XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. január / 1. szám
Aíjcj és iVlíi/j ei a IkMDii And: Hol jártatok a férjeddel tegnap este Manci? Láttam milyen elegánsan távoztatok el hazulról. Mand: Pompás a megfi- _ gyelőképességed Anci. Érett- " ségi találkozóm volt... A: Na ne beszélj! Neked érettségid is van? És mondd, más is elvitte oda a férjét? M: Kivéve, aki a nejét hozta el. Meg azt a plusz tíz-húsz kilót, amit az érettségink óta magunkra szedtünk. A: Mesélj! Találkoztál a fiúk közül olyanokkal is, akikkel szerelmesek voltatok egymásba? M: Ugyan Manci, hogy képzeled? A házastársaink előtt ilyet feleleveníteni? Én a férjemet még meg is kértem, hogy viselkedjen velem úgy, mint akit a tenyerén hordoz. A: És sikerült neki? M: Túl jól. Nem győztem elhessegetni őt az én egykor oly csinos^ osztálytársnőim közeléből. Ókét is a tenyerén szerette volna hordozni. 4 A: Ahogy én ismerlek, jól letoltad. Magam sem tennék másképp. És mivel védekezett? M: Azzal, hogy anyukám mit balhézol, nem látod, hogy nekem két tenyerem is van. A: Még jó, hogy nem há* rom. M: Ne kárörvendezz, Anci! Nagy élmény volt látni, amikor megmutogattuk egymásnak a gyerekeink fényképeit, hogy mennyivel szebbek a mieink. Meg aztán mindenki megbocsátott mindent mindenkinek. Még a tanároknak is. Azoknak is, akiknél bukásra álltam. Meg ők is nekem. Az egyik ilyen tanárom még meg is csókolt. A: Biztosan bukik rád. Jaj, mit is beszélek! Remélem, nekem is megbocsátasz, Manci. M: És te mit csináltál tegnap este, Anci? A: Az Európai Unió híve lettem. M: Pont tegnap este? A: Segítettem dolgozatot írni a lányomnak. Képzeld, arról írtunk, hogy vállalhatsz ' munkát, ha akarsz, bármelyik országban. Én még takarítónőnek is elmennék. M: Ahhoz valamilyen idegen nyelvet kéne tudnod, Anci. A: Miért, azt hiszed itthon nem kell. M: Ugyan már! Ha takarítónőnek jelentkezel? A: Olvastam egy hirdetést az újságban, hogy egy pesti vállalat clearing managert keres. Szóltam a nővéremnek, ő tud angolul. Elment, felvették. M: Na és mit csinál? ' A: Törölget és porszívózik. Jobb helyeken már előkelő külföldi elnevezést adnak a takarítónőknek is. Ez emeli a cég presztízsét. M: Na jó, beszéljünk egy kicsit a saját háztartásainkról is. Mondd, te mivel főzöl? Gázzal vagy villannyal? A: Mind a kettővel. M: Nem lenne elég csak az egyik? A: Tudod, én gázzal főzök, miközben a konyhában ég a villany. M: Erről jut eszembe, hogy ' a múltkor elromlott nálunk a gázrezsó. A féljem, amikor még udvarolt nekem, azt mondta magáról, hogy majd ő mindent megjavít a ház körül. Kértem tehát, hogy javítsa meg a rezsót. Azt felelte, hogy ő nem gázszerelő. Mit tehet* tem, lehívtam az ötödikről azt a fess, rokonszenves, kutyás férfit, és ő félóra alatt megjavította. Egy pár nap múlva elromlott a villanykapcsoló. Szóltam az uramnak, javítsa meg. Mit gondolsz, mit válaszolt? n A: Hogy ő nem villanyszerelő. M: És akkor én mit csináltam? A: Felszóltál az ötödikre a csinos, kutyás férfinak és ő fél óra alatt megjavította. M: Igenám, de egy pár nap múlva elromlott az ajtózár. A: Nekem ne mondd, Manci, hogy nem te rontottad el. M: Mindenesetre szóltam az uramnak... A: Hogy javítsa meg. M: Honnan tudod? Elég az hozzá, hogy azt mondta... A: Hogy ő nem lakatos. M: Szó szerint. A: A kutyás viszont egy félóra alatt megjavította. M: A gondolataimban olvasol, Anci. A: Na és mennyit fizettél a te kutyás ezermesterednek? M: Az uram is pont ezt kérdezte tőlem. Az én derék szerelőm azt kérte, hogy vagy süssek neki egy finom tortát, mert hogy ő olyan édesszájú, vagy húzódjunk a hálószobába egy félórácskára... A: Egy félóra neki mindenhez elég? Na jó, és te mit válaszoltál? M: Amit a féijecském szokott. Azt, hogy: - Nem vagyok én cukrász. A: Erre agyoncsapott a férjed. M: Nem, mert gyorsan elébe raktam a tortát: - Kóstold meg szívem, hagytunk neked is belőle. Áradozott is, hogy ő ilyen finomat még nem evett! (egyed-bircsák) A Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársakat keres közterület-felügyelői munkakörbe, a XIII. kerületi önkormányzat alközpontjába. Jelentkezési feltételek: középfokú iskolai végzettség, erkölcsi bizonyítvány, katonai idő letöltése, maximum 45 életév, kézzel írott önéletrajz. Jelentkezés helye: Budapest XIII., Országbíró utca 43. Telefon: 359-9419, 452-4156. Félfogadás: 8.00-14.00-ig. Bérezés: közalkalmazotti törvény és a kollektív szerződés szerint. PROGRAMOK ♦ PROGRAMOK ♦ PROGRAMOK ♦ PROGRAMOK JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT József Attila tér 4. Telefon: 320-3842, 320-3843, 320-3844. jamk@mail.datanet.hu ww.datanet.hu/jamk/ I----------------------------------------1 Tanfolyamok februártól május végéig Gyermektorna (6-14 éves korig) február 2-tól kedden és csütörtökön 16—17 óráig, díja: 5200 Ft. * Jazzbalett február 1- jétől hétfőn és csütörtökön 17-18 óráig, díja: 6800 Ft. * Zenés torna (nőknek) február 1-jétől hétfőn és csütörtökön 18—19 óráig, díja: 6300 Ft. * Jóga a mindennapi életben kezdő február 3- tól szerdán 17-19 óráig, haladó február 2-tól kedden 17-19 óráig, díja: 6300 Ft. * Ottó bácsi tánc- tanfolyamai február 5-től és 6-tól 8 héten át kezdő gyerekeknek: pénteken 15.30-18.30-ig, kezdő felnőtteknek: pénteken 18.30-21.00-ig, haladó: szombaton 9-12-ig, díja: 3200 Ft. * Képzőművészeti tanfolyamok a Moholy Nagy László Képző- és Iparművészeti Stúdióban (februártól május végéig) Rajz és festészet gyerekeknek (6—14 éves korig) február 2-tól (felvételi előkészítő) kedd és péntek 15-17 óráig, díja: 6000 Ft + anyagköltség * Rajz és festészet felnőtteknek február 2-tól (felvételi előkészítő) kedden és pénteken 17-20 óráig, díja: 11 000 Ft + anyagköltség * Kerámia I. február 2-tól kedden 17-20 óráig, díja: 9000 Ft anyagköltséggel * Kerámia II február 3-tól szerdán 17-20-ig, díja: 9000 forint anyagköltséggel * Textilszövés február 4-től csütörtökön 17-20- ig, díja: 9000 Ft anyagköltséggel * Tűzzománc I. február 1-jétől hétfőn 17-20-ig, díja: 9500 Ft anyagköltséggel * Tűzzománc II. február 2-tól kedd 17-20-ig, díja: 9500 Ft anyagköltséggel * Kosárfonás február 4-től csütörtök 17-20 óráig, díja: 9000 Ft anyagköltséggel * Díszüvegezés Tiffany technológiával (30 óra) (kezdő és haladó) február 5., 6., 7. (péntek-vasárnap) 17-20 óráig, február 13., 14. (szombat, vasárnap) 9-16 óráig, díja: 19 500 Ft anyag- és szerszámköltséggel * Virágkötő tanfolyam február 9- től kezdőknek kedden 17-20 óráig, február 12-től pénteken haladóknak 17-20 óráig, díja: 9900 Ft + saját anyagköltség Rendezvények