XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. május / 7. szám
- Az informatika széles körű elterjedésével mivel tudják vonzóvá, érdekessé tenni az iskolai programjukat? - kérdeztem Lévai Sándort.- A szaktantárgyak oktatásában alkalmazni a számítás- technikát, ebben látjuk a jövőbeni előrelépést, szeretnénk a szakórák irányában elmozdulni a számítástechnikai ismeretanyaggal. Lényeges előrelépés történt alsó tagozaton a matematika, felső tagozaton az angol nyelv, a biológia és a környezetvédelem számítógépes szoftverrel történő oktatásában. Az első három évben játékos formában, negyedik elemitől intenzívebbé válik ez a képzés, majd nyolcadikban szóbeli és írásbeli vizsgával zárul. Igaz ugyan, hogy számítástechnikai specialitású iskola vagyunk, de emellett az angol és a német nyelv oktatását emelt szinten vállaljuk fel. A számítástechnikai specialitás ellenére ez egy általános iskola, így figyelmet fordítunk az általános tudnivalók megszerzésére. Feladatunknak tekintjük egyrészt a diákokat felkészíteni a számítógép alkalmazói szintű használatára, ugyanakkor a tagozatos gyerekeket a gondolkodást fejlesztő programozással megismertetni. Az iskolában 1998 januárjától kezdve lehetőség van a korlátlan internethasználatra. Az intézmény számítástechnielég csak egy pillantást vetnie az érmekkel, oklevelekkel és serlegekkel teli vitrines szekrényekre. A diákok nem csak a Nemes Tihamér Országos Számítástechnikai Versenyen és a Comenius Logo Versenyen, amelynek döntőjét a múlt év áprilisában az iskolában rendezték meg, szerepeltek kiválóan, hanem a kerületi földrajz, kémia és helyesírás tanulmányi versenyeken is. 1992 óta Diáksportegyesület működik az iskolában. Az iskola mögötti jókora sportudvar és korszerű tornaterem több kerületi sportrendezvénynek ad otthont. Itt rendezik meg a kosárlabdacsapatbajnokságot, valamint a téli teremlabdarúgó-tornát. Az iskola 580 diákjából 285-en alsósok. Az óvodából az iskolába való átmenet itt reális alapokra talál, hiszen szó szerint néhány méterre van az elsősök tanterme attól a helytől, ahol a kisgyermek az első közösségi lépéseket megtette az óvodában. Persze ez azokra a gyermekekre értendő, akik az iskolával szomszédos óvodába jártak. A megszokott környezet, a mindennapi jól ismert útvonal, az ismerős arcok oldják a beiskolázási feszültséget. Az elsősök itt ebben az iskolával szomszédos óvodai épületrészben láttak neki a betűvetésnek. A 2000/2001 tanévre három osztályba felvételt Pegán Gézáné tanárnő irányításával modelleznek a diákok kai-informatikai eszközellátottsága színvonalas, ami az önkormányzati finanszírozás mellett a „PC az iskolában” alapítvány támogatottságának is köszönhető. Ez az iskolai alapítvány a szülői befizetéseken kívül az adóösszeg felajánlott 1 százalékával is gazdálkodhat. 1999 őszén a befolyt alapítványi összegből fénymásolót és tizenegy televíziókészüléket vásároltak. A gyors információszerzési lehetőséget kihasználva minden aktuális pályázati felhívást felkutatnak, és igénybe vesznek, mert a géppark folyamatos korszerűsítésére szükség van. Az utolsó nagyszabású beruházás három éve történt, azóta a számítógépes hálózat karbantartása folyamatos. A XIII. kerületi önkormányzat támogatásával az iskolában már fél éve dolgoznak a minőségbiztosítási rendszer kialakításán. Az igazgató nem titkolja, hogy a számítógépes oktatási programoknak a beszerzése igencsak költséges, de az eredmények magukért beszélnek. Az iskolába látogatónak nyert 74 elsős gyermek, idén ősszel már az általános iskola kibővített részében kap tantermet. Az idegen nyelv oktatása az első évfolyam második félévétől indul, heti 2 órában. Az alsó tagozaton 11 napközis csoport működik. A délutáni