XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998. november / 11. szám
il 1998. november XIII. KERÜLgL^ A lakások fele távfűtött Megkezdődött a fűtési szezon I James Watt már 1784-ben használt gőzt lakásfűtésre, de majdnem száz évet kellett várni ahhoz, hogy megépüljön New Yorkban az első fűtőmű. 1881-et írtak akkor. Azóta isI mét elmúlt százegynéhány esztendő, és manapság már behálózza fővárosunkat is a távfűtés. Az Észak-Pesti Távhőszolgáltató Rt. információja szerint a XIII. kerület I mintegy 64 000 lakásának a fele távfűtéssel üzemel. Tehát ma még sokan vannak, akik nem saját maguk döntik el, hogy mikor, mennyit, milyen hőfokkal fűtsenek. (\ multi visszahozza a múltat? A lakók döntési jogköre egyelőre csak arra korlátozódik, hogy mennyivel hosszabbodjon, vagy esetleg rövidüljön meg lakóközösségükben a hivatalos fűtési idény. Mindannyian ismerjük az időjárás szeszélyeit. Idén is korábban kezdtünk el fázni, mint a naptár szerint szabad lett volna. A távfűtéssel üzemelő, egyes lakótelepi házakban ennek köszönhetően már október 15-e előtt úgynevezett előfű- tések voltak. — Kinek, hogyan, milyen módon és milyen feltételekkel lehet előfűtési kérni, ha azt az időjárás már indokolttá teszi? Milyen hőmérséklet teheti ezt indokolttá? Hogyan és kinek kell ezeket az igényeket bejelenteni? Ezekkel a kérdésekkel kerestem fel egy közös képviselőt, Zenyik Sándort, a Szegedi úti lakótelep Üteg utcai irodájában, akihez 1100 olyan lakás tartozik, mely távfűtéssel üzemel.- Jelenleg kétféle módon lehet a fűtést megrendelni október 15-e előtt. Az egyik lehetőség - és ez a macerásabb -, hogy aláírásokat gyűjt a gondnok, vagy más megbízott a lakóktól. Ha az igénylők száma eléri az 50 százalékot, plusz 1 főt, akkor a közös képviselő személyesen bemegy, a területileg illetékes FŐTÁV Rt.-hez és írásban kéri a fűtés megkezdését. A kérést kb. egy félnapos követéssel a FŐTÁV teljesíti. A másik lehetőség - és az én területemen ezt a módszert alkalmaztuk -, hogy leszerződünk a FŐTÁV Rt.-vel arra vonatkozóan, hogy egy bizonyos külső hőmérséklet alatt a rendszert automatikusan bekapcsolják. Azt, hogy így leszerződjünk, csak egyszer kell a lakóközösséggel megszavaztatni, mert a szerződés a visszavonásig érvényes. — Mennyi az a hőmérséklet, amely alatt ekkor a rendszert bekapcsolják?- Ez is megállapodás kérdése. A lényeg az, hogy 3 fok különbséggel kell meghatározni a határt. Van, amelyik házban 9-12, van ahol 10-13 fok alatt kapcsolják be, illetve kapcsolják ki a rendszert. Előfordul sajnos, hogy meghibásodás miatt a hőmérsékletcsökkenés ellenére sem indul meg a fűtés, de ez elég ritka eset. Ami inkább jellemző, hogy minden lakó igényét képtelenség kielégíteni. A rendszer sajátosságából adódóan a felső szintek melegebbek, míg az alsó és szélső lakásokban alacsonyabb a hőmérséklet. így mindig van, aki fázik, és vannak olyanok is, akik kénytelenek az utcára fűteni. Az is problémás, hogy mondjuk kora reggel 10 fok alatt érzékeli a műszer a hőmérséklet-csökkenést, a rendszer bekapcsol, de tapasztalatom szerint ebből csak a déli órákban lesz érezhető meleg, viszont akkorra már esetleg a külső hőmérséklet nem tenné indokolttá a fűtést. Lemondani azonban nem lehet egyik pillanatról a másikra.- Az említett gondok kiküszöbölése végett is örülök, hogy életbe lépett a távhőszolgáltatásról szóló törvény, amelyről a júliusi Hírnök cikket közölt. A lényege ennek az, hogy hőmennyiségmérés lesz, és a hőmennyiségmérés szerinti elszámolásra záros határidőn belül kötelező az átállás. Azon túl majd a ház megbízottja, természetesen megfelelő szak- képesítéssel, de külön igénylés nélkül, a FŐTÁV szakemberei igénybevételével szabályozhatja majd a rendszert. Várhatóan, minden rugalmasabb lesz.- Az átlag feletti fogyasztások csökkentése érdekében addig is, és azon túl is, hogy a törvényt alkalmazni fogják, mindent meg kell tenniük a lakóknak is. Pótolni kell a hiányzó hőszigeteléseket az elemek között, ez a közös képviselők feladata, de szigetelni kell a nyílászárókat, ablakokat is és ez már a lakók feladata és érdeke, a hőveszteség csökkentésének az eléréséhez.- Egyébként, akit bővebben érdekel a távhőszolgáltatással kapcsolatos törvény, és a hőmennyiségmérés szerinti elszámolása, annak ajánlani tudom a FŐTÁV Rt. bemutató- termét Óbudán, a Szőlő utca 66-68. szám alatt. Részletes felvilágosítást adnak naponta 8-15 óráig a fűtési rendszerek korszerűsítéséről, vagy egyéb más, a témához kapcsolódó kérdésről. Kónya István I gazán csodálatos vívmánya huszadik századvégi életünknek, hogy a fővárosban, s lassanként vidéken is, a multiplexek egész sorozata áll a filmekért rajongó közönség szolgálatára. Immár joggal nevezhetjük a terjeszkedő jelenséget multi-multiplexnek. Nem hinném, hogy akadna valaki ma már akár a kiscsoportosok körében is, aki ne tudná mi a multiplex. De azért megmondom: a vetítőtermek sokaságát jelenti, szépen egymás mellett, jobb esetben egymás hegyén- hátán. A filmek és a kezdési időpontok így a nézők számára megsokszorozódnak, s ez roppant praktikus. Eszményien amerikai szisztéma, meg is lendültek általa a látogatottsági és a bevételi adatok. V an ezekben a mozikban minden: testhez szabott párnázott zsöly- lyék, elengedő hely az akár negyvenöt fokos szögben is kinyújtható lábak részére, van kilométer szélességű vászon, dolby stereo, DTS-digi- tal, klimatizáció, kóla, pop com, pommes frites, hogy csak úgy hirtelenjében felsoroljam a mennyei szolgáltatásokat, s akkor még arról nem is tettem említést, hogy mindeközben filmeket is lehet nézni. Egy valamit azonban kifelejtettek, amiért még plusz érdemes lehet multiplexbe járni. Azt az egyszerű tényt, hogy a love storyknak nem csak a vásznon, hanem a nézőtéren is jelentőségéhez méltó szerepet kellene kapniuk. A szerelmespárok mindig is a mozi forgalmát fenntartó tényezőknek bizonyultak. Bezzeg a régi klasszikus csőmozikban, azokban az ezerszer áldott kli- matizálatlan kisbüdösökben össze lehetett bújni, lopva csókot is lehetett váltani, a hosszabb időtartamú smárolás már a mögöttük helyet foglaló nézők tűrőképességétől függött, hacsak ők is nem hasonló cipőben jártak, tudniillik, amikor a moziba betértek. Egy azonban biztos: a kezeknek szabad terük volt a félhomály jótékony takarásában. A multiplexek eleddig ezt a tulajdonképpen a mozik sze- retete iránt táplált elemi igényt, eléggé meggondolatlanul, elhanyagolták. Ezt meg lehet csinálni Amerikával, a művelt nyugattal, de a bimbózó szerelmű pest-budai fiatalsággal nem. Nem lehet őket holmi karfákkal elválasztani egymástól. Nem mondom, fontos a kényelem is, de az egymásért epekedő szívek és kezek mást mondanak. Ók nagyobb közelségre és melegségre vágynak, ezt tessék, kedves megamán multiplexes moziüzemeltetők tudomásul venni. J elenthetem: vették! Bizonyára búvárkodni kezdtek a regi idők mozijainak kultúrtörténeti emlékei és dokumentációi közt, s hallottak valamit harangozni a mozik említett hagyományos funkciójáról. De ha harangozni nem is, legalább csengetni. Arra már a legöregebbek közül is csak elenyésző számban emlékezhetnek, hogy régen a mozikban a filmek befejezése előtt egy-két perccel csengettek. Ez figyelmeztetésül szolgált azoknak az igen tisztelt nézőknek, akik nem a film élvezetébe feledkeztek bele, hogy legyen idejük felvenni az abszolút ártatlanság és illendőség pozícióját és ábrázatát, mire kivilágosodik a nézőtér. Hát, itt még nem tartunk, de egyes multiplex termekben már beállítottak néhány páros ülőhelyet, tehát olyanokat, amelyek a többi székektől önálló elhelyezést nyertek, s nincs köztük karfa. ár meg is jelentek a plakátok és a hirdetmények erről az új ajánlatról, igen helyesen vizuális formában. Tessék csak rátekinteni. Ül a rokonszenves ifjú pár a páros zsöllyében és kacagva függeszti tekintetét a vászonra. Nyilván mulatságos film van műsoron. Nézzük azonban a kezeket. A négy lehetséges kézből három a táplálkozással van elfoglalva. A fiú a baljában pattogatott kukoricát tart, amibe a lány éppen belemarkol, a másik kezében pedig sült krumplit szorongat. Mindez együttvéve még színtiszta biznisz: a moziban kapható áruféleségeket reklámozza. A négykezesből azonban az egyik már azzal kezd foglalkozni, amit a kinti világból magukkal hoztak. Tetszik látni a fiú jobb kezét, amint a kedves csípeje alatt alig leheletnyivel pihen meg. P ersze messze vagyunk még a csöngetős mozitól. De bízhatunk az idők — no és a kezek - haladásában. Meg abban, hogy a haladást előre éppúgy nem lehet megállítani, mint visszafelé. Sas György Akkor is fűt, ha nem kell? 1 1902-ben írta Gorkij legismertebb drámáját, az „Éjjeli menedékhely”-et I (eredeti címe „Na dnye”, azaz „A mélyben”). A darab egzisztenciájukat I vesztett, lecsúszott emberekről szól, akik vágynak ugyan vissza az űgyI nevezett „normális” életbe, de valódi erőfeszítésekre már nem képesek, I gyönge kis próbálkozásaik kudarcot eredményeznek. 1998-ban Magyarországon becsültén körülbelül harmincezer hajléktalan ember tengődik. Közülük nagyon keveseknek van esélye - és hajlandósága - a reszocializációra.- Nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen az ország harmincezer hajléktalanjára olyan ötezerháromszáz' férőhely jut. - mondja Tagányi Szabolcs, aki a Magyar Vöröskereszt Átmeneti Szállóján dolgozik szociális munkásként. A XIII. kerület északi peremén lévő Madridi úti hajléktalanszálló komplexumnak egyébként a 212 férőhelyes említett átmeneti részlegen kívül van egy 39 férőhelyes éjjeli menedék- és egy szintén 39 fős rehabilitációs részlege is.- Ez utóbbi főleg azoknak a hajléktalan férfiaknak van fenntartva, akik már eljutottak odáig, hogy szeretnének kimászni a hajléktalan-csapdából. - folytatta Tagányi Szabolcs. - Itt eléggé kemény feltételek vannak. A havi lakbér 5000 forint. Ezért étkezési jegyet és szárazélelmiszer-ellát- mányt kapnak, aminek összértéke körülbelül 8000 forint kiskereskedelmi áron. Emellett feltétel az absztinencia, valamint nagyon kemény kötelező előtakarékossági program van. Oda viszonylag könnyű bekerülni, de ugyanolyan könnyű kikerülni is - takarékosság hiánya, illetve ivási problémák miatt. Itt érkeztünk el a hajléktalan-lét két sarkalatos pontjához, amelyek összefüggenek egymással. A legproblémásabb az alkoholizmus. A legtöbb lecsúszott ember a mun- kanélküliség-alkohol-válás kört futja be, amíg ilyen helyzetbe kerül, a visszakapaszkodás pedig nagyon nehéz. A másik, amit talán furcsállni lehet, hogy az a havi 5000 forintos díj, illetve a kötelező megtakarítás - aminek összege változó, belépéskor egyénenként állapítja meg a kliens és a szociális munkás, ez átlagban havi 25 ezer forintot tesz ki. Honnan van a hajléktalanoknak ennyi pénzük? - kérdezhetjük. Nos, azok az emberek, akik ide kerülnek, dolgoznak, hiszen a közhiedelemmel ellentétben nem mindenki koszos-büdös csavargó közülük. Ám munkához jutni egyáltalán nem könnyű manapság.- Csak az jöhet ide, aki teljesen absztinens, valamint állással rendelkezik? - kérdeztem Molnár Györgyné szociális munkástól, ő foglalkozik a Rehabilitációs Szálló lakóinak ügyeivel. _ - A lényeg az elhatározás. Úgy is idejöhet valaki, hogy semmije sincs, majd szerzünk állást, s menni fognak a dolgok. Áz első havi lakbér a nehéz, azt ki kell fizetni. Tudni kell, hogy ahhoz képest, hogy hajléktalanszálló, nagyon jók a körülmények. Viszont nagyon komoly elvárási rendszer van. Ez nem egy melegedő, itt nem lehet két évet kihúzni, hogy aztán majd csak lesz valahogy. Aki így jön ide, az első néhány hónapban lemorzsolódik. S mint megtudtam, ez a program két éve indult. Ezalatt az idő alatt öt embernek sikerült lakást vennie, nyolcán tértek vissza a családjukhoz - vagy a szülőkhöz, vagy az egykori feleséghez - a szálló nem koedukált, csak férfiaknak szól a lehetőség. Ezenkívül négy idős ember került szociális otthonba, két fiatal pedig a katonasághoz, ami a mostani lakók közül is többeknek vonzó alternatívát jelent. Ezek a számok azt jelzik, a rehabilitációnak vannak sikerei, ám azért akadnak problémák is.- Van itt tizenöt ember - folytatja Molnámé -, akik két éve résztvesznek a programban, rendszeresen dolgoznak, egyáltalán nem isznak, elég magas megtakarításuk van - 300-500 ezer forint között -, de számukra a lakások nagyon drágák a szabadpiacon. Emiatt két évvel megnyújtottuk a programot.- Az albérlet ilyen esetekben nem jelent megoldást?- Mi albérletbe abszolút nem „gondozunk ki”, az nem alternatíva, merthogy nagyon „csúszós”, könnyű visszaesni. Mindenféleképpen az a szempont, hogy ahova kimegy a kliens, az végleges legyen. Amikor ez a program elindult, abban bíztunk, hogy majd az önkormányzatokat meg tudjuk győzni, hogy ezeknek az embereknek adjanak lakást, mert ők megbecsülik. Nem bontják le, nem adják el belőle a kilincseket, nyílászárókat stb. Ilyen segítséget viszont eddig nem nagyon kaptunk. Erről is, valamint az egész intézmény működési-, financiális körülményeiről szerettem volna megkérdezni a szállókomplexum igazgatóját, ám a találkozó sajnos nem jött létre. Iványi András igazgató nagyon elfoglalt, tárgyalásról tárgyalásra jár, szinte mindig házon kívül volt, amikor kerestem. Ezen túl viszont minden segítséget megadott számomra, például benézhettem a szobákba. Az átmeneti részen 9-12 ágyas szobák vannak emeletes ágyakkal. Nem lehet valami kényelmes. Ehhez képest felüdülés a rehabilitációs részleg 2—4 férőhelyes szobába bekukkantani. Itt némileg talán könnyebb valamiféle személyes élettér kialakítása, persze még ez sem túl ideális, egyszóval nem támadt kedvem beköltözni. Sikerült viszont szóra bírnom a szálló egyik régi lakóját, aki fél évet töltött el a rehabilitációs programban. M. Péter huszonéves fiatalember, állami gondozásban nőtt fel, a szállóba tavaly szeptemberben került, miután egy időben megszűnt az albérleti lehetősége is. Most a menyasszonyával él együtt, esküvőre készülnek. Főleg arról kérdeztem, miként élte meg a szállón töltött időt, hogyan gondol vissza arra a fél évre.- Nem valami nagy boldogság rá visszagondolni. Habár ahhoz képest, amire először számítottam, végül is kellemesen csalódtam, hiszen teljesen normális, kulturált társaságba kerültem. Több olyan emberrel találkoztam ott, akinek a meglátásait jobban tudom értékelni, mint mondjuk egy konszolidált átlagemberét.- Esetleg még barátokat is szereztél?- Igazából végig csak ideiglenesnek fogtam fel az ott- tartózkodásomat, nem akartam úgy érezni, hogy odatartozom. A lakókkal a kapcsolatom abból állt, hogy beszélgettem velük. Ott, a szállón, azon kívül nem jártunk össze. Volt néha közös mozi- vagy színházlátogatás, amit a szociális munkás szervezett, de semmi több. Persze alakulnak baráti kapcsolatok, de leginkább eltűrik egymást az emberek, kénytelenek rá.-A „külvilággal” mennyire könnyű onnan kapcsolatot létesíteni?- Amikor a menyasszonyommal megismerkedtem, nem mertem neki megmondani, hogy hajléktalanszállón vagyok, azt mondtam, albérletben lakom. Később ez gondot okozott, nem vette túl jó néven, hogy hazudtam neki, de végül is megértő volt. Nem lehet könnyű lelkileg sem az ilyen helyzetet megélni, ebben is segít a szociális munkás. Legalább olyan fontos ez, mint az anyagi segítség, hiszen ezek az emberek teljesen egyedül vannak. Egyedül, önerőből pedig valószínűleg lehetetlenség lakeveredni a „hajléktalan-csapdából”. Vannak azért mégis, akik - ki tudja miért? - nem igénylik a segítséget. Egy egykori közértépület (a falait lebontották, széthordták) még valamennyire ép tetőszerkezete alatt kis kalyibát épített néhány hajléktalan. Négyen élnek kb. ugyanannyi négyzetméteren, hevenyészett fa- és hullámpapírfalak mögött. Megkérdeztem őket, miért nem költöznek egy átmeneti szállóba.- Bemegy az ember a szállóra, de tudja, olyan emberek vannak ott... meglopnak... megvernek. Es mesélik a sztorikat.- Itt mik a kilátások?- Fognak ide építeni valamit - talán orvosi rendelőt -, de tavaszig nem hiszem, hogy bármi elkezdődne.-A telet itt ki lehet húzni?- Valahogy ki lehet. Az emberek segítenek. Hoznak kabátot, kaját...- Az igazi az lenne, ha kiutalnának valami kis szobakonyhát - így a társa. De ennél többet nem akartak mondani. Oláh Lehel
