XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998. június / 6. szám

XIII. KERÜI

■

1998. junius

Moldován Stefánia

M

eglehet, hogy gyönyörűen szárnyaló énekhangját a számtalan lemezfelvétel és rádióadás folytán többen ismerik, mint ahányan lenyűgözően kedves és vibrálóan életteli személyével már találkoztak, de mindenképpen felemelő és felvillanyozó hatást tud gyakorolni az emberekre. Az operabarátoknak nem kell bemutatni, ebben a körben sztárnak számít, a lakókörnyezetében azonban egyszerű és közvetlen közösségi ember. A Zeneakadémia elvégzése után pályáját a Magyar Állami Operaház kórusában kezdte, 1954 és 1961 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja, 1961-től az Operaház magánénekese. A Verdi, Puccini, Mozart operák vezető szerepeit énekelte, sokszor lépett fel a Bánk bán Melindájaként. A XIII. Kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat tagjává választották. Lakásának falait világhírű partnerekkel megörökített színpadi felvételek sokasága díszíti, s mindenfelé, amerre csak nézek, pályájának relikviáin pihenhet meg a szemem.

Sánta Ferenc

A magyar kortárs irodalom kiemelkedő, nemzetközi hírű alkotó személyisége. Egyéni hangvételű, népballadai hangulatú novelláival tette magát ismertté, amelyekben gyermekkori paraszti szegénységük élményei elevenednek meg. A történelmi jelenkor izzó közelségéből fakadt Húsz óra című regénye. A fasizmus nemcsak fizikai, hanem lélekgyilkos természetéből merítette másik nagysikerű művének, Az ötödik pecsétnek érzékletes cselekményét. E kettőt a mozivászonról és a képernyőről is végigizgulhattuk, hiszen Fábry Zoltán filmen is megörökítette. Munkássága a nemzet közkincse, amit Kossuth-díjjal is elismertek, de mély nyomot hagyott benne és munkásságában kerületünkben eltöltött életszakasza is. Először látszólagos visszavonultságának okáról érdeklődöm, hiszen tudtommal már vagy egy évtizede nem jelent meg új könyve.- Nyilván - pendítem meg elsőként a húrt - korán felismerték hangjának szépségét, amivel elindulhatott az operaénekesi pálya csúcsai felé.- Egy kis téves eligazítás is hozzájárult ehhez — mosolyog, ahogyan általában szokott. -A portáról ugyanis egy emelettel feljebb küldtek, amikor zongorából felvételizni mentem a zenei gimnáziumba. Ott derült ki, hogy háromvonalas dé-ket, é-ket énekelek ki. Szerencsére később az Operaházban nem vették észre, hogy én drámai kolo- ratúr vagyok. Drámai szopránnak könyveltek el, s én boldog vagyok, hogy drámai szoprán szerepeket énekeltem, mert kétszer akkora lett a hangom, ahelyett, hogy mára elment volna. Valójában a kezdő lépéseket nem operaáriákkal, hanem népdalokkal kezdtem.- S ezekkel is ért el sikereket?- A zenei gimnáziumban másodéves előkészítős voltam, amikor meghirdettek egy Bartók énekversenyt. A zsűrizés függöny mögött folyt, úgy hogy nem láthatták, csak hallhatták a versenyzőket. A zsűri elnöke Kodály Zoltán volt. A verseny után előjött a függöny mögül, megsimogatta a hajamat, s csak annyit mondott: - Nem hiszem, hogy a díszítést, ahogyan maga énekelte, úgy énekelnék Szolnok-Doboká- ban is. Én pironkodva kérdeztem: Honnan tetszik tudni, hogy én hová való vagyok? — Hát az e-betűiről - felelte. Kodály az ilyenben tévedhetetlen volt, hiszen az én szülőfalumban, az erdélyi Sajóudvarhelyen is járt gyűj- tőúton. - Igen, tanár úr - mondtam neki -, csakhogy a háborúban 1944-ben egy csángó családot költöztettek hozzánk; együtt ültünk velük kint a kispadon és énekeltünk persze, s még gyerekként tőlük tanultam el ezí a díszítést. A válaszom nagyon tetszhetett Kodálynak, talán ezért nyertem el az első díjat a negyedikes akadémisták elől. Akkoriban még sok mindent nem tudtam az éneklés fortélyairól. Egy falusi kislány voltam Pesten, akinek szép a hangja, semmi több.- De aztán következtek a zeneakadémiai évek, amikor ez a szép hang tudatossá érett és kulturálttá csiszolódott. Kik voltak ezután, akiknek meghatározó szerepük volt az ön kiemelkedő művésszé válásában ?- Hogyan is tudnék valamennyiről szólni. De lehetetlen, hogy szegedi éveimre emlékezve fel ne idézzem Vaszy Viktor felejthetetlen alakját. Karmestere, zene- igazgatója és direktora is volt a Szegedi Nemzeti Színháznak. Ha sok ilyen művésszel és emberrel rendelkezne Magyarország, ha minden városban lenne egy ilyen tudású és munkabírású színházi ember, előbbre tartanánk. Pedig a próbákon nekünk sem adott sok lehetőséget a lazításra. Minden gondolatát

