Hír 13, 1994 (3. évfolyam, 1-12. szám)
8-9. szám
Önök írják * Önök írják ^ Önök írják Remény(telen) Tisztelt Főszerkesztő Úr! Mit tesz a kíváncsiság? Elkövettem azt a hibát, hogy beleolvastam a HÍR 13 legutóbbi számába, abban pedig elolvastam az „Új idők szel|eme” című írást, mely alatt az Ön neve szerepelt. Hiba volt elolvasni, mert teljesen összezavarta a gondolataimat. Először már-már azt kezdtem hinni, hogy Magyarországról ír, de azután már olyan dolgokat közöl, hogy jobb a levegő, türelmesebbek az emberek, sőt a nyugdíjasok mosolyognak. Ezek egyértelműen arra utalnak, hogy messze nem országunkról ír. Hisz a levegő ugyanolyan szennyezett, mint volt, az emberek ugyanolyan türelmetlenek, mint valaha, a nyugdíjasok'pedig el vannak keseredve. Szinte már költői magaslatokba ível, a realitások talajáról rakétasebességgel rúgva el magáét, mikor például azt írja, „hogy visszatér a fény az öreg anyókák szemébe...” Itt szeretném megjegyezni, hogy az a fény, amit Ön lát költői magaslatából, az csupán könny! Becsapott, elámított, hazugságokkal elkábított emberek könnyes tekintete. De Ön nyilván nem ezekről az átlagemberekről ír, nem a többségről ír, hanem egy pár kivénhedt kommunista dögről, akik valóban mosolyoghatnak, hisz nekik még a négy év átlagos demokrácia sem ártott. Mutattam egy nyugdíjas ismerősömnek az irományát. Először kesernyés mosoly ült ki az arcára, majd egyszerűen azt mondta, hogy ez az ember hülye! Nem mertem megcáfolni, mert ennyire arcátlanul leírni a hazugságot, az vagy valóban a hülyeség jele, vagy provokáció, vagy cinizmus. Majd kérdezze meg dicső barátait, akikkel a lé- gópincében vérszerződést kötött, hogy mi a véleményük, lehet, hogy közülük sem látja mindenki oly rózsaszínben a világot Persze kérdés, hogy kikkel kötött vérszerződést, mert hallottam, hogy a légópincékben sok patkány is volt annak idején. Mindenesetre örülnék töb- bedmagammal, ha nem folytatná, amit 40 éven át csináltak, beállítani olcsó kis cikkecskékben, hogy itt minden jó, itt minden szép, hű de boldogok vagyunk. Tehát mindig az ellenkezőjét annak, ami a valóság! Na, több szót nem érdemel Lasz elvtárs. Remélem, 4 év múlva elhajózik a mi életünk tengeréről, és ott ér partot, ahol én gondolom. Az ő mosolyuk kedves Lasz elvtárs nem törli ki a könnyeket a többség szeméből, sem az ön hazug cikke! Na, több szót nem érdemel, Lasz elvtárs. Remélem, 4 év múlva elhajózik a mi életünk tengeréről, és ott ér partot, ahol én gondolom... 1994. 08. 04. Sokan-Mások □ □□ Kedves és általam nagyra becsült „Sokan-Mások”! Névtelenül írt levelét, amelyben légópincékről, kommunista dögökről, patkányokról ír, megkaptam. Elnézést kérek, hogy csak így tudom megszólítani Önt, aki megannyi szitkot szórt rám. Nem tudom, hogy Ön férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, de abban biztos vagyok: nem szeretné, ha ez az ország végre-valahára kivergődne tengernyi bajából. Nem merte felfedni kilétét, nevét, korát, esetleg telefonszámát vagy lakáscímét, mint azt manapság oly sokan teszik. Nem vállal semmit önmagából, véleményét is rejtve, mások nevében és bujkálva közli. Önnek sok mindenben igazat adok. Sorai között azonban azt az aggódást olvasom ki, ami ma Magyarországon minden embert élénken foglalkoztat, a haza jövője miatt, meg azt a „tenniaka- rást”, hogy jobb legyen. Ám sokan mások is ebben az országban nőttek fel, jártak iskolába, gimnáziumba és egyetemre. Itt lettek felnőttek és családfenntartók vagy éppen sokgyermekes anyák. Azok is ebben a manapság sokat szidott „átkosban” születtek, nőttek fel, szereztek valamilyen diplomát, akik most a legvéresebb szemmel és habzó szájjal kommunistáznak, mint Ön, Sokan-Mások. Igaza van, valóban köttettek vérszerződések „45 előtt” is, és „56 alatt” is a légópincékben, ahogyan Ön idézi ezeket a pillanatokat. „A légópincékben sok patkány is volt annak idején.” Igen sok patkány is, meg svábbogár és poloska is. Sokan mások bújtak meg ilyen módon a résekben, az eresztékekben és a sötét sarkokban. Azok, akik csak arra vártak, hogy odafönt elvégezzék a „piszkos” munkát mások, amit neki kellett volna. De legalábbis részt kellett volna kérni belőle. Egyesek zabálták az amerikai segélyszállítmányok hús- és sajtkészítményeit, mások nem jutottak hozzá, mert nem