Hír 13, 1993 (2. évfolyam, 10-12. szám)

10-11. szám

Igényesebben (?) Érdeklődéssel olvastam a „HÍR 13” egy utóbbi számá­ban, hogy „hol mi épül”. Ám úgy gondolom, amennyiben önöket valóban érdekli a la­kosság véleménye, a közűi­teknél sokkal érthetőbb áb­rákkal (alaprajzokkal) kellene e cikkeket illusztrálni. A bemutatott terv még áttekinthetőbb lenne, ha mondjuk azon bármit is fel lehetne ismerni. (Ha például az egyes házcsoportokat, tervezett benzinkút helyét, kereskedelmi egységet, lakó­házat számmal jelölnének, s a szám a szövegben zárójel­ben szerepelne.) Keresztesné Patakai Mária újságíró, nyugdíjas szerk. * Tisztelt asszonyom! Örömmel olvastam levelét, tanácsait igyekszünk megfo­gadni (?). Panaszával egyet­értünk, s nem kívánjuk to­vábbdobni a labdát, de saj­nos, ha a rajzok kis méreté­ről van szó, meg kell jegyez­nünk: mi is szívesen látnánk azokat sokkal nagyobb mé­retben, Ám akkor egy másik oldal másik cikkétől ven­nénk el a helyet... A „melyik ujjamat harapjam meg?” di­lemmájával küzdünk nap mint nap. Lehet, hogy ki­nőttük lapunk méretét, ter­jedelmét? a szerkesztő Nyílt levél Tisztelt Nieder Iván főépítész úr! A közelmúltban a lapjukban megjelent a kerület város- rendezési terve, miszerint benzinkút létesítését terve­zik a honvédkórház új épü­lete mögött,, az Országbíró u., Pap Károly u., Röppen­tyű utcák által határolt, je­lenleg murvával szórt há­romszög alakú területen. Lakásszövetkezetünk tag­sága képviselete útján kéri a terület-hasznosítás módo­sítását, benzinkút helyett más környezetkímélő léte­sítmény megvalósításával. Reméljük, hogy a tiltako­zó kérésünk nem sért olyan üzleti érdeket, amely nem tenné lehetővé annak figye­lembe vételét. A leggondo­sabb tervezés és a legszigo­rúbb előírások betartása mellett is egy üzemanyag- töltő állomás környezetét károsan terheli, CH füsttel, forgalmi zajjal (ennek norma szerinti értéke 40-45 dBal éjszaka a megítélési helyen jelenleg), tűzveszéllyel, egyéb szilárd és folyékony szennyező anyaggal. Józan meggondolás alap­ján nem kívánatos a ki­választott helyen kórház, lakóházak közvetlen köze­lében megfelelő méretű védőövezet, szabad zöldte­rület nélkül új benzinkutat telepíteni. Megjegyezzük, hogy a környéken jelenleg 3 db üzemanyagtöltő állo­más üzemel és valószínű, hogy az egyiket a hely szű­ke miatt kényszerülnek meg­szüntetni. Kérjük, hogy kérésünket és érdekeinket képviselni szíveskedjenek. Országbíró Lakásszövet­kezet Tagságának nevében Tóvölgyi Péter elnök Tiltakozom A kerület Róbert K. krt.-Te- ve u.-Petneházi u.-Pap Ká­roly utcák által határolt te­rületének rendezési tervével kapcsolatosan szeretnék vé­leményt nyilvánítani. Az elképzelést messze­menően helyeslem, mivel a közvetlen közelében lakom. A terv nagyon jó, kivéve egy dolgot: az üzemanyag- töltő állomás létesítését tel­jesen feleslegesnek tartom, ugyanis a környéken két üzemanyagtöltő állomás is működik (az Árpád híd lábá­nál a Népfürdő utcában és a Béke úton a Vasas sporttelep mellett). Tudom, hogy a benzinkút a legkorszerűbb nyugat-európai szabályok szerint létesülne, és nem rontaná a levegő tisztaságát és megnövelné a terület zaj­szintjét is. Mivel a közelben kórház és lakóépületek van­nak, az üzamanyagtöltő ál­lomás létesítése ellen több lakótársammal együtt tilta­kozom. Inkább ezzel a pár négy­zetméternyi felülettel is nö­veljék a kerület zöldterüle­tét, fásítsanak, füvesítsenek. Ostorics Zsuzsa XIII. Üteg u. A rendezési tervvel kapcsolatos észrevételekre következő számunkban az illetékesek válaszolnak Keserűség Minap levél érkezett. Egy idős, 80 éves asszony írta: „Gondom miatt kénytelen va­gyok Ont háborgatni. Kérem, adjon módot egy találkozásra, mert szeretnék elkeseredésemben segítséget kérni. Bár a közelben lakom, de mégis azért folyamod­tam az íráshoz, mert mozgássé­rült vagyok, nem tudok menni. Nagyon várom. Nagy progblémával fordulok Önhöz, mint a Jász u. egyik bér­házának lakója. Idén lesz 57 éve, hög^' ebben a házban lakom, de az utóbbi 10 esztendőben egy nyugodt percem sincs a felettem lévő emeleten lakó J. Béla miatt. A fürdőszobám és a toalettem teljesen használhatatlan, mert a mennyezetről folyik a víz. Emiatt a szomszédba kell átjárnom, ami megalázó számomra. Minden év­ben 3-4 alkalommal átázik a laká­som, s a javítási költséget senki sem téríti meg, s ezeket az össze­geket a kis nyugdíjamból nem tu­dom kifizetni. A bérlő a lakást nem lakja, utoljára 1992 novemberében volt itt, részegén, az egész házat felza­varva botrányos viselkedésével. A lakást az nem használja, aki nem akarja: az ajtón üveg nincs, az ajtók, ablakok tárva. A lakás tele van szeméttel, nem a vécét használja dolga végzésére. Fűtési lehetőség nincs, villany kikap­csolva, azok, akik bejárkálnak, a gáztűzhelyet használják. így fé­lünk egy esetleges gázrobbanás­tól vagy tűztől. A szemétben el­szaporodtak a férgek és a boga­rak, s így a ház lakóinak nyugal­mát zavarják. Itt áll az 5 szobás lakás üresen, amikor több ezren várnak lakás­ra. Mit tegyünk?” * Érezvén a levélíró elkeseredettsé­gét, tehetetlenségét, felkerestem otthonában. Amit elmondott, tragédia, amit láttam, azt meg­osztom Önökkel. Következő lapszámunkban a részletekre visszatérünk. a szerkesztő- - -___ÖNKORMÁNYZATI LAP_

Next

/
Thumbnails
Contents