Hír 13 - XIII. Kerületi Hírnök, 1995 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1995. október / 5. szám
E zen a két oldalon kedves Olvasóink négy olyan írást is találnak, amelyeket - bemutatkozásul - újdonsült társadalmi tudósítóink tesznek le Önök elé. Talán emlékezhetnek, hogy egy korábbi számunkban felhívást tettünk közé, ilyen önkéntes munkatársak keresése céljából. A jelentkezettek közül heten vannak, akik beválthatják legjobb reményeinket. A most hiányzóktól legközelebb olvashatnak cikket. „Nem elég a jóra vágyni!” Micsoda idők, micsoda erkölcsök! - sóhajtott fel Ciceró, úgy kétezer évvel ezelőtt. Tehát már akkor is voltak problémák és akkor is mondogatták, hogy bezzeg a mi időnkben! Legyen ez vigasz a ma élőknek, bár soványka vigasz. A fiatalok bizony otthagyják névjegyüket a liftek belső falán, lépcsőházakon, szobrokon, járműveken, és szinte még a végtelenségig lehetne sorolni, hogy hol és min, milyen minőségben. A „menők” festékkel, sprayvel dolgoznak, az 'egyszerűbb unatkozók megelégednek azzal is, hogy csak belekarcolnak a valamibe, netán ledöntik, összetörik, felhasítják vagy elviszik. Ismerőseim köréből egy-két ötlet hangzott el a megelőzések érdekében. Például jobb volna, ha a BKV ellenőrök nem a metró kijáratánál állnának kettős sorfalat (Nyugati pu.) - ezzel az amúgy is lassú közlekedést méginkább akadályozva -, hanem leszállnának a mélybe és a szerelvényeket ellenőriznék sűrűbben, megelőzve így a rongálásokat is. Az utasok is nyugodtab- ban közlekednének, ha nem nekik kellene egyes rendbontók randalí- rozásait, agresszivitását elszenvedniük, hanem ott volna az ellenőr, aki nem csak a bliccelőkre vadászva húzogatná fel-le karszalagját, hanem a rendbontókat is kizárná az utazásból, netán megbüntetné, vagy átadná a hatóság képviselőinek őket. Ez persze csak a közlekedés, de ott vannak a parkok, utcák, terek is, amelyeknek állapotáról rengeteg szó esik, csak éppen kevés jó történik. Olyan esetet nem egyszer látni, hogy a szolgálatban levő ren- dőfpSros komótosan elsétál azon park mellett, ahol ki van téve a tábla, miszerint „Kutyát a parkba vinni tilos!”, ezzel szemben a parkban öt-hat kutya szaladgál, köztük dobermann is, persze szájkosár nélkül. Környezetemben sajnos ellenpéldát még nem meséltek, pedig kutya van bőven. Ha már a rend őre sem büntet, akkor mit tehet egy civil? Nagyobb szerepet kellene vállalniuk a környezetvédőknek, állatvédő egyesületeknek, közterület-fenntartóknak is abban, hogy lakhatóbbá, szebbé, nyugodtabbá varázsolhassuk kerületünket, környezetünket. Meg kellene tanítani, meg kellene tanulnunk, hogy rendben, tisztaságban éljünk, hiszen ahogy mondani szokták, ne piszkítsunk abba a kútba, melyből inni fogunk! Milyen szép lenne, ha a sétáló utca, valóban SÉTÁLÓ utca volna, ha a füvön vagy akár a járdán sétálva, néha oldalra is nézhetnénk, nem csak egyfolytában a lábunk elé, ha az autóriasztóktól és bömbölő hifi-tornyoktól nem harsogna a lakótelep, ha a fiatalok átadnák az ülőhelyeket szó nélkül a járműveken, ha..., ha..., stb., stb. Persze mindezek nem csak kerületi gondok, de kerületiek is, és jó volna már valamit tenni, mert „tenni, tenni kell!” Kónya István n ■ ■ Piaci nyitvatartás A Lehel piac nyitvatartási rendjét a következőképp szavazta meg az önkormányzati képviselő-testület: keddtől péntekig 6-18 óráig, hétfőn és szombaton 6-14 óráig, vasárnap 7-11 óráig. Az árusok a nyitás előtt egy órával készülhetnek fel az árusításra és a zárás után még két órán át takaríthatnak. A Bulcsú utcában azonban 6 óra előtt tilos mindennemű rakodás. Amint az új piaci rendelet és a házirend a 11. pontban kimondja „A helyhasználó és szállítója köteles az áru-és göngyöleg szállítást, a rakodást, valamint a mérlegelést a lakókörnyezet nyugalmának háborítása nélkül végezni. A piacfelügyelőség hatásköre erre is kiterjed”. Antenna mizéria Csütörtök délután ülök a tévé előtt. Kapcsolgatom a csatornákat, keresgélek. Persze csak abból a négy adásból, ami a központi hálózaton megmaradt itt, a Szegedi úti lakótelep pár házában. Mert bizony a külföldi és az új magyar csatornák sugárzása megszűnt. Kapcsolgatok. Az