volt, aki eljuttassa hozzád juk. Volt, aki felhalmozta a segélyszállítmány jelentős részét, azután a béke első pillanatától árulni kezdte azt. Sokan sírtak, amikor véget értek a szenvedések, mások pedig azon ügyködtek, hogyan szedjék meg magukat. A sírók közül már sokan elmentek, ám közülük került ki a legtöbb becsületes dolgozó ember. Az ő gyermekei vagyunk mi, az „új generáció”, akinek ugyanúgy nem volt igazi gyermekkora, és felnőttkorára nyugodt élete. Hogy apánk patkány lett volna, mert nekiállt sok millió társával egyetemben felépíteni a földig rombolt országot, kétségbe vonom, de ezt inkább hagyjuk! Persze mindig az menekül, aki fél. A patkányok szoktak menekülni, ugye, Sokan-Mások. Ott, ahol mindketten gondoljuk, s oda, ahova én gondolom. Ön azt írja névtelen levelében, hogy megmutatta cikkemet egy nyugdíjas ismerősének, aki kesernyésen mosolygott, írja Ön kedves Sokan-Mások, majd egyszerűen azt mondta: ez az ember hülye, mármint a cikk szerzője. Sokan-Mások természetesen ezzel egyetértenek, nagyon sokan viszont nem. Én nem állítom, hogy Ön hülye! Isten mentsen meg ilyen becsületsértőkijelentésektől. Még azt sem mondom, hogy beszűkült agyú, nacionalista, szélsőséges, mert nem igazán akarok további vitát nyitni a lap hasábjain. Szerencsére a Sokan-Mások egyre kevesebben vannak, viszont többen a reményt visszakapó (és váró) öregek, nyugdíjasok, a munkanélküliek százezrei, a pályakezdők és a még iskolába járó gyerekek. A választás eredménye arról szól, hogy az emberek a konszolidálást, a megbékélést választották. Milliók mosolyogtak újra, nem azért, mert a szocialisták nyertek, nem azért mert a régi nyomorúságot kívánták vissza, hanem azért, mert megpróbálnak újra hinni valamiben. Abban, hogy munkája lesz az embereknek és kenyere, amit persze „Sokan-Mások”-kal ellentétben, most másképpen értelmezik. A demokráciában aki kapja, marja! Sajnos ebből vált nálunk gyakorlattá, hogy a kétes elemekből átváltozott vállalkozók jelentős rétege milliárdos lett, mások, a becsületesebbje pillanatok alatt tönkrement. Mint Ön is tudja, a privatizációnak nevezett folyamat és a kárpótlás elhibázott lépés volt Aini lehet hogy Önnek, Sokan-Mások jól jött! Tisztelt Sokan-Mások! Sajnos én Önt nem elvtársozhatom le, bár ahogy írását olvasom, bizonyára nagykorú, jól szituált, művelt ember. Ennélfogva Ön is más társaival együtt ebben az országban nőtt fel. Itt tanult és dolgozott. Lehet, hogy évekkel ezelőtt használta az elvtárs megszólítást, talán hangulatjelentéseket is írt, és isten bocsá! lehet, hogy a III/III-at is szolgálta. Nem szeretnék butaságot írni, de talán vezető szintig is elvitte a sora, az pedig már zsíros, jól fizetett, bizalmi állás volt az „átkosban”. Őszintén remélem, hogy van munkája, szép gyermek», és azt föl is kívánja nevelni Magyarországon. Csupán egyet kérek Öntől és Sokan- Másoktól, azt, hogy gyermeke, valamennyiünk gyermeke, ne örökölje anyja, apja gyűlölködő természetét, hogy a gyermekeink ne örököljék anyjuk, apjuk valódi vagy vélt sérelmét, hogy végre fogjanak össze, és ne taszítsák egymást tetteikkel, gondolataikkal úgy, ahogy ezt most mi tesszük. Mondja, kedves ismeretlen levélíró: miért olyan nagy baj, miért olyan nagy bűn a remény? Miért fáj Önnek az, hogy a „becsapott, elámított, hazugságokkal elkábított” emberek egy új időszámítás küszöbén megint elkezdtek hinni valamiben? Ha visszaemlékszik, talán nem így volt ez négy évvel korábban is? Mi ezt akkor is megírtuk. Később a jó és rossz dolgot egyaránt. Mindig ügyeltünk arra, hogy a HÍR 13 közéleti havilap független maradjon. Gondosan ügyelve, hogy egyik párt se kapjon másiknál több szót és nagyobb teret. Most is, és továbbra is, ezt szeretnénk. Nem állunk egyik párt zászlaja alá sem. Továbbra is nyitottak vagyunk a pártok felé is. Legyen az bármilyen színű, címerű, ha programjában olyat tud felmutatni, ami az angyalföldiek létét, sorsának jobbra fordulását szolgálja. De azért engedje meg, hogy észrevegyük, ami körülöttünk történik (mert ez a független média feladata). Ne csak a rosszat, a jót is írjuk le, s azt, hogy megint bíznak, remélnek az emberek, ez nagyszerű dolog: mert mi, emberek „valamennyien” már csak ilyenek vagyunk! Őszinte tisztelettel: Lasz György és „Sokan-Mások”-6 ÖNKORMÁNYZATI LAP
