XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. január / 1. szám
Nyolc év elteltével ismét megjelent a Magazin Holding kiadásában az „Új Kortárs Magyar Színészlexikon”. A mai időkben még nagyobb szükség van olyan könyvre, amelyben a színházszeretők megismerhetik kedvenc színjátszóik adatait, fényképét, hiszen színművészeink, előadóművészeink ismertségének fő segítője, a Televízió - talán gazdasági okokból - egyre kevesebb tv-játékot, színházi közvetítést ad. A kötetben közel 1500 Magyarországon élő színművész adatai és fényképe található. A kötet szerzői maguk a művészek. Ők írták az adatokat, amelyek ismertetik a művész korát, iskoláit, szakmai életútját. A könyv felsorolja színészeink színházi alakításait, film- és tv-szerepeit, valamint művészeink egyéb tevékenységét. Van közöttük rendező, színműíró, zeneszerző, festőművész, költő, egyetemi tanár. Lehetőség szerint közöljük a művészi munkát elismerő kitüntetéseket is. A szerkesztési munka fő alapelve az volt, hogy a lexikon a lehetőségek szerint hiteles legyen, valós adatokat közöljön. Ezért mindenekelőtt azoknak szeretnénk köszönetét mondani, akik ebben segítettek: akár azzal, hogy pontos adatokat írtak magukról, akár azzal, hogy gondosan kijavították az általunk írt szöveg hibáit, vagy szóban pótolták a hiányosságokat és méltányolták a szerkesztői munkát, odafigyelésükkel segítettek. Az adatgyűjtés 1998 márciusától 1999 márciusáig tartott. A szerkesztő és munkatársai igyekeztek lehetőségeik szerint alapos, hiteles munkával kifejezni tiszteletüket színésztársadalmunk iránt. H. Fábri Magda szerkesztő és Szilárd Gábor kiadó Mindennapos kiszolgálónk a szinkronművészet, a moziban s mindenekelőtt a televízióban a mi számunkra a nagy számban özönlő külföldi filmek magyar lelkét adja, miközben nem veszítheti el az eredeti nemzeti karakterét sem. A magyarrá átlényegülé- sükhöz azonban kiváló ráérző művészeink sokasága kell. Ók eltűnnek a filmkép mögött, viszont kétszeres és mégis észrevétlen jelenlétük varázsereje, ha valóban művészi, a hangjukban, a beszédükben rejlik. Őket állítja szellemi reflektorfénybe a most megjelent Magyar hangja... A szinkronizálás története című könyvében Dallos Szilvia, aki színpadi és filmszereplésein át eljutott a legfoglalkoztatottabb, legismertebb és legér- tőbb szinkronszínészek élvonalába. Köztük él, velük dolgozik, közelről, kívülről- belülről ismeri őket. És emellett - több könyve és sok riportja jelent már meg - írni is élvezetesen tud, tehát mintegy a krónikásuk, portrérajzolójuk és sztorimesélőjük is ebben a kötetében. A Nap Kiadó jól ismerte fel az olvasó kíváncsiságát a rendszeresen más testében is rejtező és onnan megszólaló népszerű színművészeink, kiváltképp az olyan, szinte „összenőtt” párosok iránt, mint például Kojak és Inke László, Derrick és Szabó Gyula, Esmeralda és Nyírő Bea, Tony Curtis és Sztankay István, Roger Moore és Láng József, Jack Lemmon és Zenthe