Hír 13 - XIII. Kerületi Hírnök, 1995 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1995. május / 1. szám
A jegyző' bemutatkozik „Fel kell vállalnunk a lakosok minden ügyes-bajos dolgát" A képviselő-testület tizennégy pályázó közül Dr. Sinka József Mártont nevezte ki április elsejével a polgármesteri hivatal jegyzőjének. Született 1939-ben Budapesten. Tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte el. Dolgozott a Fővárosi Bíróságon, a Láng Gépgyárban, a XIII. kerületi Tanácsnál, majd a kormánytitkársághoz került, ahol osztályvezetőként az államigazgatási munka elméleti kérdésköreinek kutatásaival foglalkozott Később a Hungexpo Rt személyzeti, oktatási, szociális igazgatója volt. Még két hete sincs, hogy hivatalba lépett, amikor felkerestük. Elsőként a kerületünkhöz fűződő kapcsolatairól kérdeztük.- Mindaddig Angyalföldön laktam, amíg, hét éve, Óbudára nem költöztem. Munkám is legnagyobb részt ide kötött. Erősek az érzelmi, baráti szálak, amelyek ide fűznek. Ez is az egyik oka, hogy vágytam vissza a gyökerekhez. Örülök a lehetőségnek, hogy a magam módján hozzájárulhatok ahhoz a munkához, amelyet a kerület képviselő-testülete és polgármestere határozott el és folytat a főváros e kerületének érdekében, arculatának megváltoztatásáért, lakosai életkörülményeinek javításáért. Ebben szeretnék résztvenni, a rászorultakon segíteni szerény lehetőségeimmel.- Ezen elhatározásához milyen hatáskörrel rendelkezik?- Az önkormányzati törvény legutóbbi módosítása megerősítette a jegyzői hatáskört. Ajegyző felelős a hivatal szakmai munkájáért, gyakorolja az apparátus dolgozóit illetően a munkáltatói jogot, megosztva e feladatot a polgármesterrel. A jogszabályi keretek közt irányítja a szakmai tennivalókat, szigorúan pártatlanul, elfogulatlanul, minden befolyástól mentesen. A polgármesteri hivatal a képviselő-testület hivatala és a polgármester, az alpolgármesterek, a jegyző együttvéve, mind a kerület állampolgárait szolgálják. Akárcsak a hivatal valamennyi munkatársa, ügyintézője. Egyszóval itt mindenki egy célnak van alárendelve, a lakosság, a választópolgárok szolgálatának. Közösen kell felvállalnunk a lakosok minden ügyes-bajos dolgát, amelyekkel hozzánk fordulnak. Nyitottnak kell lennünk gondjaik iránt, kérelmük teljesítésében a pénzügyi, anyagi és a jogszabályi keretek között.- Persze a lényeg az ügyek elintézésén van. Ebben mi ajegyző szerepe?- Őrködnie kell a törvényességen, s hogy e hivatal minden dolgozója legjobb tudása és igyekezete szerint, a legcélravezetőbben, gyorsan, körültekintően intézze el a hozzákerült ügyeket. Most, a megszorító kormányintézkedések idején, a nehezedő gazdasági körülmények között ennek sokszoros jelentősége van. Ezzel is szolgálhatunk valamelyes gyógyírral az emberekre nehezedő terhek elviselésében, a rossz közhangulat oldódásában. A hangsúly az érdemi intézkedéseken van, de a módszer, a bánásmód, a modor sem mellékes. Sok ügyfél már a hivatal kapuján való belépés gondolatától is viszolyog. Igyekeznünk kell eloszlatnunk ezt az ellenérzést. Meglehet, hogy az ügyfél olyasmit akar elintézni, ami nem méltányos, vagy egyszerűen nincs rá módunk. Ez esetben is higgadtan, tárgyszerűen, érvelve, kulturáltan kell felvilágosítanunk negatív döntésünk okairól. Nem szabad megkímélni magunkat a megmagyarázás fáradalmától. Természetesen a közhivatalnok is ember, ugyanolyan állampolgár, mint a hozzáforduló, őt is ugyanolyan gazdasági, szociális, családi problémák sújtják ez idő szerint. Ettől függetlenül nekünk szolgálnunk, kell és megértőbbeknek, türelmesebbeknek lennünk. Ez hivatalunkból, hivatásunkból fakad. Ezt joggal várja el tőlünk a képviselő-testület és polgármesterünk, Dr. Tóth József úr is.