyomára jutni, majd kiértesí­teni őket. A mobiltelefonok tulajdonosait a telefonközpontokon keresztül lehet fel­kutatni. Hozzánk is hoztak már be „külön­leges” tárgyakat, például lomtalanítás ide­jén egy még működőképes televíziót, vagy azt az értékesebb szőnyeget, amit, mint később kiderült, a költözködéskor vesztett el tulajdonosa. Nemrég egy par­kolóból négy darab dísztárcsát hoztak be hozzánk, rejtély, hogy miképpen marad­tak ott gazdátlanul. T. J. T. A metró-biztonságiak unatkozni szeretnének. ...Rendbontók azonban mindig vannak A biztonságiakat fotózni nem illik, miközben vi­gyáznak a metró utasaira „Lehel tér, az ajtók a bal oldalon nyílnak.” Kiszállok. Fölbaktatok a lépcsőn, terepszemlét tartok. Már látom is őket. Ketten vannak, sé­tálnak. Fürkészve figyelik az em­bereket. Fekete bakancs, sötétkék nadrág, világoskék ing, bordó ny akkendő, sötétkék dzseki. Olda­lukon gumibot, övükön adó-vevő. Jobb karjukon „METRO biztonsá­gi szolgálat” feliratú embléma, mellükön a jelvény. Az úriemberek István és Zoltán keresztnévre hallgatnak. Társak. Ugyan nem mindig, de elég gyakran vannak együtt szolgálatra beosztva. Jól ismerik egymást, számíthatnak egymásra, ha baj van. Az ok, hogy ki­ből miért lesz személy- és vagyonőr, változó. Van, aki nem talál más mun­kát és ez biztos állásnak számít a mai munka nélküli világban. István azért lett biztonsági ember, mert szereti fenntartani a rendet, és mert mindig történik valami hajnal négytől éjfélig. A metró területe az üvegfalon és -ajtón túl magánterületnek minősül (mivel a BKV Rt. tulajdona). A biz­tonsági emberek felügyelik és védik az rt. tulajdonában lévő berendezése­ket és tárgyakat, de elsődleges fel­adatuk a személyvédelem. Sokan nem tudják, hogy ők azért vannak, hogy bennünket, utasokat megvédje­nek például, ha gyanús alakok be­lénk kötnek vagy esetleg ki akarnak zsebelni. Sokan ferde szemmel néz­nek rájuk, naplopóknak tartják őket, hiszen egész nap más dolguk sincs, csak fel-alá sétálnak és bámészkod­nak. Csak akkor csodálkoznak el né- hányan, amikor a két egyenruhás fér­fi futásnak ered, mert a túloldalon a kijáratnál egy ittas ember üvöltözik és a mellette elhaladókat inzultálja. Némi huzavona után „leszerelik” és kitessékelik a metró területéről. Zoltán szemüveges, csöndes, visz- szahúzódó típus, de ha gond van, ha­tározott fellépésű. Nem csak a két méter magas „izompacsirták” ko­paszra nyírt fejjel a jó biztonsági em­berek. Bár kétséget kizárva ijesztőb­bek már első ránézésre is. Mivel fegyvert nem viselhetnek (mert az sokkolná az utasokat), ezért sokszor előny az ilyen külső. De nem feltét­len követelmény. Néha fontosabb a jó emberismeret, ugyanis nem árt, ha az őr ki tudja számítani, hogyan fog reagálni a „problémás” ember a kö­vetkező pillanatban, valamint tudni kell a „nyelvén” beszélni ahhoz, hogy meggyőzhessék: jobb, ha béké­vel távozik. István és Zoltán egy véleményen vannak. Mindketten a legnagyobb problémának azt tartják, hogy az ál­lampolgárok nem veszik komolyan az utazási feltételeket és nem tisztelik sem egymást, sem a biztonsági őrök munkáját. Pedig elég fárasztó napi húsz órán át figyelni és rendre utasí­tani a szabálysértőket, a rongálókat. Vannak, akik úgy gondolják, nyugod­tan ehetnek, ihatnak, szemetelhetnek, kivagdoshatják az üléseket, graffiti firkákat rajzolhatnak a szerelvények­re, cigarettázhatnak, ittasan zaklat­hatnak másokat, a kutyáikat póráz, szájkosár nélkül utaztathatják, ordí­tozhatnak, szétverhetik a jegykiadó automatát - s mindezt büntetlenül te­hetik, pusztán szórakozásból. Mivel a biztonságiaknak nincs jo­guk igazoltatni, előállítani, megbilin­cselni - csak közbelépni és megaka­dályozni -, ezért az elkövetők gyak­ran szemtelenek, arrogánsak és sérte­getik a biztonsági szolgálat embereit. De van olyan is, aki még ennél is vakmerőbb és megüti vagy megpró­bálja megütni az egyiküket. Ilyenkor az őr visszaüthet, ezért tanítanak ne­kik önvédelmet a ?>-A hónapos tanfo­lyamon. Sok biztonsági ember nem veszi komolyan a munkáját, rázósabb helyzetekben nem úgy jár el, aho­gyan az elvárható lenne. Vagy mert túl felelőtlen, vagy mert úgy gondol­ja, ennyi pénzért nem kockáztat, hi­szen lehet, hogy a rongáló duhajko- dónál lőfegyver vagy kés van.