Hír 13 - XIII. Kerületi Hírnök, 1995 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1995. október / 5. szám
Vígjátékok széles skálán Angyalföldé is vagyunk Liner Piter igazgató szíves szóval invitálja a József Attila Színházba a közönsiget Az évadnyitás minden színház életében teli van vibrálással, várakozással, izgalommal. A József Attila Színházban sincs ez másként, ahol ebben az évadban szeptember 30-án gyúltak ki először a színpadi reflektorok. Léner Péter igazgató ez alkalomból az egész 1995-96-os szezon bemutatóiról nyilatkozik a Hírnök olvasóinak. Elöljáróban arra emlékeztet, hogy jövőre ünnepli a színház fennállásának negyvenedik éves évfordulóját.- Mi továbbra is kettős feladatban látjuk önazonosságunkat. Egyszerre vagyunk Budapest és azon belül egyik fontos régiója, Angyalföld színháza. Amikor megbíztak ennek a színháznak az igazgatásával, szívesen helyezkedtem bele ebbe a természetes helyzetbe, amit már tiszteletreméltó elődeim, de mindenekelőtt Fodor Imre is a magáénak vallott. Mi tehát a főváros lakosságát kívánjuk szórakoztatni, de tisztában vagyunk lokális feladatainkkal is. Például azzal, hogy a környék gyerekeinek ébredező színházigényét is szolgálni kívánjuk. Egyébként mindenevő színház vagyunk, akár csak egy vidéki város színháza. Az operettől a verses tragédián át a polgári drámáig, és így tovább, változatos és választékos műfajú előadásokkal igyekszünk eleget tenni közönségünk elvárásainak, hiszen ők bennünk látják a színházukat.- A most indult évad középpontjába a vígjátékot helyezzük - folytatja Léner Péter. - A vígjáték gazdag fogalom, s mi még tágítani is szeretnénk, bátran, szellemesen, sokoldalúan. Nyári sikerdarabunk, A kölyök a repertoárunkon marad abból a meggondolásból, hogy a bérleteseinket sem hagyhatjuk ki ennek a szép és humánus történetnek az élvezetéből, amelyen sírni és nevetni egyaránt lehet, s amelyhez Nagy Tibor oly megragadó zenét írt. És amelynek egyik főszereplője századunk nagy mítosza, Chaplin. Ezt követően mutatjuk be a Nyugaton a 80-as évek legjobb vígjátékaként emlegetett Stepping out című darabot, Richard Harris művét. A darab egy londoni klubban játszódik, ahol egy állástalan táncosnő szteppelni tanít nőket. De van köztük egy férfi is... Közben megismerkedünk női sorsokkal, családi történetekkel. A végén egy húsz perces sztepp-parádét mutat be a tanfolyam. A táncta- námőt Galambos Erzsi játssza. A harmadik bemutatónk Ben Jon- son Volpone című vígjátéka lesz, Spíró György fordításában, a címszerepben színházunk egy régen „elszármazott” tagjával, Bodrogi Gyulával. Moscát Józsa Imre, Corbacciot Sztankay István alakítja. Negyedik premierünkön egy zenés francia bohózatot láthat a közönségünk, szerzője Eugéne Labiche, rendezője Benedek Miklós, mint vendég. A darab címe Anya, apa, ő meg ő, s egy kispolgári család nyári utazási bonyodalmai körül forog. Színházunk alagsori stúdiójában, az Aluljáróban is van új darabunk. Bemutattuk Wemer Schwab osztrák író Népirtás, avagy nem funkcionál a májam című szörnyű komédiáját - zárta Léner Péter színháza kínálatát az 1995-96-os idényre. I . 1 ’Mi iM-n a i. f ■ i1wrrm IMPORT TISZTÍTOTT RUHÁK, DIVATÁRU, LAKÁSTEXTIL HÁZTARTÁSI PAPÍR-, VEGYI-, MŰANYAGÁRU SZOLID ÁRAK! XIII., Futár u. 14.* XIII., Pozsonyi út 15. XIII., Dráva u. 20-28* XIII., Váci út 144. IV., Berda József u. 48.