Rock and Roll Házibuli (örökzöld slágerek az ötvenes és hatvanas évek zenéjéből) január 16-ikán és február 20-ikán 20-21 óráig * Fővárosi Himnuszmondó verseny január 19-ikén 9-13 óráig * Vasárnapi Hancúrház január 24-től 10-14 óráig * Orient Dixieland Jazz Band Klub január 15-ikén 19-22 óráig (a belépés díjtalan) * Civilek Napja január 30-án 15-17 óráig. AZ IRÁNYTŰ IFJÚSÁGI IRODA VÍZÖNTŐ PINCEKLUBJA Váci út 50. Telefon: 250-6125 i __________________________i B aba-mama Klub * Zene Kuckó * Önkontroll Klub * Mentálhigiénés Ifjúsági Klub * Transz- formáció Játék Klub * Jóga a mindennapi életben * Meridián tréning * Pár-profil * Lazíts suli után! * Tarotkártyavetés * Diák Filmklub * Társasjáték Klub * Korrepetálás * Asztrografológia. Fogyókúrás tanfolyam. Természetes táplálkozás segítségével megtanít éhezés nélkül megszabadulni a felesleges kilóinktól. Csütörtökönként 16-19. Első alkalomjanuár 21. 16-19 óra. Babaápolási tanfolyam. Csütörtökön 11-12 óráig. Első alkalom: január 21. A februárban induló személyiségformáló tréningekre előzetes jelentkezést várunk. Bővebb felvilágosítás és tájékoztatás telefonon. A programokról részletesebb felvilágosítást adunk személyesen a Pinceklubban vagy a klub telefonján érdeklődőknek. ÚJLIPÓTVÁROSI KLUBGALÉRIA Tátra u. 20/b. Telefon/fax: 320-5380 e-mail: artboxl3@c3.hu www.c3.hu/-artboxl3 i __________________________i 1 999. januári kiállítási program 6-22.: Szilágyi Júlia textilművész 5-15.: Dobos Éva grafikusművész - Pincetárlat 27-febr. 12.: Scholz Erik festőművész 26-febr. 12.: Horváth Tamás festőművész - Pincetárlat LÁNG MŰVELŐDÉSI ^ KÖZPONT 1139 Bp., Rozsnyai u. 3. I Telefon: 149-6308, 149-6309 i_________________________ Jan uár Természetgyógyász Klub: 7. Tamásovics Géza: Az agyagásványok (zeolitok) élettani hatása; 14. Kovács Béla: Indiai úti élmények; 21. Kiss Tibor: Szellemgyógyászat; 28. Dr. Szűcs Erika: Az Aloe Vera szerepe a gyógyításban. Az előadások 18 órakor kezdődnek. Rendezvények 6. 14-18 óráig: Kék Duna Klub - pótszilveszter. Minden nyugdíjast szeretettel várunk! 14. és 15. 9.30-17 óráig: Országos Ki Mit Tud? bemutató. „Életet az éveknek...”; 20. 14—18 óráig: Kék Duna Klub - XIII. kerületi Kultúra Napja. Minden nyugdíjast szeretettel várunk! Nótaest; 21.9-12 óráig: Előadóművészek Baráti Köre. „Életet az éveknek...”. Minden héten pénteken 18- 22.30 óráig: Te+Én Klub. Táncest. Belépődíj: 350 Ft; szombaton 9-12 óráig: Modellbörze (cserebere, vétel, eladás). Belépődíj: 50 Ft, asztaldíj: 200 Ft. Tisztelt Szerkesztőség! Mindig örömmel olvasom a kultúrál ajánló programoldalt. Teljesebbé akkor válna, ha benne lenne a Vígszínház és a mozik műsora is, a Duna Plaza-programok, kiállítások, zenés esti szórakozóhelyek (pubok), esetleg (nyáron) hajóindulások. Köszönöm. Tisztelettel: Czene Mátyásné Egyelőre terjedelmi korlátok akadályoznak minket kedves olvasónk kívánságának teljesítésében, A Vígszínház műsorát, ha tehetjük, közölni fogjuk. A Németh László Gimnázium nyolcosztályos képzésére a jelentkezési lapok január 5-től vehetők át az iskola portáján (XIII., Nővér utca 15-17.). A képességvizsgálat és készségfelmérés időpontja február 6. A jelentkezési laphoz részletes tudnivalókat mellékelünk. j Ügyeletes gyógyszertár j