Ferenc, Woody Allen és Kern András, Annie Girardot és Dallos Szilvia. APRÓHIRDETÉSEK □ APRÓHIRDETÉSEK Lakását, házát, telkét (Budapesten és környékén) a legmagasabb piaci áron, amerikai módszerrel cca. 4-8 héten belül eladom, befektetésként megvásárolom. Ezzel egyidőben ingatlanvásárláshoz ingyenes segítséget nyújtok. Teljes körű ügyintézés. Díjfizetés sikeres eladáskor. Aktuális kínálat az interneten: www.ingat- lan.cc. Ingyenes zöldszám: 06-80-200-630, GSM: 06- 20-955-4860 Külföldi és belföldi vevőinknek keresek felújított és felújítandó lakásokat, építési telket. Aktuális kínálat az interneten: www.ingatlan.ee. Ingyenes zöldszám: 06- 80-200-630, GSM: 06-20-955-4860 MUKOROM és francia manikűr készítés az Oktogontól 5 percre. Kiváló minőségű alapanyagokkal és 10% kedvezménnyel várom kedves vendégeimet a Broadway Stúdióban a Zichy Jenő u. 34-ben. Telefon: 302-7739 (Niki). EDDZEN KÉNYELMESEN OTTHON! ANGLIÁBAN VÉGZETT FITTNESEDZŐ MAGÁNEDZÉST VÁLLAL HÖLGYEK RÉSZÉRE. TELEFON: 06-20- 972-1115 _______________________________________ H ŰTŐGÉPSZERELŐ GYORSSZOLGÁLAT A KERÜLETBEN. Hűtőgépek, fagyasztók javítása garan- ciávai, hétvégén is. Telefon: 420-4659, 06-30-9-422-946 DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS! XIII. KERÜLETI GYORS- SZOLGÁLAT. Wc-k, csatornák, fürdőszobai lefolyók, mosogatók falbontás nélküli, gépi tisztítása azonnal, garanciával. Zsírtalanítás, gyökértelenítés! Hétvégén is. Telefon: 228-6193, 06-30-9-210-948 ____________ H AJDÚ VILLANYBOJLEREK SZERVIZE A KERÜLETBEN. Szerelés, javítás, vízkőtelenítés. Bejelentés napján, hétvégén is. Telefon: 420-8883_______________ P ARKETTACSISZOLÁST, lakkozást vállalok. Barabás Jenő kisiparos. XIII., Visegrádi u. 38/B. Telefon: 349-4899 DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS S.O.S. REÁLIS ÁRON. NON-STOP. GARANCIÁVAL. TELEFON: 204-4922, 06-20-9-372-678_________________________________ Kér em, jegyezze fel! Hajdúsági automata és hagyományos mosógép, centrifuga, vízmelegítő villanybojler szakszervize. Csehák, rádiótelefon: 06-30-9-410-668 TAPÉTÁZÁST szobafestést, mázolást kedvező áron vállalunk takarítással, bűtortakarással, parkettacsiszolással is. Telefon: 220-8972. mobil: 06-30-9-191-125___________ K ÉP és KÉPKERET javítását és teljes körű gondozását vállaljuk. REPARÁTORMŰHELY: 1133 Bp., Pozsonyi út 54. (alagsor). Telefon: 349-6854__________________ N UMIZMATIKA, emlékérmék, forgalmi pénzek cseréje. Értékbecslés, szaktanácsadás. 1133 Bp., Pozsonyi út 54. (alagsor). Telefon: 349-6854_______________________ N agy gyakorlattal rendelkező közös-képviselő további társasházak képviseletét vállalja. Teljes számítógépes rendszerrel dolgozik. Feladata elvégzéséhez teljes ipari háttérrel, megfelelő szakembergárdával rendelkezik. Ezen túlmenően betéti társaságok teljes könyvelését, ügyintézését vállalja. Érdeklődni hétfőtől csütörtökig 9-13 óráig a 339-9975, egyéb időpontokban a 350-8194-es telefonon, napközben DUGULÁS-ELHÁRÍTÁS gyorsszolgálat naponta, garanciával. XIII. kerületieknek 20% kedvezmény. Telefon: 285-3801, 06-20-9-176-716 HÁZTARTÁSIGÉP-SZERVIZ ANGYALFÖLDÖN. MOSÓGÉPEK, HŰTŐGÉPEK, HŐTÁROLÓ KÁLYHÁK ÉS VILLANYBOJLEREK JAVÍTÁSA. 