XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998. március / 3. szám
XIII. KERÜLETI 1998. március 3j* Újfajta szépség. vaskos valóság Angyalföld - ahogyan Illyés Gyula látta Nagy írónk és költőnk, Illyés Gyula ezt a visszaemlékezését kerületünkben lakó kollégánk, Illés Jenő felkérésére írta A világváros szépségei címmel. Az írás 1975-ben a Tükör című képes hetilapban jelent meg. Illés Jenő egy sorozatot szerkesztett, amelynek keretében jelen tős alkotó személyiségek életük és pálya futásuk legemlékezetesebb helyszíneiről tájairól írtak. Illyés Gyula, tudjuk, sok felé megfordult a hazában és a világban többek közt Bécsben, Berlinben, Párizs ban, de legmaradandóbb élményeként mégis az Angyalfölddel való találkozását örökítette meg ebben az írásában. Köszönjük Illés Jenőnek, hogy eljuttatta Angyalföld lapjának mai olvasóihoz is. Képeinken a Lehel út 26. körfolyosói és utcai homlokzatának egy része - ma Imádtam vonatom utazni. Mihelyt némi erőszakkal fölfedeztették velem, hogy van látnivaló a földön, a távoli pusztán kívül is, ahol születtem, szenvedélyes világjáróvá lettem; vagyis első középiskolás koromtól fogva. A Simontornya-Dombóvár, majd Dombóvár-Bátaszék, illetve Szekszárd-Sárbogárd vasútvonal minden állomásának, bakterházának képe az agyamba raktározódott. Ismertem valamennyi személy-, gyors- és expresszvonat indu- lásának-érkezésének percnyi pontos idejét, ahogy különben a vidék minden nagyja-kicsi- nye függetlenül attól, utazott- e vagy nem. Ameddig a dübörgés csak szúnyogzümmögésnek elhatott, megyeszerte akkor még ahhoz igazodtak az órák. A hajdani negyedik gimnáziumba iratkozandó érkeztem első ízben Budapestre, vagyis tizennégy évesen; de ezúttal anyám társaságában. Közismert volt az is országosan, hogy noha a vonatjegy ára a Keleti pályaudvarig ötvenhat fillérrel drágább, mint a Kelenföldi pályaudvarig, a villamosjegy Kelenföldtől a város bármelyik részében csak tíz-egynéhány fillér. A józan elméjű utasok így tehát mind Kelenföldön szálltak le. Hisz legtöbbjüknek a Keletitől js csak villamosra kellett volna szállniuk, s így a megtakarítást még az a huszonnégy fillér is növelte. Alkonyat volt. Mire villamosra jutottunk, este. Anyámat, s tetemes csomagjainkat a kocsi belsejében hagyva, ki- furakodtam a vezető mellé. Hogy minél hamarabb, minél többet lássak! Szemem szomjasan rögződött előre a sötétbe. Itt zajlott le világjárásomnak mindmáig tán legszívder- mesztőbb élménye; alig harminc-negyven másodperc alatt. Azt hittem, a villamosok is egy sínpáron közlekednek, a vonatok módjára. Hogy milyen következménnyel jár, ha két szerelvény szembefut egymással: a kétkrajcáros néplap- a Kis Újság és a Friss Újság- első oldalának parasztideget (s erszényt!) célzó rajzaiból tudtam. Az éjszakából egy tündöklőén ragyogó szerelvény az elszabadult bika őrült rohanásával és tekintetével közelgett. Álomszerűén dermesztő volt az is, hogy a veszélyt senki sem látta. A kocsinak a külső - akkor még csak félajtóval - verőcével - lezárt ajtajában álltam; átéltem azjram vascsattogásával a szélrohamot is. Eretnek tűzpróbán, mondhatni valóságos acélfürdőn estem át, mire kinyitottam a szemem. Hatott még a második mennydörgés kápráztató istennyilája ott közvetlenül a könyökömnél. De: nem lehetek más a többi bennfentesnél, titoktudónál, az ismét tág lélegzéssel már ezt szívtam magamba. Anyámmal sem tudattam az élményt; noha visszakászálódtam hozzá. A külső Váci út derekán, a Petneházy és Gömb utca sarkán léptem talajra. Vagyis