XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. július / 9. szám
/ ■ Hírnök 2000. julius ) Három kovács egy kovács Angyalföldi dinasztia az izzó vas fényében Több neki a könyvtár munkahelynél Találkozás Szabómé Richlich Ilonával Messze elhallatszik az üllőn koppanó kalapács hangja. A kovács muzsikál, zeng belé az udvar. A zenét nóta kíséri. így tanulták ezt a fiatal kovácsok Vörös István mestertől, aki öt évvel ezelőtt olykor négyezerszer is meglendítette a három és fél kilós kalapácsot a napi tizenkét órás munkaidőben. A vas ez a kemény csökönyös anyag a kovácstűznek és az erős kézben tartott kalapácsnak engedelmeskedett. A tenyér is megedződött az erős markolástól. A felém nyújtott kezét mégis könnyűnek és puhának érzem. A nehéz szerszámot már letette, de az alkotásról nem mondott le. Fest, rajzol, ír, mindezt csak úgy magának teszi a szép iránt fogékony kovácsmester. Apáról fiúra száll az autóru- gó-javító és készítő kovácsmesterség a Vörös családban. A Fáy utcai műhelyben a família harmadik generációja dolgozik. A nehéz mesterség iránt érdeklődő idősb Vörös István 13 éves korától kovácsnak tanult. A második világháborút követően már önálló autórugó készítő kovácsműhelye volt a Váci út 64-ben. Akkoriban főleg hintórugót készítettek, hiszen kevés autó közlekedett az országban. „Az ördög nem alszik, javíttassa rugóit, míg nem késő” hirdette a műhelyt a Nyugati pályaudvar közelében levő egykori Ilkovics büfé tetején elhelyezett reklámtábla. Beszélgetőtársam, ifjabb Vörös István kovácsmester jelenlegi reklámkártyáján nemcsak a grafika maradt meg, hanem ez a felirat is. Megmaradtak azok az emlékek is, amelyeket gyermekként szerzett édesapja műhelyében. A leg- kedvesehb élmények között említi a kovácsok ebédjét, a forró vason sütött tojásrántottát és a pirítóst. A kétkilós kenyeret hosszában elvágták, majd a kivágott szeletet szalonnával és hagymakarikákkal megszórták. Ráfektették az ülőre és a tűzön felizzított vasat a kenyér fölött többször végighúzták. Istvánnak gyermekként tetszett a műhelybeli életforma, mégis hosszú ideig eszébe sem jutott, hogy átvegye a stafétát édesapjától. A Bolyai Gimnázium elvégzése után mindenáron magyar-történelem szakon szeretett volna továbbtanulni. Próbálkozásait több okból kifolyólag nem követte siker, mégis a mai napig büszke arra a tudásra, amit évtizedek alatt, mint kovácsmester saját erejéből megszerzett. Előfordult, hogy a külföldön tartózkodó ismerősei egy értelmiségi társaságban irodalmi vitába bonyolódtak, majd amikor nem sikerült azonosítani az idézett verssor szerzőjét, az éjszaka közepén felhívták Istvánt. Cyranót fejből tudja, az idézetet, amelyet hitvallásának tekint, szintén ebből a műből mentette: „Tudom nem vagyok tölgy, és nincs bükk természetem, de egyedül növök, ha már magasra nem.” A Magyar Hirdetőnél eltöltött öt év munkaidő után a segédmunkásból menedzserré avanzsált 23 éves fiatalember úgy döntött kipróbálja a kovácsmesterséget az édesapja műhelyében. 1967-ben, amikor elkezdett dolgozni még csak kovácssegéd sem lehetett, hiszen nem volt ilyen ipari képzés a felnőtt oktatásban. Kilenc év gyakorlat után mestervizsgát tett a Rigó utcai vasipari központban, Guth Lajosnál, a híres kovácsmestemél. Ma már igen kevés kovács van az országban, szám szerint alig kétszáz, jegyzi meg beszélgetőpartnerem, aki a mestervizsga bizottságnak jó ideig tagja, majd megbízott elnöke volt. A bizottság négy éve megszűnt.