XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. június / 6. szám
XIII. KERÜLETI — Ember Judit Figyelmét, ötletességét, alkotó energiáit immár 30 éve a magyar valóság és törtétielmi közelmúlt feltárására összpontosítja. Dokumen- tumfilm-rendező. nem a kitalált mesék, hanem az úgynevezett nonfiction elkötelezettje. Közben mégis, a felkutatott tények mozaikjaiból izgalmas emberi drámákat teremt, mivel az éló' emlékezet és lélek mélyeinek sokszor már eltemetett mozaikjait is megmozgatja és a felszínre hozza. Kerüli a művészi mázat, a mesterségbeli bravúrokat, mégis művész és mester a szakmájában, nem a fényes fesztiváloknak, az egyre sokasodó multiplexeknek, a könnyed szórakoztatóiparnak dolgozik, megelégszik az eldugott kamaramozik és a késő éjszakai tévévetítések nyilvánosságával, s kicsit maga is csodálkozik, miként tehetett szert országos ismertségre, hogyan válhattak egyes munkái széles körben beszédtémákká. A „megátalkodott” hazugság leleplezőket nem mindig díjazzák szeretettel, még kevésbé kitüntetésekkel.- Önhöz alig több mint egy évvel ezelőtt jöttem el gratulálni ide, a Karikás Frigyes utcai lakásába, amikor is a Magyar Köztársaság elnöke tüntette ki. Örülök, hogy ezt most újra megtehetem, díszpolgárrá történt megválasztása alkalmából, de amint akkor elmondta nekem - s a Hírnökben ez meg is jelent egyszer már átélte a díszpolgárrá választás örömét.- Igen, de ez a XIII. kerülettől eléggé távol történt, Pócspetriben, ebben a kis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban. Valóban, Pócspetri díszpolgára vagyok, s ez ugyanolyan büszkeséggel tölt el, mint az, hogy ebben a nagy megtiszteltetésben most a saját szőkébb, de ahhoz a kis faluhoz képest mégis csak tá- gabb pátriám részesített.- Mindkettőben azonban az egész ország tisztelete is kifejeződhet, hiszen Pócspetri című filmjével volt bátorsága még a régi rendszer idején or- szágnak-világnak bizonyítani az 1948-ban ott történt úgynevezett rendőrgyilkosság sokáig eltitkolt valódi tényeit, s leleplezni annak meghamisított, koncepciós változatát tragikus következményeivel együtt. Nem is engedték meg a nyolcvanas években, amelynek elején készült el a forgatásával, e film nyilvános bemutatását. Akkor már jelentős filmes múlt állt ön mögött.- Ahogyan lapjukban már elmondtam, 1964-ben vettek fel a rendezői szakra a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 800 jelentkezőből mindössze 28-an részesültünk ebben a szerencsében. Ennek előtte bölcsészkaron szerzett diplomám alapján tanítottam. 1968-ban végeztem és kaptam meg második diplomámat, a filmrendezőit Herskó János osztályában. Állítom, hogy e négyéves főiskola futószalagjáról egészen más emberként kerültünk ki az életbe. Azóta 26 dokumentumfilmet forgattam, köztük egy dokumentum-játékfilmet, a Fagyöngyöket.- Elmondta azt is, hogy a szép kitüntetések mellett megszerezte a szakma megbecsülését is, aminek egyik jele, hogy megválasztották a Magyar Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes kuratóriumának a tagjává. Ez igen fontos és felelősségteljes megbízatás, mert ítélőképességével beleszól abba, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzkeretből melyik filmterv részesüljön, ennek pedig az egész magyar dokumentumfilm-gyártás színvonalára, minőségére meghatározó szerepe van.- Együtt jár viszont azzal a körülménnyel, hogy én természetesen nem részesedhetek ebből a pénzkeretből. Más források után kell nézni, ami csöppet sem könnyű feladat. A Misszió című legújabb filmem befejezését is hátráltatta a pénzhiány, de mostanra végre összejött a szükséges összeg.