8-20 ÓRÁIG, 2 ÓRÁN BELÜL, SZOMBATVASÁRNAP IS. HALMOS FERENC. TELEFON: 3297988,359-9387, 06-30-94-94-701 ___________________ Va rrógépjavítás a helyszínen, garanciával. Telefon: 3970246,06-70-313-1414_____________________________ HŰTŐGÉP ÉS FAGYASZTÓ JAVÍTÓ ANGYALFÖLDI GYORSSZOLGÁLAT. GYORSASÁG, PRE- CÍZSÉG, MEGBÍZHATÓSÁG. MINDEN NAP 6-22 ÓRÁIG. TELEFON: 420-7574, 06-30-9-334-336_______ D UGULÁS-ELHÁRÍTÁS ANGYALFÖLDI GYORS- SZOLGÁLAT. Falbontás nélkül, azonnal, garanciával. WC-k, csatornák, mosogatók, fürdőszobák zsírtalanítása korszerű gépekkel, több évtizedes gyakorlattal. Telefon: 227-7210, 06-30-9-400-748 MOSÓGÉP ÉS HŰTŐGÉP JAVÍTÁS MÁRKA- SZERVIZES TAPASZTALATOKKAL, HÉTVÉGÉN IS, GARANCIÁVAL. TELEFON: 243-7909, 06-30-9-319-955 ________ OR ION, VIDEOTON és más típusú színes tévé javítás kiszállással, garanciával. Telefon: 369-6047, 06-30-9-649- 463____________________________________________ ÜVEGEZÉS, TÜKÖR, KÉPKERET. XIII., Teve u. 47., XIII., Tömöri u. 9. Üvegezés helyszínen is. Telefon: 3396037,06-20-9-218-219 ________________________ H ŰTŐGÉPEK, FAGYASZTÓK szakszerű helyszíni javítása (hazai és külföldi márkák, 2-50 évesig) GARANCIÁVAL, HÉTVÉGÉN IS. BODROGI GÁBOR. Telefon: 291-5108, 06-20-9-354-924_________________ M EDI-DOM Bó'rgyógyászat, dr. Dinnyés Mária. Bőrbetegségek kivizsgálása és kezelése, allergológiai vizsgálatok fogászati anyagokkal is, belgyógyászat, labor, ultrahang, bioptronlámpa-kezelés, lézerkezelés, diatermiás, fagyasztásos eljárások. XIII., Gyöngyház u. 2. I. em. 4. Rendelési idő: kedd, csütörtök 16-18 óráig. Telefon: 349-5493, 06-20-9-262-649________________________ P ARKETTACSISZOLÁST világos, háromszori lakkozást rövid határidőre vállalok. Telefon: 246-2094,06-30-9- 492-207, Iványi BÚTORKÁRPITOZÁST ÉS MŰBÚTORASZTALOS MUNKÁT 20% KEDVEZMÉNNYEL VÁLLALUNK, GARANCIÁVAL, SZÁLLÍTÁSSAL. TELEFON: 266-2333, 333-7000, 06-20-9-447-491 ÚJLIPÓTVÁROSI INGATLANIRODA ELADÓK RÉSZÉRE DÍJMENTESEN KÖZVETÍT 3,5 MILLIÓ FORINTIG ELADÓ LAKÁSOKAT, VALAMINT KERESÜNK-KÍNÁLUNK ELADÓ-KIADÓ LAKÁSOKAT, ÜZLETEKET, IPARI LÉTESÍTMÉNYT. IRODA: 1137 BP., BUDAI NAGY ANTAL U. 4. FSZT. 2. TELEFON/FAX: 239-3409, 06-30-9- 662-523 TELEVÍZIÓ JAVÍTÁS A HELYSZÍNEN,^GARANCIÁVAL. TELEFON: 340-0573___________________ N ŐI SZABÓ MODELLEZÉST, ALAKÍTÁST IS VÁLLAL. TELEFON: 340-0573, Jágerné. XIII., Vőlegény u. 74, ______________________________ G ÁZBOJLEREK, gáztűzhelyek, konvektorok, cirkok javítása, villanybojler vízkőtelenítése, csapok, WC-k javítása azonnal, garanciával. Telefon: 369-9406, 06-30- 924-8010 _______________________________________ TA KARÍTÁS! Ajtó, ablak, KÁRPIT, szőnyeg mindennemű tisztítása, festés után is. Megbízhatóság, precízség. Telefon: 