a színház foglalta el. Egyszer elkaptam egy megkapó pillanatát. Kértem, engedjen fel Pestre két napra. Nem lehet, mondta, mi van, ha be kell ugrani valaki helyett? De, érveltem, beteg az édesanyám. Erre elkomorult. — Nekem is nagyon fáj - vallotta be -, hogy nem voltam ott az apám betegágyánál. És sírva fakadt. Megrendültén néztem. Közben behallatszott a zenekar próbája. Még könyveivel küzdve felugrott: - Hamis a trombita! - kiáltott fel és kirohant.- S a Magyar Állami Operaházban kiknek a hatását érezte meghatározónak pályája felívelésében ?- Nem csak a magam, hanem az egész magyar operaművészet és az akkori opera- társulat életében Oláh Gusztáv rendező, díszlet- és jelmeztervező és Nádasdy Kálmán rendező, igazgató, színészpedagógus volt a vezérlő csillag. Világnagyságok voltak. Szinetár Miklós, a mostani főigazgató is a tanítványuk volt, akinek a rendezői munkáján ez meg is látszott. Két rendezésében volt szerencsém benne lenni, a Don Carlosban és a Háry Jánosban. Sok külföldi világsztárral léptem fel itthon és külföldön operákban és hangversenyeken, hazai kollégáim is kedvesek a szívemnek, de van köztük egy, akit talán a legjobban szerettem és becsültem. Ő Simándy József. Csodálatos volt vele 119-szer együtt szerepelni a Bánk bánban. Sokat tanultam tőle. Egyszer azt mondtam neki: - Jóska, nagy feladat előtt állok, Beethoven Leonórájára készülök. Ez az opera 105 év óta nem ment. Szeretném, ha megtanítanál a férfi légzés- technikára... Szívesen megtette, több órán át gyakoroltatta velem, s így két-három taktussal többet tudtam kiénekelni egy szuszra.

S most rövid bemutató következik. Moldován Stefánia énekléssel bizonyítja, hogy a női légzésnél mennyivel többre képes a férfi légzés, és hogy ennek a képességnek ma is birtokában van.- Elmondhatjuk-e, hogy az operaéneklés a művészet mellett emberpróbáló fizikai teljesítmény is?- Sőt, olykor ön- és közveszélyes is lehet. Velem történnek olykor különös esetek. Egy Parasztbecsület előadáson, amikor berohantam a színpadra, letört a cipőm sarka. A lejtős színpadon legurult a színpadi árokba egy kopasz csellista fejére, aki ettől menten elájult. Az előadás folytatódott, de nekem azóta is lelkiismeret-furdalásom van. Jártam azóta már én is pórul. A Bánk bán Tisza- parti jelenetében gyermekemmel a karomon énekelek. Hogy ez könnyebben menjen, átadtam a gyereket a Tibor- cot játszó Radnai Györgynek. Majd mielőtt a folyóba ugrottam volna, visszavettem a gyereket. De hogy a fejét védjem az 1 méter 70 centis mélységbe ugrás közben, a

