XIII. Kerületi Hírnök, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996. december / 12. szám
Jf///. KÍKÜISTI 3] Uj, modern röntgen-diagnosztikai berendezések a Visegrádi utcai rendelőben A köztünk élő gyermekorvos: DR. BOGÁRDÍ MIHÁLY Generációk gyógyultak a keze alatt Dr. Paulini Márta főorvos, dr. Tóth József polgármester és dr. Gábor Péter, a Medicor Holding Rt. elnök-vezérigazgatója az új berendezések átadásán A leépítésektől, kórházbezárásoktól hangos hazai egészségügyben kivételesen pozitív és üde színfolt, hogy a XIII. kerületi Önkormányzat Visegrádi utcai rendelőjébe az elavult, kiöregedett, s már-már veszélyes röntgenfelszerelések helyére új, korszerű röntgenberendezések kerültek az Önkormányzat és a kerületben működő Medicor Holding Rt. példaértékű együttműködése jóvoltából. A 60 milliós beruházás külsejében is megújította a rendelőnek ezt a fontos részlegét, tehát akik felkeresik a kerület lakosai, dolgozói közül, ezentúl sokkal kényelmesebb, biztonságosabb, pontosabb, részletesebb kiszolgálásban részesülnek egészségük védelmében, betegségük biztosabb kivizsgálása érdekében. Az átalakítás és beszerelés három hónapig tartott. Az önkormányzat a költségeket többlet bevételeiből fedezte, ehhez egyhar- madával, a 20 milliós értékű hazai gyártású, de világszínvonalú berendezéssel a Medicor járult hozzá. A Visegrádi utcai rendelőben mostantól háromféle berendezés üzemel. Az egyik a hagyományos funkciójú felvételt készítő röng- tengép EMERIX 50 röntgengenerátorral, amely nagymértékben automatizált. Természetesen az asztal mozog a röngten alatt, nem a betegnek kell fel-alá csúszkálnia rajta. A berendezéshez tartozik egy kezelőpult is, amelyen az előre programozott értékek mellett akár manuálisan is beállíthatók a felvételi paraméterek. Összekapcsolható ezzel a géppel a másik berendezés, az UV 56 típusú dönthető vizsgálókészülék, amely a gyomorról készít felvételeket. Ez a berendezés rönt- gentelevízió-képernyőn is mutatja az eredményt. Az automatizálásnak köszönhetően kezelésük a korábbinál egyszerűbb^és a mindig pontos beállítás kizárja a többletköltségeket jelentő rontott felvételeket. A harmadik berendezés egy, a világon egyedülálló mammográfiás - emlővizsgáló - rendszer. A berendezés lelke minden irányban motorral mozgatható, tetszés szerinti pozícióba állítható. Ezzel tökéletes átvilágítást tesz lehetővé és a korábbi-berendezésekkel ellentétben megmutatja a mellkas falához nagyon közeli elváltozásokat is. Könnyebben, megbízhatóbban, precízebben dolgozik az új gép. Bemutatja: Erdődy Istvánné vezető asszisztens Kezdje a könyvtárban! Adventtól szilveszterig Lassan véget ér ez az év is. Az ember ilyenkor talán megköny- nyebbülten felsóhajt, számadást készít és új terveket sző. December azonban tartogat még néhány különleges izgalmat: jön a Mikulás, itt a karácsony, az óév búcsúztató szilveszter, és a gyerekek téli szünideje is számos családban újabb gond vagy öröm forrása. Milyen ajándékkal kedveskedjünk szeretteinknek, mi kerüljön az ünnepi asztalra, milyen programokat szervezzünk a családnak, egyáltalán hol kezdjük az egészet? - kapkod a fejéhez a család apraja-nagyja. Kezdjék a könyvtárban az ünnepi készülődést is! Számos tanácsot, sok segítséget kaphatnak az év utolsó tennivalóihoz. Jó ötleteket kínál karácsonyfadíszek, játékok és egyéb hasznos ajándékok készítéséhez Csörgő Anikó Adventtól karácsonyig és Devecsery László Szalmaország csodái vagy Ünnepi ötletek című könyve. Ugyancsak e célra ajánljuk Kardos Mária Karácsonyfadíszek című kötetét is. Az ünnepi ételek elkészítéséhez, az ünnepi asztal feldíszítéséhez kiváló segítséget nyújt Lajos Mari és Hemző Károly 99 ünnepi ételjavaslata, továbbá Szakái László két könyve: a Régi ünnepek a konyhában és az Áldd meg, Urunk, asztalunkat! A karácsony a szeretet, a család ünnepe. Ha szeretnék bensőségesebbé tcni, tegyék ezt az ünnepkörről szóló