Februárban és márciusban i a MÁRIA PATIKA tart ügyeletet. I Címe: XIII. Béke tér 11. Telefon: 320-8006. MEGHÍVÓ A Xin. Kerületi Közös Képviselők és Lakástulajdonosok Egyesülete 1999. JANUÁR 25-ÉN 16 órai kezdettel AZ 1999. ÉVI TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI VÁLTOZÁSOKRÓL (előadó: Szatmári Miklós tb. ov.), 1999. FEBRUÁR 1-JÉN 16 óra kezdettel AZ 1999. ÉVI ADÓVÁLTOZÁSOKRÓL (előadó: Szederháti Anita, APEH-munkatárs) előadást és konzultációt tart. Az előadások helye: XIII., Pannónia utca 40. Az előadások egyesületi tagoknak igyenesek, érdeklődőknek 300 Ft/fő. Az egyesület vezetősége nevében minden tagot és érdeklődőt vár: Duka Jenőné, elnök Vénusz a Hold udvarában Megint elmúlt egy év. Az álmok megint nem váltak valóra. De azért minden este kimegyek az erkélyre, felnézek az égboltra és keresem a Plú- tó-Hold fényszög állást, vagy a Vénuszt a Hold udvarában, hogy másnap reggel, amikor felkelek, tudjam, milyen nap vár rám. A napokban megígértem a barátnőmnek, hogy felszaladok hozzá megnézni az unokáját, aki egy nagyon szép, értelmes kisgyerek. Végre egy nap, ami igazán jól kezdődik! Beszélgetés közben észrevettem, hogy a kedves kis unoka a táskám tartalmát kipakolta. Elmélyültem nézte az igazolványképemet és közben halkan megjegyezte:- Gabi néni, te milyen ronda vagy! A nagyanyja szigorúan rendreutasította, én pedig kényszeredett mosollyal legyintettem:- Hagyd csak, hát gyerek!- Úgy hiszem, mára elég a jóból... - gondoltam, - jobb, ha indulok. Úticélom metróállomására érve meghallottam, hogy a kijáratnál ellenőrök dolgoznak. Elővettem a bérletemet és rutinszerűen felmutattam. Az ellenőr elvette a bérletemet és hol arra, hol meg rám meredt. Még mielőtt megkérdezhettem volna, hogy tulajdonképpen mi a kifogása, mert szerintem januári bérletem van, és azt, hogy nyugdíjas vagyok igazolni tudom, meglepetésszerűen így szólt:- Nézze, asszonyom! Maga egy csinos nő, feltételezem, hogy intelligens is. De ha ezt viccnek szánta, akkor én most ugyanúgy megbüntetem, mintha nem lett volna bérlete. Az arcomon annyira őszinte volt a megrökönyödés, hogy az ellenőr enyhe mosollyal a szemében elém tartotta a bérletemet. A fényképem helyén egy női Quasimodo volt. Akkor láttam meg, hogy barátnőm kedves kis unokája, mivel csúnyának látott, kiretusálta a képemet. Összenőtt szemöldököt, bajuszt rajzolt, a szemeimet bekarikázta, de úgy látszik nem volt megelégedve a munkájával, mert megpróbálta ledörzsölni, amitől a szám és az állam is félelmetessé deformálódott. Gyorsan kiszámoltam, hogy a fényképek és a bérletkészítés több száz forintba fog kerülni, de az is lehet, hogy ezren felül. Elintézetlenül hagytam a dolgaimat és szépen haza sétáltam gyalog. Este, amikor kiléptem az erkélyre és felnéztem a csillagos égre, láttam, hogy a Hold együtt áll a Vénusszal. Ez megnyugtatott. Nyugodalmas, jó éjszakának néztem elébe. Lázár Gabriella A József Attila Színház műsora Január 10., v. 11.00: Hamupipőke * 19.00: A Németh Antal-ügy (aluljáró) bemutató * 11., h. 19.00: Ä házasságlevél * 19.30: Pillantás a hídról (aluljáró) * 12., k. 19.00: A miniszter félrelép * 13., sze. 19.00: A házasságlevél * 19.30: A Németh Antal-ügy (aluljáró) * 14., cs. 19.00: A miniszter félrelép * 15., p. 19.00: Budapest, te csodás! * 16., szó. 19.00: A házasságlevél * 19.30: Pillantás a hídról (aluljáró) * 17., v. 15.00: Liliomfi * 19., k. 19.00: A Németh Antal-ügy (aluljáró) * 20., sze. 19.00: A Fedák-ügy (aluljáró) * 21., cs. 19.00: A Fedák-ügy (aluljáró) * 22., p. 11.00: Ugyanaz hátulról (nyilvános főpróba) * 19.00: Ugyanaz hátulról (nyilvános főpróba) * 23., szó. 19.00: Ugyanaz hátulról * 24., v. 19.00: Ugyanaz hátulról * 19.30: A Németh Antal-ügy (aluljáró) * 25., h. 19.00: Chicago * 26., k. 15.00: Hamupipőke * 27., sze. 19.00: Budapest, te csodás! * 28., cs. 19.00: Ugyanaz hátulról * 29., p. 19.00: A doktor úr * 30., szó. 15.00: Ugyanaz hátulról * 19.00: Ugyanaz hátulról * 31., v. 19.00: Chicago Február 1., h. 19.00: A miniszter félrelép Aluljáró Színház Bemutató előadás: 1999. január 10-én vasárnap este 7 órakor A „Németh Antal-ügy” Németh Antal Józsa Imre Peéry Piri Radó Denise Hóman Bálint, Fiala Ferenc, Bíró, Hivatalnok 1. Katona János Herczeg Ferenc, Boros tanú, Rácz tanú, Hivatalnok 2. Bánffy György Kárpáti Aurél, Németh László, Barsi tanú, Galamb tanú, író Juhász György Papp Mariska, Margit, Edit, Monori Kornélia Román Judit Bálintné tanú, Judit Lévay Viktória Játéktér: ÉBERWEIN RÓBERT Jelmez: ZSIGMOND ÉVA A rendező munkatársa: KASZNÁR KISS MÁRTA Rendező: SALAMON SUBA LÁSZLÓ Kedves választó- polgárok! Budapest XIII. Kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzata ezúton szeretné megköszönni bizalmukat és azt, hogy ránk szavaztak. Munkánkkal szeretnénk feleleveníteni a XIII. kerületben a lengyel hagyományokat, magyar-lengyel történelmi múltunkat és ápolni e két nép közötti barátságot. Az új esztendőben minden polgárnak jó egészséget és sok örömet kívánunk. Szczesliwego Noweeo Roku! Kérünk mindenkit, aki a lengyelséghez tartozónak, illetve közelállónak érzi magát, küldjön nekünk egy lapot névvel, címmel, esetleg telefonszámmal, és mi felvesszük Önökkel a kapcsolatot. Címünk: 1139 Budapest, Béke tér 1. Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Samorzad Mniejszosci Polskiej Héjj Attiláné sz. Terkalska Aldona elnök dr. Jerger András elnökhelyettes Byczynska Elzbieta, Nagy Alicja, Kosinszky Miklós Budapest Televízió A Budapest Televízió Kft. műsora az Am- mikro 47-es csatornáján, valamint a kábeltelevízió műsorán tekinthető meg 0-24 óráig. Hétfő 16.00: Celeste (argentin televíziós sorozat) 17.00: Más utakon... (Gyurcsók József műsora) 23.15: Amit tudni akarsz, de nem mered megkérdezni... (dr. Bártfay Zsuzsa műsora) Kedd 16.00: Mesélnek a csillagok (asztrológiai magazin) 18.00: Elhúzzuk a nótáját! (magyamóta-mű- sor) 21.45: Létforrás (természetgyógyász magazin) Szerda 16.00: Tűzoltók (ausztrál filmsorozat) 18.00: Pánik nélkül (dr. Gábor S. Pál műsora) 21.45: Gyógyír (egészségügyi-természetgyógyász magazin) Csütörtök 18.00: Poppaletta (könnyűzenei magazin) 20.00: Sanzonpódium Péntek 19.30: Váljék kívánságára! (kívánságműsor) 21.00: Beszélgetés tabuk nélkül (talk-show népszerű művészekkel, politikusokkal, közéleti személyiségekkel) Szombat 19.00: Mesezug gyerekeknek 20.30: Robe- lin jósdája 22.00: Töltse velünk az éjszakát! (zenés szórakoztató műsora) Vasárnap 17.00: Blues- Café (Török Ádám blues- rock műsora) 19.00: Karosszék (szórakoztató magazinműsor)