foglalkozások idején a gyerekek gyakori látogatói a Láng Művelődési Ház és a JAMK rendezvényeinek. Igen népszerűek a közeli gyermek- könyvtárban szervezett foglalkozások. Az 1999 nyarán kiépített iskolai belső videólánc, az oktatás színvonalának emelése mellett a délutáni szabadidős tevékenységet is színesebbé teszi. a A Számítástechnikai Általános Iskolába szívesen jönnek a kerület távolabbi részeiből is, hiszen a tanulók 60 százaléka körzeten kívüli. ✓ A negyedikes Király Ákos a IX. kerületből érkezik édesanyjával együtt, aki alsósokat tanít az iskolában. Az iskola- választási ötlet anyutól származott, de Ákos elégedett a szülői döntéssel. A tanulás mellett marad ideje a sportra is. Kedvére valónak találta, Számítástechnikai Általános Iskola Két évtizede annak, hogy a volt Tripolisz helyén épülő lakóteleppel egyidőben általános iskola nyitotta meg kapuit a Gyöngyösi sétányon. Az intézmény 1980-tól kezdődően kilenc éven keresztül hagyományos tanterv szerint működött, majd 1989-ben itt indult a kerületben először számítástechnikai tagozat. A speciális tagozat létrehozása és életképessé tétele érdekében sokat tett dr. Bánhídi Sándorné igazgatónő, magyarázza egykori elődjéről Lévai Sándor, a Számítástechnikai Általános Iskola jelenlegi igazgatója. De nem csak az akkori intézményvezető, hanem a teljes tantestület is a változás mellé állt. A tanárok másoddiplomát szerezve átképezték magukat, hogy a megváltozott szakmai követelményeknek megfelelően oktathassanak. Az elmúlt években szinte minden kerületi iskolában lehetőség nyűt a számítógépes oktatásra és az internet-hozzáféréshez, így a kerületben még mindig k az egyedüli számítástechnikai általános iskola előnye ebben a tekintetben csökkent. Lévai Sándor iskolaigazgató hogy kipróbálhatta tudását a Vasas ifjúsági focicsapatában. Jelenleg hetente háromszor tomaedzésre jár a Honvédba. Német Lili és Kicsiny Zsóka ugyancsak negyedikesek. Mindketten az iskola körzetébe tartozó utcákból érkeznek testvéreikkel együtt. Már- már nem akarok hinni a fülemnek, mert ennyi tanulni szerető gyermekkel rég találkoztam. Az órák befejeztével a lányok a napköziben készítik el a másnapra feladott leckét, majd a késő délutáni órákban játszanak a közeli játszótéren. A felső tagozatos évfolyamokon jól érzékelhető a gimnáziumok elszívó hatása, a következő tanévtől négy tanuló hatosztályos, tíz diák pedig nyolcosztályos gimnáziumban tanul tovább. A tantestület ezt vegyes érzelmekkel fogadja, hiszen a tanárok bizonyosságot szereznek arról, hogy jól végezték feladatukat, a diákokat sikeresen felkészítették a vizsgára. Annak viszont nem örülnek, hogy a jobb képességű gyermekektől kell megválniuk. Nagyon sok esetben a szülő a gyermekét akarata ellenére viszi el az iskolából. Bíró Gergő családjával a kerületből vidékre költözött, a hetedikes fiú mégsem hajlandó megválni az iskolától, inkább vállalja a napi kétórás utazást. Reggelente együtt indul Veresegyházáról az ötödikes Sándor öccsével, aki szintén az iskola tanulója. A számítástechnikai tagozatos diák úgy érzi, jól választott, amikor 1993-ban ebben az intézményben kezdte meg tanulmányait. Gergő elárulja, hogy olykor tanár édesanyja kikéri a véleményét, noha ő is tovább képezte magát a számítástechnikában. Otthon csak ritkán ül a számítógép elé, szabadidejét inkább kosárlabdázással és olvasással tölti. A speciális tagozat nem a folyamatos számítógépnyúzást jelenti, mint ahogy az a köztudatban elterjedt. Bevallja, azért is maradt ennek az iskolának a diákja, mert megszokta a jó osztályközösséget és szereti a tanárait is, és persze nem szeretne kimaradni a Vas megyébe szervezett nyári vándortáborból sem. A nyelvtagozatos, szintén hetedikes Dobozi Andrea