XIII. Kerületi Hírnök, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996. február / 2. szám
Szabolcs utca és vidéke megújulásra vár A 12-es választókörzet fórumán A nagy havazás miatt bekövetkezett igen rossz közlekedési viszonyok ellenére a körzet sok lakosa gyűlt egybe a Dózsa György úti Ének-zene Tagozatos Általános Iskola tornatermében önkormányzati képviselőjük Bútor Károly meghívására. Ezen a fórumon a képviselő beszámolt a megválasztása óta eltelt egy esztendő alatt végzett munkájáról, alkalmat teremtve a megjelenteknek arra, hogy ők is elmondhassák a nyilvánosság előtt észrevételeiket, panaszaikat, javaslataikat. Meghallgatóik és megvá- laszolóik voltak, Bútor Károly mellett, s ugyancsak az ő meghívására, képviselőtársai: Esze Tamás, Szamosi Ist\’án és Tahi Péter, továbbá Kro- both Zsuzsanna, Udrea Magdolna és Baksa Gábor, a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői, Gáspár Béla, a cigány önkormányzat elnöke és Hamar Károly őrnagy, a kerületi rendőrkapitányság képviseletében.- Nagyon összetett ez a 12-es választókörzet - hangzott a többi között a beszámolóban v, vannak benne jól és rosszul kezelt házak, és vannak kezeletlenek. Ez a körzet a múlt század végén és e század elején épült ki, és a szakértői vélemény szerint 90%- os az épületek nagy részének a lela- kottsága. Itt sok az önkényes lakásA Dagály Strandfürdő üzemvezetőjétől, Vékes Endre úrtól tudtam meg, hogy a strand elődje egy bombatölcsér volt, amelyből feltört a víz. Eleinte a katonák ide jártak a lovaikat csutakolni, majd a környék lakói is itt dagonyáztak. Lehet, hogy a Dagály név is ebből a szóból ered. Ami viszont biztos, hogy az egykori dagonya helyén épült strandfürdő 1948- ban nyílt meg. — Milyen lényeges változások történtek azóta ? foglaló, akiknek többségét még jóindulattal sem lehet johiszeműnek tekinteni. A Szabolcs utcában és környékén évtizedek óta városépítési beavatkozás nem történt, miközben a város körülnőtte ezt a negyedet, külvárosiból belvárosi jellegű lett, ezt a jelleget azonban a tartalom nem követte. Csupán, eléggé meggondolatlanul, a Spirál Autójavító épült fel itt. Rendezési tervet kell készíteni, a pontos tartalom még nem eldöntött, ez még vita tárgy a szakemberek között is. Ennek a programnak az idén el kell készülnie, s akkor ennek alapján várható a pozitív elmozdulás. Szólt arról is Bútor Károly, hogy ezen a területen javult a közbiztonság. A területi javuláshoz a rendőrkapitányságtól is segítséget kapott, miközben tapasztalja, hogy a rendőrök még a túlszolgálattól sem elfáradva és a technikai felszereltség hiányosság ellenére is, igyekeznek jól ellátni a feladataikat. Elmondta még, hogy az őhozzá intézett lakossági panaszok száma eddig 132, s ha ebből nem is megoldott valamennyi ügy, de az intézésük folyamatban van. Beszámolójában kiemelte, hogy a szociális és az igazgatási osztály külön dicséretet érdemel, mert bármilyen- A 60-as években építettek egy uszodát, melyet 1990-ben korszerűsítettek. Ez az 50 m-es medence vízkérdéssel fordul hozzájuk, a maximális segítséget megadják számára. Szamosi István a beszámolót több témában kiegészítette, s kitért arra is, eléggé nehéz az önkormányzatnak és a képviselőknek olyan konstrukcióban dolgoznia, amelyben az utcák egy része, így például a Lehel utca is, a fővárosé, tehát az itteni panaszok intézésében a kerületnek valójában nincs hatásköre. Nem lehet itt a hozzászólásokból bármit is részletesebben kiragadni. Szót emeltek az aluljárókban és a metróban uralkodó állapotok ellen. Nagy a piszok. A hajléktalanok a metróban találnak menedéket, aminek következtében az utasok is ösz- szepiszkolódnak. Felemelik a lakbért, a csatornadíjat, de a házakban nem takarítanak rendesen, s ha bemennek a lakásszervizbe, úgy beszélnek velük, mint a kutyával. Egy kisnyugdíjas elpanaszolta, hogy a felemelt vízdíj a nyugdíja 10%-át emészti fel, holott ő takarékosan bánik a vízzel. Panaszok hangzottak el a lakáselidegenítések ügyintézésével kapcsolatban, a garázsbérleti díj emelésének mértékét illetően, a telefonfülkék elhanyagoltságáról, továbbá arról, hogy a Lehel piacon különböző mérlegelési trükkökkel megkáforgatásós rendszerű. 