átutaztam, még kocsit is váltva, az egész esti Budapestet. Mint egy tündöklő tündérkert, a fenekén. Szemembe, fülembe a fönti fények és zajok körvonalak nélkül hatoltak; nem hagytak emlékképet. Valójában a Gömb utcai ház kapuján kilépve merültem föl (már másnap hajnalban persze) a lenti hazából az annyi csábító-riasztó beszédmese révén ismert székváros tengerszintjére. Igen szerencsés körülmények között, igen kitűnő kalauzolással. Akinél megszálltunk, anyám testvéménje (s nekem egyben keresztanyám) csak néhány éve jött föl második férjével Cecéről - nem kis családi csaták után -, s még frissen ömlött belőle a pesti büszkélked- nivaló. Egy kicsit egyéni diadalaként kattintottá föl a villanylámpát, eresztette meg a falon a vízcsapot, s mutatta meg az egyszoba-konyhájuk- ban mindazt, aminek kezelésébe bevezetett bennünket. De még az ámyékszékre sem kell az udvar végére gyalogolni (sárban, esőben), itt van a folyosó végén, kulcs van hozzá! S a karmozdulat, ahogy a sűrű konyhaajtók előtt körbe futó folyosóról, azaz az emeletről a hatalmas belső udvart bemutatta! A csak egykapus, tehát szinte várkastély elvű házban annyi nép élt, mint egy kisebb grófi pusztán. De csupa jobb ember: gyári munkás, pincér, köztisztasági alkalmazott! El voltam bűvölve; rajongtam a szép, főleg magas épületekért. Lángelméjű leleménynek találtam a több emeletnyi rétegződésben körkörösen függő folyosókat, melyeken futkosott a gyermek, tré- cselt a menyecske, borsót fejtett a nagymama, s lent az udvaron vak ember hegedült, szelíd hangú hajadon énekére. Hátha még az is eszükbe jutott volna az egykori tervezőknek, hogy ezeket a szel- lőzködésre, nézelődésre oly alkalmas folyosókat nem a házak udvara felőli oldalára helyezik, hanem a másikra, az utca felőlire: ott aztán mi mindent kaphatott volna a szem és a tüdő! Tudtam, hogy elkéstem ezzel a még jobbik megoldással, de elgondoltam, s ma is közképzeletre bocsátom, milyen századfordulói Budapest (és Bécs és Varsó, Prága) maradt volna ránk ilyen spanyolosán, olaszosan nyílt - színes és „életes” kör- utakkal, sugárutakkal, szőkébb és tágabb közterekkel; fehér zászlócskákként száradó női és csecsemő alsónemőt ezerszám lobogtatva! így néztem - ilyen ámuló és segítő szemmel - a később még közvetlenebbül, mert már tartósan meglakott, nagy munkásházakat is. Először a Lehel utca 26. számút. A hírlapi köznyelv ezeket lebecsü- lően nevezte bérkaszámyák- nak. De én a kaszárnyákra is ugyancsak fölfelé tekintettem! Noha eladdig alakjukról csak fényképek és népdalok formáltak képet az agyamban. Valóságosan nagy és mély építészeti gyönyört addigi vidéki életemben négy alkotás adott: a tönkremenetele után is megragadó ozorai vár, főképp reneszánsz udvarával. Az ozorai híd, a Sió fölött. A műkinccsé helyreállított si- montomyai vár, melynek udvara is kamaszemlékeimet őrzi. A simontomyai híd a Sió fölött, amely itt már a Kapos árjaival egyesülten, oly szélesen hömpölyög, hogy kővel keresztüldobni csak jó nekifutás végén sikerül. Pesten is a lakóvárak után a hidak látványa nyűgözött le. Mégpedig a hidaknak az az új fajtája, amelyek nem folyamok fölé teremtenek utat, hanem utak - vasutak! - fölé. Nem győztem föl-alá járni azon, amely a Nyugati pályaudvar sínszövevénye fölött Angyalföldet a Terézvárossal kötötte össze. S attól, amely - bár csak gyalogosoknak - ugyanonnan a Városliget csodáit tárta föl, a hullámvasutat, az Állatkert műsziklacsúcsát! A legendák szerint a török időkben Ozora és Simon- tornya várait alagút kötötte