karomat úgy megütöttem, hogy 12 év kellett, amíg ki tudtam nyújtani.- Ön, művésznő, a kerület első női díszpolgára. Úgy gondolom, hogy néhányukkal már barátságban van a többi tizenkettő közül.- Baranyi Feri nagy opera- rajongó, s mint tévészerkesztő és műsorvezető a Melindától Melindáig című adásban beszélgetőpartneremként ott ült abban a fotelben, ahol most ön. Ha a háza előtt megyek el, mindig felskálázok hozzá a lakásába. Ilyenkor, ha otthon van, kihajol az ablakon üdvözölni. Hegedűs Géza bácsival is meghitt a viszonyom. Sokat nyaraltam azon a helyen, ahol neki nyaralója van. Én általában ahol nyaralok, egy Ave Máriát, vagy Stabat Máiért énekelek a templomban. így történt ez Leányfalun is. Géza bácsi ott volt a zsúfolt templomban, s utána elragadtatásában azí mondta: - Ugye most már látod Stefikém, miért vettem pont itt nyaralót?- Milyen utat tett meg, amíg eljutott a Katona József utcai lakásáig?- Erdélyből feljőve Pestre a Kolumbusz utcába költöztünk édesanyámmal, onnan a Rákóczi útra, s amikor férjhez mentem Révész Miklóshoz, a filmgyártás egyik vezetőjéhez, kikötöttünk ebben a lakásban. Ez 32 évvel ezelőtt történt, azóta vagyok ennek a kerületnek a polgára. Eszter lányunk is ebben a lakásban született.- Ön az örmény önkormányzat egyik vezetője is.- Azt már sokszor, sokfelé elmondtam, hogy anyám székely volt, az apám örmény. Örményországba már ötször meghívtak. A jereváni operaházban kiváló örmény énekesekkel az Otelló Desde- monáját énekeltem. Nagy örményekkel Budapesten is találkoztam, közülük mindenekelőtt Aram Hacsaturjánnal. A Spartacus című balettjának a premierjére jött az Operaháziba. Seregi László, a nagyszerű koreográfus megkért, hogy az első próba idejére vigyem el ebédelni, mert kissé átrendezte a mester zseniális zenéjét, s ne kezdődjék mindjárt botránnyal a látogatása. Fogyatékos közös nyelvtudásunk ellenére jól megértettük egymást, mert az ebédnél elfogyasztott ötputtonyos tokaji minden nyelven beszélt. Mindazonáltal a botrány kitört. Később a híres komponista megbékélt és megtisztelt azzal, hogy megnézett a Bánk bánkban.- Lakókörnyezetében, úgy hallani, szeretetnek és megbecsülésnek örvend. Különösen jó kapcsolata van a gyerekekkel.- Magam is gyakorló nagymama vagyok. Más nagymamáknak is már a lelkére beszéltem, amikor azt tapasztaltam, hogy az unokája csapatba verődve csavarog és lopkod a közértben. Nagy sikernek éreztem, amikor a gyerek maga köszönte meg a bea vatkozásomat.- Valóban — válaszolja —, itthon régóta nem jelent meg egyetlen új kötetem sem, külföldön azonban huszonhárom nyelven adták ki a korábbiakat önálló könyvek formájában. Németül, olaszul, franciául, angolul, hollandul, japánul láttak napvilágot írásaim, ami azt jelzi, hogy más nemzetek olvasóit is érdeklik. De ígérhetem, hogy egy-két év múlva a magyar olvasók számára is jelentkezem új kötettel. Régi babonám, hogy előre közelebbit nem mondok el készülő munkáimról.- Arról biztosíthatom, hogy Angyalföldön önt nem felejtették el.- Engem is sok emlék fűz a XIII. kerületben. 1954-ben költöztem a Vőlegény utcába, amikor a József Attila Művelődési Központtal szemben megépült az új lakótömb. Az akkori népművelési kormányzatnak felhatalmazása volt rá, hogy lakásokat utaljon ki. Részemre ezt azért tette, hogy közelről megismerjem az ottani munkások életét. Amit ebből az életből elsőként megismertem, az a nagy szegénység volt.- Vélhetőleg a szegénység mibenléte nem volt újdonság ön előtt. Ezt már az odaköltö- zése előtti írásai is bizonyítják.- Volt benne részem. Ezért szerettem volna valamilyen jobb vidéken élni, hiszen a Vőlegény utca mégiscsak a hírhedt Tripolisz szélén helyezkedett el. De végül is nagyon jól éreztem ott magam. Rendes, becsületes embereket ismertem meg. Nekem is négy fiúgyermekem volt, hál’ Istennek, megvannak ma is. Ezért hát osztoznom kellett a szegénységben. S tapasztalnom azt, hogy a szegénységnek is vannak szépségei. Az egyik ember úgy érzi, hogy rá van utalva a másikra. Nekem is az volt a szerencsém, hogy én máskor kaptam a fizetést, mint a szomszédom, én egy héttel hamarabb, ő egy héttel később, így tudtunk egymástól mindig kölcsönt kérni. Jó hangulatú közösség volt az. A munkásembereket ott ismertem meg valójában.- A tripolisziakról az a hír járta, hogy veszedelmes csibészek. Ilyeneknek látta őket közelről?- Kemény fickók voltak. Vagányok, ez tagadhatatlan. De dolgoztak keményen, örültek felszabadultan. Verekedtek, kiabáltak, táncoltak, nótázíak. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy rendkívül szolidáris társadalomba kerültem. Hanem most hadd térjek rá arra, hogy milyen érdekesen különbözött egymástól a XIII. kerület két vége, a Tripolisz és az Újlipótváros. Mert tíz év múlva, 1964-ben átköltöztünk a Pozsonyi út és a Balzac utca sarkára. S ott egy másik világot ismertem meg.