- Miről szól ez a film?- Nagy Imre romániai öthónapos fogva tartásáról. Köztudomású, hogy őt és társait családtagjaikkal együtt a menedéket adó jugoszláv követségről a szovjet titkosszolgálat 1956 november 4-én elrabolta, Romániába hurcolták, szigorú őrizet alatt fogva tartották, majd 1957 virágvasár- napján a magyarországi felelősségrevonás céljából visszarabolták.- Honnan merítette ennek a nehéz időszaknak visszaidé- zésére a filmszalagra vehető dokumentumokat?- Egy Bukarestben a film- főiskolán tanuló kolléganőm segítségével felkutattuk az ottani levéltárban a Nagy Imrét őrző és még az ottani külvilágtól is őt szigorúan elszigetelő román titkosszolgálati emberek jelentéseit, amelyek révén eljuthattunk ezekhez a még élő személyekhez. Őket faggattam ki az emlékeikről az eredeti helyszíneken.- Hajlandók voltak erről a témáról megnyilatkozni?- Ez már a dokumentum- film-rendezői tudás és gyakorlat kifinomult módszerein múlik. Természetesen a nevüket nem voltak hajlandók kiadni. És mindvégig románul beszélnek, amit most a film befejezéseként magyar színészekkel hangalámondás formájában szinkronizálunk.- Mikor láthatjuk a filmet, amely nélküle bizonyosan örök homályban maradó, sok ismeretlen részlettel gazdagítja majd e tragikus emberi és történelmi folyamatról az ismereteinket?- A 2000-es magyar filmszemlén lesz először látható, utána remélhetőleg hamarosan eljut a nagyközönséghez.- Önnek nem ez az első filmje Nagy Imréről. Emlékeztetne rá, melyek is ezek?- Az első a Menedékjog volt, a második az Új magyar siralom, a harmadik A snagovi fiúk, s a negyedik a Misszió.- Ez már egy Nagy Imre- tetralógiának mondható, s nagy szolgálatként értékelhető a magyar ’56-os történeti valóság felfedezésében. És feltehetőleg nem csak a Nagy Imre-kutaiás körül tágítja a kört.- Úgy érzem, annak a 11 embernek a portréja és sorsa is, akiket mint Nagy Imre egykor titkosságot fogadott és a valóságot sem akkor, s teljesen még ma sem ismerő őreinek rendeltek ki, érdekesen világít rá a szolgaság drámájára is, hiszen ezeket a tudatlan eszközként használt személyeket is elszakították a családjuktól és a környezetüktől. Valójában ők is foglyok voltak. Dr. Pella László Rendőrt eddig még egyetlen fővárosi kerületben sem avattak díszpolgárrá, ő ennek a közmegbecsülésnek az első kitüntetettje. Úgy szolgált, hogy rászolgált - ennyi a magyarázat. Az érettségi után, úgymond, kitanult egy tisztességes szakmát, közben a sportban jeleskedett, amikor egy nem várt epizód a rendőri pályára állította. Alulról haladt felfelé, végtelen szorgalommal és kitartással elvégzett minden iskolát, amely végül is jogvégzett rendőrfőtisztté avatta. De ami ennél fontosabb: minden posztján fel tudott nőni a feladatához. Keze alatt a rendőri hivatás hozzá hasonlóan tehetséges és megbízható kiválóságai nevelkedtek. Van egy jelszava: dicséretet elsősorban ne a főnökeidtől, hanem a beosztottaidtól várj. 15 éven át mint a kapitányság vezetője szolgálta a XIII. kerület és benne Angyalföld lakosságát - hozzáértéssel, felelőséggel, emberséggel.- Önt most Angyalföld fogadja díszpolgárává, de eddigi élete és rendőri szolgálata más helyszínekhez is kötötte hosszabb-rövidebb ideig.- Miskolcon születtem 1940. május 4-én, egy évvel korábban ebben megelőzött a bátyám. Édesanyánk, sajnos, korán meghalt. Édesapánk 8 éves koromban újra nősült Ózdra, további iskolaéveimnek a gimnáziumi érettségimig ez a város adott otthont. Később Pestre, az Egyesült Izzóhoz kerültem vízilabdázni, s ez lett a munkahelyem is. Kitanultam az elektroműszerész szakmát. 