össze. Álmomban hányszor bejártam. És ébren, hány pince kőfalát megkopogtattam társaimmal: nem itt rejlik-e vajon az út kezdete, mintegy a múlt varázsvilágába, a basák háremeinek kincseskamrájába? Megforrt, gőzt vetett a szívem, amikor világfelfedező vállalkozásaim során a Lehel út egyik rövid mellékutcájának, a Bulcsú utcának végén valódi alagút várt rám. Ugyancsak sínek alatt, még mindig a Nyugati pályaudvarba torkolló vasúti vonalak széles deltája alatt. Szűk volt ez az alagút, rosszul világított, nedves, dohos: pokolbüdössé- gű. Tudtam már, milyen utat járt Orfeusz, Dante. Az ő szaglószervük igényével léptem a mélybe, majd léptem ismét napvilágra, mintegy más földrészen: Budapest akkori beau-quartier-jében. Nem kívánkoztam oda. Keresztanyám fiai (s nekem első unokatestvéreim) közül az egyik géplakatos, a másik autószerelő-segéd volt már akkor. Friss székvárosiak, de máris valamiféle gőggel oktattak ki, s barátaik, az őslakók persze még büszkébben: mit jelent honosnak lenni ebben a másik negyedben, amelyet az országhatárok élességével fog össze a Lehel piac és a Rákospatak közt a Duna és az itt is annyit emlegetett vasútvonal. Angyalföld! S ahol még annyi emlegetést érdemelne a várostelepülésként a Hétház, a Tizenhárom ház, aztán a várként körülkerített gyárak, gépraktárak. S külön megbámulnivaló- ként a park nagyságú ócskavastelepek, amelyek rozsdafedte, valaha rejtelmes célt szolgáló kis és nagy tárgyai közt az ifjú szem úgy repdes ide, s oda, mint Alicéé a csodaországban. Főleg persze egy gépészkovács fiának a vasak közt mégsem egészen járatlan szeme. Az ember idősödve fedezi föl, hajdani élményeit eleve- nítgetve, hogy hány szülőföldje is lapul a szívében. A tolnai tájak után véletlenül kaptam, ráadásul a balatonit (benősülvén egy tihanyi nyári házba). Ennek szépségeit nem kell nyomozni. Egyre jobban kívánkoznak tudatomba mindannak az újfajta szépségnek az elemei, a vaskos valóságnak mindaz a meggyönyörködni és fölfedezni valója, amit Angyalföldről hordok magamban. Illyés Gyula Beadási határidők: április 8. Pályázati felhívások A Bp. Főváros XIII. Kerületi Önkormányzati Képviselő-testület Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága a XIII. kerület önálló kerületté válásának 60. évfordulója tiszteletére a következő pályázatokat hirdeti meg: 1. Közmű céltámogatás < • A helyi művelődő közösségek tevékenységének, működési és feltételrendszerének támogatására. A pályázaton részt vehetnek: A kerületben tevékenykedő, ellenőrizhető közművelődési feladatot vállaló önszerveződő közösségek, egyesületek, alapítványok, baráti körök, társaságok, amatőr művészeti csoportok, közművelődési intézmények, magán- és jogi személyek. Bevétel-orientált szervezetek nem pályázhatnak. Önkormányzati fenntartású intézmények elsősorban nem alapfeladatuk körébe tartozó tevékenységre pályázhatnak. A részletes feltételeket tartalmazó pályázati felhívás és adatlap a polgármesteri hivatal Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályán igényelhető. (1139 Budapest, Béke tér L, III/67. és 48.) További információ telefonon: 452-4163 vagy 452-4118. • Sportegyesületek részére (szabadidősport, utánpótlásnevelés, létesítmények működtetése). Csak azon egyesületek pályázatát fogadják el, akik eleget tettek az 1997. évi statisztikai kötelezettségeiknek. • Kerületi önkormányzati fenntartású intézmények részére- iskolai sporttáborok (nyári, téli) támogatására,- óvodai testneveléshez szükséges eszközök beszerzésére. A részletes feltételeket