Hír 13, 1994 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1. szám

Szemtől szembe! Párbeszéd a választókkal! A kerületi lakosság közmeg­hallgatáson találkozhatott a kerületi önkormányzat veze­tőivel, képviselőivel. A fórumon a legtöbb kér­dés továbbra is a lakásprob­lémát érintette, ezért mi is ennek szenteljük a legna­gyobb figyelmet. Az elsőként felszólaló hölgy kérdései: a közmeg­hallgatás során alig átfogal­mazott formában többször előkerültek. Problémája az volt, hogy más budapesti ke­rületekben az elidegenített lakásokat negyven százalék­nál nagyobb kedvezménnyel lehet készpénzi kifizetés esetén megvenni, pl. az V. kerületben. Kérdése: tervez­nek-e ilyet a kerületben? A válaszadó Szabó Miklós polgármester szerint: a kép­viselő-testület nem döntött abban, hogy adnának-e öt­ven százalékos kedvezményt vagy sem, sőt nem is tud olyan kerületről, ahol negy­ven százalékos elengedés lett volna. Egy későbbi felszólaló ki­igazította a polgármestert, hogy a kérdés nem az volt, van-e egyáltalán ötven szá­zalékos elengedés, hanem az, hogy terveznek-e ilyet. Arra hivatkozott a kérdező, hogy az V., illetve a XII. ke­rületi önkormányzat ötven százalékra emelte a kedvez­ményt, ám ezt nem karitatív vagy emberbaráti meggon­dolásból tette, hanem jól fel­fogott érdekéből, mert ezzel meggyorsítható az elidege­nítés folyamata. . A választ erre már dr. Millisics Endre alpolgár­mester adta meg: valóban vannak önkormányzatok, ahol szezonálisan plusz tíz százalék kedvezményt adnak a negyven százalék kötele­ző elengedés mellé, de a XIII. kerületben ilyet nem terveznek. Szinte állandó probléma volt a fórumon a Kárpát u. 31-37. számú ház közössé­gének ügye. Problémát jelentett a ház­ban az értékbecslők munká­ja. Az egyik bérlő ugyanis 1992-ben szándéknyilatko­zatot adott, ám a szükséges összeget rajta kívül álló okok miatt nem tudta kifizetni. Az Elidegenítési Iroda azt taná­csolta neki, adjon be új szán­déknyilatkozatot, s ők 1-1,5 hónap múlva értékbecslőt küldenek ki. A probléma viszont az, hogy addigra a vételár is tizenöt-húsz száza­lékkal drágább lett. Az alpolgármester vála­szában kifejtette, hogy az önkormányzat 1994-ben is ugyanazzal a kulccsal kíván dolgozni. Az értékbecslőket pedig nem teszik érdekeltté a nagyobb négyzetméteren­kénti vételár megállapításá­ban, mert ez után nem kap­nak százakélot. Ezt a választ a Victor Hugo u. 5-ből egy hölgy cáfolta: elmondta, hogy sze­rinte semmi garancia nincs a vételárra, mert a házuk­ban már másodszorra mérik fel a lakásokat. Több éve kérik az elidegenítést, de az önkormányzat azzal utasí­totta el a kérelmet, hogy rossz volt a felmérés. A köz­meghallgatás előtt 2 héttel újabb felmérésre került sor az új értékbecslésre, de biz­tos, hogy nem vezetői dön­tés volt, hanem a Társasház Kft. ítélte meg ilyen módon a helyzetet. Sok szó esett a lakossági fórumon az első lakást igénylő fiatalok támogatásá­ról. Az egyik felszólaló el­mondta, hogy 1992-ben is az 1988. dec. 26-án keltMT rendelet 10-es paragrafusa volt érvényben, mely szerint a Lakásügyi Bizottság dön­tése, hogy kinek adható tá­mogatás. Sok lakás a kerü­letben évek óta üres, a tá­mogatásra pályázó fiatalokat pedig elutasítják. Miért? Válaszában az alpolgár­mester elmondta, hogy az összegeket helyi támogatá­sokra fordítja az önkor­mányzat, azonkívül nem minden lakás üres, ami an­nak látszik. Sok a huzavona egy-egy lakás kiutalása mö­gött. Sok gondot fogalmazott meg a Victor Hugo u. 33. számú ház közös képviselő­je. Mint kiderült, a házhoz tartozó szolgálati lakást