könyvek olvasásával, képzőművészeti albumok lapozgatásával, vagy egy-egy szívmelengető zene meghallgatásával. Kölcsönzésre ajánljuk Dickens Karácsonyi énekét és Jaj- czay János Karácsony a művészetben című könyvét. Hallgassák Bach Oratóriumait vagy a New York-i Hárfazenekar csodálatos karácsonyi válogatását. Ha a család a gyerekekkel vagy egy kedves baráti társasággal vidám perceket kíván eltölteni, segítségül szolgálhat Padisák Mihály Mindenki játékoskönyve vagy Simon Sarina Játszik a család című kötete. Az ajánlott könyvek, zeneművek minden könyvtárunkban megtalálhatók, keressék ezeket még az ünnepek előtt. S ha a készülődés fáradalmai, a közös ünneplés izgalmai után pihenésre, jó szóra van szükségük, kezdjék az új évet is a könyvtárban! Mi, könyvtárosok mindannyi- uknak kívánunk békés, boldog karácsonyt, eredményekben gazdag új évet és szeretettel várjuk Önöket a kerületi Szabó Ervin Könyvtárakba. Horváth Péterné könyvtáros A vetélkedő kérdései: 1. A következő népszokások közül melyek nem tartoznak a decemberi ünnepekhez? a) regölés, b) Márton napja, c) komatálküldés, d) betlehemezés, e) Gergely-járás. 2. Hogyan készül a Luca széke? 3. Mikor kezdődik advent? Hogyan kapcsolódik a karácsonyhoz? 4. Mi a neve a háromkirályoknak? 5. Melyik költőnk született szilveszter éjjelén? Az októberi rejtvény helyes megfejtései: 1. Kék bálna; 2. Kutya; 3. Egy- púpú teve; 4. Az állatok által megjelölt saját felségterület; 5. Kína és Ausztrália. Könyvet vagy hangkazettát nyertek: Adler Anna, Forintos Dóra, Kemenes Pálné, Magyar Sándor- né, Varga Béla. Az ökölvívás súlycsoportjában ötszörös magyar bajnokát, a világranglista 1991-es, 92-es, 96-os vezetőjét, göteborgi, vejlei Euró- pa-bajnokot, sydney-i világbajnokot, atlantai olimpiai bajnokot, Kovács Istvánt némi óvatossággal közelítettem meg. Úgy gondoltam, jobb óvatosnak lenni egy fiatalemberrel, aki 286 mérkőzéséből 267 esetben győzelemmel került ki. Az udvariasság szabályait némileg áthágva a megbeszélt időpontnál korábban csengettem be az észak-angyalföldi lakásba, tudván, hogy ilyenkor még csak az atlantai izgalmas napokban a televízióból megismert kétéves Kovács Bence és kedves, okos, higgadt anyukája, az újpesti lány, született Serfőző Krisztina tartózkodik otthon. Tőlük valahogy nem tartottam. Bence még aludt. (Később magabiztos járással bejött, megtisztelte társaságunkat.) Édesanyja, aki mindent tud mindhármuk életéről, rendkívüli segítséget nyújtott. Már évek óta „el-világhíre- sült” férje elképesztően bő magyar-, német-, francianyelvű sajtóját nagy szeretetről - ember- és rendszeretetről - tanúskodó módon foglalta rendszerbe és hat nagy kötetbe, archívumi pontossággal (holott tanult hivatása: dietetikus táplálkozástan szakértő). Még „Yankee”-t, a Floridában Papp Laci bácsi társaságában Boe Jacksontól kapott ajándék kabalababát is a kezembe adta, „aki” azóta meccsek ideje alatt gyakran az ő retiküljében pihen. (Nem úgy a gazdája!) Amúgy a házaspár egyik tagja sem babonás - de azért a feleség sem annak idején az Európa-bajnokság, sem az idén az olimpia meccseit nem nézte. Megnyugtatott: erejéről és kivált ügyességéről nevezetessé vált párjától nincs mit tartanom, lévén kellemes, derűs egyéniség. (Csak akkor ingerlékeny, amikor sportága szükségleteinek megfelelően „fogyasztania” kell - nem A Pozsonyi úti lakásban megszokott á gyermekzsivaj, vidám, családias a fogadtatás. A házigazda 42 éve lakik és rendel az Ujlipótvárosban, de korát meghazudtoló frissességgel készül most is a délutáni rendelésre, gondosan ügyelve arra, hogy minden a helyén legyen a gyermeküket magukkal hozó, aggódó szülők érkezésekor. A belakott rezidencia legkedvesebb helye a rendelő, ahol felnőttnek és gyereknek azonnal megszűnik minden félelme. Az ötletes, szellemes, mulatságos kis játékok a neves gyermekorvos leleményességét tükrözik. De miért is neves? Többek közt azért is, mert kevés az a szülő, aki nem találkozott dr. Bogár- di Mihály több kiadást is megélt, a kétségbe esett szülőt tanáccsal ellátó, megnyugtató könyvével, a „Beteg a gyermekünk”-kel.