XIII. Kerületi Hírnök, 1997 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1997. január / 1. szám
XIII. KERÜLETI 70 Játszani is engedd! címmel egésznapos konferenciát rendezett december 11-én a Főkert és a Fővárosi Önkormányzat a budapesti játszóterek és általában a játszó gyermekek témakörében. A színvonalas előadók és előadások sorában az összes fővárosi kerület közül egyedül a XIII. kerület adott előadót Dorogi Gabriella alpolgármester személyében, aki jól illusztrált beszámolót tartott játszótereink rekonstrukciójáról. Félidei sajtótájékoztató Hagyományossá vált önkormányzatunk működésének nyilvánossága jegyében a félévenkénti sajtótájékoztató. Mostanában a XIII. kerületben sok érdekes esemény történik. Elsősorban bizonyára ennek köszönhető, hogy az országos sajtó gyakran foglalkozik kerületünkkel, túlnyomórészt pozitív, ritkábban negatív értelemben. De feltétlenül része van ebben a Gellért Lajos sajtóreferens által kiépített és fenntartott kapcsolati munkának is. December 11-én az önkormányzat első félidei tevékenységéről és további programjáról tartott sajtóbeszámolót dr. Tóth József polgármester. Képünkön hárman a hozzászóló, illetve kérdező újságírók közül. Balról jobbra: Sóvári Mónika, a Világgazdaság, Fazekas Ruck Levente, a Magyar Nemzet és Szalai Anna, a Nép- szabadság munkatársa. Philemon és Baucis a Katona József utcában Csuka Mónika énektanárnő és orvos férje hívta fel a figyelmünket a kerületünkban élő Gyenge Lajosra és feleségére, akik 71 évvel ezelőtt, 1925-ben házasodtak össze. Magas életkoruknak, nem kevésbé házastársi szeretetüknek és hűségüknek köszönhetik, hogy ezt a kivételes életutat mindmáig együtt tehették meg. A görög mitológiában találjuk elődjeiket, Philemont és Baucist, az elválaszthatatlan idős házaspárt. Úgy érezzük, hogy a mai két utód is egy csepp legendát csempész Újli- pótváros prózai kövei közé. Képünk a karácsony előtt készült róluk, amikor a szociális osztály ajándékkal kedveskedett nekik. A január 21-i képviselő-testületi ülés napirendje 1. Tájékoztató az önkormányzat részére biztosított pótelőirányzatokról és az önállóan gazdálkodó szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-változtatásáról, a költségvetési rendelet ennek megfelelő módosítása. 2. A Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek 1997. évi megosztásáról szóló rendelet- tervezet véleményezése. 3. Beszámoló a társasházaknak nyújtandó kamatmentes felújítási hitel 1996. évi felhasználásáról; javaslat az 5/1996. (II. 23.) Ö.K. számú rendelet módosítására. 4. Javaslat: a) a Palóc u. - Szegedi út - Szent László u. - Kerekes u., b) a Váci út - Róbert K. krt. - Angyalföldi út - Janicsár u., c) a Kámfor u. - Szent László u. - Kucsma u.- Reitter F. u., d) a Dózsa Gy. út - Szabolcs u.- Hun u. - Vágány u., e) a Dózsa Gy. út - Angyalföldi út - Klapka u. - Tüzér u. területéből korábban kivett tömbök (6) Rózsafa u. - Csángó u. - Kassák L. u. (8), Botond u. - Tüzér u. - Hun u. - Kassák L. u. által határolt terület részletes rendezési tervére 5. Javaslat Szociális Foglalkoztató és Információs Iroda létesítésére. 6. Javaslat a Frim Jakab Napközi Otthon bővítésére. 7. Beruházási programok és célokmányok. 8. Javaslat a margitszigeti közterület fenntartó, üzemeltető és környezetvédelmi közhasznú társaság megalapítására. Az ülés nyilvános. Helyszíne: XIII., Frangepán u. 44/A, tanácsterem. Napirend előtti felszólalás a skinheadtámadás ügyében A december 17-i testületi ülésen Fügediné Csőri Ágnes képviselő napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Elhangzott beszédét ismertetjük. Tisztelt képviselő-testület! Számomra 1944 egyik nagy tanulsága, hogy a félelmet keltő jelenségek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, mert annak beláthatatlan következményei lesznek. Ezért, amikor a december 10-én a Népszabadságban megjelent következő híradást olvastam, elhatároztam, hogy ezt a mai ülésünkön szóvá teszem. „Büdös punkok - ezzel a felkiáltással rontott be két bakancsos bőrfejű egy XIII. kerületi antikváriumba december 5-én, csütörtök délután. Egyikük kábeldarabot, másikuk baseballütőt szorongatott. Kifordított bomberdzsekit viseltek, ami a skinheadek körében támadó szándékot jelez. Alighogy megjelentek a néhány négyzetméteres pincehelyiségben, már ütöttek is. Az antikváriumban négy tizenéves fiatal - közöttük egy lány - tartózkodott. Az egyik fiút kórházba kellett szállítani, a többiek kisebb sérülésekkel megúszták. A támadók a földre boroNem azonos. Dr. Szalay Péter, a XIII/4-es választókerület képviselője arra kérte szerkesztőségünket, hogy közöljük: nem azonos névrokonával, aki a novemberi számunkban a Másutt focizzanak című olvasói cikket írta. Hol olvashatók a rendeletek? A Hírnök csak vázlatosan közli az újonnan elfogadott önkormányzati rendeleteket és határozatokat, illetve olykor csak