jog­cím nélkül lakja egy asszony a családjával. Igaz, hogy 3 évtizede lakik ott, de a ház­mesteri teendőket nem haj­landó ellátni. Ezért a szol­gálati lakás évente 215 ezer forintba kerül a ház lakói­nak. Ugyanakkor a házban van egy tartaléklakás, amely 15 évig üres volt. A lakók kérték, cseréljék el ezt a szolgálati lakással, ám az önkormányzat ezt elutasí­totta az alapító okiratra hi­vatkozva. A Wallenberg u. 5. számú házból egy felügyeleti bi­zottsági tagnak hasonló gondjai voltak. A házmester- lakásDan élő házfelügyelő­nek az IKV-bér többszörö­séért szerződést ajánlottak, aki ezt elutasította. Kijelen­tette, nem költözik ki. Erre a lakók emelték a lakbérét. A ház a Duna-part 2000-hez tartozott, s bírósághoz for­dultak, hogy az illetőt kiköl­töztessék, de ez is ered­ménytelen volt. Ebben a megítélés a bíróság dolga, az önkormányzat a kérést nem teljesítheti, mert hatósági jogköre erre nincs. Több felszólaló szóvá tette a köz- biztonsági helyzetet és egyes kutyatulajdonosok viselke­dését. A vita, vagy maradjunk a hivatalos elnevezésnél: köz­meghallgatás végén a részt­vevő felek egyike sem érez­hette azt, hogy meggyőzte partnerét. De azt igen, hogy közelebb jutottak szövevé­nyes ügyek megértéséhez, „pulton” innen és „pulton” túl egyaránt. Tisztelt szerkesztő úr! Kérem, hogy továbbítsa tiltakozá­sunkat az önkormányzati képvise­lő-testület felé, a Papp Károly ut­cában tervezett üzemanyagtöltő állomás miatt. Véleményünk szerint a környé­ken 2-3 percnyi távolságra több (Vasas-pálya, Árpád híd, Vágány utca) benzinkút is található. Özv. Kiss Róbertné, Petneházy u. Ezúton tiltakozom a Röppentyű u.-i lakótelepen építendő benzinkút ellen. A levegő amúgy is szennye­zett. Miért kell közvetlen a lakosság közelébe építeni a benzinkutat? Iszonyatos bűz, és még egészségte­lenebb levegő övezi majd az ott la­kókat, gyerekeket, felnőtteket egy­aránt. Nyáron pedig majd ablakot sem tudnak nyitni a közelben lévők az éjjel-nappali zaj miatt sem és az egészségtelen levegő miatt sem. A lányom is ott lakik, ezért még hatványozottabban tiltakozom. Sári Lajosné, Tahi u. Lapjuk legutóbbi számában a ben- zinkút-telepítésre reagálva, az An­gyalföldért Egyesület nevében a következőket hozom a tisztelt szer­kesztő úr tudomására. A kijelölt hely (Röppentyű ut­ca - Pap Károly utca torkolatában) a benzinkút hely és forgalom szempontjából megfelelne, de a Duna felé kb. 200 m-re a Nyugdíj Intézet mellett van egy benzinkút. Ezzel szinte szemben a Dagály utca végén van a Shell-kút. Tehát itt egy csomóban vannak, illetve az új kuttal együtt volnának telepítve a benzinkutak. Sőt a Szent István körút irányában a Du- na-parton ismét két benzinkút van. Ugyanakkor a Fiastyúk utcától a Tatai útig, a Vágány utcától a Dó­zsa György úton, Lehel úton, a Szent István körútig, a Duna-part- ig, illetve szinte az egész XIII. ke­rületben a Duna-part kivételével nincs benzinkút. A kerületben sok lebontott vagy lebontásra váró ház van, ahol lesz, vagy van telek, ahová (de a Duna- parttól távol) lehetne a kutat ki­jelölni. Hídvégi László, elnökségi tag Szerkesztői megjegyzés Tisztelt olvasók! Rovatunkban közreadunk minden olyan hozzánk érkezett levelet, ja­vaslatot, észrevételt, amely tanulsá­gul szolgál és amivel segíthetünk önöknek. A leveleket a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, monda­nivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg, még ak­kor is, ha az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szer­kesztőségével. ifi .ONKORMÁNYZATI LAP.

Next

/
Thumbnails
Contents