- Aki az elmúlt tizenöt évben kovácsmester-vizsgát tett, az nálam vizsgázott- mondja némi keserűséggel a hangjában ifjabb Vörös István. A fejlett technika kiszorította a manuális munkát, gondolnám, ha az udvaron nem találkozom Horváth Zsolttal, aki Pécsről érkezett az ország egyedüli autórugó-készítő műhelyébe. A fiatalember úgy döntött, megéri a fáradtságos utat megtennie, hiszen csak egy autórugó tört el, vagyis anyagilag is igencsak megérezné, ha a gyárilag elkészített egész köte- get kellene kicseréltetnie. Vörösék javításokkal foglalkoznak, kézzel végzik a méretlevágásokat és a beíveléseket, hogy a rugólapok a lehető legprecízebben illeszkedjenek egymáshoz. Ifjabb Vörös István fia, Attila, ugyancsak azzal a rövid nyelű 3,5 kilós kalapáccsal dolgozik, mint évekkel ezelőtt édesapja. A Franciaországból behozott speciális rugóacél megmunkálása igen komoly fizikai munka. Annak ellenére, hogy az autóforgalmazók az új személygépkocsik rugóira sem vállalnak garanciát, Vörösék egy éven keresztül jótállnak munkájukra. A lakatos végzettségű harmadik generációs Vörös Attila papíron nem tudott kovácsmesterré válni, mert ez a fajta képzés időközben megszűnt. A szakmai elhivatottság mellett Attila örökölte a második világháború előtti üllőt, a szemhajlító gépet, amelyet a nagyapa tervezett 60 évvel ezelőtt. A nyári forróságban ég a kovácstűz, sikít a köszörű, miközben a házigazdák végigkalauzolnak Fáy utcai „birodalmukban”. Különböző formájú fogók sorakoznak egymás mellett, társaságukban egyelőre pihennek a 8 és 10 kilós kalapácsok. A hagyományos műhelyben a fúrógépen és a köszörűn kívül nincs más elektromos gépezet. A kemény munkaanyag edzését viszont 1000 °C-os elektromos kemencében végzik. Attila reggelente Pécelről érkezik, de István veje a műhely melletti házban lakó Czagler Tamás is a családi vállalkozásban dolgozik. Tamás és felesége Ildikó néhány nap múlva második gyermekük világrajövetelét várják. Vörös István soha nem volt vagyonos, az igazi kincs számára négy gyermeke és négy unokája, s úton az ötödik, Ildikó gyermeke. Nemrég egy német állampolgár érkezett a műhelybe, Ausztriában a magyar határ közelében tört el személyautójának az egyik laprugója. A határnál levő információs irodánál Vörös István budapesti címét adták meg a hazánkba érkező külföldinek. A férfi útközben Budapest felé hét helyen érdeklődött, hová vigye az autóját javítatni. Mindenhol ugyanazt válaszolták: Vörös Istvánhoz a Fáy utcába. A mester évek óta fáradozik azon, hogy a kisvállalkozók érdekeit .képviselje a különböző fórumokon. Az angyalföldi ipartestület alelnöke volt, az ipartestületek budapesti szövetségében jelenleg is a felügyelő és etikai bizottság elnöki funkcióját tölti be, az összevont kamarákban az ellenőrző bizottságban tevékenykedik. Hárman dolgoznak a családból a vállalkozásban, egy alkalmazottat megtartott magának a mester. Már-már ő is családtaggá vált az eltelt tíz esztendőben. Persze a kovácsnak kell a segítőtárs, mert „egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács és három kovács egy kovács”. A kovács nem dolgozik teljesen zárt helyiségben, fölötte nem lehet mennyezett, mert pattog a revének nevezett anyag, amely a vason keletkezik a melegítésnél. Nyáron a meleg, télen a hideg teszi próbára a kovácsokat. Ennek a kihalófélben levő szakmának az emberközeli szépségét Vörös István kovácsmester szavaiból értem meg:- Tél volt. Izzadtam, ahogy álltam a műhelyben az előttem lobogó kovácstűznél, miközben a hátamra ráfagyott a ruha. A vizesvödörbe belenyomtam az izzásig felmelegedett vasat, hogy mosakodhassak. Az egyik legkeményebb anyag a vas engedelmeskedett az emberi kéznek. Gajdos Erzsébet M eséli, már 9-10 évesen elkezdte a könyvtárosi munkát. Nem játékból. Komolyan. Talán nem túlzás azt hinnem, elhivatottságból, hiszen az egész gyönyörű, megszakítatlan életpályája ezt bizonyítja.- Örkényben, a falumban, a tanácsházán két szekrényben sorakoztak a könyvek, azokból lehetett a helyieknek egy héten egyszer kikölcsönözni. Az egyik tisztviselő kezelte a szekrények kulcsát. Látta az érdeklődésemet. Nesze, nyomta kezembe a kulcsot, szolgáld ki a barátaidat. És azok jöttek is, én meg egy füzetben gondosan vezettem, kinek mit adtam ki és visszahozta-e rendesen. Tehát az emlékezés alapjainál kezdtük el a beszélgetést Szabóné Richlich Ilonával a Dagály utcai Szabó Ervin Könyvtárnak abban a szobájában, ahonnan ő néhány hete még a XIII., a IV. és XV. kerület könyvtárait igazgatta, lévén ő Dagály utcai székhellyel e három kerület FSzEK-régióve- zetője. 38 éves szolgálat után, amelyet ennél a fővárosi könyvtárhálózatnál dolgozott végig sorra lépegetve a szakma lépcsőfokait, s magába gyűjtve e hivatás minden tudását-ta- pasztalatát, ez év május 1-jén nyugállományba vonult. Nyilvánvaló azonban, lesz még lehetősége a jövő könyvtárügye és könyvtárosnemzedéke érdekében továbbadnia és kamatoztatnia csaknem négy évtizedes munkájának gyümölcsét.- Könyvtárban vagyunk, s okkal idézhetjük a költő könyvtárban támadt gondolataiból: „Rakjuk le hangyaszorgalommal, amit / Agyunk az ihlett órákban teremt.” Talán önre is vonatkoztatható e poétái parancsolat, hiszen szellemi és gyakorlati értelemben teremtő lény volt mindig.- Kétségtelen, hogy nem volt hiábavaló ilyen nagy könyvtárhálózatban eltöltenem ennyire hosszú időt. Már középiskolás koromban elkezdődött az ismerkedésem a Szabó Ervin Könyvtárral, hiszen, mint a legtöbb budapesti diák, magam is innen szereztem be az olvasnivalómat. És miután megkaptam a diplomámat az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem könyvtár-magyar szakán, az utam ismét egyenesen a Szabó Ervin Könyvtárba vezetett, csakhogy akkor már mint a munkatársuk. Sokféle oldaláról ismerkedtem meg e hálózat tevékenységével. Akkoriban a főváros 22 kerületében mintegy száz kisebb-na- gyobb fiókkönyvtára működött. Én Zuglóban, majd Sashalmon lettem az egyik fiók vezetője, ezután a központban a hálózati és felügyeleti osztályon állományfejlesztési tudományos munkatársi megbízást kaptam, később főosztályvezetővé léptem elő, és sorolhatnám még milyen minőségben és beosztásban dolgoztam.- Mindez sokféle nézőpontból világította meg önnek a könyvtárosság nevelői lehetőségeit?- A 70-es évek körül szép és izgalmas időszak bontakozott ki. A Szabó Ervin különösen nagy prosperitást élt át. Közel 40 új könyvtár nyílt meg, köztük sok nagy, s én ebben a folyamatban részt vehettem. Még a távolabbi peremterületekre is eljutott a könyv az úgynevezett bibliobuszok révén. Autóbuszokból is lehetett könyveket kölcsönözni.- Hogyan jutott el a mi körünkbe, Angyalföldre?- 1989-ben költöztem ide a kerületbe. Akkor jött el a rendszerváltozás, amely nagy változást hozott a Szabó Ervin Könyvtár számára is. Megcsappant a fővárostól kapott évi költségvetés, s ezáltal fontossá vált a kerületi önkormányzatokkal tartott kapcsolat, mivel tőlük számíthattunk támogatásra. Azon kívül magunknak, az egyes könyvtáraknak kellett pénzforrások után nézni, s ez a körülmény a központi irányítást meglehetősen leépítette. Én saját kérésemre kerültem a XIII. kerületi főkönyvtári hálózat élére.- Volt erre valamilyen különleges oka?- Ez itt egy új könyvtár volt, 1983-ban nyitott. De a kerület maga is vonzónak látszott. Már korábban, szakfelügyelő koromban a szélesebb áttekintésem folytán feltűnt, hogy itt egy könyvtárbarát önkormányzat működik. A valóság ennek nem is mondott ellent: igazán remek kapcsolat alakult ki a felső vezetőktől a közművelődési munkatársakig valameny- nyi illetékessel.- Miben nyilvánult ez meg?- Az önkormányzat partner volt abban, hogy a kerületben egy kivételével, amelynek az állapota már megmenthetetlen volt, nem kellett sem kisebb, sem nagyobb könyvtárat, becsuknunk a gazdasági helyzet nagyfokú megromlása miatt. Itt 7 könyvtár maradt fenn, ennyi egyetlen másik kerületben sincs. A maga helyén egy kicsi és korszerűtlen könyvtár is fontos szerepet tölthet be, mindaddig, amíg olvasói igény mutatkozik a könyvállomány iránt, mert távolabbra már nem mennének el érte. Ehhez a megtartó törekvésünkhöz adta a 23 helyi önkormányzat közül a XIII. kerületi a legtöbbet. A könyv-, illetve a dokumentum- állomány beszerzésére fordítható pénz fele nálunk a helyi önkormányzattól származik. És mellettünk áll az önkormányzat azzal a szemléletével is, ahogyan beintegrálja a könyvtárainkat a saját közművelődési hálózatába. Nem igen van olyan rendezvény, megmozdulás, amelybe bele ne vonnák a könyvtárainkat, így a lakosság tudatában mi szorosan idetartozunk.- A könyvtár azonban elsősorban mégis csak az olvasási igény fenntartására és kielégítésére szolgál, nemde?- Valóban, mi akkor tudjuk igazolni a létjogosultságunkat, ha sok az olvasónk, csakis ez indokolhatja a ránk fordított törődést is. A főváros területén lévő összes könyvtárunkat igénybevevők száma 8 és fél százalékos a lakosság számához viszonyítva, a XIII. kerületben ez az arány 10 százalékos. Vagyis minden tizedik lakos valamelyik kerületi könyvtár tagja. De persze ebből a szempontból sem mellékes, hol, milyen szolgáltatást nyújt valamelyik könyvtárunk. Az Újlipótvárosban például sok az idős ember, akik nem tudnak utazni, de mert igényes közönség, angol, német, francia és más idegen nyelvű könyveket is kíván olvasni. Ezért a Pannónia utca 40-ben található a legnagyobb számú idegen nyelvű állományú könyvtárunk, s az ott igen jól megy. Ugyanezt a könyvállományt a Dagály utcába próbáltuk átvinni, s ott nem volt rá az előbb említett megközelítő érdeklődés sem.- A Dagály utcai könyvtár azonban - éppen alkalmunk van most itt jól körülnézni - az igazi büszkeségünk, különösen a közelmúltban történt felújítása és korszerűsítése óta. Önnek az ide vezető folyamatban igen számottevő szerepe volt. Milyen érzés ezt itt hagy ni? Egyébként is, önmagáról sokkal kevesebbet szól, mint a szeretett könyvtáráról.