4!- Kedvezőnek találta az otthonváltoztatást egy kerületen belül?- Újlipótvárosnak is csodálatos hangulata volt. Ez a hangulat azóta elromlott, ezt rögtön hozzá kell tennem. Akkor én ott egy nagyon békés, csendes, barátságos, kellemes, kedves környezetbe csöppentem bele. A munkásvilág után egy polgári világba. A vasárnap délelőttök itt is családiasak voltak. Az apák sétáltatták a gyermekeiket, közben betértek az útjukba eső cukrászdába. Megragadtak bennem egyes jellegzetes figurák. Ilyen volt például Deutsch úr, a közeli zöldséges. Tudták róla a futballisták, hogy szeret csalni, ezért azzal állítottak be hozzá: Itt van Deutsch úr egy húszas, adjon érte, amit akar...- Ennyire maradandó emlékeket őriz a futballistákról?- Ha a szemközti presszóba bementem annak idején, ott békés polgárokkal találkoztam. Itták a feketéjüket és a kis konyakjukat. Ott voltak köztük a futballisták, kedvesen tréfálkoztak. Nosztalgiából mostanában is járok arrafelé. A presszóba is betérek. De most, amikor utoljára benyitottam, két borotvált fejű fickó ült ott, az egyik felrakta a lábát egy másik asztalra. Azonnal kifordultam.- Emlékeiből kivehetően is a XIII. kerület két külön világot foglalt magában, a munkás meg a polgári létet. Most milyennek találja ennek a kettőségnek a jelenlétét, egymás mellett létezését?- Angyalföldnek is, az Újlipótvárosnak is volt egy maga teremtette világa. Hogy ezek összefonódjanak és hassanak egymásra, nem annak a következménye feltétlenül, hogy egy kerületbe fogták össze őket. Azt kell megvizsgálni, történt-e valamilyen lényeges átjárás a két önmaga teremtette világ között. Úgy látom, ez a folyamat kialakulóban van, létezik, és ez egy jó folyamat, amelyből létrejöhet a XIII. kerület maga teremtette új világa. Azí tapasztalhatjuk, hogy sok szín együttélése, sok szín összekeveredése teszi olyan dinamikussá a fejlődést, és pezsgővé az életet ebben a kerületben. A Váci út teljes átformálódása nagy meglepetés nekem. Egy tipikus gyárnegyed felemelkedik és közeledik egy európai polgári színvonalhoz Ez nemcsak jó, ez izgalmas folyamat is.-A XIII. kerület díszpolgárainak sorában Ön immár negyedmagával képviseli a magas szintű kortárs magyar irodalmat. Ön mellett ott foglal helyet Baranyi Ferenc, Hegedűs Géza, Nemeskürty István. Tulajdonít- e ennek jelentőséget a kerület Ön által is felvázolt nagyléptékű átformálódásában?