220-8972, mobil: 06-30-9-191-125___________ G ÁZKÉSZÜLÉK JAVÍTÁS, GYORSSZERVIZ; cirkó, konvektor, kazán, tűzhely, vízmelegítő szakszerű javítása, karbantartása garanciával, valamint használt gázkészülékét megvásároljuk. Telefon: 8—16-ig 379-1669, 7-20-ig 06-30- 9-601-138______________________________________ A LLERGIÁSOK, TISZTASÁGSZERETŐK FI- GYELMÉBE! RAINBOW géppel ágyból, szőnyegből mélytisztítással atkátlanítást, portalanítást 350 Ft/nm-ért vállalok. Telefon: 06-30-954-3501 ÁGI GYÓGYTORNA ÉS MOZGÁSSTÚDIÓ. Torna nemcsak 20 éveseknek! Terhestoma! XIII., Lehel u. 26. Telefon: 275-9968 ________________________________ Vi llanyszerelés! Gyorsszerviz! ELMŰ-s szakemberrel. 10 év garancia. Telefon: 222-9667 (üzenetrögzítő), 06-30- 984-2761 IZÜLETI PANASZOK GYORS, FÁJDALMATLAN KEZELÉSE. SZAKORVOSI MAGÁNRENDELÉS SZOMBAT DÉLELŐTTÖNKÉNT. XIII., FIAS- TYÚK U. 4-8. BEJELENTKEZÉS: REGGEL, ESTE 7-8-IG: 06-30-22-77-490 PEDIKŰR. XIII., MADARÁSZ VIKTOR U. 33. PÁROS HÉT: DÉLUTÁN 14-19, PÁRATLAN HÉT: DÉLELŐTT 7-13 ÓRÁIG. HÉTFŐN SZÜNNAP. TELEFON: 320-4127, LAKÁS: 252-7231 HEGEDŰS GYULA UTCÁBAN AZONNAL KÖLTÖZHETŐ 3 SZOBÁS LAKÁS ELADÓ. TELE- FON: 215-1505__________________________________ É pületek tervezését, szoc.pol. lebonyolítását, ingatlanfedezetre, építkezéshez kölcsönt és lebonyolítását szak- tanácsadással vállaljuk. Telefon: 246-8841, 06-20-9-777169, 214-1877__________________________________ Szépia Ra jzstúdió 6-10 éveseknek hétfőtől péntekig 16-19 óráig. Telefon: 339-8077_________,_____________ MIND ENNEMŰ VARRÁST, IGAZÍTÁST, JAVÍTÁST VÁLLALOK ELFOGADHATÓ ÁRON, SZALONMUNKÁVAL 2-5 NAP ALATT. ÉRDEKLŐDNI: 266- 0212/110-ES MELLÉK ANNYIT KERES ÖN, AMENNYIT MEGÉRDEMEL? INFORMÁCIÓS TEVÉKENYSÉG KÖTETLENÜL. TELEFON: 202-7733_____________________________ A Bp. XIII. kér., Herman Ottó Általános Iskola szeretettel várja a leendő első osztályosok jelentkezését. Szülői értekezletet január 24-én 17 órakor, márciusban nyílt napot tartunk. Iskolánk hagyományai: idegen nyelv, számítástechnika, erdei iskola, úszás_________________ ASZT ALITENISZEZÉSI LEHETŐSÉGET KERESÜNK ÚJLIPÓTVÁROSBAN HETI EGY DÉLUTÁNRA. TELEFON: 06-30-233-0099________________________ GÁZKÉSZÜLÉKEK KARBANTARTÁSÁT, JAVÍTÁSÁT, CSERÉJÉT vállalja GYORS, DÉLUTÁNI KISZÁLLÁSSAL is Gázműveknél tapasztalatot szerzett gázkészülék-szerelő. SIMÍTÓZÁRAS NEY- LONTASAK FORGALMAZÁSA gazdag méretválaszték- ban. Telefon: 307-0043, Nánássy 06-30-238-6235_______ Csoportos zene- és rajzoktatás óvodások és kisiskolások részére. Telefon: 329-5930_________________________ Sze müvegkeret árusítás változatlanul olcsón a XIII. kér., Dolmány u. 16. szám alatt. Komputeres látásvizsgálat és szemüvegkészítés. Telefon: 350-0567. Nyitva: h-cs: 9-17, p: 9-15 óráig Új vállalkozások (bt., kft., egyéni vállalkozók) könyvelés, adó- és tb-bevallás, bérszámfejtés elkészítését garanciával, szolid árakon vállaljuk. Könyvvizsgálat megbízás szerint. COSTaudit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. 