* IV., Király u. 25* XIV., Erzsébet királyné út]? 30/A* XIV., Thököly út 146/A*X||| Ká dár u. 4. XV., Drégelyvár út 57.* XIII., Frangepán u. 24. Olcsó kilós ruha: 199,-/kg Vásárok: Hiúsági Áruház, V., Kossuth L. u. 9.*, Pódium, VI., Andrássy út 33., Metropol, VII., Rákóczi út 58. (Rutimix), Park Szálló, Vili., Baross tér 10.*, Bukarest Étterem, XI., Bartók Béla út 48. A * jelzésnél TEXTILTISZTÍTÓ FELVEVŐHELY IS ÜZEMEL NOMIX SZALONMOSÁS, EXTRANETT VEGYTISZTÍTÁS! Jelenet a kölyök előadásából A képen: Kari Balázs és Józsa Imre A József Attila Színház társulati névsora az 1995/96-os évadban Igazgató: Léner Péter. Gazdasági igazgató: Csányi Arpádné. Műszaki igazgató: Eberwein Róbert. Művészeti főtitkár: Pányo- ki László. Művészeti titkár: Stutzman Olga, Wukovics Zsuzsa. Statiszta vezető: Tamási István. Szervezési osztályvezető: Gau- gecz IstvánSzínészek: Bakó Mártó, Fehér Anna, Galambos Erzsi, Hegyi Barbara, Kocsis Judit, Pécsi Ildikó, Radó Denise, Román Judit, Schütz Ila, Szabó Éva, Tordai Teri, Vándor Éva, Bánffy György, Besenczi Árpád, Háda János, Józsa Imre, Juhász György, Katona János, Kiss Jenő, Kovács Titusz, Láng József, Mihályi Győző, Sztankay István, Újréti László, Turgonyi Pál, Zsolnay András. JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ MŰSORA Október 10. k., 18.00: A Pál utcai fiúk; 12. cs., 19.00: Én és a ki- söcsém, 13. p., 19.00: Black Comedy, 19.30: Népirtás, 14. szó., 19.00: Olympia, 15. v„ 11.00: Pinokkió, 19.00: Diákszerelem; 18. sz., 19.00: Diákszerelem; 19. cs., 19.00: Én és a kisöcsém; 20. p., 19.00: Én és a kisöcsém; 21. szó., 19.00: Olympia, 19.30: Népirtás, 22. v„ 11.00: Pinokkió, 19.00: A Kölyök, 23. h., 11.00: A Pál utcai fiúk, 18.00: A Pál utcai fiúk, 26. cs., 19.00: A Kölyök, 27. p., 19.00: Diákszerelem, 28. szó., 15.00: A Kölyök, 29. v„ 11.00: Pinokkió, 19.00: Black Comedy. November 2. cs., 19.00; A Kölyök, 3. p. 19.00: Én és a kisöcsém; 4. szó., 19.00: Black Comedy, 5. v., 15.00: Pinokkió, 20.00: Egy este Hegyi Barbarával - Nézőtéri dohányzó, 6. h., 15.00: A Pál utcai fiúk, 18.00: A Pál utcai fiúk. A Népirtás előadásai az Aluljáróban vannak. Rövidítések: h. = hétfő, k. = kedd, sze. = szerda, cs. = csütörtök, p. = péntek, szó. = szombat, v. = vasárnap. Bérletek az 1995/96-os évadra válthatók a József Attila Színház jegypénztáránál 1134 Váci út 63. Tel.: 140-9428, 13- 19 óráig, valamint a szervezési és propaganda osztályon, 1137 Ditrói Mór u. 3. Tel.: 111-2424, 111-6877,10-18 óráig. KÖVETKEZŐ LAPSZÁMUNK NOVEMBER 6-ÁN JELENIK MEG. LAPZÁRTA: OKTÓBER 25-ÉN. A XIII. kerületi önkormányzat lapja. Kiadja a Sprint Kft. Felelős kiadó: Machos Ferenc. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Sas György. Szerkesztőség címe: 1137 Bp., Újpesti rkp. 7. Szedés: Sprint Kft. Nyomás: Apolló Nyomda, 1165 Bp., Zsemlékes u. 25. Felelős vezető: Mózes Ferenc. INGATLANFORGALMAZAS Keresünk-kínálunk eladó és kiadó lakásokat. Tulajdoni lapok beszerzése 1.500 Ft-ért! Ügyvédi szerződéskötések 10.000 Ft-tól! Díjmentes címkiadás és nyilvántartásba vétel. Ingatlaniroda Telefon: 322-3844 322-5490 r dr. omi is. rím foesmms1 XIII., Röntgen u. 9. fszt. 4. Tel.: 140-8200 * teljes körű fogorvosi ellátás kerületi lakosoknak jelentős kedvezmények Rendelés; kedd, csütörtök 17-19, előzetes bejelentkezés alapján 9