tartalmazó pályázati felhívás és adatlap a polgármesteri hivatal Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály Sportcsoportjánál igényelhető. (1138 Bp., Dagály u. 20.) További információ telefonon: 149-7599. • Kerületi önkormányzati intézmények, a kerületben működő szervezetek, egyesületek, közösségek részére a gyermekek, diákok szabadidejének hasznos eltöltését segítő programok, táborok támogatására. # Nemzetközi diák, ifjúsági kapcsolatok fejlődésének elősegítésére. A részletes feltételeket tartalmazó pályázati felhívás és adatlap a polgármesteri hivatal Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztályán igényelhető. (1139 Bp., Béke tér 1. III/48.) További információ telefonon: 452-4118 és 270-6021. A közművelődési, a sport és az ifjúságpolitikai pályázatok beadási határideje: 1998. április 8. Az elbírálás határideje 1998. április 28. A késve érkezett vagy hiányos pályázatokat a bizottság nem fogadja el. • Az óvodákban folyó nevelési program támogatására. • A NAT bevezetéséhez szükséges eszközbeszerzés támogatására. • Az iskolai minőségi munka, az egész napos nevelés tárgyi feltételeinek javítására. • A nevelési, oktatási, köz- művelődési és egyéb intézményeiben foglalkoztatott pedagógusok, pszichológusok és népművelők szakmai továbbképzésének segítésére. A pályázati felhívásokat és az adatlapokat az érintett intézmények közvetlenül megkapják. Jjz Országháziban jártunk — köszönet érte A XIII. kerületi Számítástechnika Tagozatos Általános Iskola tanulói közül harmincán, valamennyien hátrányos helyzetű, úgynevezett gyermekvédelmis gyerekek Antalóczy Attila országgyűlési képviselő' segítségével 1998. február 9- én, az ülésszak alatt megtekinthette a Parlamentet. Erről számolt be a csoport két diákja. Eljött a várva várt nap. Néma csend, meghatódottság jellemezte a kezdeti hangulatot. A biztonsági ellenőrzés miatt igen nehezen jutottunk el a bejáratig, ahol szokatlan dolog történt velünk, átvilágító berendezésen kellett keresztül mennünk. Mivel probléma nem volt velünk, tovább haladtunk a főbejárat márványoszlopos lépcsőin. Egy kedves idős bácsi volt a vezetőnk, aki történelmi, irodalmi, művészeti adatokkal gyarapította tudásunkat. A Kupolateremben éppen a televízió Kormányváró című műsorát vették fel. Felismertük azt a helyet is, ahol a kormánykitüntetéseket adják át ünnepeinken. Fejünk felett csodálatosan szép freskók és szobrok sorakoztak, megismerhettük eredetüket, alkotóikat. Volt királyaink szobrai mély benyomást tettek ránk. Tovább haladva a Társalgóba mentünk, ahol csodálatos márványoszlopok ékeskedtek, majd az Alsóházba értünk, ahol leültünk, mintha mi lennénk a miniszterek, képviselők. Itt kérdéseket tehettünk fel a vezetőnknek a Parlament érdekes adatairól, mint például 650 teremről, 10 kg aranyról, 350 toronyról. A legnagyobb figyelmet a parlamenti ülésterem kapta. Jóval kisebbnek hatot a terem, de érdekes volt személyesen átélni a tévéből már ismert ülések parázs hangulatát. A téma aktuális volt: a gyermekszületések számának alakulása, a családok helyzete, támogatása. Sajnos az időnk kevés volt, de ez a másfél óra számunkra nagy élményt nyújtott. Bármelyik korunkbelinek ajánljuk, hogy menjenek el az ország házába, mert hatalmas élményben lesz részük. Szeretnénk a harminc tanuló nevében megköszönni Antalóczy Attila úrnak és munkatársának, Molnámé Nagy Máriának közreműködő segítségét. Szikszai Martina és Czakó Szandra Számítástechnikai Tagozatos Általános Iskola hatodik osztályos tanulók