- Mikor, milyen esetben kerül közvetlen kapcsolatba a polgárokkal a jegyző?- Ez mindig és minden esetben előfordulhat. Megnevesíteni az ilyen eseteket roppant nehéz lenne, hiszen 700-750 ügykört intéz, bonyolít, képvisel a polgár- mesteri hivatal. Magától értetődően mindenkit arra kérünk, hogy ügyfélszolgálati irodánkat, az illetékes ügyosztályt, ügyintézőt keresse fel gondjával bajával, elintézési szándékával. De elvileg felkeresheti a jegyzőt is, elutasítással nem fog találkozni. Emellett havonta egyszer, ugyanúgy, mint a polgármesternek és az alpolgármestereknek, a jegyzőnek is a törvényben előírt módon fogadónapot kell tartania. Jómagam ezt májustól minden hónap második hétfőjén 14 órától a hivatal székházában tartom. Az ügyfélnek az ügyfélszolgálati irodán kell a fogadónapra bejelentkeznie.- Várhatólag a hivatal jobb működése céljából szervezeti változtatásokat, ésszerűsítéseket tervez.- Mindenekelőtt az ügyfél- szolgálati iroda munkáját készülünk megerősíteni. Úgy tervezzük, hogy idehelyezzük a szakmailag és emberileg legfelkészültebb kollégáinkat...- Ilyen kollégákra a hivatal minden irodájában szükség van.- Kétségtelenül. Az ügyfél- szolgálati iroda azonban igen széleskörű, sokoldalú feladatokat lát el. Sokféle üggyel keresi fel a polgár. Az itt dolgozóknak tudniuk kell egyénien foglalkozni velük. Az iroda jelenlegi elhelyezése, sajnos, nem felel meg ennek a célnak. A négy box technikailag sem teszi lehetővé az ügyfél és az ügykezelő között a megkívánt bizalom teljes benső viszony kialakulását. Ehhez igyekszünk jobb feltételeket teremteni.- Jegyző úr, jó egészséget, erőt kívánunk új munkaköréhez.- Köszönöm. Én a kerületi újságnak kívánok sikeres munkát, mivel, mint az állampolgárok tájékoztatásának, eligazodásának megannyi eszközét, ezt is fontosnak tartom. Segítheti a kölcsönös jóviszony kialakítását. ' (s. gy.) Szívből •• m 00 00 mm •• a üdvözöljük az ebben az évben fennállása századik esztendejébe lépett XIII. kerületi Gárdonyi Géza Általános Iskolát, egész tanári karát, valamennyi kisdiákját A mai Radnóti Miklós és Kresz Géza utca sarkán álló épületben 1895 szeptember 19-én tartotta első tanévnyitóját az egykori Sziget utcai Elemi Népiskola. Az évszázados tanintézet mai növendékei és pedagógusai centenáriumi gálaműsorral ünnepük meg az eseményt a Nyugati pályaudvar melletti Rock Sátorszínházban május 6-án. Fellépnek a most százéves iskolába járt és később hírnévre és népszerűségre szert tett művészek és - velük természetes partneri viszonyban - az iskola jelenlegi növendékei. A nézőtéren bizonyosan helyet foglalnak számosán a jubiláns alma mater különböző korosztályú „öregdiákjai” és tam'tói, tanárai. Öreg iskola természetesen nincs, nem volt, és nem lesz, hiszen a patinás falakat mindig is a fiatalság frissen csengő hangja és zsivaja veri fel. Lányok, fiúk, pedagógusok, jöhet a következő száz! Hírek Óvodai felvételre 1995. május 8-12. között lehet jelentkezni a lakóhely szerint körzetileg illetékes önkormányzati óvodákba. Az Éneklő Ifjúság XIII. kerületi 20. hangversenyét április 24-én és 25-én rendezték megérdemelt sikerrel a Tüzér utcai általános iskola aulájában. A kerület általános és zenei iskolai, gimnáziumi és tanári énekkarai klasszikus kórusműveket és népdalcsokrokat adtak elő, bizonyítva a kerület, már fiatal szívekben érő, színvonalas zenekultúráját. A kerületi civilszervezetek már eddig is küldtek szerkesztőségünknek hírt, programot munkájukról, terveikről. Kérjük azokat is, akik ezt még nem tették, írják meg tevékenységük híreit szerkesztőségünk levélcímére. V J 3