Hír 13, 1993 (2. évfolyam, 10-12. szám)
10-11. szám
Vasárnap, Halló, segítünk! VASÁRNAP! Bizonyára sokan nézik Önök közül vasárnap délelőttönként a Tv 1-es csatornáján a Halló, Vasárnap magazinműsort. Igazán örvendetes és üdvözlésre méltó a „Halló Segítünk” önvédelmi rovat, amely arról szól, hogyan védjük értékeinket s magunkat, ha támadás célpontjává válunk. A sorozatból sok mindent megtanulhat a néző. Ezért hát érdemes odafigyelni az epizódokra. A rovat gazdája és szakértője az In-Kal Security, aki novembertől a Gyakorlaton az In-Kal munkatársai VASÁRNAP! Halló, Vasárnap hivatalos biztonsági szolgálata. így most már közösen folyhatnak az előkészületek, hogy a közismert magyar Bronson (Kovács Róbert) és az valós Charles Bronson találkozása még ebben az évben létrejöhessen. A „Halló Vasárnap” és az In-Kal Security közösen szervezi a nagy találkozást, amely elől a legnagyobb akadályok már elhárultak. Köszöntünk, Halló, Vasárnap. Sok sikert kívánunk a műsor készítőinek. L Családi házat veszek! Kertes házat keresek megvételre a XIII. kerület (Gyöngyösi út és környéke), Zugló, Rákospalota, Újpest, és a XVI-XVII. kerület, valamint Budakeszi és Dunakeszi térségében. Felújításra váró ház is érdekel. Beszámítok két és félszobás, 72 m2-es, Újpest-városközponti összkomfortos, telefonos lakást. Az ajánlatokat a 267-8631 -as telefonra kérem. Hirdetésfelvétel Telefon/fax: 121-4343 Ne feledje, hogy lapunkat célzott terjesztése miatt megközelítően háromszázezren olvassák MCPCDII mtubnl! Kéne tájékoztatónkat CLEO-BAR HBH Bajor Söröző VI. Nagymező utca 31. (Zichy Jenő utca sarok) várja kedves vendégeit, elfogadható árakkal • Kellemes, udvarias kiszolgálás • Finom bajor sörök Nyitva 8-06-ig Telefon: 111-1122 Zongorajátékával Kóródi Iván szórakoztatja önöket A PIACRA 5 !»»| 'S4l.fflT'.A ''"SIR