- Az irodalom, a művészet produktumai, szakkifejezéssel élve, alászálló kultúrérté- kekké válnak. Mit értek ezalatt? Azt, hogy amit a művészet, elsősorban az irodalom megfogalmaz, azok az értékes gondolatok, amelyek a műveltebb és tájékozottabb emberek fejében megteremnek, leszállnak azokba a rétegekbe is, melyeknek tagjai a társadalom szerkezete folytán, önmaguktól nem tudnak ilyen gondolatokat végigjárni, ilyen végkövetkeztetésekig eljutni. Ez nem jelenti a lebecsülésüket. Ellenkezőleg, számtalanszor tapasztaltam, hogy ezek az emberek éhesek az övékénél intenzívebb gondolkodás termékeire, várják, hogy helyettük ilyeneket megfogalmazzanak. Ezért is tartom szerencsésnek a XIII. kerület összetettségét. Itt van olyan széles gondolkodói réteg, amelyik megteremti az alászálló kultúrértékeket.- Kétségtelen, hogy a mi kerületünk is erősen rétegzett, s az itt élő lakossági rétegeknek roppant különböző a társadalmi, anyagi és nem utolsósorban szellemi helyzete. Ez feszültségekkel is vár. Az ön gondolkodásának termékei azok a nagyszerű regények és novellák, amelyekben emberi sorsok és gondolkodások drámaian feszülnek egymásnak. Úgy vélem tehát, hogy joggal kérdezem meg, ma miben látja az emberek között a legalapvetőbb drámai feszültséget?- Nemcsak a XIII. kerületnek, nemcsak Budapestnek, az egész országnak, Európának, hanem az egész világnak a legneuralgikusabb kérdésére tapintott rá. A társadalmi különbségek, amelyek elsősorban a vagyoni, anyagi, pénzügyi különbségekből fakadnak, a huszadik század legnagyobb problémája. De ez lesz a huszonegyedik századé is. Ön jól látta meg, hogy műveimben mindig drámában gondolkodtam. Ma is a nagy emberi drámák foglalkoztatnak, s ezért, úgy gondolom, fel kell tennünk egymásnak a kérdést, hogy az értelem és a belátás mennyire befolyásolhatja az együttélésünket. A sokat dolgozó, mégis kiskeresetű és a sokmilliók felett rendelkező emberek között még láthatatlanul is nagy feszültség keletkezett. De hát kik oldhatják fel ezt? Nyilvánvalóan azok, akik a milliók felett, s következésképp hatalommal rendelkeznek. Aki az árnyékos oldalon él, addig bírja a feszültséget hordozni, amíg - amint mondani szokás - el nem fogy a cérna, vagy ameddig betelik a pohár, s arra kényszerül, hogy lázadjon. Az pedig erőszakot szülhet, s az erőszak nem ismer határt. A vagyonosokban most még nem sok hajlandóságot látni, hogy áldozzanak a szegények és a nincstelenek felemelésére. És ez dráma, nagy dráma.

A díszpolgárokkal az interjúkat Sas György készítette.