- Hogyan szánta rá magát ennek a világos, érthető módon szerkesztett, gyakorlatias könyvnek a megírására ?- A fiam, aki Stockholmban neveli gyermekeit, megkért, hogy lássam el a legalapvetőbb tanácsokkal, arra az esetre, ha a gyermekek megbetegszenek. Egy közel húsz oldalas szöveget küldtem neki, úgy megfogalmazva, hogy újságíró létére maga is el tudja látni gyermekét kisebb gondok esetén. Ezt a kéziratot később kiegészítettem, aztán baráti segítséggel sikerült megjelentetni könyv formájában is. Az első kiadás olyan népszerű lett, hogy huszonkétezer példányban fogyott el.- A bekeretezett diplomákat látva nem Ön az egyetlen orvos a családban.- Édesapám és az egyik dédapám orvosok voltak, a másik ági dédanyám pedig szülésznő volt, így mondhatom, hogy egy kisebb orvosdinasztia tagjaként dolgozom a pályán.- Mikor került először kapcsolatba az orvostudománnyal?- Kisiskolás voltam, amikor édesapám laboratóriumában egereket oltottam, vérsejteket számláltam, s ha jól végeztem dolgomat, mindig jutalmat kaptam. De orvos sosem akartam lenni, azért, mert láttam, hogy az édesapámnak éjszaka is fel kellett kelni. Elmeséli, hogy ifjú korában, a II. világháború alatt, a város ostroma idején mint vöröskeresztes megbízott tevékenykedett. Komoly arcsérülést szerzett, s akkor döbbent rá arra, hogy az orvosokra milyen nagy szükség van.- Az orvosi pályáját hol kezdte?- A Heim Pál kórházban szigorlóként kórboncnok voltam, majd friss diplomával is itt kezdtem a munkásságom. Volt időm alaposan elmélyülni a gyermek- gyógyászat részterületeiben.- Innen mikor és hová került?- 1969-es év végén a Madarász utcai gyermekkórház igazgatóhelyettese lettem, aztán az újpesti kórházba kerültem, ahol a gyermekosztály osztályvezetői állását bízták rám. Itt dolgoztam nyugdíjas koromig. Nyugdíjasként ismét visszakerültem a Madarász utcai gyermekkórház elektroenkefalográfiás laboratóriumába. Megtudom tőle, hogy szakterülete az agyhullámok változása különböző idegrendszeri betegségekben. Több előadást tartott, könyvfejezetet írt erről a témáról. De körülnézve a dolgozószoba könyvespolcai közt, látom, hogy gyönyörködtető rendben egy szekrényt megtölt az építészetről szóló irodalom is. Beszélgetésünkből kiderül, hogy a régi muzeális hajók iránti lelkesedése is éppoly nagy, mint az építészethez fűződő csodálata. Éeleségével együtt több nyelvet beszélnek, így közös útjaikon nem csak egyszerű turistaként járták a világot, hanem kicsit kutatóként is. Emellett a nyelvész igényességével figyel fel a médiában megjelenő, elhangzó, nemcsak a vájt fült sértő, helytelenül használt kifejezésekre. A szakmai sajtó rosszul megfogalmazott, tárgyi tévedéseket tartalmazó publikációi, valamint a magyar nyelv téves használata sarkallta arra, hogy ő maga is írjon.- Hol olvashatjuk ezeket a „ helyreigazító ” cikkeit?- Korábban a Pálfy József által szerkesztett Magyarországban mondtam el véleményemet egy- egy dologról. írásaimat az Élet és Irodalomban is figyelemmel kísérhetik. A Nők Éapjában népszerű, tudományos témákról számoltam be. S nem utolsó sorban kerületünk lapjában is jelent már meg írásom.- Említette, hogy a fia újságíró. Ezek szerint volt kitől örökölni a tehetségét, de tudtommal az újságírókhoz nem csak a cikkei kötik, hanem az orvosi szakmája is.- 1959 óta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége gyermekorvosa is vagyok a XIII. és V. kerületben. Szakmai tudásának, a gyermekekkel való kitűnő kapcsolatának köszönhetően a régi kis páciensei akkor is szívesen keresik fel, amikor már maguk is szülők lettek. Természetesen a gyermekeiket is magukkal hozzák. Remélhetőleg még több generáción át. dr. Szalai Klára 286-ból 267 győzelem Doktor Kovács” ételt természetesen, hanem testsúlyt.) Hogy valóban derűs egyéniség, az nyomban kiderül. Autótelefonján jelenti, hogy hamarosan otthon lesz - majd a következő percben inkább kecses, mintsem robusztus teste megjelenik a szoba közepén. Lakásajtaja elől telefonált ugyanis. Tréfákra mindig hajlamos - durvákra sosem. A beszélgetésbe olyan természetességgel kapcsolódik be, mintha régi baráttal abbahagyott diskurzust folytatna. „Milyen kár, hogy napjainkban nem rendeznek szellemi olimpiát. Kovács István ott is biztos induló lehetne" - olvastam öt éve ifjú személyével kapcsolatban. És a címet később a Nemzeti Sportban: „Dr. Kovács ”, A cím nem csak bok- szolói találékonyságára vonatkozott.- Én későn, tizennégy évesen kezdtem bokszolni - válaszolja kérdésemig. •- Előtte mint a kőbányai Ihász Dániel Szakközépiskola leendő autószerelője (akkor még így gondoltam, de autót végül sosem szereltem) a kézilabdától a jégkorongig, a cselgáncstól a labdarúgásig sokféle sportot próbáltam. Egyikben sem voltam ügyetlen. A focival máig úgy vagyok, hogy rendszeresen játszom Baracska csapatában, mint bal oldali középpályás. Azért éppen ez, mert középpályásként kell a legtöbbet futni - márpedig erre így is, úgy is szükségem van. Gyermekkorom színterére, Kőbányára mindig szeretettel gondolok. 85- ben, mozgásomat látva Winkler József, az ÉVIG SE elnöke vitt le sportiskolájuk ökölvívó szakosztályába - és ottragadtam. Hála és köszönet érte. Hamarosan azt nyilatkozta: „Remélhetőleg még sokat hallunk róla. ” Igyekeztem - és így lett: három év múlva Eu- rópa-bajnok lettem. És - büszke vagyok rá - Kőbánya díszpolgára. Ahogy azután ez lenni szokott, nagyobb egyesületbe kerültem. Leigazolt a Vasas. Évekig a Fáy utcai sporttelepen volt a lakásom is (egy szoba), így lettem angyalföldi. Hálás vagyok a Vasasnak is. Az ökölvívó szakosztálytól megváltam, a klubtól nem. Tag vagyok ma is azzal, hogy tréningre „Öcsi bácsi”-hoz járok (Szántó Imréhez, a válogatott edzőjéhez), aki egyesek szerint hasonlít is egy kicsit „Yankee”- re.- Kőbánya után Angyalföld is amolyan díszpolgárként tekint rád.- Megtisztel. Közelmúlt kerületi kitüntetésemnek, a serlegnek, a díjnak őszintért örültem. Legjobban a testnevelés szakos Vizafogó Iskola tanulóitól kapott sok virágnak. Az olimpia óta országszerte hívnak élménybeszámolóra és én közéleti megnyilvánulásoknak lehetőleg eleget teszek. Ha a kerületbe hívnak, természetesen megyek.- Győzöd a rengeteg tréning mellett?- Igen. Az élet sok mindenből áll. A boksz területén engedéllyel járok a német Bundesliga mérkőzéseire is. Sok időt töltök a számítógépemmel, bekapcsolódva az Internet világ-hálózatába. Bámulatos és szórakoztató. Eddig még győztem, mind mérkőzéseim eredménye szerint, mind a kérdésed értelme szerint.- Sokan azt hiszik, sima volt az életutad az elmúlt évtizedben.- Egyáltalán nem volt sima. 1992-től, amikor Barcelonában a döntőben kikaptam - egyébként az ellenfelem, akivel szemben korábban már győztem is, akkor jobb volt - három évig nagyon nehéz volt a sorsom. Kérlek, hogy írd meg: nagy hálával tartozom a Piákét Fémtábla Kft-nek és Kovács István a Turbucz Építésziroda Kft-nek. Akkor is bíztak benne, segítettek, amikor nem voltam éppen eszményi „reklámhordozó”.- Mondjál valamit gyönyörű kis családodról!- Te már mondtál: gyönyörű. Sikereim feléért az elismerés mindenkor a feleségemet illeti.- Jutott már eszedbe olyan gondolat, hogy esetleg Bence is (aki itt sétál hat térdünk között. - A szerk.) egyszer az édesapja nyomdokába lép?- Nem. Hibás apai magatartásnak tartom az ilyent. Nem nekem kell akarnom, hogy ő majd mit akar. Ha bokszhoz lesz adottsága és kedve, akkor bokszoljon. Nekem egy fontos: hogy boldog legyen. Rajk András Következő számunkban kerületünk másik büszkeségénél, Rózsa Norbert háromszoros úszó világbajnoknál, Európa-bajnoknál, világcsúcstartónál, atlantai olimpiai bajnokunknál teszünk látogatást. t * t ' tk. * t Dr. Bogárdi Mihály