Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)

1990. február / 1. szám

MI LESZ VELED, GYERMEKKÓRHÁZ? Nem túl sok kórházigazgató főorvos szobájában jártam még eddig, azt azonban rögtön megállapíthattam, ihogy dr. Csontos Endrének, a Mada­rász Utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet főigazgatójá­nak a szobája merőiben külön­bözik a hasonló pozíciójú ve­zetőkétől. Nincs párnázott aj­tó, kolóniái íróasztal, süppedő fotelek. Minden bútordarab „szabványos”, egyszerű, a cél­szerűséget szolgálja. Persze, miért is lenne a főigazgató ■ szobája hivalkodóan berende­zett, műkor magának a kórház­nak a felújítására sincs pénz ... — Kérem, mondjon egy pár szót önmagáról, mióta igazgat­ja ezt az intézményt? — for­dultam elöljáróban dr. Cson­tos Endréhez. — A Nyírségből, Szabolcsból származom. 1956-ban végeztem ed az egyetemet, utána kétt évig az Orvostovábbképző Intézetben dolgoztam minisz­tériumi gyakornokként. 1958 nyarán kerültem a Madarász gyermekkórházba segédor­vosnak. A hahianoo eveidben szó-titkárként is tevékeny­kedtem, s 1970-ben neveztek ki igazgatóhelyettesnek. 1983 óta vágyóik főigazgató. — Ezek szerint 31 éve van a kórházban, bizonyára úgy is­meri, mint a tenyerét. __-—Eb a kórház 1929-ben k ezdte meg a működését a fő­város akkor legszegényebb ke­rületében, mint a Rókus kór­ház fiókintézménye. 1932-ben lett önálló, és nyerte el mai nevét. A második világháború során súlyos károkat szenve­dett az épület. A háború után a környező gyárak munkásai önzetlenül segítették a helyre- állítási munkákat, így kerül­hetett sor 1947. november 4-én az újra megnyitásra. Akkor ez volt Budapest egyetlen önálló gyermekkórháza. A főépület­ben, amely a központi, emele­tes részből és a két földszinti szárnyból áll, 150 ágyat he­lyeztek el, az akkori szakmai igényeiknek megfelelően, öt-tíz ágyas kórtermekben. A kór­ház mindenkori vezetőségé­nek alapvető törekvése volt a folyamatos fejlesztés és kor­szerűsítés, ezek azonban min­denkor csak a .kórház falain belül történhettek, bár a bőví­tés igénye már 1959-ben meg­fogalmazódott. (Ezt harminc év alatt nem sikerült elérni.) A kórház akkori igazgatója, dr. Kemény Pál a két földszinti szárnyra- emeletráépítést java­solt h Fővárosi Tanács vezető­jének, a zsúfoltság enyhítésére, miután akikor már 222 ágy működött a kórházban, és alapvető feladatokra sem tud­tunk helyiséget biztosítani. Nem volt szoptatószoba, gyer- mékjátszó, öltözők stb. 1960-ban a Fővárosi Tanács megvált patinás gyermekkor- házától, így az a XIII. Kerületi Tanács irányítása alá került. Ezzel a fejlesztési, bővítési le­hetőségeknek még a reménye is csökkent, hiszen köztudott, hogy az elmúlt évtizedekben a kerületi tanácsok a Fővárosi Tanácstól szűkén „leosztott” pénzekkel gazdálkodtak. A je­lentős beruházásokat a Fővá­rosi Tanács finanszírozta. — Gondolom, közben az in­tézet feladatai egyre bővültek. — Természetesen. 1963- ban, amikor az észak-pesti ke­rületekben megszervezték a körzeti gyermekegészségügyi szolgálatokat, intézményünk ezan /kerületek területi vezető kórháza lett. Ezáltal fe’adatá­vá vált ezeknek a területeknek a gyermekegészségügyi mun­kájának szakmai koordinálása, segítése. Ugyanakkor figye­lembe véve a szakmai igénye­ket, az egészségügyi főosztály az intézmény feladatává tette a gyermekek járóbeteg-ellátá- sát (sebészet, röntgen stb.). Er­re a célra egy kórtermet vet­tünk igénybe, a betegek és a szülők a kórház folyosóján vá­rakoztak, illetve várakoznak. Akkor ígéretet kaptunk arra, hogy korszerű sebészeti és röntgenambulancia épül. En­nek már negyedszázada. Idő­közben — ismert okok miatt — a gyermakbalesetek száma többszörösére nőtt. Ügyeletes felvételes napokon itt elvisel­hetetlen a zsúfoltság, a bete­gek és a szülők ingerültek a hosszú várakozás miatt, de mindez kedvezőtlenül befolyá­solja az ápolószemélyzet mun­káját is. Elmélyült gyógyító munka ilyen körülmények kö­zött nehezen valósítható meg. — Ezt el tudom képzelni, sőt magam is tapasztaltam már. Mégis, mit tudnak tenni? — 1971-ben a kerületi ta­nács anyagi támogatásával tör­tént az egyetlen bővítés az el­múlt hatvan év során. Meg­épült a felvételi részleg, és itt helyeztük el a portástartóz­kodót és a telefoniközpontot. Ezáltal lehetőség nyílt az ad­dig egyetlen helyiségből álló röntgen „osztály” bővítésére a megüresedett port ás tartózko­dóval. 