1983-ban készült el az új 25 m-es sátortetős úszómedence és szauna; mely egész évben nyitva tart. Ez a medence szintén vízforgatásos rendszerrel épült. Egyébként jelenleg 9 medencénk van, amiből 7 működik, 2 medencét pedig napozóként használunk. — Évente felröppennek a hírek különféle fertőzésekről. Önök mit tesznek a megelőzés érdekében ?- A már említett 2 medencénél a vízforgatásos rendszer is ezt a célt szolgálja. Természetesen ez egymagában kevés. Véleményem szerint a klórgázos fertőtlenítés - ami baktériumölő hatású - a legeredményesebb, más országokban is ezt alkalmazzák, nálunk is ezt adagolja a vízhez egy amerikai vegyszeradagoló gép. A 25 m-es medencét nátrium-hypoklorid- dal fertőtlenítjük, ami egy másik rendszer, de hasonló hatásfokú. A többi medence töltő-ürítő rendszerű, és ez sajnos eléggé elavult. Ezek kiváltására már különféle tervek vannak. Átalakításuk meglehetősen körülményes, mivel a vegyszerezéssel a gyógyhatású anyagok hatásfoka csökkenne. Amíg a tervek valóra válnak, addig 2 naponta leeresztjük és fertőtlenítjük ezeket az 1800-2000 köbméteres medencéket. A 33-35 fokos termálvizet, a „gombát” és a gyermekpancsoló vizét előírás szerint, szigorúan naponta cseréljük és fertőtlenítjük. A megelőzést szolgálTé/en sem alussza álmát NYAKIG A DAGÁLYBAN Bútor Károly rosítják a vásárlókat, s a piac körül tarthatatlanok a higiéniás állapotok. A hivatalból megjelentek alapos válaszokat adtak a felmerült problémákra. Ha jogos a panasz, s van rá lehetőség, nyilván e jegyzőkönyvbe is foglalt ügyekben intézkedés is történik. A fórum megrendezéséhez jelentős segítséget nyújtott a Dózsa György úti iskola igazgatója, Sági Judit. A megszabott időn túl is tartó gyűlésen sem kaphatott a lakosok közül mindenki szót, ezért Bútor Károly arra kérte őket, hogy elmaradt hozzászólásaikat küldjék el neki írásban. Személyesen is megtalálható a fogadónapjain, minden páratlan hét péntekén 17 órától ugyanebben az iskolában. ják még a felszerelt lábfertőtlenítő, gombafertőtlenítő berendezések, valamint a mosdókban elhelyezett folyékony szappanok is.- Honnan kapják a vizet?- Három helyről. Sajátunkon kívül távvezetéken a Széchenyi II. tótból kapjuk a kalcium, magnézium, hidrokarbonátos termálvizet, valamint a Margitszigetről.- A strandlopások, idegen behatolások ellen hogyan és milyen eredményességgel küzdenek?- A lopásokat nagyon nehéz megelőzni, mert sajnos a vendégek egy része nagyon felelőtlen, nem mindenki veszi igénybe az értékmegőrző szolgáltatásunkat. Ennek ellenére tavaly csökkent a lopások száma az előző évek átlagához képest. Van biztonsági szolgálatunk, ők nem csak a behatolást védik ki, hanem jelenlétükkel a tolvajokat is megfontolásra késztetik. A kerületi rendőrkapitánysággal is nagyon jó a kapcsolatunk.- Ilyenkor télvíz idején milyen szolgáltatásaik vannak?- A fürdő, a 25 m-es fedett és 50 m-es nyitott, medencékkel áll.- naponta 6 és 19 óra között - az úszni vágyók rendelkezésére. A termálmedencében ilyenkor is nyakig lehet merülni a gyógyvízben. Természetesen igénybevehető a kondicionáló terem, a masszázs, kozmetika, solarium, lábápolás, hajszárítás, és úszásoktatás is. Sokan igénybe veszik a reuma szakorvosi rendelést - nyugdíjasoknak 200 Ft, nem nyugdíjasoknak 400 Ft térítés ellenében, valamint az esetlegesen azt követő vízalatti sugármasszázs, amely után a fürdés, és a főleg ilyenkor télen kedvelt szauna is ingyenes. Kónya István 3 l A havas környezetben is nyitott a termálmedence (Fotó: Sinka György)