Hír 13 - XIII. Kerületi Hírnök, 1995 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1995. január / 1. szám
Eavéni kénviselők . 1. sz. választókerület Oláh József (MSZP) 46 éves, okleveles vegyészmér- íök, környezetvédelmi szakmér- íök. Fővárosi Településtisztasági Szolgáltató Vállalat környezetvédelemért felelős vezetője. Veszé- yes hulladékok ártalmatlanításával és újrahasznosítási lehetőségeivel foglalkozik. Az MSZP alapító tagja. A párt környezetvédelmi és infrastruktú-’ ra tagozatainak tagja, az Ország- gyűlés környezetvédelmi bizottságának szakértője. A XIII. kerületi szocialista frakció vezetője. Nős, felesége klinikai szakasz- szisztens, két gyermekük van. 2. sz. választókerület Molnár Béla (FIDESZ- MDF-KDNP) A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán és a Testnevelési Egyetemen szerzett diplomát. •Villamosmérnökként is programozóként dolgozott a Csepel Művekben és a Szombat- helyi Fakombinátban. VívóedzőkéntaCsepel SC-ben utánpótlással foglalkozott, a szombathelyi Haladás VSE-nek vezető edzője volt. Vállalkozóként 4 éve a kerületben dolgozik. Nős, három gyermeke van. 3> sz. vaiaszioseruiei Fügediné Csóri ÁgnesJ;mszp) ^ Itt születtem, 1953 óta élek az Újlipótvárosban. Első diplomámat 1981-ben az ELTE BTK magyar-népművelés szakán szerez^ lem, majd 1994-ben a KLTE TTK informatikus könyvtárosi szakát is elvégeztem. 1978 óta dolgozom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, jelenleg mint a Rottenbiller utcai könyvtár vezetője. Baloldali elkötelezettségű vagyok, a Szocialista Párt alapító tagja. Féljem, Fü- gedi Ubul geokémikus, a Magyar Állami Földtani Intézetben dolgozik. Két gyermekünk van: Péter 1981-ben, Eszter 1985-ben született. Rámenős, kijáró képviselőként akarom lakókörzetem állampolgárait szolgálni. Forduljanak hozzám bizalommal! (szó szerinti közlés) Dr. Szalay Péter (FII)KSZ- MDF-KDNP) 1940. június 29-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre. Az egyetem elvégzése után a Jászberényi Városi Kórház sebészeti osztályán kapott állást, és 1970-tol a kerületben dolgozik. 1989 óta a szakrendelés vezető sebész főorvosa. A választók meggyőző többségének szavazatait elnyerve került be a XIII. lAkerület önkormányzati közgyűlésébe. 1984 óta a kerület állandó lakosa. Dr. Rév Iván (MSZP) Angyalföldön született 1955- ben. Az újlipótvárosi Sallai Imre Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem állam- és jogtudomány Karán szerezett diplomát. Külkereskedelmi területen dolgozott másfél évtizedig. Jelenleg magánügyvédként praktizál. Szaktudását az önkormányzat jogi Bizottságában szeretné hasznosítani. Ebben a körben közérthető, . egyértelmű, és a magasabb szintű jogszabályokhoz igazodó helyi rendeleteket kíván megfogalmazni. Célja az udvarias, bürokráciamentes, szakszerű ügyintézés megvalósítása a Polgármesteri Hivatal munkájában. 6. sz. választókerület Esze Tamás (MSZP) Budapesten született 1940. december 17-én. Alkalmazott matematikus oklevelet kapott az ELTE TTK-n 1966-ban. Több hazai £s külföldi munkahely után 1982-től rendszertervezést oktatott a Szá- malk-ban. 1991-ben főosztályvezető-helyettes lett az OTP-nél. A lakossági folyószámla napi kamatozású átállítását szakmailag irányította. 