Szolnok megyéből került a budapesti iskolába. A múlt évben a kerületbe költöző diáklánynak voltak ugyan pótolnivalói a számítástechnikai ismeretek terén, mégis sikerült felzárkóznia osztálytársaihoz. Ez tanárainak köszönhető, akik szigorúak, mégis nagyon segítőkészek, mondja elismerőleg Andrea. Megszokta a főEzt nem a számítógép sütötte ki. technika órán várost, barátokra talált és úgy érzi, jók a továbbtanulási lehetőségei. A jó hanglatú, stabil tantestületre a gyerekek többször hivatkoztak. A Gabányi testvérek a közeli Faludi utcából érkeznek. Anett hatodikos, öccse Attila negyedik osztályos. A felsős diáklányt, akinek kedvenc tantárgya a matematika, arról kérdeztem, hogyan sikerül megegyeznie testvérével az otthoni számítógép-használatot illetően.- Természetesen vannak olyan számítógépes feladatok, amelyeket otthon kell elvégeznünk. Felső tagozatos tanulóként több ilyen típusú leckét kapok, mint az öcsém, de ha valakinek nincs otthon számítógépe, az sem jelent problémát, hiszen délután rendelkezésünkre áll a szabadgépterem. A jó kommunikációs készségű Anett színésznő szeretne lenni. A szülők tájékoztatása érdekében minden tanév elején „Iskolai Kisokos” füzetet ad ki az iskola. Iskolapszichológus, logopédus és gyermekvédelmi felelős segít a felmerülő problémák orvoslásában. A tanulók 25 százaléka hátrányos helyzetű vagy valamilyen szempontból veszélyeztetett. Ez a szám sajnálatos módon évről-évre növekszik, tudom meg az iskolaigazgatótól. Az intézményben a tanulók részére heti két alkalommal lelki-segélyszolgálatot szerveznek, de sokszor a diáknak elegendő felkeresnie a komoly pedagógiai tapasztalatA pizzakészites is tananyag a tál rendelkező gyermekvédelmi felelőst. Az általános iskolából kikerülő diákoknak több mint a fele szakközépiskolába jelentkezik. Legtöbben informatikai, közgazdasági és kereskedelmi középiskolát választanak, a felvételizők 90 százaléka már az első vizsgák alkalmával bekerül a kiválasztott oktatási intézménybe. A tanulók 35 százaléka gimnáziumban folytatja tanulmányait. A szakmunkás szakiskolákba jelentkezők száma évről-évre csökken, informál Lévai Sándor igazgató. Az intézmény megnyitásának 20. évfordulója alkalmából iskolatörténeti kiállítást és emléktábla-avatást rendeznek a szeptemberi ünnepélyes tanévnyitóval egyidőben. A lapunkban néhány hónappal ezelőtt közzétett felhívás eredményeként, többen jelentkeztek olyan volt diákok, akik az eltelt évtized alatt az iskolá- bán tanultak. Oklevelek, osztályképek, sportversenyeken készült fotók, érmek, úttörő- naplók kerültek elő. Az iskola kéri mindazokat a volt diákokat, akiknek tárgyi emlékeik vannak az eltelt 20 esztendőt illetően, hogy ezekkel segítsék a tervezett iskolatörténeti kiállítás megrendezését. A Számítástechnikai Általános Iskola várja a leendő ötödikes tanulók jelentkezését számítástechnikai tagozatra. A felvételi beszélgetés 2000. május 29-én, hétfőn, 14-16 óra között lesz az iskola épületében. A jó tanulmányi eredmény és magaviselet feltétel. Gajdos Erzsébet MÁR qyERMEllNAp eIŐTT is qONdol A qyEREliElcRE. Május 22-28. közön ÁllANdó LEGO-, FÉMÉpÍTŐ' ÉS MAkEnkÍÁllÍTÁSSAlr JÁTSZÓhÁZZAl ÉS SZÁMÍTÓqÉpES jÁTÉkokliAl VÁRUNk MÍNdENkÍT. Érőemes a qyERMEltNApOT is a WesteNd Crry Centeröen töItení. Május 28'Án EqÉsz nap vidÁM pRoqRAMOkltAlp bohócokkAl, arcFestésseI, SZTÁRÍEUÉpŐkkEl ÉS Sok'SOk AjÁNdÉklul kEdvEskedüNk a kicsikNEk És NAqyokNAk, vaIamínt Eqyün szuRkoUiATUNk a VI. És XIII. kERÜlET iskolÁSAÍNAk, A kERÜlETEk iskolÁi közön zAjló vETÉlkEdőköN. WERTEND A GYERMEKNAP HELYSZÍNE: Westenö Chy Center TETŐkERT 1062 BudApEST, Váci út 1-7. InFormácíó: 278'7777 COTfBKNTIVI A tanárok másoddiplomát szereztek f Szívesen jönnek tanulók távolabbro is