22 évesen megnősültem. A feleségem akkor 19 éves volt, azóta is vele élek boldog házasságban. Két fiúnk született, 1964-ben Tamás és 71-ben László. Feleségem kispesti születésű, közelebbről tősgyökeres Wekerle- telepi lány, ővele együtt magam is eljegyeztem Kispesttel és Wekerle-teleppel, azóta is ott lakunk. Rendőrré válásomat is valójában a feleségemnek köszönhetem.- Ez bizonyára érdekes sztori lehet.- Lejárt a személyi igazolványom, s elfelejtettem időben megújítani. Ezt akkoriban igen szigorúan vették. Feleségemnek volt egy ismerőse a kispesti kapitányságon, hozzá küldött, hogy ne kelljen nagy büntetést fizetni a mulasztásért. Ott megláthatták bennem, hogy tudnának velem valamit kezdeni, felvittek a parancsnokhoz, s mialatt kiállították a személyi igazolványomat, sikerült rábeszélniük, hogy menjek oda, a kispesti kapitányságra nyomozónak. Úgyhogy 1968 január elsején be is léptem a rendőrség állományába, méghozzá alig százméternyire a lakásunktól.- Gondolom, a család nagy örömére.- O, igen. Úgy képzeltük, milyen kényelmes lesz, nyolcra átmegyek dolgozni és este fél öt után pár perccel már otthon is leszek. Nagyot kellett csalódnunk, azután sem sokat találkoztunk. Bűnügyi vonalon már akkor is sok volt a munka, ha nem is annyi, mint mostanában. Kevesen is voltunk a kapitányságon, mindössze tizennyolcán. Hamar bedobtak a mélyvízbe, s közölték, ha megállóm a helyemet, s elvégzem a szükséges iskolákat, van esélyem, hogy előrejussak a ranglétrán. Végigjártam az összes létező rendőri iskolát, mígnem, már nem is fiatal fejjel, 1968-ban megszereztem a jogi diplomát. Közben Kispesten rangban és beosztásban lépkedtem előre, voltam nyomozó, főnyomozó, vizsgálati osztály- vezető, majd bűnügyi osztály- vezető. 1981 április elsején pedig behívatott az akkori főkapitányunk, s közölte, hogy holnaptól Angyalföldön dolgozom, mint kapitányságvezető.-A jelek arra utalnak, hogy ez nem bizonyult áprilisi tréfának.- Megvallom őszintén, nem nagyon örültem a kitüntető megbízatásnak, egyrészt azért, mert az új helyemre 11 kilométerről járhattam be a lakásomtól, másrészt azért, mert épp hogy átestem egy modernizáción és átépítésen, amelynek eredményeként gyönyörű és kényelmes irodám lett a kispesti rendőrségen. Ehhez képest a Teve utcában egy „szegényház” várt. De nem volt apelláta. Talán vidám alaptermészetemnek és kompromisszumképességemnek köszönhetem, hogy hamar sikerült beilleszkednem az új környezetbe. Nem kevésbé azért, mert a kollégáim részéről segítőkészséget tapasztaltam, aminek úgy érzem az az oka, hogy bár nem csináltam titkot abból, hogy ide főnöknek helyeztek, s itt mindenkinek parancsra kell cselekedni, de a végrehajtás legjobb módját szabad és érdemes a beosztottakkal megbeszélni. Arról is meggyőződhettek, hogy mindent elkövettem előmenetelük és anyagi helyzetük javítása érdekében, ha ez utóbbi igazán kielégítően nem is teljesülhetett. Jó együttműködést sikerült kialakítanom a kerületi tanáccsal, majd a helyi önkormányzattal is. Tudomásul vettem, hogy ők a terület gazdái. Valószínűleg sokan megerősíthetik, hogy a lakossággal is igyekeztem jó kapcsolatot tartani, és a fórumokon is bizonyítottam, tabut nem igen ismerek, a problémákról nyíltan szeretek beszélni.- Hogy megbízatását jól látta el, az is bizonyítja, hogy 1988-ban előléptették köz- rendvédelmi főkapitány-helyettessé. De egyben úgy látszott, hogy vége szakad a kerületünkhöz tartozásának.