1975-ben újra felvillan­tak a remények, a Fővárosi Tanács egészségügyi főosztálya kezdeményezte a kórház teljes rekonstrukciójált és bővítését. A tervek 1977-re elkészültek, de az építkezés elmaradt. Köz­ben Angyalföld örvendetesen átalakult, új lakótelepek nőt­tek fel, Újpesten és Palotán egész városrészek épültek. Épültek persze olyan épületek is, amelyekről én akkor is azt mondtam, most is azt mon­dom, hogy jobb lett volna, ha nem készülnek el. Helyettük egy „kacsalábon forgó” gyer­mekkórházat kellett volna építeni, s most nem kellene szégyenkezni miattuk. Hittel hiszem, hogy nemcsak mi, itt dolgozók szégyenkezünk emiatt, de Angyalföld minden jóérzésű állampolgára is, akik azt vallják velünk együtt, hogy életünk legnagyobb bol­dogsága a gyermek. Euripidész így fogalmaz: „A gyermek az mindenkinek az élete. Az, akinek nincs, s nem kíván, nem szenved annyit, ámde üd- .ve üdvtelen.” Igen, életünk a gyermek, s olykor-olykor nagy-nagy szenvedésünk is, ha bajba kerül, ha baleset éri, ha szenvedélybetegség rabja lesz, s nekünk, felnőt­teknek, a társadalomnak ilyenkor, a bajban kell a leg­szorosabban, a legnagyobb szeretettel és jósággal mellet­te állni, segíteni, annál is in­kább. mert a gyereknek nincs lehetősége még érdekeinek ér­vényesítésére. Ezt nekünk, fel­nőtteknek kell tenni helyet­tük, és jól kell tenni, hogy majd ők is jól érvényesítsék a mi érdekeinket, ha majd meg­öregszünk. Mindezt én a tel­kemből érzem így. Szerintem egy társadalom lelkiismerete azt jelenti, hogy miként nevel­kednek, tanulnak, élnek, be­tegeskednek, rosszalkodnak, örülnek, szeretnek benne a gyerekek. — Hogy áll most a korsze­rűsítés, bővítés ügy"? — 1986-ban, amikor ismét sürgetővé vált a bővítés igé­nye, ígéretet kaptunk, hogy az egészségügyi főosztály már 1987-ben elindítja az építke­zést. A közben kialakult pénzügyi nehézségek miatt mindmáig az építkezés nem kezdődött el, bár n tervek is­mételten készen vannak. Az elmúlt hetekben több alka­lommal kezdeményezett tár­gyalásokat a Fővárosi Tanács elnökhelyettese az általuk el­látott kerületek tanácselnö­keivel — hiszen időközben, 1976-ban a kórházak ismét a főváros felügyelete alá kerül­tek —, hogy segítsék anyagi­lag is a Fővárosi Tanácsot a bővítés megvalósításában. Mind a négy (IV.. VI., XIII., XV.) kerület tanácselnöke ré­széről messzemenő megértést és isegítőkészséget tapasztaltak. Úgyszintén az egészségügyi főosztály vezetője is ígéreteit tett, hogy az építkezést minél hamarabb elkezdhetjük. — Ügy tudom, hogy a Ma­darász kórház kollektívája alapítvány létrehozását kezde­ményezte erre a célra. — Így van. Angyalföld pol­gárai, jobb későn, mint soha, tartja a közmondás. Fogadjuk meg 1 Kezdjük el most minden jóakaratú, segítőkész ember segítségével. A Madarász utcai csecsemő- és gyermekkórház kollektívája alapítványt hoz létre, hogy adakozók támoga­tásával javítsunk a súlyos helyzeten. Elsősorban a kórház által ellátott észaik-pesti kerü­letek üzemeinek, intézményei­nek és áltempolgárainak a tá­mogatására számítunk. Remé­lem és hiszem, hogy megmoz­dulnak a szívek, és minden mozdulásukat utódaink hálája övezi majd, a megújult kórház pedig megőrzi a rászorulók bi­zalmát, ami a gyógyítás elen­gedhetetlen feltétele. Szeret­nénk még az idén (a beszélge­tés 1989 decemberében volt. A szehk.) elkészíteni az alapít­vány iratait, és benvúitani az illetékes helyre, a jövő év ele­jén pedig megkeressük az in­tézményeket, állampolgárokat. — Milyen össze ~"re lenne szükség a bővítés1"" felújí­táshoz. illetve mire irányulna mindez? — A munka kezdéséhez megkapjuk a pénzt de össze­sen 150 millió forintra lesz szükségünk. Jelenleg egyetlen korszerű osztályunk sincs, fel­tétlenül létesíteni kell egy kor­szerű sebészeti ambulanciát, röntgenosztályt, gyermekgé­gészeti osztályt,* intenzív osz­tályt és egy új telefonközpon­tot. — ön a kerületi tanács vb- tagja. Mit tudott, mit tud ten­ni, elérni a kórház érdekében? — 1973 óta vagyak a vb- ben „az orvos”, ugyanis annak is kell lenni. Egyáltalán, azért vállaltam el ezt a funkciót, hogy többet tehessek a gyerek­ellátásért, mint a kórház fa­lain belül. Mindenkor helyt is adtam azoknak a gondola­taimnak, hogy minél hama­rabb tegyük rendibe a kórház helyzetét. De sajnos, mindig úgy éreztem, hogy mindazok, akiknek döntési jogosítvá­nyaik vannak, ha tettek is va- lamilt, azok csak tétova, bi­zonytalan lépések voltak. A kórház működése érdekében azonban határozott lépésre van szükség, ezért is hoztuk létre az alapítványt, amelyhez remélhetőleg minél többen csatlakoznak majd. Tarján Vera 8 ANGYALFÖLD

Next

/
Thumbnails
Contents