- Mindig is igyekeztem fiatal kollégákat a fejlődésükhöz és az érvényesülésükhöz segíteni. A Tömöri közben lévő gyermekkönyvtár vezetésével egy 23 éves kolléganőt bíztam meg, s ő megfelelt a bizalmamnak, mert azóta is ott dolgozik. Az itteni könyvtárnak a vezetője is nálunk kezdte gyermekkönyvtárosként, s elmondhatom, ma már mindent tud, amit egy könyvtárosnak tudnia kell.- S ugye, ma már többet kell tudnia, mint amikor ön kezdte, és sok tudást kellett azóta önnek is elsajátítania?- Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az itt töltött tíz évembe beleesett nálunk a médiatár, a számítógépes szolgáltatások, az internet, a video, a CD-lemez és CD-ROM megjelenése és használata, ugyanolyan súllyal, mint a könyveké. Mára már megszoktuk, hozzátartoznak a könyvtárhoz, a tagjaink az információhalmazt a könyvtártól is igénylik, s ez túlmutat a kerületen, a kedvéért Soroksárról is idejárnak. A könyvtárosnak pedig ezen eszközök szakembereivé is kell válniuk. A könyvtárosi szaktudás is differenciálódik. Van egy földrajzi szakrészlegünk is többezer térképpel, útikönyvekkel, tudományos munkákkal. Egy könyvtár-földrajz szakos kollégánk kezeli és ássa bele magát ebbe a speciális szolgáltatásba. Hogy mennyire kapós cikk ez, arra van egy sztorim. Sikerült eljutnom Kínába. Valahol az utunk során hallom, hogy két útitársam beszélget. Azt mondja az egyik: - Minden könyvtárban azzal igazítottak útba, hogy Kína-be- dekkert a Dagály-könyvtárban találok. De ott meg azt mondták, hogy elvitte valaki az utolsó példányt. Nagyon meglepődtek, amikor hozzájuk fordultam: - Elnézést kérek, az én voltam, látják, itt van nálam, ha kell, használják. De azért jól esett, hogy egy kedves olvasót kiszolgálhattam Peking határában is. S. Gy. i--------------------------------------------------------------------------------1 Elismerés ifjú sportolóinknak ! Dr. Tóth József polgármester hivatalában fogadta a Budapes-! | ti Honvéd-LNX Vívó Szakosztályának junior sportolóit és j 1 edzőjüket, Bemát Zoltánt. Varga Katalin, Varga Gabriella, Jeszenszky Szilvia és Fónay i j Barbara az elmúlt évi - Portugáliában rendezett - junior vívó Eb- j j n csapatban II., valamint egyéni II. és V. helyezést értek el. A [ i 2000 áprilisában Chicagóban rendezett junior vb-n tőrcsapatban i í ezüstérmet szereztek és egyéniben is kiemelkedően szerepeltek.! [ A kerület polgármestere a fogadáson méltatta a fiatalok kiemel- j j kedő hazai és nemzetközi eredményeit, majd pénz-, valamint j 1 tárgyjutalmakat adott át. A felkészítésüket irányító edző dísz-1 ! plakett és pénzjutalom elismerésben részesült. A lányok valamennyien a Csata Diáksport Egyesület színeiben j i kezdtek vívni Bemát Zoltán edző - aki a kerület képviselője is - i ! irányításával. Szilvia és Barbara XIII. kerületi általános iskolában ! j tanultak és jelenleg is kerületünkben laknak. Valamennyien rémé- j i nyekkel utaznak a Portugáliában rendezendő felnőtt vívó Eb-re, i i amelyet július 4—10. között rendeznek. A kovácstűz látványa ma is megérinti Vörös Istvánt. Fia, Attila szívesen veszi édesapja és mestere jótanácsait A nyugállományba vonuló Szabóné Richlich Ilonát (középen) köszöntik, de még nem búcsúztatják: Szamosi István bizottsági elnök, Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, dr. Aradi Zsoltné és Kovács Piroska közművelődési főtanácsosok