egyesen éppen vége a Liszt Ferenc életrajzi filmnek. Kamasz gyermekeim követelik a TOP tévét. Feleségem hiányolja a Tv3 adását. Nem értik, miért kerül több ezerbe az új vezeték behúzása. A régin is lehetőség volt e csatornák vételére. Kapcsolgatok. A Dunán Családi botrány - lassan nálunk is. Addig csivitelnek hárman, míg felkeltik bennem a kisördögöt. Így irány az antenna szövetkezet. Az elnök türelmesen elmagyarázza, hogy a tagság egy része nem fizeti a költségeket. Sok a hiány és így nem fizetik közös pénzből a tévéadás díját. Mindenki egyénileg szerződhet, csak akkor a költségek az egekig mennek fel lakásonként. Kapcsoltam! Emberileg érhető, ez van. A kör bezárult! Mégis keserű a szám íze. Mások miatt. Újra fizetnem kell a családi béke miatt. A magam részéről most kiszállok! Tetszenek tudni kezdődik a kettesen a Kriminális. Kelly László Névtelenül Érkeznek a szerkesztőségünkbe olyan levelek, amelyeknek írói, feladói nem írják alá a panaszukat, véleményüket, közlendőiket, nem tárják fel nevüket, kilétüket, hivatkozván arra, hogy visszavágástól, bosszútól, megtorlástól félnek. Féltik magukat, családtagjaikat, házuk békéjét, esetleg autójukat. Vannak, akik azt is tudtunkra adják: már megfenyegették, sőt inzultálták is őket. Telefonon is elmondtak nekünk ilyen eseteket. Szomorú jelenség! A szerkesztő pedig zavarban van, hiszen névtelen levelekre, bejelentésekre valójában nem kellene reagálnia. Hiányozhat mögülük a hitelesség, a szavahihetőség. Megtörténhet azonban az is, hogy az üyen leveleknek, telefonoknak nyilvánvaló és ellenőrizhető valóságtartalmuk van, s el kell fogadnunk a hozzánk fordulók név- telenségi kérését. Mi viszont azt kérjük kedves levelezőinktől: ha levelüket nem is írják alá, egy mellékelt cédulán tudassák velünk mégis nevüket, lakcíműket, telefonszámukat. Kötelezettséget vállalunk, hogy azt - kívánságukra még az esetleg intézkedést tevő szerveknek, hatóságoknak sem - szolgáltatjuk ki és levélbeni válaszunk után megsemmisítjük. Tisztában vagyunk azzal, hogy a közérdek olykor ilyen megoldásokat is szükségessé tehet. A szerkesztőség levélcíme: XIII. kerületi Hírnök, Budapest, Pf.: 652, 1399. 0iii in ii mi min ni ti mi mi ii in ii in ni ii ii in mii min in i Életkép? mm 1 1 Memento Z A képen látható szeméthalom heteken át zavartalanul ékteienítette a Jász Z utca és a Frangepán utca délnyugati sarkát. Hogy kik hordták oda fáradha- «• tatlan szorgalommal, vajh’ ki tudja? Névjegyet mellékelni ilyenkor nem szo- Z kás. S miért éppen ide? Könnyen meglehet, hogy furcsán értelmezett állam- Z polgári engedetlenségből. Honnan ez a merész feltételezés? Ha jobban meg- “ nézik ezt a képet, láthatnak, sőt olvashatnak a szemétdomb közepébe „tűz- ve” egy büszkén a magasba emelkedő táblát, mely szerint: „Szemetet és Z hulladékot a területre lerakni hatóságilag tilos!”. (Az utolsó szó a felkiál- Z tójellel pirossal kifestve!) ■■ Többször eltűnődtem arra jártamban, mire vagy kikre utalhat eme kije- Z lentés: hatóságilag. Hol lakik ez a hatóság? Tán fenn az egekben, ahonnan Z már nem látni ide? Bizony, bizony, leginkább ez a szó böködte honpolgári Z tudatomat. Gyanakvás ébredt bennem; csak nem azért rakta ki valaki ide ezt “ a táblát, hogy lejárassa a hatósági szó nyomatékosságának komolyságát, Z presztízsét, tudván, hogy kevesen akadnak a járókelők közt, akik hederíte- Z nek rá. Felrémlett bennem, hogy ott állhatott az illető átellenben egy másik- sarkon, s elégedetten dörzsölgette a kezét, látván a hangyaszorgalommal a “ tábla köré gyűjtögetett szemetet, amely tábla dacos rendíthetetlenséggel Z őrizte hosszú időn át e kellemetlen és ronda képződmény békéjét, háborít- tatlanságát. Az is eszembe ötlött: hány ilyen hatóságilag védjegyzett tábla- van a kerületünkben, hasonlóan negatív „rendeltetéssel”? ; A szemét és a tábla idilli együttélésének végül is a szeptember 23-i Clean Z up the World (Magyar elnevezése szerint: Szemétszüret ’95) nevű akció- vetett véget. Szemét eltűnt, tábla maradt. “ Jut eszembe: talán angol feliratú táblákkal kéne kísérletezni. ~ (Sas) Dhiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiih 6