1133 Budapest, Pannónia u. 49/B. Te- lefon/fax: 340-9636______________________________ FÉG gázkészülékek szakszervize. Cirkok, vízmelegítők, konvektorok, tűzhelyek javítása, cseréje, még aznap, garanciával. Telefon: 2-150-250_____________________ H ajdú villanybojlerek szakszervize. Vízkőtelenítés, javítás, csere még aznap, garanciával. Telefon: 2-150-250______ V ízvezeték-szerelés, csőtörések, WC-tartályok, csapok javítása, vízórák szerelése tervezéssel aznap, garanciával. Telefon: 2-150-250_______________________________ F űtésrendszerek javítása, radiátorcsöpögéstől a teljes felújításig, gázkészülékek áthelyezése, aznap, garanciával. Telefon: 2-150-250_______________________________ K OZMETIKUST FELVESZÜNK XIII. kér., Pozsonyi úti fodrászüzletbe. Telefon: 350-2983 __________ XIII ., Kisgömb utca 2-ben kiadó 16 nm-es utcai üzlethelyiség irodának, raktárnak is. Havi bérleti díj 3000 Ft/nm. Tel.: 394-5877, 2181-115. BANK OTP HáziB@NK Intézze pénzügyeit a világhálón! Keresse az Interneten az OTP HáziB@NK-ot a www.otpbank.hu címen! Internet-kapcsolattal rendelkező számítógépe révén az OTP HáziB@NK a banki tranzakciók gyors és kényelmes lebonyolítására, illetve számlainformációk lekérdezésére szolgál. Virtuális bankfiókunk használatát elsősorban az OTP Bank lakossági, illetve kisvállalkozási ügyfeleinek kínáljuk. Az OTP HáziB@NK szolgáltatás igénybevételének feltétele az OTP Banknál vezetett lakossági folyószámla, Junior Számla vagy vállalkozói üzletágba tartozó bankszámla. Ha Ón rendelkezik OTP Lakossági folyószámlával vagy a vállalkozói üzletágba tartozó bankszámlával, az OTP HáziB@NK szolgáltatás igénybevételéhez csupán egy szerződés-kiegészítést kell kötnie, melyet egy Internetes űrlap kitöltésével kezdeményezhet. Ezt a www.otpbank.hu Internet címről indulva az „ OTP HáziB@NK”-ra kattintva érheti el. Ha még nincs folyószámlája bankunknál, a számlaszerződés megkötésekor igényelheti az OTP HáziB@NK használatának lehetőségét. Bár a rendszerhasználat biztonságát a magas színvonalú azonosítási rendszer garantálja, a szerződéskötéskor kapott jelszót célszerű már az első tranzakció előtt lecserélni, a későbbiekben pedig időközönként megváltoztatni. Az OTP HáziB@NK a nap 24 órájában elérhető. A lekérdezési és a tranzakciós szolgáltatások a banki órákban - hétfőtől csütörtökig 7.45 és 18 óra között, pénteken 7.45 és 17 óra között - működnek on-line módon, az ettől eltérő időpontban érkező megbízásokat a rendszerközpont a legközelebbi „nyitva tartásig ” tárolja és azután teljesíti. Elektronikus bankfiókunk használatához Internet-kapcsolattal rendelkező, Microsoft Internet Explorer 4.0 vagy későbbi verziójú, illetve Netscape Navigator 4.07 vagy későbbi verziójú böngészőprogrammal ellátott számítógépre van szükség. Használja Ön is az egyre több szolgáltatást kínáló bankfiókunkat - az Interneten! OTP Bank Észak-pesti Régió T