1993-tól magánvállalkozó. Az MSZP-be 1990-ben lépett be. Tagja a párt hívő tagozatának. Egyik alapító szervezője a Társas- házi Közös Képviselők Klubjának. ■■■1 választókerület Ecseghy Ágnes (MSZP) 32 éves, középiskolás kora óta kerületi lakos. Ittjárt középiskolába, majd az Államigazgatási Főiskola elvégzése után 5 évig a kerületi önkormányzat gyámhatóságán dolgozott. Azóta a kerületben működő - idegennyelvű közlönyöket kiadó - VERZÁL Lap- és Könyvkiadó Kft-nél dolgozik terjesztési igazgatóként. Idős, beteg emberek érdekeit képviselte, igyekezett megteremteni a mindennapi életükhöz szükséges feltételeket. Mindezen tapasztalatok birtokában szeretné tudását kamatoztatni a szociális, egészségügyi területen, az Önök bizalmának jóvoltából. 8. sz. választókerület Müller Károly (MSZP) 1935-ben született Budapesten. A József Attila Gépipari Technikumban 1953-ban érettségizett, majd az Angyalföldi Hajógyárban dolgozott 10 éven keresztül. 1963-ban üzemmérnöki képesítést szerzett. Jelenleg a környezetvédelmi, ipari és kereskedelmi, valamint ügyrendi bizottság munkáiban vesz részt. 1989-től MSZP-tag, kerületi lakos. 9. sz. választókarai«* Egerfai József (MSZP) képviselő és alpolgármester (Bemutatása az alpolgármestereknél.) 10. sz. választókerület Karácsonyi Zoltán (MSZP) 1960-ban született. Katonacsaládból származik. Legmagasabb iskolai végzettsége gimnáziumi érettségi, szakképzettsége gépszerelő-géplakatos. Jelenleg a JPTE bölcsész karán tanul. Társadalmi munkát az Angyalföldi BIT-ben és a „VIZA" KSE-ben végez, 1994. december 11-től a 10. sz. választókerület képviselője. A Magyar Szocialista Párt tagI 11. sz. választókerület ^-Szamosi István (MSZP)' Nyugállományú honvédtiszt. 1936-ban született Kecskeméten. Polgári végzettsége tanár, népművelő, könyvtáros. 36 évet szolgált hivatásos tisztként a hadseregben. Nős, három gyermek édesapja, felesége is nyugdíjas. Megalakulásától tagja a Szocialista Pártnak. Bútor Károly (MSZP) 1939. június 16-án született Budapesten a XIII. kerületben. Általános lakatos szakmát és közlekedési szakközépiskolai végzettséget szerzett. 1963-ban nősült, a felesége is XIII. kerületi születésű. Két unokája van. Több területen dolgozott (ipari, közlekedési) különböző munkakörökben. Jelenleg, lakossági szolgáltatást ellátó Közösséf Bt. ügyvezető igazgatója. Alapitója a XIII. kerület Közös Képviselők Klubjának. Szűcs Péter (MSZP) 47 éves edző, menedzser a Vasas Sport Clubnál. Sok ifjúsági programot szervezett, és ezen keresztül került közel az ifjúság sport- és szociális problémáihoz. Áz elkövetkezendő időszakban szeremé a szűkebb lakókörnyezetben élők ez irányú gondjain segíteni. Céljának tekinti, hogy a régóta húzódó Vasas-uszoda megnyíljon a sportolók és a kerületek lakói számára. 14 ss. választókerület Dr. Prechlik Lajosnc (MSZP) 1949-ben született Pesterzsébeten, majd 1961-től Angyalföldön él. Tanulmányait itt fejezte be, és azóta is kisebb megszakításokkal e kerületben dolgozik. Az AFIT Tröszt közgazdasági főosztályán, majd az UTORG munkaügyi osztályán dolgozott közel 20 évig. 1991-től a Magyar Televízió pénzügyi főosztályán előadó. Az angyalföldi önkormányzati munkában 1993 óta vesz részt. Az ön- kormányzati választásokat követően a pénzügyi és a lakásügyi bizottság munkájában kíván részt venni. SSI5. sz. választókerület Rozbroy József (MSZP) 1948-ban született Békéscsabán. Budapesténél 1957óta. Műszaki diplomát 1969-ben szerzett. 