- Mint főkapitány-helyettes is törekedtem tisztességgel, becsülettel megfelelni a bizalomnak, de két év múlva arra kértem feletteseimet: helyezzenek vissza előző munkaterületemre. Az önkormányzat képviselő-testületének szavazatával Angyalföld visszafogadott. Ezt a szolgálatommal igyekeztem maximálisan meghálálni egészen a nyugdíjba vonulásomig, 1996-ig. Máig sem szakadtam el a kerülettől, tagja vagyok a közbiztonsági közalapítvány kuratóriumának, ápolom a baráti kapcsolataimat. A szakmai tapasztalataimat pedig egy vagyonbiztonsági cégnél hasznosítom, tehát dolgozom, még ha két aranyos leányunokám sokszor nagyon otthon marasztalna.- Arról miképpen vélekedik, hogy Angyalföld a magyar rendőrség „fővárosa” lett, hiszen itt magasodik a zsarupalota.- Ezt szívesen látom, de még jobb kedvre derítene, ha a kerületi kapitányság Szabolcs utcai épületének régóta szorgalmazott bővítésével ott szintén javulnának a munka- feltételek. Radnóti Miklósné 1912. szeptember 8-án született Budapesten, édesapja, dr. Gyarmati Dezső országgyűlési gyorsíró, majd az Ország- gyűlési Gyorsiroda főnöke volt. A gimnáziumi érettségi után tanítóképzőt végzett és gyors- és gépírástanítói oklevelet is szerzett, hogy apja gyors- és gépíróiskolájában - amelyet 1903-ban alapított és amely az országban az első volt -, taníthasson. 1941-ben az iskolát fasiszta kormány- rendeletre megszüntették. A felszabadulásig állást nem kapott, magántanításból, beszédgyorsírói munkákból élt. Férje, néhai Radnóti Miklós költő, középiskolai tanár volt, állást a Horthy-rendszerben nem kapott, 1944-ben a fasiszták áldozata lett. Radnóti Miklósné 1945-től 1950-ig a rádió elnöki titkára volt Ortutay Gyula mellett, majd minisztersége alatt a Közoktatásügyi Minisztériumban. 1950-től 1962-ig a II. Jurányi utcai Földes Ferenc Közgazdasági Technikumban tanított. Egyetemi tanulmányait tanítási munkája közben 1952-1959 között az orosz és francia szakon kitűnően végzett. 1962-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola nyelvi lektorátusának vezetője, 1980. augusztus 1-jétől egyetemi tanári beosztásban. 1987. július 1-jén saját kérésére nyugdíjba ment, de mint szerződéses oktató továbbra is a főiskola rendelkezésére állt 1992. augusztus 31-ig. Többször részesült kitüntetésben, többek között az Oktatásügy Kiváló Dolgozója és a Apáczai Csere János-díjban. Radnóti Miklósné kérésünk elől, hogy inteijút adjon díszpolgári címének elnyerése alkalmából, szerényen azzal zárkózott el, hogy ő életrajzi adatain kívül nem kíván többet elmondani magáról, s ehhez eddig mindig is tartotta magát. Felkérhetnénk persze nyilatkozatokra az őt kivétel nélkül szerető és nagyra becsülő soksok híressé vált művésztanítványai közül bárkit, szívesen megtennék, de ő kedvesen ettől is „eltanácsolt” minket. „Polgármesteri dicséret” Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának képviselő-tes- tülete „Polgármesteri Dicséret” elismerés alapításáról rendelkezett, mely kitüntetéssel a polgármester a kerület fejlődése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységet jutalmazza. Dr. Tóth József polgár- mester élve a rá ruházott lehetőséggel 1999. május 31- én „Polgármesteri Dicséret” elismerésben részesítette Baleczky Ivánnét, a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanárát, Benyovszky Lászlónét, a Gogol utca 32. szám alatti bölcsőde vezetőjét, Kecskés Sándor nyugalmazott sportaktívát, Kemecsei Istvánt, a Polgármesteri Hivatal nyomdászát, Ligay Csillát, az Újlipótvárosi Klub- Galéria igazgatóját, Molnár Jánost, az Angyalföldi Vagyonkezelő Rt. csoportvezetőjét, Osváth Jenőt, a Polgármesteri Hivatal útfelügyelőjét, Rozmis Attilánét, a 12. Számú Napközi Otthonos Óvoda vezetőjét, Tóth Lászlót, a IV. Számú Gondozási Központ dolgozóját, Varga Józsefet, a kerületi tűzoltóparancsnokság tűzoltó alezredesét.