utalást tesz rá. A rendeleteket és határozatokat - valamint a testületi jegyzőkönyveket - teljes terjedelmükben a Béke tér 1. szám alatti ügyfélszolgálaton és a Szabó Ervin Könyvtár Dagály utcai főfiókjában olvashatják el az érdeklődők. Szomszédos laptársunk, a Terézváros decemberben ünnepelte megindulásának negyven éves fennállását a Mikroszkóp Színpadon. A lapot és a szerkesztőség egykori és mai munkatársait Borsány György polgármester és Vaisz Péter alpolgármester meleg szavakkal köszöntötte, amelyhez a mi szerkesztőségünk is szeretettel csatlakozik. Lapunk következő száma február 10-én jelenik meg. Lapzárta: január 29-én. gatták a könyvekkel teli polcokat. Az ütlegek nyomán egy magnetofon és egy fénymásoló megrongálódott. A skinheadek feltehetően azért ezt az antikváriumot választották célpontul, mert az üzlet elsősorban a baloldali eszmekörbe tartozó könyveket, kazettákat árusít, s ennek megfelelően autonómok és más baloldali fiatalok is rendszeresen megfordulnak itt. A rendőrségnek az áldozatok személyleírást adtak a tettesekről. A kerületi rendőrkapitányságon tegnap nem sikerült érdemi információt szereznünk az ügy állásáról.” Mi, kerületi szocialisták minden skinhead, fasisztoid jelenséget elítélünk. Egy társadalom, egy közösség értékrendjét tükrözi, hogy a rászorultaknak tud-e, akar-e védelmet biztosítani. A képviselő-testület nem véletlenül hozott létre - nem kevés költséggel - új rendőrőrsöt, hanem azért, hogy a kerület lakossága nagyobb biztonságban érezhesse magát, hogy megvédjük a gyerekeket, fiatalokat, öregeket - a védteleneket az attrocitásoktól. Ezért felkérjük a polgármestert és a Közbiztonsági Bizottság'elnökét, hogy a kerület rendőri vezetőinek hozza tudomására a bőrfejűek agresszivitását elítélő véleményünket, kérjenek a testület számára tájékoztatást a nyomozás befejeződésekor, és nyomatékosan kérjük, hogy az ilyen és hasonló esetek előfordulásának lehetőségét radikálisan számolják fel! Jelen felszólalásomat a szocialista frakció nevében, annak egyetértő támogatásával tettem. Köszönöm figyelmüket! * * * Tahi Péter, a Közbiztonsági Bizottság elnöke másnap a felszólalásnak megfelelő levelet küldött el a kerületi rendőrkapitányság vezetőjének. Közművelődési évzáró A kerületben élők emberibb és tartalmasabb lelkivilágának, műveltségük gazdagításának, közérzetük jobbításának munkáiéi a sokféle művészeti ágban, ismeretteijesztésben, szórakoztatásban szakavatottan dolgozó közművelők. Értékes, lelkes, odaadó csapat, s ezen belül önállóan gondolkodni, tervezni, megvalósítani képes személyiségek. A kerületi önkormányzat humán területéért felelős, c terület működési feltételeiről gondoskodó tisztségviselők, képviselők, köztisztviselők a munkatársaiknak, partnereiknek tekintik őket. Ezért lehetett oly jó hangulatú a Vízöntő Pinceklubban december 5-én megtartott évzáró összejövetelük, amelyen baráti szellemben kicserélhették tapasztalataikat. Az önkormányzati fenntartású intézmények és vezetőik éves tevékenységét Aradi Zsoltné közművelődési munkatárs értékelte - képünk ezt ábrázolja -, majd Holopné Schramek Kornélia alpolgármester kiemelkedő kulturális teljesítményt nyújtó 16 személyt jutalmazott meg a rendelkezésre álló szerény anyagi kereten belül. Az összejövetelen részt vett Szamosi István OKSB elnök, Baksa Gábor MIS osztály- vezető és Kovács Piroska közművelődési főtanácsos is. Oktatási Központ a Hajdú utcában Az elmúlt évben még meglehetősen hangos botrány, szülői elégedetlenség színhelye volt a XIII. kerületi Országbíró Lakótelepi Általános Iskola, mivel a megfelelő tanulói létszám hiányában ezt az iskolát egyesítették a Csata utcai Általános Iskolával. A tiltakozás hangja azóta elégedettséggé változott, mert az innen odaköltöztetett diákok az összevonás óta megtalálták helyüket az új iskolájukban, a kerületi önkormányzat pedig hasznosította a felszabadult tanintézetet az adottságainak legmegfelelőbb célra. Áz épületet pályázat útján a Magyar Iparszövetség nyerte el és saját forrásból 50 milliós ráfordítással teljesen felújította, hogy minden tekintetben megfeleljen Oktatási Központként. Itt most Alapítványi Közgazdasági Szakközépiskola működik, emellett pályát választó vagy változtató, többnyire munkájukat vesztett felnőtteket képeznek a legkülönfélébb új szakmákra. A felavatási ünnepségen vezetői szinten és számos képviselő jelenlétével képviseltette magát önkormányzatunk. Képeinken: 1. A Hajdú utca 18-24. számú épületben helyet foglalt új iskola. 2. Rózsa Mónika, a szakközépiskola hallgatója köszönetét fejezi ki a korszerű tanulási körülményekért. Az asztalnál dr. Benedek András munkaügyi helyettes államtitkár, dr. Kiss István, az Oktatási Központ igazgatója és dr. Tóth József polgármester. 3. Egy új tanterem, amelyet még nem vettek birtokukba a tanulók. E lapszámunk fotóit Sinka György készítette. V