15 évig kutató mérnökként dolgozott, majd 1985-től magánvállalkozásba kezdett. Ma is magánvállalkozó és cége ügyvezető igazgatója. Két felnőtt és egy óvodás korú lánya van. Munkája Angyalföldhöz köti, saját választókerületében. 16. sz. választókerület Dr. Fekecs László (MSZP) 62 éves. 1964 óta körzeti, ill. háziorvosi tevékenységet folytat a XIII. kerület Karikás rendelőben. Belgyógyász szakképesítéssel rendelkezik. Előzőleg a XIII. Kér. Tanács munkájában vett részt, mint választott tanácstag. 1990-től az önkormányzat egészségügyi bizottságában tevékenykedett. Politikai tevékenységi területe a választás után a lakosság érdekképviselete és az egészségügyi bizottsági tevékenység. útján elnyerte az iskola igazgatói posztját. Másfél éve a III. Kerületi Polgármesteri Hivatal oktatási és kulturális ügyosztályának humánpolitikai tanácsosa. ■Mi Sebeszta Attila (MSZP) képviselő' és alpolgármester (Bemutatása az alpolgármestereknél.) Kiss Edit (MSZP) 1967-ben született. Érettségi után az Orvostovábbképző Egyetem egészségügyi főiskolai kar közegészségügyi-járványügyi Ellenőrképző Szakon 1988- ban kapott diplomát. Első munkahelye a Kőporc Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat volt. 1991 májusától a Baloldali Ifjúsági Társulás munkatársa, majd elnöke lett. Szeptembertől a Janus Pan- nónius Tudományegyetem bölcsészettudományi kar humán szervező egyetemi szak első éves hallgatója. 1 20. sz. választókerület Szima Gáborné (MSZP) 29 éves. Férjével és kislányával a kerületben él. Munkáját bölcsődei gondozóként kezdte, majd szociális gondozónő volt. Jelenleg az országgyűlési képviselő munkatársa. Munkája során megismerte a kerület lakosságának mindennapi problémáit. Az egészségügyi és szociális bizottságban szeretné tapasztalatait kamatoztatni. Holopné Schramek Kornélia (MSZP) 1951. december 20-án született Angyalföldön, s azóta is a kerületben él. Tanulmányait Egerben a Tanárképző Főiskolán fejezte be történelem- ének-zene szakon. 1974-től Dudán dolgozik. Először a Czabán Samu Általános Iskolában, majd a Zrínyi Ilona Általános Iskolában tanított mindkét szakon. 1983-ban igazgató- helyettesnek választották, 1986-tól megbízott igazgató lett. 1987-től 5 évre pályázat 21. sz. választókerület Rajacsics László (MSZP) 43 éves gépészmérnök. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után, 1975-től az Angyalföldi Hajógyárban dolgozott konstruktőri, illetve vezetői beosztásban. Jelenleg a Phylaxia Rt. főmérnöke. Alapképzettségét mérnök-tanári, gazdasági szakmérnöki ismeretekkel bővítette. 3 évvel ezelőtt barátaival egy ipari tevékenységet végző kis társaságot alapítottak. A társaság - melynek- ügyvezetője - tizenegynéhány ember részére biztosít munkát. Feleségével és két középiskolás fiával Angyalföldön lakik. Német Kisebbségi Cigány Kisebbségi Önkormányzat Önkormányzat Emi Péter Bogdánná Sárközi Ildikó Hambuch Géza Gáspár Béla Kemer Ferenc Kállai Tibor Peril Ferenc Németh János Reichardt Ferenc Váradi Gizella ÖNKORMÁNYZATI LAP 5