- Ha több kettőnél, kénytelenek va­gyunk megvédeni magunkat. Inkább az ügyész vizsgálja az esetet, sem mint hogy hatan vigyék a koporsómat - magyarázza István meggyőzően. Gyakran a „mezei” utazókkal sem könnyű, hiszen nem tudnak az utazá­si feltételekről, mert nem olvassák el, vagy ha igen, akkor sem veszik fi­gyelembe. Például a legegyszerűbbet sem tartják be, nevezetesen azt, hogy a metró egész területén és a szerelvé­nyekben tilos enni, inni. Ugyanis egy hirtelen fékezésnél könnyen előfor­dulhat, hogy a mellettünk ülő nyaká­ba öntjük a jéghideg Coca-Colát, vagy a fehér ingén landol a ketchu- pos hamburger. Ha megtörtént a baj, jön a szóváltás, az anyázás és - em­bere válogatja - jön a bunyó, és ha nincs a közelben biztonsági őr, a dol­gok csúnyán elfajulhatnak.-Az emberek nem tudnak újabban közlekedni. Régebben ez nem így volt, most egyre jobban kezdünk „elbalkánosodni”. Az utasok türel­metlenek, tolakodnak, egymás lábára lépnek, a fiatalok, a férfiak nem ad­ják át az ülőhelyüket. A szabályzat például azt is előírja, hogy aki háti­zsákkal közlekedik a szerelvényben, vegye le a hátáról, hogy ne zavarjon másokat..., na, és ki tartja be? Csak nagyon kevesen - sorolja István az előírások töredékét, miközben sze­mét rajta tartja a terepen. Kerékpárral sem lehet metróra szállni, mégis naponta többen meg­próbálják. Amikor az őrök feltartóz­tatják a besurranni kívánót, felhábo­rodik, zaklatásnak veszi. A kutyatulajdonosok legtöbbször szájkosár nélkül akarják utaztatni ku­tyáikat. Ez is tilos. A szabályzat nem tesz különbséget kis és nagy kutya között. Persze a „zseb” kutyákra pici fejük miatt nehéz szájkosarat rakni, ezért ezeket ölben kell vinni. Mintha rendelésre jönne egy ma­gas, intelligens tekintetű fiatalember, skót juhász fajtájú kutyával. Termé­szetesen szájkosár nélkül. Az „embe­reink” oda lépnek: „Jó napot kívá­nok. Megkérjük, rakja fel a kutyára a szájkosa­rat vagy ha nincs, legyen szíves hagyja el a metró területét.” - mondja Ist­ván ma már harmadjára ezt a szöveget. A srác először meglepődik, de aztán kivágja magát, ő nem utazik, csak átmegy a másik kijárathoz, ott találkozik, a barátjával. Akkor sem lehet - mondja Zoltán - menjen a felszínen. De a fiú nem akar. Mentegetőzik, magya­ráz, nem is az övé a kutya, hanem a szomszédé... A két őr megunja. Most az egyszer átmehet, de szedje a lábát (a kutya is), mert ha meglátja a „nagyfőnök”, lesz itt nemulass. Kicsit arrébb a „suszterbódé” ár­nyékában egy nem túl rosszul öltö­zött, alkoholgőzben úszó férfi úgy döntött, ideje lefeküdnie és kipihennie fáradalmait. Végignyúlva a kövezeten kis szatyrát párnaként használva jó­ízűen alszik. Épp hogy nem horkol... István odalép, emelt hangon, ud­variasan megkéri, legyen szíves fel­kelni és távozni. A pasas nem hallja, nem érti. Az őr megrázza a vállát, ébresztgeti. A férfi nyitogatja a sze­mét, hunyorog, motyog és nem bol­dog, amiért a legszebb álmából az egyenruhás fölriasztotta. Úgy dönt, nem áll talpra, sőt átfordul a másik oldalára. Ennél a pontnál nincs mese, a szép szó már nem elég. A biztonsá­gi ember megragadja a vállát, felül­teti, a pasi tiltakozik, a kezével hado­nászik, de túl gyenge és kába. A hó­na alatt átnyúlva István hatalmasat ránt rajta és már talpon is van. Kicsit tántorog, zavartan pislog, kezd ébre­dezni, kinyílni a csipája. Felháboro­dik, mondja a magáért. A két őrt nem hatja meg a duma. Szépen kikísérik az üvegajtón túlra. Nem telik el öt perc. Rossz külse­jű, borostás, napok óta másnapos, „agyongyűrött” férfi cigarettázva, la­zán korzózik, vagyis korzózna az Ipoly utca felől. Az őrök megállítják: „Nem olvasta a kiírást? Itt tilos a do­hányzás! Fáradjon ki, ott szívja el vagy nyomja el!” - hiába az udva­rias felszólítás, a férfi utálkozva mé­ri végig őket, tüntetőleg beleszív idő­közben már csikké zsugorodott ciga­rettájába és az arcukba fújja a füstöt, majd, mint aki nem hallotta - kike­rülve őket tovább akarja folytatni az útját. Azt hiszi, megúszhatja. Az őrök újra az útját állják, a kijárat fe­lé terelgetik. Szemmel láthatólag a férfi kötekedő kedvében van, arro­gánsán visszaszól, tuszkoltatja ma­gát kifelé. Provokálja az őröket, majd amikor azok a karjánál fogva „segítik” a kifelé haladásban - kiké­ri magának mondván: „Vegye le a kezét rólam! Ne nyúlkáljon! Rendőrt hívok!” Este fél hét van. A csúcsforgalom­nak lassan vége. Még öt óra van hát­ra őreink mai szolgálati idejéből, amit unatkozva szeretnének eltölteni, de ez csak hiú ábránd, ugyanis min­dig jön valaki, aki nem akar „leszok­ni” a dohányzásról vagy kerékpárúi­nak hiszi a biztonsági sávot, és min­dig lesz valaki, aki annyira otthon ér­zi magát, hogy meg is ágyaz... Szoboszlai Éva 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents