XIII. Kerületi Hírnök, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1997. szeptember / 9. szám
XIII. KERÜLETI V. Angyalföldi Utcabál A XIII. kerületi Ónkormányzat és a Borsodi sör támogatásával 1997. szeptember 21. (vasárnap) 10.00-22.00 óráig KÖZPONTI SZÍNPAD 10.00-22.00 10.00. XIII. kerületi Zeneiskola fúvószenekara 10.30. Oitiki gólyalábas együttes felvonulása 11.00. Vadvirág néptáncegyüttes, Angyalföldi Vadrózsa 12.00. Krónikás énekegyüttes 12.30. Amaro Suno cigány népzenei együttes műsora 13.30. Akrobatikus Rock’n’Roll show 14.00. Maskarades görög népzenei együttes 15.00. Petó'fi Diákszínpad-musical 15.30. Fotó együttes 16.30. Ortiki gólyalábas együttes felvonulása 17.00. Sörivó verseny 17.15. TUNYOGI ROCK BAND 18.00 Humorista show 18.30. Tax-free 19.30. Patricio Baez Band - latin-amerikai tánczene 20.30. BON BON EGYÜTTES 21.00 BERGENDI SZALONZENEKAR Műsorvezető: Jáksó László UTCASZÍNPAD 11.00-18.00 10.30. Ortiki gólyalábas együttes felvonulása 11.00. A lóvátett kupec, avagy egy vásár különös története - Ládafia együttes 11.45. St. Márton ajándéka - Zsámbéki társulat 12.30. Együgyű Mihók 13.15. Ludas Matyi - Kereplő színház 14.15 Ládafia együttes 15.15 Paprika Jancsi - előadja Bartha Tóni bábművész 16.30. Ortiki gólyalábas együttes felvonulása SPORTSZÍNTÉR 11.00-18.00 11.00 a V-Art Stúdió megnyitója 14.00 Sportbemutatók (aerobic, küzdősportok) 15.00 Sakk szimultán, sakk verseny 16.00 Találkozás a kerület neves sportolóival 11.00 és 15.00 órai kezdési időponttal Street Ball bajnokság Petanque verseny Kerékpáros ügyességi verseny Ügyességi versenyek Asztalitenisz bajnokság Jelentkezés a sportversenyekre 1 órával a megadott kezdési időpontok előtt a helyszínen és az információknál! ANGYALFÖLDI IFJÚSÁGI HÁZ 11.00-18.00 Kiállítás: Lakatos Lilla rongybabái Kert-, Kézműves foglalkozások- Kerámia- Ékszerkészítő- Bábkészítő (csuhé, gyékény, szalma) A RENDEZVÉNY IDEJE ALATT AZ UTCA KÉT OLDALÁT KIRAKODÓVÁSÁR, SÖRSÁTRAK, BÜFÉK TARKÍTJÁK! Összehangolt munka a Lehel úton Vajda Pál főpolgármester-helyettes és Dorogi Gabriella alpolgármester, valamint a Lehel úti rekonstrukciós munkálatokban résztvevő közmű-cégek, a Fővárosi Csatornázási Művek Rt., a Fővárosi Vízművek Rt., a Fővárosi Gázművek Rt., a BKV vezetői sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy miként hangolják össze a stratégiájukat. Törekvésük, hogy minél jobb minőségben, minél biztonságosabban, gyorsabban és költségkímélőbben dolgozzanak a nagy közös művön, s azt úgy adhassák át október végén használóinak, hogy ők is elégedettek legyenek. A szóbeli tájékoztató után az újságírókkal együtt kivonultak a nyílt és meglehetősen feldúlt munkaterepre, hogy témájukat ott gyakorlatilag is bemutassák. Ha találkozunk az utcán, hangosan köszönünk egymásnak Interjú Vigyázó Miklóssal, a Babér utcai Szent Mihály templom plébánosával- Már csak alig egy szűk hónap választ el minket a szeptember 28-i Szent Mihály Napi Búcsútól. Ennek is köszönhető, hogy olyan nehezen tudott időt szakítani erre az interjúra?- Nem, ez még a „hétköznapi” üzemmenet. Mindennap akad egy-egy temetés, esküvő és egyre több keresztelő. Az Ön érkezése előtt éppen fiatal szülőknek tartottam felkészítő oktatást.- Miért van erre szükség?- Mert sokan fordulnak hozzám azzal, hogy szeretnék a gyereküket megkeresztelni, ám amikor leültetem őket és elbeszélgetünk, kiderül, hogy közülük jó néhányan akkor voltak utoljára templomban, amikor az ő fejüket tartották a szenteltvíz alá. Ilyenkor megkérdem, hogy mennyire komoly ez az elhatározás, hiszen a csecsemőt a szülők hitére kereszteljük, akiknek a hit jelét fel kell mutatniuk.- Lehet-e, kell-e az ilyen jelenségek ellen fellépni?- Szerencsére, a divatból tartott keresztelők és egyházi esküvők rendszerváltás utáni nagy hulláma apadóban van. Akkor nem kevesen gondolták úgy, hogy az „új világban” ezek az egyházi szentségek kellenek majd az érvényesüléshez, de legalábbis ki tudja hogy mire lehet még jó az egyházi áldás. Persze, az elmúlt évtizedekben nem volt , ritka, hogy egy gyereket többször is megkereszteltek, mert a nagymamák a család és egymás szándékának tudta nélkül „belopták” az unokát a templomba. Akkoriban még az egyház is elnézőbb volt, hiszen nem lehetett tudni, hogy ki mit kockáztat azzal, ha felfedi valódi meggyőződését. Ma már inkább azt tanácsolom ezeknek a szülőknek, hogy ilyen körülmények között jobb ha várunk még a dologgal, jobb ha a gyerek nyitott szemmel jár-kel, és majd a megfelelő időben döntünk a kérdésről. Örömmel tölt el, hogy sokan mégis maradnak és újra gyakorolni kezdik eddig „lappangó” vallásukat. Divatból jönnek és meggyőződésből maradnak. Annak is örülök, hogy a miséken lassan emelkedik a harmincasok és negyvenesek aránya, pedig manapság az ő vállukat nyomja a legnagyobb teher.- A fiatalabbak vajon mekkora számban ülnek a padokban?- Egyre többen. Vasárnap a kilenc órai, úgynevezett diákmise után összegyűlnek a plébánián, ahol egy szelet zsíros kenyér mellett, gitározgatva és beszélgetve telik az idő. A Szent Mihály templom körzetében 300 alsó- és felső tagozatos vette fel a tanórái közé a hittant. Velük együtt hoztuk létre a Szent Kristóf Klubot, ahol a foglalkozások előtt és után biliárdozni és pingpongozni lehet és van egy kondigépünk is -, hogy csak a testi gyarapodás lehetőségeit említsem. Nyáron táborozni jártunk, az idén a Mátrában töltöttünk két hetet.- Van valami különös oka annak, hogy a fiatalok nevelését ennyire a szívén viseli?- Azért rendeztünk-rende- zünk még az idősebbeknek is programokat: nagy siker volt például az idén a nyugdíjasok farsangja és az elmúlt három évben feltámasztott Szent Mihály Napi Búcsú is. Való igaz azonban, hogy az eddigi élet- utam szorosan összefonódott az ifjúsági munkával. A hetedik kerületi „Chicagó”-ban születtem egy igazi körfolyo- sós házban, 54 évvel ezelőtt. A szüleim gyári munkások voltak és még négy testvéremmel együtt laktunk egy szoba-konyhás lakásban. Sok, az utcán csellengő kortársammal ellentétben, én valódi közösségre leltem a Damjanich utcában, ahol a Budapesten tanító hitoktató tanárok háza volt. Ott teniszpályák voltak, vetélkedőket tartottunk, táborozni jártunk, és azt láttam, hogy a pap nem valami aszke- tikusan rideg, távolságtartó „személyiség”, hanem húsvér ember, aki inkább keresi az emberek közelségét. Amikor 1960-ban a házat kiürítették, és a „lakóit” lecsukták, a mi ifjúsági közösségünk együtt maradt, és nekem már 16 évesen a letartóztatott atyák helyére kellett állnom. Önképzőkört tartottunk, sokfordulós műveltségi vetélkedőket szerveztünk és ezek harmóniában megfértek a jó házibulikkal. Számomra a vallás életformává vált, és természetes módon következett, hogy hivatásom lett az egyházi szolgálat. Sajnos különböző politikai és egyházpolitikai okok miatt csak 27 évesen lettem a szeminárium hallgatója. Szívesen gondolok arra az időre, amikor egy értelmi fogyatékosokat ápoló intézetben dolgoztam, mert csak ott kaptam állást. Ha egy fiatal sok közös munka után végre már egyedül be tudta fűzni a cipőjét, vagy megtanult egyedül enni, az hatalmas boldogságot jelentett. Ezeket pedig csák úgy lehetett elérni, hogy az ember elfogadta másikat, és mellé tudott állni, minden póz és felsőbbségi tudat nélkül.- Honnan érkezett Angyalföldre?- Ezt megelőzően a Nógrád megyei Szügy és Csesztveg községekben voltam plébános 11 évig.- Mi volt az első élménye itt, az új helyén?- Hogy az emberek nem ismerik egymást. Négy esztendeje, az első találkozásink egyikén megkértem a híveket, hogy mindenki álljon fel és mutatkozzon be a mellette lévőnek, hogyha a misén kívül találkoznak, akkor legalább köszönni tudjunk egymásnak. Hiszen a templomnak igazi közösséget kell befogadnia, és nem valami vallási szolgáltatóházként vagy szentséget kiszolgáló bolt módjára kell működnie. Manapság egyfajta kettős látásmód uralkodik: van vallás és vannak a hétköznapok, és a kettő között nincs átjárás. Sok évtizeden keresztül azt sulykolták, hogy a vallás magánügy, pedig szerintem a vallás igenis közügy, hiszen az emberek bármilyen alapon szerveződő közössége akkor igazi közösség, ha a szeretet és a másokon való segítés törekvése hatja át. A keresztény közösségekben pedig megvan ez a tartalom.- Nem gondolja, hogy manapság, az egyéni érvényesülés ethosza idején nem népszerű eszmék ezek?- Tudom, hogy a harc a konzumtársadalom ellen nem kecsegtet sok sikerrel. Ám a mind több és több tárgy megszerzése csak pillanatnyi boldogságot adhat, hiszen akármennyit is birtokolok valamiből, mindig lesz olyan, akinek több van. A folyton csak szerezni vágyó gyorsan magányossá válik a versenytársak mellett, és csak akkor menekül meg, ha közösségbe kerül. Persze nem az aszketikus lemondás a cél, aki tehetsége vagy szerencséje révén jobban boldogul, ne kerüljön a vádlottak padjára. A híveknek szoktam mondani, képzeljük el azt, hogy az egész emberiséget egy sorba állítjuk az anyagi helyzete szerint. Mérhetetlenül sok jobbra és balra álló lenne mellettünk. A keresztény embernek azonban mindig lefelé kell nézni és azt keresni, hogy hol lehet segíteni. Ez a felelősség hozhatná lendületbe a társadalmakat a kölcsönös szeretet talaján. Lépten-nyo- mon tapasztalom, hogy van igény a közösségekre. A hittanra járó gyerekek szüleinek rendszeresen megrendezzük a Szülők Fórumát. Erre a nem hívők is eljönnek, arányuk 50% körüli, és csakhamar spontán beszélgetés alakul ki. Szóba kerül mindenféle téma, az adóügyektől a háztartásvezetésig, melyeknek nincs is köze a valláshoz. Látszik, hogy mennyire éhezik az emberek a jó kis beszélgetéseket, vágynak arra, hogy ismét el tudjanak beszélgetni egymással.- Lehet, hogy a Szent Mihály Napi Búcsú is a párbeszéd jegyében kelt újra életre?- Négy éve vagyok Angyalföldön és ez a negyedik búcsú, amelyet az Angyalföldi József Attila Művelődési Központtal közösen szervezünk. Ennek is a kapcsolatok ápolása, illetve újjáalakítása a célja. Az ablakomból látom, hogy néhány környéken lakó gúnyosan néz a gyülekezetre, a hívek közül pedig páran hajlamosán egyfajta lenézéssel fordulni a „külvilág” felé. Amikor felkerestem a népművelőket, hogy dolgozzunk együtt, az átjárhatóságot szerettem volna megteremteni. Az a tapasztalatom, hogy a megosztottság csökkenőben van. Nem hívő vendégek is át merik lépni a plébánia kapuját, bejönnek az ünnepi misére, és nem csodálkoznak azon, ha a zenés forgatagban én is megiszom egy pohár sört. A hétköznapokon pedig, ha találkozunk az utcán, jó hangosan köszönünk egymásnak. Kádasi Csaba *
